"Visznek benneteket, ott fogtok meghalni" – A roma holokausztról

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka lemészárolták az Auschwitzban még életben lévő, 2897 cigány rabot. Recenziómban a Ha szaladok, agyonlőnek ha megállok agyonvernek. Az európai roma holokauszt című kiadvánnyal foglalkozom, amely mérföldkőnek bizonyulhat. Széles közönséghez szól, hiteles forrásokon keresztül mutatja be a porajmos történetét, gazdag és látványos illusztrációi révén pedig tudományos ismeretterjesztésre is alkalmas.

stojka.jpg

Karl Stojka (1931-2001) a Német Titkos Államrendőrség felvételén Forrás

Egy 11 éves ártatlan gyerek voltam, amikor Hitler nácijai elfogtak és elhurcoltak az iskolából, ellopták a nevemet, és egy számsort adtak helyette, éheztettek, vertek és kínoztak.

Karl Stojka, idézi: Bernáth - Brassói - Orsós i.m. 75. o.

A roma holokauszt a második világháború borzalmainak olyan szelete, amelynek az 1970-es évekig még az elismertetéséért is küzdeni kellett, s amelyet ma, a 21. században is méltatlanul kevéssé tártak fel, mutattak be. Így nem csak a történészszakma, de az érdeklődő közönség is nagy lelkesedéssel fogad minden olyan kiadványt, amely adalékokkal szolgálhat a porajmos történetének megismeréséhez. Bernáth Gábor, Brassói Vivien, Orsós Julianna könyve Dupcsik Csaba  utószavával ilyen mű.

A kötet a magyarországi eseményeket nemzetközi kontextusba helyezi, s német, román és szlovák példákkal, történetekkel, sorsokkal képszerűen ábrázolja a roma holokauszt borzalmait. Az események bemutatását nem a szörnyűséges 1944-es évvel kezdi, hanem szélesebb történelmi összefüggésben beszél róla. A dráma gyökerét korábbra vezeti vissza, s így a gyilkosság nem érthetetlen szörnyűségként, hanem egy folyamat utolsó láncszemeként jelenik meg, s ezáltal megérthetővé is válik a tragédia mechanizmusa. Az eseményekkel párhuzamosan bemutatott személyes történetekkel az olvasók közvetlenül ismerhetik meg az átélt borzalmakat. Hat fiatal sorsán keresztül szembesülünk az elkövetett bűnökkel, akik közül többen nem élték túl a háború poklát.

14485056711928097944.jpg

Cigányok kivégzésük előtt, Szovjetunió, 1942 ősze. Jad Vasem Múzeum, 7904/243

A zsidók akkor már fogytán voltak, jöttek a cigányok. De senki sem szólt ellene, senki sem szólt ellene, hogy ezt nem szabad. Otthon kiabáltak utánunk, hogy büdös cigány meg rohadt zsidó. Ilyen taknyos gyerekek. Itt, ahol a gyógyszertár van, volt egy üzlet. Zsidó volt az üzletvezető. Ez lehetett negyvenháromban. Két taknyos lánygyerek jött utánunk és énekelték: "Egy rabbi, két rabbi..." Köptek rá a küszöbére meg az ablakára.

Vajda Rozália, idézi: Bernáth - Brassói - Orsós i.m. 14. o.

A visszaemlékezések közül a legmegrendítőbbekben a túlélőknek számot vetnek kilátástalan helyzetükkel, amellyel a háború után, 1945-ben voltak kénytelenek szembesülni. Családtagjaik jelentős részét lemészárolták, lakóhelyüket lerombolták, s ennek ellenére a kiépülő új rezsimek nem voltak érdekeltek a tettesek kézre kerítésében. Sőt, némelyiküket még „szakértőként” is alkalmazták. A kötet azonban nem a tettesek kilétét, szerepét boncolgatja, hanem az áldozatoknak állít méltó emléket.

