A T-34-es a második világháború egyik legsikeresebb harckocsija lett, ezért nem véletlenül a későbbi szovjet tankok alapjául is szolgált. A szovjet harckocsigyártás fontos mérföldköve volt, hogy az 1956-os forradalomban a T-34-es tankok mellett az annak tapasztalatai alapján gyártott T-54-es harckocsit is bevethették, s így újabb értékes tapasztalatokat szerezhettek.

Megsemmisített T-34/85 a Corvin köznél az 1956-os forradalom idején. (Kép forrása: Fortepan)

A szóban forgó lánctalpas a valaha volt talán leghíresebb szovjet harckocsi, amely a nagy honvédő háborúban aratott győzelem szimbóluma is lett. A II. világháború legnagyobb példányszámban gyártott páncélosa volt összesen 53552 darabbal, igaz ebből kb. 40 ezer megsemmisült a háború alatt. Ez nem a T-34-es alkalmatlanságának, hanem egyebek mellett a tömeges bevetésének volt köszönhető.

1940-es megjelenésével csúcstechnológiát képviselt, akkoriban nem sok hozzá hasonló páncélos volt. Sikere többek között abban rejlett, hogy a harckocsik három fontos tulajdonságát: a páncélvédelmet, a tűzerőt és a mobilitást megfelelően ötvözte.

A megnevezésével szakítottak azzal a „hagyománnyal”, hogy Kliment Vorosilov marsall után KV-nak nevezzék el ezt a tankot is, mint a KV nehézharckocsi sorozatot. Inkább visszatértek a T jelöléshez, a 34 pedig annak fényében lett a típus száma, mivel egy 1934-es állami rendelet kezdte el a szovjet páncélos erők nagyszabású fejlesztését.

Tervezésekor nem alkalmaztak forradalmi technikákat, vagy eljárásokat. A felépítésének lényeges jellemzői részletekben már korábbi tankokon is megfigyelhetők voltak, csupán a meglévő technológiákat vonták össze, de azokat nagyszerűen sikerült ötvözni. A Walter Christie amerikai harckocsitervező által kivitelezett tekercsrugós felfüggesztést kapta, amit már a BT sorozatú könnyű harckocsikban is sikeresen alkalmaztak. Lánctalpának nagy szélessége miatt rendkívül jó volt a talajnyomása, ami képessé tette az ingoványos terepen való haladásra is. Döntött páncélzatának kialakítása akkor már nem számított nagy újításnak, csupán nem volt elterjedve, mivel akkoriban még nem volt széles körben ismert a döntött páncéllemezek előnye a függőlegesekhez képest.

1940-es mintájú T-34/76 (Forrás: Battlefield.ru)

Belső elrendezését tekintve eltért a nyugaton megszokott sémától, ahol a motor és tartozékai a páncéltest hátuljába, az erőátviteli rendszer és a teljes váltómű pedig a harckocsi elejébe kerül. A T-34-esnél a motor és az erőátviteli rendszer is a jármű hátuljában foglalt helyet, és így több hely jutott a kezelőknek. A két fő változat – a 76,2 mm-es és a 85 mm-es löveggel felszerelt – között lényeges különbség a fegyverzet kivételével, hogy a 76-os variánsok tornyában csak két fő foglalt helyet. Az egyik a lövegtöltő, a másik pedig maga a harckocsi parancsnoka volt, akinek a 76-os típusokban természetesen el kellett látnia parancsnoki feladatait, illetve ezen felül még a löveget is kezelnie kellett, és ha nem volt rádió a tankban (többnyire csak a parancsnoki tankokban volt) akkor még a szovjet harckocsizós zászlójelzésekkel is kommunikálni volt kénytelen a többi harckocsival. Mindegyik tevékenység egy külön személyt igényelt volna, ezért ezeknek a típusoknak a reakcióideje lassabb volt, mint a 85-ös változaté, amelynél már kiküszöbölték ezt a problémát. A német panzerekben mindig volt rádió, és a Panzer III-as típustól kezdve az összes harckocsi tornya háromszemélyes volt.

