Donáth György, Egy antiszemita politikus országgyűlési portréja

Gellért Ádám

             Az ismeretlenség homályából felbukkanó Donáth György meghiúsított szoboravatása ismét felszínre hozta azt a kérdést, hogy miként ítéljük meg történeti alakjainkat. A Hóman Bálint ügy után lecsillapodni látszó vita azonban ismét elemi erővel tört ki. A Donáth-szobrot felállítani szándékozók (az 1945–56 Közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége) a politikusban egy koncepciós perben ártatlanul elítélt, a magyar függetlenségért mindvégig kiálló ember példáját látják. Az ellenzők szerint azonban a szobor egy antiszemita, fajvédő politikusnak kíván emléket állítani. S mindezt nem máshol, mint a Páva utcai Holokauszt Emlékközponttól 100 méterre.

            A heves érzelmektől fűtött vitában egy dolog veszett el: az, hogy ki is volt valójában Donáth György. Nem véletlenül, mert a politikus a szélesebb közvélemény, de még sok történész számára is csak egy lábjegyzet volt. Eddig egyetlen tanulmány sem dolgozta fel Donáth György életét, munkásságát, 1945 előtti tetteiről csak rendkívül csekély információnk van. A történettudomány is csak módjával foglalkozott Donáthtal, pedig befolyásos pozíciókat töltött be. 1939-től a kormánypárt, a Magyar Élet Pártja országgyűlési képviselője, 1943-tól a párt országos alelnöke, valamint a szélsőjobboldali hangvételű Egyedül Vagyunk[1] c. újság felelős szerkesztője. Donáth annak a pártnak volt az egyik vezető tisztségviselője, amelyik pártprogramja követelte „az elhatalmasodott zsidó gazdasági és szellemi befolyás felszámolását, a zsidó vagyon átadását a magyar kisegzisztenciáknak és a keresztény fiatalság elhelyezkedésének fokozottabb biztosítását, […] a magyar öntudatot és fajvédelmet”.[2]  Mégis, ahogy a korszak elismert kutatója Ungváry Krisztián fogalmazott szakértői oldalán: „Donáthról azt sem tudjuk, hogy eszik vagy isszák. Még én sem tudnám megmondani, hogy Donáth pontosan mit is csinált, mint budapesti pártelnök, milyen beszédeket mondott a parlamentben stb. Tehát az egész egy fekete lyuk”.

index.jpg

A Magyar Élet Pártjának jelvénye

            A magyar fajvédelemről írt könyvében Gyurgyák János elismerve, hogy Donáth 1938-ban az olasz fasizmus mellett (és a német nácizmus ellen) érvelt, és a magyar nemzetnek a faji gondolat jegyében történő talpra állítását követelte, bátor, hősi jelleműnek, tiszteletet parancsoló erkölcsi tisztaságúnak írta le – valószínűleg a koncepciós perbeli kiállás miatt.[3] A politikus megítélése körül látható zavart az okozza, hogy Donáth valóban bátran szembeszállt vádlóival az ellene és a Magyar Közösség ellen indított koncepciós eljárás során. Az utolsó szó jogán elmondott többórás beszéde legendássá vált. A történészek eddig a koncepciós eljárás iratai és ennek a beszédnek az alapján próbálták rekonstruálni Donáth politikai felfogását.[4] Papp István történész szerint azonban a beszéd hamis legendák alapjává vált, s bár a per koncepciós volta Donáth egyéni tragikumát igazolja, nem teszi semmissé korábbi vállalhatatlan és elfogadhatatlan nézeteit.[5]

d2.png

Donáth György az Országgyűlési Almanachban

            Ahogy arra Ungváry Krisztián egy korábbi tanulmányában már utalt, Donáth 1938-ban mozgalmat indított a jobboldali egyesületek, szervezetek közös fedőszervben történő egyesítésére. Az Egyesületközi Együttműködés néven létrehozott szervezet alapszabályának első pontja kimondta, hogy a számszerű és kulturális fölény jogán kizárólag magyaroké lehet a vezető szerep: „a magyar élet bárminő irányításából ki akarjuk zárni azokat a fajokat és népelemeket amelyek a magyarságra és az itt élő nemzetiségekre egyaránt károsnak ítélünk, elsősorban a zsidóságot”.[6]

