Hitler nőügyei IV.

Eva Braun, a "titkos" szerető (I. rész)

Szerző: Kalmár Miklós

Eva Braun valamikor az 1930-as évek elején. Forrás: Gettymages.com              

Eva Braun, vagyis a nemzetiszocialista diktátor, Adolf Hitler szeretője – ez az a fél mondat, ami széles körben ismert a Harmadik Birodalom Führerének utolsó kedveséről. A valóság valóban ez – azonban a kép, mint mindig, némileg árnyaltabb.

 „A Führernek nincs magánélete. Napjának mind a huszonnégy órájában a német népnek él.”

- harsogta az ország propagandaminisztere, Joseph Goebbels. A tények ennek ellentmondanak: Hitler igenis kikapcsolódott, szórakozott, és szeretőt is tartott – Eva Braunt. De ki lehetett az a lány, aki annyira magával tudta ragadni a nyughatatlan politikust, hogy az éveken át kitartott mellette, noha korábbi kapcsolataiban (itt, itt és itt) soha nem kereste a végső elköteleződést?

                Eva Anna Paula Braun 1912. február 7-én, Münchenben született Friedrich Braun tanár és Franziska Kronberger varrónő házasságából. Nem volt egyke gyermek: egy Ilse nevű nővére, és egy Gretl nevű húga volt. A lányok szigorú katolikus nevelést kaptak, és apjuk igyekezett ellenőrizni, megszűrni a nővérek társaságát is.

                Az első világháború és az azt követő gazdasági válság a Braun családot is érintette, noha korántsem annyira súlyosan, mint a német kispolgárság döntő többségét. A família viszonylagos jólétét ékesen bizonyítja, hogy 1925-ben a Hohenzollernstraße 93. szám alatti épületben vásároltak maguknak egy, az előzőnél jóval kényelmesebb és tágasabb lakást, cselédet is alkalmaztak, és – ami ebben az időszakban a luxus netovábbja volt – autót is tartottak.

Ilyen háttérrel nem meglepő, hogy Eva is igen nívós iskolákba járt. Tanulmányait 1929 júliusában fejezte be a simbachi Angolkisasszonyok Intézetében. Noha a lány értelmesnek bizonyult, szorgalma és munkakedve – pontosabban ezek hiánya – az átlag alatti tanulmányi eredményekhez vezetett. Eva legnagyobb örömét a testmozgásban, a síelésben, úszásban és a táncos-zenés estekben lelte – úgy látszik, a sport iránti elkötelezettségét édesanyjától örökölte, mert Frau Braun ifjúsági síbajnokságot is nyert 1905-ben.

1929 júliusában a lány visszatért szüleihez Münchenbe, és munkát keresett. Ez nehéz feladatnak bizonyult, mert – noha még a New York-i tőzsdekrach előtt vagyunk időben – igen nagy volt a munkanélküliség a korabeli Németországban. A szerencse azonban Eva mellé szegődött: asszisztensi állást kapott egy bizonyos Heinrich Hoffmann fotográfus műtermében, aki a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) „hivatalos” fotósaként a párt rendezvényeit, eseményeit dokumentálta, és nem csekély mértékben járult hozzá a „Führerkultusz” kiépítéséhez.

102-02869a.jpg

Heinrich Hoffmann, az NSDAP fotósa, Eva Braun munkaadója 1933-ban. Forrás: Bundesarchiv.

                A fiatal segédre sokan felfigyeltek Hoffmann munkahelyén, azonban magát a munkaadót nem ragadta magával Eva csábereje:

„[…] kék szeme és babaarca volt. Sokan kimondottan csinosnak tartották. Az a tipikus reklámfotókról visszaköszönő tucatszépség volt.”

- írta a lányról. Egy alkalommal, 1929 októberében Hoffmann közvetlenül zárás előtt egy „középkorú, furcsa bajuszú” férfival tért be az üzletbe, ahol Eva éppen a polcokon pakolt. Ő maga így emlékezett erre vissza:

„Leültek a szoba túlsó végén, éppen velem szemben. Nem fordultam meg, csak lopva odasandítottam, és láttam, hogy a férfi a lábamat mustrálja. Elég kényelmetlenül éreztem magam, mert épp aznap vettem rövidebbre a szoknyámat, és attól féltem, hogy nem jól varrtam fel a szélét… Miután lejöttem a létráról, Hoffmann bemutatott a férfinak: - Wolf úr, ez itt a mi ügyes kis segítségünk, Braun kisasszony, aki mindjárt hoz nekünk a sarki vendéglőből sört és egy-egy adag májfasírtot.”

