„Tigrisek” a Magyaros tetőn

Az első világháború román frontján, 1917. március 8-án a Magyaros tető ellen sikeres rohamtámadást hajtott végre az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege. A m. kir. 39. honvéd gyaloghadosztály kötelékében a m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred mellett részt vett az erdélyi portyázó (az ún. „Tigris”) zászlóalj is. Mai cikkünkben erről az egységről lesz szó.

5.jpg

„A Tigris zászlóalj parancsnokának, Windischgrätz hercegnek emlékül.” 1917. január 1. A kép alján az Erdélyi Portyázó Különítmény csapatjelvénye látható. Béky Zoltán gyűjteményéből.

Románia az orosz Bruszilov-offenzíva sikereinek hatására 1916. augusztus 17-én a bukaresti titkos szerződéssel csatlakozott az antanthoz, cserébe pedig ígéretet kapott Erdélyre, az Alföld keleti részére, illetve a Bánságra és Bukovinára is. 1916. augusztus 27-én elrendelték a román hadsereg mozgósítását, és még aznap megérkezett a hadüzenet is. A román fegyveres erők három hadserege (1., 2. és 4.) vonult fel a magyar területek ellen, mintegy 369 ezer fős létszámmal. Az Erdélyben állomásozó, javarészt magyar kiegészítésű hadosztályokból álló 1. osztrák–magyar hadsereg 34 ezer katonájával eleinte kizárólag az ellenséges seregek előrenyomulásának lelassítására törekedett, majd a Maros–Kis-Küküllő vonaláig hátrált. Bár az osztrák–magyar (és később a német) egységek jelentős túlerővel szemben vették fel a harcot, a megfelelő háborús tapasztalatokkal nem rendelkező román csapatok nem kelhettek versenyre a központi hatalmak harcedzett hadseregével.

A Déli-Kárpátok hágóin át betört románok óvatosan és lassan haladtak előre, aminek köszönhetően a központi hatalmak ellentámadást végrehajtó csapatai időben érkezhettek meg. 1916. szeptember végére mind Nagyszebennél, mind Petrozsénynál sikerült vereséget mérni a román erőkre, október elejére pedig Brassónál is győzelmet arattak a német és osztrák–magyar seregek. Nyolc hét alatt minden román egységet kiszorítottak Erdélyből. 1916 novemberétől a hadszíntéren a román egységeket fokozatosan orosz alakulatok váltották fel. December 12-én az oroszok elfoglalták a Csíki-havasokban található Söverjes-tetőt (1358 m), december 23-án pedig a Lápos-Magyaros hegyvonulatot (1188, illetve 1340 m) is, súlyos helyzetbe hozva így az 1. osztrák–magyar hadsereg kötelékébe tartozó 39. honvéd gyaloghadosztályt. 

1923663_10206693931045774_4617211903376707376_n.jpg

„A három karácsony haditérképe az orosz és balkáni harctéren.” Forrás: Pesti Hírlap. 38. évf. 1916. december 24. 2. o.

Az 1916. decemberi és 1917. januári sikertelen ellentámadások után a szövetséges német és osztrák–magyar hadvezetés belátta, hogy a frontális rohamok erőltetése nem fog sikereket hozni, ezért egy minden részletében átgondolt offenzívát készített elő. A támadás tervezési fázisában a lehető legnagyobb titoktartás volt érvényben, így az osztrák–magyar és német seregtestekben csupán néhány tiszt értesült az akcióról és annak tervezett időpontjáról. A parancsnokság azonban a Magyaros elleni támadás esedékességét csak márciusra jelölte ki, mert az offenzívához elengedhetetlen német 21 cm-es mozsarakat be érkezését meg kellett várni. József főherceg, a seregarcvonal parancsnoka meghagyta, hogy „addig is tökéletesíteni kell a 10. honvéd gyalogezred és a rohamcsapat kiképzését a csíkzsögödi gyakorlótéren.”

12.jpg

A magyar bakával szemben a Magyaros tető, 1917. március. Balogh-Ebner Márton gyűjteményéből.

A rohamtámadás kivitelezésére kijelölt m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred mellett az erdélyi portyázó „Tigris” zászlóaljnak is részt kellett vennie az akcióban. Az alakulatról tudni érdemes, hogy Windischgrätz Lajos százados (a Magyarország ellen 1848–1849-ben harcolt Windischgrätz unokája, és a frankhamisítási per fő vádlottja) parancsnoksága alatt állt, soraiba 16–20 év közötti fiatal katonák tartoztak. A „Tigris” nevet Windischgrätz herceg aggatta a zászlóaljra, miután Károlyi Mihály a Parlament egyik ülésén a következőket mondta: „Ha a románok magyar földre lépnek, mi magyarok tigrisként fogunk küzdeni.” Ezután nevezte el Windischgrätz zászlóalját Tigriseknek, felesége pedig csapatjelvényt tervezett, amit az alakulat minden katonája viselt a sapkáján. Breit József tábornok, a 39. honvéd gyaloghadosztály (és a rohamtámadás megtervezésével és végrehajtásával megbízott) parancsnokának elmondása szerint a zászlóalj igen rossz hírnévnek örvendett. A tábornok ellenben azt is megjegyezte, hogy a szigorú fegyelmezés és rohamkiképzés hatására „ez a legnagyobbrészt gyerekemberekből álló alakulat is a legjobb példával elöljáró parancsnokának befolyása alatt, hamarosan igen használható tagja lett az úgyszólván kizárólag elsőrendű csapatokból álló 39. hadosztálynak.” 