            Míg az alapokmány sokat elárulhat a szervezet szellemiségéről, nem enged következtetni Donáth személyes nézeteire. Ennek a rekonstruálásához rendelkezésünkre állnak az Országgyűlés képviselőházi üléseinek jegyzőkönyvei, amik szó szerinti pontossággal tartalmazzák Donáth szavait. Az alábbi idézetek tehát teljesebbé tehetik a politikusról kialakítandó véleményünket.             

1939 novemberében Donáth a következőképp foglalta össze a kormány által követendő utat:

 „Nézetem szerint három alapelv, három gondolat van, amelynek jegyében a magyar államvezetésnek a jövőben is haladnia kell s ezek közül első a magyar birodalmi gondolat, a második az erkölcsi elv, a harmadik az úgynevezett szociális elv. […] Egészen röviden csak annyiban óhajtom az előbb mondottakat megvilágítani, hogy az én felfogásom szerint a magyar birodalmi gondolat azt jelenti, hogy ma, amikor egyre divatosabb: életterekről beszélni, minden cselekedetünket az a megfontolás és tudat kell, hogy irányítsa, hogy a mi fajtánk, a mi népünk elválaszthatatlan a maga életterétől, és ez az élettér számára nem a csonka ország, hanem az osztatlan haza, az osztatlan Kárpát-medence, egyszóval az ezeresztendős magyar birodalom.  […] A harmadik alapelv a szociális elv, amin én azt értem, hogy ha politikánk végső céljává, mondjuk, materiális politikánk végső céljává fajtánkat és a számára életteret jelentő magyar földet tettük, akkor fajtánkat nem kizárólag ilyen egészen sablonos fogalmazásban népnek vagy nemzetnek tekinthetjük, hanem valóban a testvéri közösségnek a szó legteljesebb értelmében, abban az értelemben, ahogyan szűkebb keretek között a család fogalmát is értelmezzük, amelynél nemcsak a közös származás gondolata a lényeges, hanem az a kötelezettség is, amely családtagjainkkal szemben erkölcsi és materiális téren egyaránt fennáll. Ez nem merülhet ki abban, hogy magyar testvé­reknek szólítjuk a többi magyart, hanem ennek a testvériségnek valóban minden szociális konzekvenciáját is le kell vonnunk.”

hu675.jpg

A Magyar Élet Pártjának választási plakátja 1939-ből. Békés Megyei Levéltár, BéML XV.5.b/58

Rátérve a „zsidókérdés rendezésére” kifejtette, hogy

 „maga a miniszterelnök úr is kijelentette a képviselőházban tartott bemutatkozó beszédében, hogy ő hajlandó lett volna esetleg, ha tisztán rajta mú­lott volna, a zsidókérdésben még erőteljesebb intézkedéseket is megtenni. Akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy mi a magunk részéről, ha akkor itt ültünk volna a képviselőházban, többé-kevésbé szintén hajlandók lettünk volna radikálisabb törvényhozási rendelkezést is magunkévá tenni ezen a téren. Amikor azonban egyfelől megállapítom azt, hogy igen sokan vannak, akiknek mondjuk, vannak kívánságaik még ezen a téren, amelyek nem mentek teljesedésbe, akkor másfelől meg kell állapítanom azt is, — és ez szól erről a helyről az egész magyar társadalomnak — hogy véleményem szerint azt hiszem, nagyon sokan egyetértenek velem abban, hogy ezt a kérdést nem lehet kizárólag a hatalomra bízni. Ezt a kérdést első­ sorban egy öntudatos és helyesen szervezett társadalomra kell bízni”.

(Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése, 1939. november 30-án, csütörtökön. Képviselőházi napló, 1939. III. kötet, 553-555.) 

