Vonalbiztosítás a hátországban - a német megszállás és a magyar katonák a fronton

1944. március 19. alapvetően meghatározta Magyarország helyzetét a második világháborúban. Az eddigiekben a trianoni békeszerződéssel elcsatolt területek visszaszerzőjeként, majd fegyvertársként megjelenő Németország megszállta szövetségesét, Magyarországot. A kollaboráns kormány kinevezéséig a rádió és a magyar lapok nem adtak magyarázatot az utcákon megjelenő német harckocsikra és katonákra. Így miközben lázas tárgyalások zajlottak az új kormányról és a magyar politikai élet prominens személyeit hurcolta el a Gestapo, aközben a rádióban magyar és német katonanóták mentek, az üzletek kinyitottak, a gyárakban pedig dolgoztak.

201403181944-marcius-19en-a-nemet1.jpg

A német megszálló hadsereg teherautói a Margit hídon 1944. március 19-én

A várt kommünikét a Sztójay-kormány március 23-i délutáni hivatali esküjét követően tették közzé:

„Abból a célból, hogy Magyarország a Háromhatalmi Egyezményben szövetkezett európai nemzeteknek a közös ellenség ellen viselt háborújában, különösen pedig a bolsevizmus hatásos leküzdésében minden erő mozgósításával és átfogó biztosítékok megteremtésével támogatást kapjon, kölcsönös megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra.”

(Pesti Hírlap, 1944. március 24. – Idézi: Ránki 1978, 139-140.)

sztojay.jpg

Sztójay Döme,1944. március 22. és augusztus 29. között miniszterelnök 

A magyar politika konszolidálása után viszont nyitott kérdésként állt még a német vezetés előtt a magyar hadsereg kérdése. A német vezetésben alapvetően Ribbentrop és Veesenmayer között zajlott a vita a Magyar Honvédség jövőjéről. A német külügyminiszter a magyar hadsereg lefegyverzése, vagy legalábbis kellőképpen való meggyengítését irányozta elő, míg Veesenmayer álláspontja az volt – amit egyébként a német katonai vezetők, így Weichs, a német megszálló csapatok parancsnoka, illetve Greiffenberg katonai attasé is támogatott -, hogy a közös háborúra való hivatkozással minden német követelést keresztül lehet vinni. Utóbbi álláspontot erősítette az egyre kritikusabbá váló hadi helyzet is. 1944. március 19-én a szovjet csapatok átkeltek a Goyron folyón, március 20-án az 1. német páncélos hadsereg, 21-én a 4. német páncélos hadsereg került válságos állapotba. Veesenmayer útmutatásai alapján adták ki március 24-én az alábbi nyilatkozatot:

„Tájékoztatás a hátországi eseményekről

(…)

Legfelsőbb Hadurunk Magyarország Főméltóságú Kormányzója a Német Birodalom Vezérével közös megegyezésre jutott a mindkét országot egyformán fenyegető vörös inváziónak fokozottabb mértékben és egyesült erővel történő leküzdésére. Ennek folyományaként új magyar kormány alakult, amely azzal a céllal, hogy az ellenséges tábor földalatti munkáját és szervezkedését hatékonyabban lehessen ártalmatlanná tenni.

Az országba bevonult né. egységek feladata a közlekedés és összeköttetési vonalak minden körülmények között való biztosítása.

Hazánkba nyugalom, biztonság és rend uralkodik.

A két szövetséges haderő vezetősége a két ország biztonságának növelését szolgáló intézkedéseit teljes egyetértésben teszi meg.

Idekint a hdm. területen a magyar megszálló erők minden egyes alakulata magyar katonai becsülettel és hagyományos szövetségi hűséggel mindenkor teljesítette kötelességét. Teljesítményeinkre büszkén tekinthetünk vissza. Szívvel, lélekkel, teljes odaadással dolgoztunk és harcoltunk a közös magyar és német érdekekért a bolsevizmus ellen. Ezt fogjuk tenni a jövőben is. Csorbítatlan tekintéllyel, magyar katonai becsülettel, egyenrangú és egyenjogú szövetséges félként fogjuk kivenni a részünket a jövőben a közös harcból, melyet még nagyobb lelkesedéssel, bizalommal, hittel és akarattal kell legfelsőbb Hadurunk akaratából és parancsára – szeretett Hazánk szebb és jobb jövője érdekében – a végső győzelemig megvívni.”