A fő modelleknek is több, mondhatni alváltozata volt, amelyek többnyire abban különböztek egymástól, hogy melyik gyárban és mikor készültek, ugyanis folyamatosan hajtottak végre fejlesztéseket a harckocsin, annak érdekében, hogy a gyártása lerövidüljön. Például a kezdetben hegesztett tornyot később már öntéssel készítették, vagy a gumírozott futógörgőket teljesen acél kialakítású váltotta fel. A T-34-esnek sok változata volt a különböző löveggel (57, 76,2 és 85 mm-es) felszerelt típusokon kívül is. Ilyenek például a PT-34-es aknamentesítő, vagy az OT-34-es lángszórós harckocsi, de még hídvető változat is készült. A harckocsi alvázát pedig felhasználták a SZU-85-ös, SZU-100-as és SZU-122-es önjáró lövegekhez is.

1943-as mintájú OT-34 lángszórós harckocsi (Forrás: Battlefield.ru)

A T-34-es harci bevetése igen széleskörű volt, egyes országokban a mai napig használatban van. A tűzkeresztségre a Barbarossa hadművelet megindításakor került sor, mivel a finn–szovjet téli háborút a fejlesztések és tesztek miatt lekéste. A német invázió megindulásakor kellemetlen meglepetés volt a T-34, ugyanis technikai szempontból abszolút felülmúlta az akkor használatos német harckocsikat. Az 1941-ben rendszeresített német PaK-36 37 mm-es páncéltörő ágyú és az akkor bevetett harckocsik gránátjai rendre lepattantak a tank páncélzatáról. A T-34-est megvizsgálva még maga Guderian is elcsodálkozott, sok német tiszt azon a véleményen volt, hogy azonnal le kellene másolni, ami bizonyos formában később a Párduc harckocsival meg is történt.

T-34/85 páncélkialakításának metszetrajza (Forrás: Battlefield.ru)

A szovjetek viszont nem használták ki az akkor még meglévő technikai fölényüket, mivel a T-34-eseket és a szintén jónak számító KV harckocsijaikat szétszórtan és többnyire szervezetlenül vetették be. Sztálingrád ostromát és a kurszki offenzívát követően hasznosították csak igazán a tankban rejlő lehetőségeket, amikor megkezdték hosszú, Berlinig tartó előrenyomulásukat. A T-34-es hatótávolsága (nagyjából 360 km) és fegyverzete miatt megfelelő eszköz volt az előrenyomuláshoz és a mobilizált, gépesített hadmozdulatok kivitelezéséhez. Páncélzata ekkor már csak elégséges védelmet nyújtott, mivel a németek ekkoriban nagy számban használták már a PaK-40 75 mm-es páncéltörő ágyújukat, és egyéb tankelhárító fegyvereiket (88 mm-es légvédelmi ágyú, panzerschreck, panzerfaust). Ez is okozta a T-34-el felszerelt egységek tetemes veszteségeit.

T-34/85 Berlinben a háború végén (Forrás: tanks-encyclopedia.com)

A T-34-es a második világháború egyik legsikeresebb harckocsija lett, ezért a későbbi szovjet tankok alapjául szolgált. Fontos mérföldkő volt az 1956-os forradalomban a T-34 mellett szintén bevetett T-54-es kifejlesztésében is. A magyar forradalom és szabadságharc alatt mind a forradalmárok, mind a szovjet csapatok is használták a harckocsit.

Egy "forradalmi" T-34/85 Budapesten 1956-ban (Forrás: Fortepan)

Felrobbant T-34/85 a Móricz Zsigmond körtéren 1956-ban (Forrás: Fortepan)

Egy másik 1956-ban Budapesten megsemmisült harckocsi (Forrás: Fortepan)

A második világháborút követően még számos fegyveres konfliktusban feltűnt, ilyen volt például a koreai és a vietnami háború, valamennyi arab–izraeli konfliktus, de még a kilencvenes évek elején a délszláv háborúban is bevetették.

Felhasznált irodalom:

Chris Chant: Harckocsik több mint 250 harckocsi és páncélozott harcjármű. Budapest, 2005.

Dr. Matthew Huges és Dr. Chris Mann: A T-34-es közepes harckocsi. Debrecen, 2000.

Tim-Bean-Will Fowler: Szovjet harckocsik a II. világháborúban. Debrecen, 2004.