Egy évvel később úgy fogalmazott, hogy:

 „talán fiatalosan, talán merészen hangzik, hogy évtizedek vagy évszázadok óta nem volt ekkora sanszunk arra, hogy a történelmi Magyarországot az 1918 előtti határokkal helyreállítsuk. S ezt akarjuk mindnyájan, ez a legfontosabb cél, amely szemünk előtt lebeg […] bár mindnyá­jan az 1918 előtti Magyarországot akarjuk mé­reteiben, de nem akarjuk tartalmában mindenben az 1918 előtti Magyarországot. Ez nem jelenti azt, t. Képviselőház, mintha szembe akarnánk szállani a magyar tradíciókkal. Mi az új Magyarországot magyar tradíciókból akarjuk felépíteni, de valóban magyar tradíciókból, az Árpádok és a Hunyadiak Magyarországának hagyományaiból, amely ország már szociális ország volt, sokkal szociálisabb, mint a háborúelőtti liberális Magyarország."

(Az országgyűlés képviselőházának l22. ülése, 1940. június 25.

Képviselőházi napló, 1939. VI. kötet, 352.)

donath.jpg

Donáth György kivégzése előtt, 1947. október 23

 Hogy a gyakorlatban miként képzelte el a magyar tradíciót, arról így beszélt:

 „A demokrata rendszerek voltak azok, amelyek nem annyira az állam, férfiúi kiválóságoknak tudtak utat mutatni arra, hogy hogyan szelektálódjanak, hanem talán sokkal inkább azoknak, akik a nép kegyeit a legkönnyebben tudták megnyerni, már pedig valószínű, hogy igen t. képviselőtársaim, akik nemzetiszocialistáknak vallják magukat és ezen az alapon bizonyára igen jól ismerik a nemzeti szocializmus vagy a fasizmus lényegét, nagyon jól tudják, hogy ezeknek is egyik leglé­nyegesebb alapmotívuma éppen a szellemi elit kiválasztása és az egészséges hierarchia megteremtése, erre pedig a demokrata rendszerek nyilván alkalmatlanoknak bizonyultak az utóbbi időben, tehát nyilvánvalóan át kell térni jobb és egészségesebb rendszerre és ezt a törvényhatóságokban is meg kell valósítani. Szerény nézetem szerint ennek elsősorban ki kell terjednie a törvényhatóságok összetételére, tehát más alapon kell a törvényhatósági bizottság tagjait megválogatni. […] a törvényjavaslatban foglalt intenciókkal kapcsolatban ez a kérdés nyilvánvalóan csak azokat a pártokat érinti hátrányosan, amelyeket a zsidótörvény alkalmazása is hátrányosan ér. Annak pedig igen t. képviselőtársaimnak is örülniük kell, ha ezek a pártok, ezek a bizottsági tagok egészen és végképpen kimaradnak a törvényhatósági bizottságból. Sajnos, azonban nem ez a helyzet, amint már utána néztünk. Az esetek túlnyomó többségében ez a szakasz valószínű­leg nem fogja,meghozni a kívánt eredményt. Lehetséges azonban, amint ez most már nyílt titok, hiszen méltóztattak hallani róla, hogy előkészületben vannak ebben a tekintetben a mainál radikálisabb intézkedések, amelyek talán több eredményt fognak hozni a tekintetben is.”

            (Az országgyűlés képviselőházának 145. ülése, 1940. október 28.

Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet, 161-162.)