(Hadtörténelmi Levéltár II. 1520. 23. dob. 271/23.k.ho.I.a.44.III.25.)

A német megszállás híre nem váltott ki jelentősebb reakciókat a fronton harcoló egységeknél, így a teljhatalmú magyarországi megbízott helyzetfelismerése helyesnek bizonyult, mivel valóban nem kellett tartani a német csapatok hátbatámadásától. Ugyan Ribbentrop kifogásolta, mégis a Veesenmayer által javasolt Waffenbrüderschaft (fegyverbarátság) propaganda hatásosnak bizonyult.

tumblr_lettk5vzk01qfg3qto1_1280.jpg

Propagandaplakát, 1944 nyara

Habár a hivatalos kommüniké „egyenrangú és egyenjogú szövetséges félként” aposztrofálja a magyar felet, ez egyrészt korábban sem állt fenn, másrészt – a Honvéd Vezérkar új főnökén, Vörös János vezérezredes hathatós asszisztálásával – a németek súlyosan csorbították a Magyar Királyi Honvédség önállóságát. Ugyan csak a bemutatott források keletkezését követően, május 10-én fogadta el a koronatanács, hogy a „túl nagy létszámú” magyar vezérkari testület csökkentése érdekében megszüntetik a 2. és 3. hadsereg-parancsnokságát, illetve az I., III., IV., V., VIII. hadtesteket is katonai közigazgatási hatósággá minősítette vissza, a német megszállás negatív hatásai korábban is megmutatkoztak. Így 1944. március 24-én oldották fel azt a tilalmat is, miszerint magyar megszálló csapatokat csak hátsó területi műveletekre lehet alkalmazni (ezt az elvet ugyan a német hadvezetés egy évvel korábban is megszegte, amikor a sztálingrádi harcokat követően minden erőt – így egyes magyar megszálló alakulatokat is - bevetettek az előrenyomuló szovjet csapatok megállítására, ekkor még a magyar megszálló alakulatok parancsnoka, Bakay Szilárd élésen tiltakozott a német parancsok ellen). Újabb egységeket vontak el a magyar megszálló csapatoktól és küldtek Lemberghez a front megerősítéséhez, amely azért tekinthető tragikus lépésnek, ugyanis olyan alakulatokat vetettek be élvonalbeli és gépesített szovjet csapatok ellen, amelyek többször – felszereltségük és gyakran kiképzési állapotuk miatt– nem voltak alkalmas arra sem, hogy nehézfegyverekkel rendelkező partizán csoportokkal szemben eredményesen vegyék fel a harcot.

hungarian_soldiers_in_the_carpathians.jpg

A korlátozott hírközlés révén a fronton lévő katonák igen csak kevés, erősen válogatott s nem egyszer meghamisított információkat kaptak az otthoni helyzetről. Viszont az otthonról szórványosan érkező levelek gyanút ébreszthettek a hivatalos propagandával szemben, amint erre rámutat az 54. gyalogezred egyik szakaszának hangulatjelentése:

„A legénység figyelme most leginkább a belpolitikai események felé fordult. (…)

A német csapatoknak Magyarországra való bevonulása megnyugvást jelent a legénységnek azért, mert tudja, érzi mindenki, hogy a szövetséges Németország nem találhat jobb bástyafalat saját maga részére sem a Kárpátoknál. A hazulról kapott hírek azonban arra engednek következteti, hogy a német katonaság egyes helyeken nem úgy viselkedik a polgári lakossággal szemben, mint ahogy az tőlük az egyenrangú szövetséges hatalom lakossága várta. Nézetem szerint csak egyes, szórványos túlkapásokról van szó, abból nem lehet az általános helyzetre következtetni, de az ilyesmi a legénység hangulatát erősen befolyásolja.

Ehhez hozzájárul az, hogy a német katonák a mieinket túl fölényesen kezelik, barátság köztük nem fejlődik ki, pedig több esetben megfigyelhető volt, hogy a mi embereink jó szívvel közelednek hozzájuk.”

(Hadtörténelmi Levéltár II. 1520. 23. dob. 363/54.gy.e.pk.44.IV.25. sz. - Hangulat helyzetjelentés – távb. szakasz – 1944. ápr. 21.)

 

Felhasznált irodalom:

Ránki György: 1944. március 19. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978.

Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.

A képek forrásai: 1., 2.3., 4. kép