                Amikorra Eva visszatért, Herr Wolf bókokkal halmozta el, majd miután távozott, Hoffmann bizalmasan megsúgta, hogy a különös bánásmódot érdemlő vendég Adolf Hitler volt. Noha a név nem volt ismeretlen Bajorországban, az asszisztenslány nem ismerte fel Herr Wolfban a politikust. Hitler látogatásai azonban egyre gyakoribbakká váltak Hoffmann műtermében, és minden ilyen alkalommal virággal vagy bonbonnal kedveskedett Evának. Az első közös fényképek is ebben az időben készültek róluk, de ezeket Hitler utasítására nem lehetett nyilvánosságra hozni – és ekkor még Evát sem zavarta ez, hiszen családjából egyedül testvéreinek tett említést híres udvarlójáról, rigorózus apja előtt azonban mélyen hallgatott a kibontakozó kapcsolatról – sőt, amikor Hitler autós kirándulásra invitálta, szüleinek irodai munkát füllentett, hogy ne derülhessen ki a dolog.

                A kapcsolat 1932-ben lépte át a plátói vonzalom küszöbét. Gretlnek maga Eva célozgatott az eseményre, amikor ketten olvasták az újságot, melyben egy fényképet közöltek a Münchenben időző, és Hitler Prinzregentenplatzon lévő lakásán vendégeskedő angol miniszterelnökről, Neville Chamberlainről.

bundesarchiv_bild_183-h12967_munchener_abkommen_chamberlain.jpg

Neville Chamberlain brit miniszterelnök. Forrás: Bundesarchiv.

A kép hátterében egy ágy állt. Ezt látva jegyezte meg Eva a húgának:

„Ha ez az alak tudná, mi minden történt ezen a heverőn!”

A lánynak azonban egyre kínosabbá vált a titkos szerető szerepe. Hitlerhez fűződő viszonyát mielőbb legalizálni szerette volna, és így azt a célt tűzte maga elé, hogy Braun kisasszonyból Hitlerné legyen. A Führernek azonban esze ágában sem állt házasságot kötni vele, sőt, segédtisztje, Fritz Wiedermann érdeklődésére nyíltan kijelentette:

„Ha szerelemre támad kedvem, ott van nekem az a müncheni lány.”

Noha ez a mondat nem Eva jelenlétében hangzott el, Hitler az ő hallótávolságán belül is hasonló megjegyzésre ragadtatta magát:

„A nagyon intelligens férfiaknak buta nőket kell választaniuk. Képzeljék csak el, hogy olyan asszonyom volna, aki belebeszél a munkámba! A szabadidőmben nyugalmat akarok… Sose tudnék megházasodni.”

                Az ilyen kijelentések, valamint a kapcsolat egyoldalúsága és kiszámíthatatlansága, nem utolsósorban pedig Hitler gyakran kimutatott nyílt megvetése válságba sodorta a liezont. Eva 1932. november 1-jén, miután búcsúlevelet írt, nyakon lőtte magát apja pisztolyával. A golyó csak milliméterekkel kerülte el nyaki ütőerét, így a sebesült lány maga hívhatta ki az orvost, Dr. Platét, aki Hoffmann sógorának egészségéért is felelt, így hamar eljuttatta a hírt a Führernek. Evát azonnal meglátogatta Hitler, aki tudatában volt annak, hogy a lány miatta próbálta eldobni magától az életét. A nemzetiszocialista politikus ezután – egy ideig legalábbis – jobban odafigyelt kedvesére, noha a nyilvános szereplésein továbbra sem jelenhetett meg Eva.