1941 telén az egyetemi és főiskolai hallgatók felvételének szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitájában Donáth kifejtette, hogy

 „Ez a törvényjavaslat nem gondoskodik arról, hogy zsidók lehessenek-e hallgatók az egyetemen vagy sem, itt Rapcsányi, igen tisztelt képviselőtársam tévedésben van. Nevezetesen ez a törvényjavaslat a kialakult helyzetnek megfelelően megszünteti az 1920. XXV. tc. és az 1928. XIV. tc. hatályát, amelyek annakidején ezt a kérdést szabályozni óhajtották. Minthogy azonban azóta az úgynevezett zsidótörvénnyel szabályozzuk ezt a kérdést, s remélhetőleg ismét szabályozni fogjuk – remélhetőleg véglegesen –  magától értetődik, hogy ennek a törvényjavaslatnak erre csak utalnia kell, tehát teljesen felesleges hogy itt részletesen foglalkozzunk vele. […] Ezt a célt szolgálja a törvényjavaslatnak az a paragrafusa, amely – szemben az 1928. XIV. tc.-kel, amely foglalkozási kategó­riákat sorol fel, úgyhogy ezek előnyben ré­szesülnek – most azt mondja, hogy a felvétel szempontjából egyetlen feltétel van: a nemzet és állam iránt való hűség és az erkölcsi megbízhatóság. Ezen belül majd azután a zsidótörvény intézkedik. Hogy hogyan, erről most nem akarok beszélni."

 Az akkori kultuszminiszter, Hóman Bálint erre úgy válaszolt, hogy

 „a zsidó hallgatók felvételét nem ez a törvényjavaslat szabályozza, hanem az úgynevezett zsidótörvény, az 1939. IV. tc. Előzőleg volt egy burkolt szövegű törvényünk, az 1920. XXV. tc., amelynek burkolt szövegét is el kellett idegen, külső nyomásra ejteni; akkor jött az 1928. XIV. tc., amely még körülírtabban adott módot az egyetemeken az úgynevezett zsidó­ zártszám megvalósítására, de módot adott arra is, hogy több zsidó hallgatót vegyenek fel az egyetemekre, mint amennyit a törvényhozás eredetileg szándékozott. Éppen ezért, ahogy azt itt a Donáth képviselő úr által előadott számokból is méltóztatnak megállapítani, amióta hivatalba léptem, az egyetemekkel való kölcsönös megállapodás alapján minden törvény nélkül megoldottuk ezt a kérdést.

(Az országgyűlés képviselőházának 167. ülése, 1941. december 11.

 Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet, 69-71.)

 1941 júliusában a házassági törvény kiegészítéséről és módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor Donáth többször nem bírta türtőztetni indulatait. Bekiabálásaiból következtethetünk antiszemita nézeteire. Képviselőtársa, Varga Béla a javaslat ellen foglalt állást:

  „Én nem tudom elismerni azt, hogy az ötven százalék magyar vér, plusz a keresztség szentsége – keresztény országban vagyunk, leszögeztük mindnyájan – a keresztség- szentségének karizmatikus, természetfeletti hatásai, plusz a keresztény nevelés – ami hogy milyen nagy dolog, azt mindnyájan érezzük: az ember mindig az marad, aminek az édesanyja nevelte –  ne érne annyit és ne tudná ellensúlyozni az 50% zsidó vért. Lehet, ebben nekem más a véleményem”. Erre Donáth György bekiabált: „A néger sem lesz fehér!”.

 Donáth később sem tudta visszafogni magát. A vita során Rassay Károly emelkedett szóra:

 „T. Ház! Ezek után még csak arra kell rá­ mutatnom, hogy a javaslat a maga rendelkezéseivel szemben áll a nemzet érdekével is. Rámutattam arra, hogy képtelenség magyar nemzeti tiszta fajról beszélni. (Donáth György: Sajnos!) Sajnos? (Donáth György: Sajnos! Nem lehet tiszta! Meg kell tisztítani! Meg akarjuk tisztítani!” .

