'48 és '56 közös öröksége
A szabadság kódjai című kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Ma ismét rendhagyó poszttal készültünk! Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján számos kiállítás, konferencia és egyéb rendezvény emlékezett (és emlékezik) meg az október-novemberi eseményekről. A Néprajzi Múzeum és az Országgyűlési Múzeum egy közös tárlattal készült, amelynek hivatalos megnyitóján az azzal egybekötött sajtóbejárásra mi is meghívást kaptunk. A tárlat számos különleges írott és tárgyi forrást, emléket is felvonultat, amelyekkel a látogató a szó szoros értelmében is testközelbe kerülhet.
A magyar történelem három nagy szabadságharcot tart számon; az 1703-1711-es Rákóczi-szabadságharcot, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcot (a forradalom itt kerül először képbe) és 1956-ot; Bocskait és Thökölyt a legtöbben határesetnek tekintik. A június 24-én megnyitott kiállítás utóbbi kettő párhuzamaival, kapcsolódási pontjaival és "nép" emlékezetével foglalkozik. Az első közös pont, hogy ellenben a kurucok küzdelmével, 1849-et és 1956-ot is súlyos megtorlás követte; a kivégzések és kiszabott börtönévek mellett szép számmal akadtak olyan tárgyak, szimbólumok, dalok és versek, amiket szintén üldözött a mindenkori hatalom. Az egyik ilyen például a Kossuth-címer, amitől - bár 1848-ban még nem használták - épp úgy leverte a víz Ferenc Józsefet, mint nem egész száz évvel később Kádár Jánost vagy Uszta Gyulát.
Két évszázad nemzetőr-egyenruhái. Látszik, hogy 1848-ban több idő volt...Fotó: Bencze-Kovács György/Országgyűlés Hivatala
A viszonylag kis méretű (három termes) kiállítás elsősorban ezekre fókuszál; erős kapcsolódási pont a Nemzetőrség, amelyet először 1848-ban állítottak fel, szó szerint honvédelemre és rendészeti feladatok ellátására. Ehhez nyúltak vissza később az 56-osok, amikor "csellengő" katonákból, rendőrökből és lelkes forradalmárokból felállították saját nemzetőrségüket. Az 1848-as nemzetőr-egyenruha mellett itt látható többek között az 1956. november 4-én üzembe helyezett, és így nem túl sokáig működött verőtő is, amellyel az új Nemzetőrség sapkarózsáját készítették (volna). Maga a nemzetőrség - kicsit az Egyesült Államokban sokáig létezett milíciákhoz hasonlóan - szimbolikus jelentőséggel is bírt; ez jelentette ugyanis azt, hogy a nép (az istenadta nép) saját kezébe vette a rendfenntartást, kiragadva azt az uralkodó, avagy a központi hatalom kezéből.
Két forradalom jelképe is lett a Kossuth-címer Fotó: Bencze-Kovács György/Országgyűlés Hivatala
Kifejezetten érdekes végignézni az 1848-ban eleinte kisipari módszerekkel, ezer változatban készített kokárdákat (varrt, hímzett, Petőfi-képes stb.), és az 1956 október végén - november elején hasonló módszerekkel legyártott sapkarózsákat (sok katona ezekre, vagy kis piros-fehér-zöld szalagra cserélte a kincstárit) és Kossuth-címeres kitűzőket. A később erősen tiltólistás címerek egy családi történetet is eszembe juttattak; az 1956 októberében 9 éves anyám (a lakásukkal szemben zajló könyvégetés és a kerítést bedöntő szovjet tank mellett) emlékezett arra is, hogy a forradalom nyugodtabb napjaiban nagyanyámmal ők is elindultak ilyen kitűzőt szerezni; azokat 1-2 forintért árulták a piacon és egyéb közösségi tereken. Bár jó eséllyel sikerrel jártak, a kis jelvények nem maradtak meg, legalább is nem a családnál: minden bizonnyal a megtorlás időszaka alatt kerültek "biztos helyre". És hogy mennyire szimbolikus maga a Kossuth-címer? A belépő látogatót egyből egy ügyes kompozícióba "tagolt", a folyosó falából, a padlóból és a kiállítás tárgyaiból álló címer fogadja.
Szarukürt Kossuth Lajossal; a kultusz nem ismert határokat
A fentebb említett tárgyak mellett ugyanitt látható a Mindszenty bíborost kiszabadító katonákat vezető, és később főleg emiatt kivégzett Pálinkás (Pallavicini) György őrnagy karszalagja, a szintén halálra ítélt Havrilla Béláné Sticker Katalin nemzetőrigazolványa, és ezekkel egyfajta kontrasztot alkotva Lisznyai Kálmán cifraszűrje, amelynek az 1850-es években szintén megvolt a maga üzenete. A sokáig szintén üldözött/tűrt kategóriába tartozó szűr önmagában magyar jelképnek számított, főleg, ha megfelelő (sokszor rejtett) mintákkal szőtték, és/vagy ha színkombinációja is tükrözte, hogy viselője nem feltétlen szimpatizánsa a bécsi udvarnak.