                Ahogy azonban telt-múlt az idő, ez az igencsak viszonylagos figyelem lassan, de biztosan csökkenni kezdett. 1935 elején már könyörgött Hitlernek, hogy ne kelljen többé Hoffmann-nál dolgoznia; azonban a Führer, mint oly sokakat pályafutása során, most is csak üres ígértetekkel fizette ki kedvesét:

„[…] és ami a legcsodálatosabb: már azt fontolgatja, hogy kivesz a fotóüzletből… és vesz nekem egy kis házat… De még nem akarom annyira beleélni magam. Inkább nem is gondolok rá…”

Sejthető, hogy a dologból nem lett semmi…

1935 márciusában újabb megaláztatást kellett elszenvednie Evának: miután három órán keresztül hiába várta kedvesét a Carlton szálloda előtt, végig kellett néznie, ahogy a Führer megérkezik, karján Anny Ondrával, akinek a helyszínen virágot is vásárolt. Úgy látszik, a helyzetet még valahogy kimagyarázta Hitler, de a továbbiakban is meglehetősen rapszodikusan foglalkozott csak a lánnyal, ritkán és kiszámíthatatlanul látogatta meg, és ezek a vizitek is gyakran csak egy-két órára korlátozódtak. Májusban a lány elhatározta, hogy véget vet a kapcsolatnak – és ezzel együtt életének is. Ezúttal 25 szem nyugtatót vett be, ám nővére, akinek pár nappal korábban kölcsönadott egy ruhát, váratlanul betoppant hozzá, hiszen visszahozta húga tulajdonát. Az eszméletlen Evát elsősegélyben részesítette és orvosért kiáltott, így Braun kisasszonyt ezúttal is sikerült megmenteni. Második öngyilkossági kísérlete miatt otthon komoly szemrehányásokkal illették, így Eva Gretl húgával elköltözött a szülői házból, és egy háromszobás lakásban kezdett önálló háztartást vezetni.

300px-braun-1089-2.jpg

Ilse, Grete és Eva Braun. Forrás: Wikitree.com                

Hitlerrel való viszonya is új szintre emelkedett. A pártvezető immár tisztában volt azzal, hogy kedvese mindenre elszánt, és több odafigyelésre van szüksége. A pár 1938-ban titokban Bécsbe utazott, és ugyanazon év május 3. és 9. között elkísérhette a Führert Olaszországba is, ahol mint titkárnőt szerepeltették, ám valós feladatokat nem kapott – így bejárhatta Rómát, Ravennát, és eljutott Capri szigetére is. Útjain rengeteget fényképezett és filmezett, ezeket pedig előszeretettel vetítette le Hitlernek a Berghofon.

                A berchtesgadeni nyaraló személyzete számára természetesen nem volt titok, hogy ki is Eva Braun, de a legszűkebb körök kivételével igyekeztek titkolni kilétét. Jellemző és érdekes képet ad erről a Führer építészének, Albert Speernek a leírása:

„Néhány órával Hitler érkezése után megérkezett a két titkárnő, Wolf és Schröder kisasszony zárt, kisebb Mercedese; többnyire elkísérte őket egy egyszerű müncheni lány is. Inkább csinos és élénk, mint szép volt, és szerénynek látszott. Semmi sem utalt rá, hogy szeretője az uralkodó: ő volt Eva Braun. Ez az autó sosem csatlakozhatott a hivatalos konvojhoz… A titkárnő útitársak egyben a szerető útját is álcázták. Meglepett, hogy Hitler, de Eva Braun is mennyire óvakodott mindentől, ami az intim viszonyt elárulta volna – hogy aztán késő este mégis együtt menjenek föl a hálószobába.”

                Az „egyszerű müncheni lány” tehát részben legyőzte a napóleoni babérokra törő szeretőjét: rávette arra, hogy ha szűk kör előtt is, de mégiscsak vállalja Hitler a vele való viszonyt, és a Führer távollétében a Berghof úrnőjeként viselkedhetett. Hogy mindez a gyakorlatban mit jelentett, hogyan fogadták el a lányt a nemzetiszocialista elit tagjai, milyen volt az élet a bajor Alpokban a II. világháború alatt, és hogyan lett Eva Braunból Frau Hitler… ez a cikk következő részéből derül majd ki.

bundesarchiv_b_145_bild-f051673-0059_adolf_hitler_und_eva_braun_auf_dem_berghof.jpg

Hitler és Eva Braun a Berghofon. A Führer pórázon tartja Blondit, német juhászkutyáját, míg Eva Negust, a pártvezető ajándékát vezeti. Forrás: Bundesarchiv.

 

Bibliográfia:

Ducret, Diane: Hírhedt diktátorok asszonyai. Budapest, 2012.

Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007.

Speer, Albert: Hitler bizalmasa voltam. Budapest, é. n.