Keresztes-Fischer Ferenc (1881-1948) a budapesti tudományegyetemen végzett jogi tanulmányokat. 1901-től Pécsen ügyvéd, a Pécsi Takarékpénztár Rt. jogtanácsosa. Az első világháborúban több fronton teljesített szolgálatot, amely elismeréseként több kitüntetést kapott. 1919-ben a szerbek által megszállt Pécsen az ellenforradalmi erők egyik szervezője. 1921-től Baranya vármegye és Pécs, 1925-től egyúttal Somogy vármegye főispánja. 1931. augusztus 24-től 1935. március 4-ig belügyminiszter előbb Károlyi Gyula, majd Gömbös Gyula kormányában, közben országgyűlési képviselő. 1936 januárjában felsőházi tag lett. Elnöke volt a Pénzintézeti Központnak. 1938. május 24-től 1944. március 22-ig ismét belügyminiszter az Imrédy-, Teleki-, Bárdossy-, majd a Kállay-kormányban, valamint többször is ideiglenesen ellátta a miniszterelnöki teendőket. Támogatta Teleki titkos és nyílt politikáját, részt vett a Nemzetpolitikai Szolgálat és a Tájékoztató Osztály munkájában, valamint az emigráns kormány tervének kidolgozásában is. A politikai rendőrséget közvetlenül ellenőrzése alatt tartotta, és személyesen irányította a bal- és jobboldali szélsőségesek (kommunisták, hungaristák) elleni fellépést.

Kereszter-Fischer Ferenc

A második világháború idején, mint Horthy személyes környezetének tagja a Bethlen és Kállay vezette konzervatív csoporthoz tartozott, az angolszász orientáció képviselője volt. A német megszállás idején a Gestapo elfogta és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták el. 1945. április 30-án az amerikaiak a flossenbürgi tábort felszabadították, innen távozott el súlyos betegen. A háború után, habár a magyar kormány kikérte, mint háborús bűnöst, nem adták ki. A vöcklabrucki kórházban halt meg tüdőrákban, 1948. március 3-án. Hamvait 1999-ben hozták haza, október 9-én temették el újból Pécsen.

Keresztes-Fischer Ferenc a Horthy-korszak egyik legmeghatározóbb politikusa volt, aki bár "szürke eminenciásként" szeretett a háttérben maradni, az évek során hatalmas tiszteletre tett szert. Azon kevés államférfiak egyike volt, aki elvei mellett következetesen kiállt, segítette a rászorulókat (legyenek azok a szociálisan rossz helyzetben levők, a második világháború alatti lengyel menekültek vagy üldözött zsidók), egyaránt fellépett minden szélsőség ellen, és sajátja helyett elsősorban az ország érdekeit nézte.

A német megszállás után a németek elhurcolták, de szabadulása után nem térhetett haza, mivel tartania kellett a kommunisták "bosszújától". Öccsével, Keresztes-Fischer Lajossal, aki korábban a Kormányzói Katonai Iroda vezetője volt, Ausztriában maradt. A fivérek egymásra találása is regénybe illő történet, szabadulásuk után ugyanabban kórházban ápolták őket, ahol Ferenc takarásban lévő öccsét a jellegzetes Keresztes-Fischer kézről: az igen hosszú és vékony ujjakról ismerte fel.

Keresztes-Fischer Ferenc életének utolsó, súlyos betegségben eltöltött évei (tüdőrákban szenvedett, amelyet a több évtizedes láncdohányzás okozott) alatt sem tudott pihenni. A magyar emigráció politizáló tagjai a háború után szinte azonnal hozzákezdtek a társadalmi és politikai szervezetek létrehozásához, a feddhetetlen ex-belügyminisztert pedig mindenki meg akarta nyerni magának. Elsősorban azok a személyek keresték meg, akik a Horthy-korszakban a kormánypárt prominens tagjai voltak - például Szegedy-Maszák Aladár, akivel Keresztes-Fischer kiterjedt levelezést folytatott -, de érdekes módon Nagy Ferenc, aki 1946. február 4-től 1947. május 31-ig a Kisgazdapárt színeiben töltötte be a miniszterelnöki posztot, emigrációja után az elsők között Keresztes-Fischert kereste fel.

Nagy egy olyan időszakban volt az ország miniszterelnöke, amikor a Horthy-korszak "fasisztának" számított, így az akkori kormánypárti politikai elit minden tagja minimum nemkívánatos személynek számított, és semmilyen politikai pozíciót nem vállalhattak Magyarországon. Keresztes-Fischer jelentőségét azonban jól mutatja, hogy Nagy alig egy hónappal az után, hogy kommunista nyomásra el kellett hagynia Magyarországot, máris a volt belügyminiszterhez fordult, kiemelte annak a parasztság segítéséért tett érdemeit, és próbálta megszerezni támogatását.

Keresztes-Fischer azonban a számos kérés ellenére már nem vállalt politikai szerepet, azonban a válaszlevelekben mindig megírta, hogy véleménye szerint Magyarországon egy szabad, demokratikus politikai rendszerre lenne szükség, amelyet a szovjet megszállás idején az emigrációnak kell képviselnie. Azt is többször kifejtette, hogy a modern "nyugati" eszmékhez igazodva nem lenne lehetséges - és helyes - teljes mértékben visszatérni a Horthy-korszak keresztény-konzervatív államszemléletéhez sem.

Keresztes-Fischer Ferenc bár többen is kérték rá, nem írta meg emlékiratait, mert félt attól, hogy ezekkel veszélybe sodorhatna másokat a megszállt Magyarországon, valamint tudta, hogy őszinteségével sokakat megsértene. Családjának nagy része elmenekült Magyarországról, de a nehéz időkben a személyes kapcsolatot csak öccsével tudta tartani, akivel együtt éltek. Keresztes-Fischer Ferenc 1948. március 3-án hunyt el, öccse Lajos, nem egészen két hónappal később, április 29-én.

Nagy Ferenc levele Keresztes-Fischer Ferenchez, 1947. július 4.

(Keresztes-Fischer Ferenc emigrációs levelezése a család tulajdonában van, a másolatok a család engedélyével a szerző birtokában vannak.)