Tényleg nem ismert határokat...Fotó: Bencze-Kovács György/Országgyűlés Hivatala
A második teremben igazi népművészeti kavalkád látható olyan tárgyakból, amelyek több-kevésbé nyíltan, de hordozták a forradalmak üzenetét, jelképeit. Ha '48, akkor Kossuth-kultusz (hogy ez mennyire megalapozott/jogos/helyénvaló, arról könyveket lehetne írni), ugyanis a volt kormányzó-elnök alakja évtizedekig az ellenállás (nem is feltétlen tudatosan használt) szimbóluma lett. Olyannyira, hogy a hagyományos képeken, rajzokon, hamutartókon kívül készült Kossuthos mézeskalács mintafa is, nem beszélve a sok családban ma is kincsként őrzött Kossuth-bankókról, amelyekért szintén kijárhatott egy erősebb ejnyebejnye a fináncoktól a Bach-korszak alatt. A tárlat egyik legérdekesebb darabja viszont nem más, mint egy talicska. Na nem akármilyen, hanem az a dísztalicska, amelyet a Ferenc-csatorna egyik szakaszának 1872-es avatásán VIP-személyek használtak reprezentációs célzatú talajmozgatásra. Ekkor már túl voltunk a Bach-korszakon, a kiegyezésen, Magyarország pedig királyság volt. Épp ezért külön érdekesség, hogy a szerkezeten nem a megszokott koronás (vagy angyalos-koronás) címer szerepel, hanem a korona nélküli, Kossuth-címer!
Az 56-os filmekről és fotókról jól ismert címer (gyászszalaggal) köszön vissza a Melbourne-i olimpia megnyitóján felvonult magyar sportolók mezéről, akik ily módon (is) szolidaritást vállaltak az ekkorra már levert forradalommal. Az olimpiai csapat persze a hivatalos, Rákosi-címeres lobogóval felszerelkezve indult útnak, azt azonban eleinte nem voltak hajlandók felhúzni. Bár a lobogó végül a helyére került, "kompromisszumként", pont úgy, ahogy október 23-án Magyarországon, első éjszaka valaki kivágta belőle a gyűlölt címert. A lyukas zászlót persze nem hagyhatták fent; a helyzetet a Melbourne-ben élő magyarok oldották meg, akik hamarosan új zászlót adományoztak a csapatnak, Kossuth-címerrel, így a játékok végéig az jelezte a magyar részvételt, minden bizonnyal a pártemberek és állambiztonságiak legnagyobb örömére...
Az érdekességek sora - ahogy az éjjel sem - ér(he)t ezzel véget. Látható itt néhány röplap, amelyet a forradalom leverése után terjesztettek békéscsabai diákok; legtöbbjük kézzel írt és rajzolt, és szinte mindegyiken szerepel a címer, mint (most már) az ellenállás szimbóluma. Önmagában jelkép és tömény irónia az itt szintén kiállított Sztálin-kép is; a portrét eredetileg a szegedi színház dolgozói hurcolták magukkal tömegrendezvényekre, felvonulásokra, majd az 1953 és 1956 közötti időszakra raktárba került. A forradalom kitörésekor viszont elővették, és az egyik díszletes úgy gondolta, hogy alapja tökéletes lesz Kossuth-címernek. Hogy a nemzeti jelkép alatt a szovjet diktátor rejtőzik, csak jóval később derült ki, de miután egy kis részen eltávolították a címert, így látható mindkét alkotás. Itt található több olimpikon néhány tárgya - köztük a bronzérmes úszó, Tumpeck György gyászszalagos Kossuth-címere - is, valamint személyes kedvencem, a csapatot szállító repülőgéppel és PPS géppisztolyokkal hímzett díszterítő is.
Az utolsó terembe 1848 és 1948 közötti zászlók kerültek: érdekesség, hogy a legtöbbön még a koronás címer szerepel. Az első, amelyről elhagyták azt, a székelyföldi 85. honvédzászlóalj lobogója (felirata: "Éllyen a független Magyarhon szabadsága!") volt, de látható, hogy ekkoriban nem tudatosan vetették el a korona használatát. A Kossuth címert először 1945 után tették hivatalossá, és pár évre ez lett az új Honvédség címere is. A tárlaton szerepel egy 1949-es csapatzászló, még ezzel a címerrel, de a zászlószalagok egyikén már a kommunista rendszerek egyik jelmondata - "a legfőbb érték az ember" - díszeleg. A terem központi tárgya ugyanakkor a nyitóképen is látható zászló, amelyből a jól ismert módon távolították el a kommunista címert; az is megfigyelhető, hogy a minél gyorsabb munka érdekében elég hevenyészett munkát végeztek, de ez a forradalom hevületében érthető is.
48-as honvédzászlók: a közelebbi még koronás, a messzebbin látható, hogy a korona helyét átvette az önvédelmet szimbolizáló kard. Fotó: Bencze-Kovács György/Országgyűlés Hivatala
A tárlat - amelyen a Néprajzi és az Országgyűlési Múzeum mellett társintézmények, mint például a hadtörténeti Múzeum tárgyai is szerepelnek - látványos, jól áttekinthető, logikusan felépített. Külön extraként említhető meg, hogy egyes kisebb tárgyakat kivetítve, 3D-ben nagyobb méretben is megtekinthetünk, illetve hogy érintőképernyőkön bővebb információt - képanyagot, filmrészleteket - is találhatunk az adott teremre vonatkozóan. A kiállítást jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki kíváncsi a népművészet és történelem kézzelfogható kapcsolatára, vagy csak tudni szeretné, mi lehetett az a gyűrött papírpénz vagy ronggyá foszlott zászlódarab, amit a déd- és nagyszülők olyan nagy szeretettel és gonddal őriztek évtizedeken át.
EZ ÚTON IS KÖSZÖNJÜK KEREKES MÁRIÁNAK, NÉMETH CSABÁNAK ÉS HERING ORSOLYÁNAK A MEGHÍVÁST ÉS A SZERVEZÉST, KEDVES GYULÁNAK PEDIG A SZAKSZERŰ TÁRLATVEZETÉST!