 

Ugyanebben a vitában Szabó Zoltán képviselő arról elmélkedett, hogy

 „a gyakorlati életnek és – hadd mutassunk itt rá – a tudományos életnek kiváló szakemberei és munkásai közül nagyon sokan fordí­tották már szemüket a magyar organizmus különféle problémáira, így a magyar nemzettest, a magyar faj kérdéseire is. Nem akarok vitázni előttem szólott Rassay Károly igen tisztelt képviselőtársammal ügyészi, illetőleg ügyvédi és bizonyos mértékben rabulisztikus észjárásával. De azon a ponton bátor vagyok neki ellentmondani, ahol megtagadja ennek a javaslatnak indokolásától, sőt az egész problémától a teljes, tudományos alapot. Ha ő, amint állítja, hazai és külföldi szerzők munkáit forgatta, akkor nem értem, hogyan nem fordult meg a kezén, vagy hogyan szaladt át olyan könnyen a szemén, hogy csak magyar szerzőket említsek. Méhely professzornak, Bartueznak, Benedeknek és Szabó Zoltán nevű névrokonomnak ezen a téren kifejtett igen tiszteletreméltó munkássá­gán. (Donáth György: Rá kell nézni Bródyra, nem kell tudomány!) Ők egyáltalában nem légvárakat építettek, amikor ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak. Igenis, ebben a kérdésben ma már egy sereg neves és kevésbé neves szerzőnek nagyon tiszteletreméltó munkája ad támpontot és kötelez még további és még erőteljesebb munkára.”

 (Az országgyűlés képviselőházának 204. ülése 1941. július 1.

Képviselőházi napló, 1939. X. kötet, 372, 389, 391.)

 Donáth szerint a zsidók és a keresztények közötti házasság tilalmát kimondó törvény

  „mint komplexum nyilván egy fajvédelmi törvényjavaslat, amelynek, igen lényeges része például az, amely a törvénytelen gyermekekre vonatkozik, és itt a képviselőházban is a tárgyalás során emlékezetem szerint többen is felvetették annak szükségességét, hogy törvényes intézkedés történjék a házasságon kívüli nemi érintkezés tekintetében. […] Ez a törvényjavaslat csonka marad mindaddig, amíg egyrészről némi biztatást ad a házasságon kívüli érintkezésre, másrészt nem bünteti azt, ha kijátszása történhetnék a törvénynek. Szerény felfogásom szerint tehát a logikai összefüggés ebben a fajvédelmi törvénykomplexumban kétségtelen. […] Azok az indokok, amelyeket bá­tor voltam előhozni […] indokolnak egy ilyen módosítást, amely egyébként az egész kérdéskomplexum lényegéhez szorosan hozzátartozik és mindnyájunkat megnyugtat abban a tekintetben, hogy elkerülhetővé teszi szigorú szankciók révén ennek a törvényjavaslatnak a kijátszását és eloszlathatják aggályainkat.

 (Az országgyűlés képviselőházának 211. ülése 1941. július 24.

Képviselőházi napló, 1939. X. kötet, 492-493.)

gyhl.jpg

Győri Nemzeti Hírlap, 1941. június 10.

 Pár hónappal később, 1941 novemberében az 1942-es költségvetés vitáján Donáth arról beszélt, hogy

 „A mai kormányzatnak a legnagyobb nehézsége éppen abban rejlik, hogy olyan feladatokat kell egykét esztendőre sűrítve elvégeznie, amelyek szá­zadokra is elegendők volnának. Egyszerre kell 20-50 vagy 100 éves mulasztást pótolnia, egyszerre kell helytállnia a világégésben és készülnie az új birodalom felépítésére, stb. Ugyanez a helyzet annál a munkánál is, amelyet idehoztam, mint a kultusztárca új és fontos feladatát. Akkor kell új értelmiséget nevelnünk és az új magyar birodalmat ezzel az értelmiséggel megtöltenünk, amikor még a régi csonka hazán belül is egy nagy cserét akarunk végrehajtani, amikor ki akarjuk kapcsolni az értelmiségi rétegnek olyan tekintélyes tömegeit, amelyeknek mindnyájunk közös felfogása szerint nincs helye a magyar értelmiségben. Ezeket is pótolni kell, és a mellett megtölteni az új területeket is. Ez az a feladat, amely a kultuszkormány számára talán a legfontosabb ma, és amelyre mindnyájunknak fel kell hívni a figyelmet. […] A növekvő magyar birodalomnak növekvő értelmiségi rétegre van szüksége, akkor – amit most mondandó vagyok, azt nem osztálypolitika diktálja belőlem, nem tartozom semmiféle osztályhoz és nem hirdetek semmiféle osztálypolitikát, hanem ez egyszerű statisztikai megállapítás – látjuk, hogy az új értelmiségi réteget máshonnan, mint alulról pótolni nem lehet. Ez – ismétlem – egy statisztikai ténymegállapítás. Nem lehet máshonnan pótolni, mint azokból az osztályokból vagy mondjuk, azokból a társadalmi rétegekből, amelyeknek biológiai adottságai egé­szen mások, mint az úgynevezett értelmiségi rétegé, tehát, ha szaporodás csak ott van, onnan kell a negatívumot pótolni. Másrészt viszont, ha kultúrpolitikánk magyar és európai, akkor nyilvánvaló, hogy az értelmiségi utánpótlást is azokban a rétegekben kell keresni, amelyek a legtöbb joggal nevezhetők magyarnak. Ennek megoldása a tandíjreformon és az internátusi problémán át vezet.

(Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése, 1941. november 11.

 Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet, 54-55.)

 

 Felhasznált irodalom:

Gyurgyák János: Magyar fajvédők. Eszme- és politikatörténeti tanulmány. Doktori disszertációs. 2012. Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskola (témavezető: Romsics Ignác) http://eklektika.ektf.hu/dsr/access/c7cb2b12-8fc2-4a4f-b8ac-cf3a7423af5a

Haeffler István (szerk.): 1939–1944. évi országgyűlés. Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940.

Papp István: A Magyar Közösség ábrázolása Závada Pál Idegen testünk című regényében. Kommentár 2009/3. 17-27. http://kommentar.info.hu/attachment/0001/408_kommentar0903.pdf

Rainer M. János: A volt „keresztény középosztály”. In: Rainer M. János & Standeisky Éva (szerk.): A demokrácia reménye. Magyarország, 1945. 1956-os Intézet Évkönyve, 2005. http://www.rev.hu/rev/htdocs/hu/kiadvanyok/56_os_Intezet_evkonyvek/2005_Evkonyv.pdf

Szekér Nóra: A Magyar Közösség története. Doktori disszertáció. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományok Doktori Iskola, 2009. (témavezető: M. Kiss Sándor) http://mek.oszk.hu/08400/08480/08480.pdf

Ungváry Krisztián: Antiszemitizmus és németellenesség – a kétfrontos harc. In: Karsai László & Molnár Judit (szerk.): Küzdelem az igazságért. Tanulmányok Randolph L. Braham professzor 80. születésnapjára. Mazsihisz, 2002. 731–750. http://www.rev.hu/ords/f?p=600:2:::::P2_PAGE_URI:tanulmanyok/1945elott/antiszemitizmus

 

[1] Gyurgyák János: Magyar fajvédők. Eszme- és politikatörténeti tanulmány. Doktori disszertációs. 2012. Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskola (témavezető: Romsics Ignác). 194.

[2] K. Farkas Claudia: Jogok nélkül. A zsidó lét Magyarországon, 1920-1944. 213. 202. lj.

[3] Gyurgyák János: Magyar fajvédők. Eszme- és politikatörténeti tanulmány. Doktori disszertációs. 2012. Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskola (témavezető: Romsics Ignác). 194, 200-201.

[4] Lásd például Szekér Nóra: A Magyar Közösség története. Doktori disszertáció. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományok Doktori Iskola, 2009. (témavezető: M. Kiss Sándor).

[5] Papp István: A Magyar Közösség ábrázolása Závada Pál Idegen testünk című regényében. Kommentár 2009/3. 25.

[6] Ungváry Krisztián: Antiszemitizmus és németellenesség – a kétfrontos harc. In: Karsai László & Molnár Judit (szerk.): Küzdelem az igazságért. Tanulmányok Randolph L. Braham professzor 80. születésnapjára. Mazsihisz, 2002. 731–750.