3_4.jpg

Fiatal „tigrisek”. 1917. február 4. Béky Zoltán gyűjteményéből.

A 10-esek és a tigrisek József főherceg parancsának megfelelően Csíkzsögödön egy speciális gyakorlópályán kaptak rohamkiképzést. A kiképzőpályán légi felvételek alapján rekonstruálták az orosz állásokat, így a katonák olyan terepen tudtak gyakorlatozni, amilyenen majd az éles bevetés alatt kellett rohamozniuk. A leendő rohamistákkal (korabeli megnevezése a rohamkiképzésen átesett katonáknak) először fegyelmezési gyakorlatokat végeztettek, majd hosszútávfutás és torna következett, végül pedig a pontos célba dobást gyakoroltatták velük. Az intenzív fizikai tréning és gyakorlatozás jótékonyan hatott a katonák moráljára, akik között szinte versengés alakult ki, hogy kiből váljon rohamista. Az első heti kiképzés végére kijelölték a rohamjárőröket, illetve egy különlegesen kiképzett egységet, amelybe egy tisztet, négy altisztet és 10 kimagaslóan jól célba dobó katonát osztottak be.

1917. február 27-én a rohamkiképzésen átesettek és a teljes gyalogság részére általános gyakorlatot (tulajdonképpen „főpróbát”) tartottak, amely során az akna- és gránátvetők már éles lövedéket tüzeltek, illetve lángszórókat is bevetettek. A próbagyakorlat eredményesen zárult, az akciót megtekintők szerint „minden úgy ment, mint a karikacsapás”. A  jelen lévő német Karl Litzmann tábornok a következőt jegyezte meg Breitnek: „[…] ily rövid idő alatt ennél szebb eredményt a nyugati arcvonal bármely német csapata sem mutathatott volna fel.” Windischgrätz Lajos így írt a rohamkiképzésről:

[Litzmann] ránézett a hegyre és azt mondta: „Mindent rendben fogunk csinálni.” Behatóan tanulmányozta a magaslatokat […], és a front mögött keresett egy hasonló hegyet, amire lemásolta a Magyaros orosz védelmét. Minden nap három magyar zászlóaljnak és az én „Tigris” zászlóaljamnak kellett kézigránátokkal és aknavetőkkel támadást indítania erre a kupolaalakú, üres hegytetőre erős előzetes tüzérségi előkészítés mellett. Minden katonának megvolt a maga speciálisan kijelölt feladata, minden egyes ember pontosan tudta, mit kell tennie.. Szinte egy színházi előadás volt, igaz, a próbák 39 katona életét követelték.”

21.jpg

Rohamjárőr, tanulmány VIII. Kövér Gyula hadnagy rajza, 1917. május 5. Érdemes megfigyelni, hogy a katona a rohamsisakot fordítva viseli. Béky Zoltán gyűjteményéből.

1917. március 6-ig befejeződött a támadás előkészítési szakasza, másnapra Breit tábornok a gyalogos és a műszaki csapatok számára pihenőnapot engedélyezett, hogy a támadásnál minden katona a lehető legjobban tudjon majd teljesíteni. A támadás a kitűzött időpontban, 1917. március 8-án meg is indult. Részletezésére itt most nem térek ki, a téma iránt érdeklődők a csata ismertetését megtalálják Csikány Tamás: A Magyaros tető elfoglalása 1917. március 8-án. c. tanulmányában.

Windischgrätz így emlékszik vissza a támadásra:

„[...] minden a tervek szerint ment. [A Magyarost] három óra alatt bevettük. [A tigriseknél] 17 halottunk és 40 sebesültünk volt, de 3 ezer foglyot [nyilvánvalóan erős túlzás] ejtettünk és számos ágyút és géppuskát zsákmányoltunk. Ez volt a német módszer.” 

A rohamtámadás teljes sikerrel zárult, az akció során a központi hatalmak részéről összesen 45 fő esett el és 215 fő szenvedett sebesülést. Orosz részről 408 ember vesztette életét, és további 13 tiszt és 991 legénységi állományú katona esett fogságba. Az osztrák–magyar egységek számos géppuskát, aknavetőt és lőszert zsákmányoltak az akció során. A támadásban részt vevő csapatokat maga IV. Károly király is elismerésben részesítette. A magyarosi támadással a rohamharcászat így bizonyította, hogy képes alacsony veszteségek mellett a korszak viszonyaiban jelentősnek számító sikerek elérésére.

 

Felhasznált irodalom:

A volt. m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezred világháborús emlékalbuma. (Összeáll.: Sassy Csaba) Miskolc, 1939.

Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon. Scolar Kiadó, Bp., 2003.

Breit József: A 39. honvéd gyaloghadosztály harcai Erdély keleti határán 1916/17 őszén és telén: a magyarosi rohamtámadás 1917. március hó 8.-án. Grill, Bp., 1944.

Csikány Tamás: A Magyaros tető elfoglalása 1917. március 8-án. In: Aetas. 26. évf. 1. sz. (2011)

Hajdu Tibor – Pollmann Ferenc: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914–1918. Osiris Kiadó, Bp., 2014.

József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. MTA kiadása, Bp., 1930.

Sassy Csaba: Hét ország frontján. Sassy Csaba háborús naplója 1–2. kötet. Miskolci Könyvnyomda Rt., Miskolc, 1930–1931.

Windischgrätz Lajos: Helden und Halunken. Frick, Bécs, 1967.