(...) Pilsenbe vittek, meg Prágába, ilyen laktanyákba helyeztek el bennünket (...) Megérkeztünk Szombathelyre (...) sokan megbámultak minket, lestek bennünket. Hát mit lestek rajtunk? - mondtuk mi. Nem láttatok még embert?

Horváth Zsuzsa, idézi: Bernáth - Brassói - Orsós i.m. 101. o.

Ott, egy táblán volt a nevük sorba, végig. Mindkettőt megtaláltam. Édesapámat Kolompár Rudolfnak hívták, harminchat évesen halt meg, a testvérem tizenkilenc évesen (...). Lementünk a pincébe, mert ott is egy bunker van, ahol égették a népet (...) benéztem a kemencébe (...). Be akartam nyúlni, ha egy fehérvári cigány ember nem kap el, én benyúlok a kemencébe és kiveszek egy darabot, gondoltam: kiveszem és hazahozom emléknek. Azt mondja erre a Józsi fiam, anyám, ne nyúljál bele, mert fertőzést kaphatsz. Nem bánom én fiam - válaszoltam. Honnan tudod, hogy a testvéredé vagy az apádé volt - kérdezett vissza. Elájultam, kivittek az égetőből

Krasznai Rudolfné, idézi: Bernáth - Brassói - Orsós i.m. 102. o.

a_romanian_guard_walks_past_gypsies_removing_bodies_from_the_iasi-calarasi_death_train.jpg

A romániai cigányok deportálása során, a vagonokból kidobált holttestek a vágányok mellett. The Holocaust Research Project

Atyai nagyapám 1943 januárjában a Don menti harcokban súlyosan megsérült, s hadirokkantként tért haza. Magyar cigány katona volt. Érthető okokból, számomra a kötet legmegérintőbb része éppen a magyar cigány katonákat, s az ő elhurcolt családtagjaikat érintő fejezete volt. A magyar-magyar cigány együttélés súrlódásai, a társadalmi feszültségek elleni egyik legjobb oldószer éppen ezért a közös múlt megismerése lenne.

A szintén újpesti szegkovács Patkó családhoz öt behívó érkezik az öt hadköteles fivérnek. Közülük Istvánnak, a legidősebbnek sürgönyözni kell, mert épp Érsekújváron jár feleségnézőben. Hamar jön a hír, hogy Istvánt összeszedték, és az érsekújvári cigányokkal együtt munkatáborba szállították. (...) A háborúnak vége lett, a négy testvér épségben hazajött. De érkezett egy levél is: Patkó István a dachaui táborban, közvetlen annak felszabadulása előtt az elégtelen táplálkozás következtében elhalálozott. Égetéssel tömegsírba került, ezért maradványait kiadni nem tudják.

Bernáth - Brassói - Orsós i.m. 25. o.

14418111102272310831.jpg

Holttest égetésének demonstrálása a felszabadulás után, Dachau. Jad Vasem Múzeum, 2765/3

Nagyapám itt született Újpesten 1856-ban. Szegkovács volt. 84 évesen halt. Annyi pénze volt, hogy nyáron hajóval ment szerte a világban. Ilyen úri passziói voltak. A Tél utcában volt műhelye is meg saját háza is. Ez abban az időben, hogy saját háza van valakinek, nagyon nagy dolog volt.

Dráfi Anna, Dráfi József testvére,  idézi: Bernáth - Brassói - Orsós i.m. 7. o.

9176_9063_drafi_jozsef1.jpg

Dráfi József (Újpest, 1928, – Ravensbrück, 1945) Életrajza: Újpest.hu

Több ízben bebizonyosodott, hogy a cigányság nem gyökértelen Európában és a Kárpát-medencében, s alakformáló tagja a magyar társadalomnak is. Erre a tényre mi sem mutat rá élesebben, mint az 1990-es, marosvásárhelyi fekete március története, amikor a felheccelt, leitatott román bányászok lincselésétől éppen a környékbeli cigányság mentette meg a magyarokat. Ekkor vésődött be az erdélyiek emlékezetébe a „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” mondat is. A világháborús tragédiák ellenére az erdélyi magyar cigányság kisebbségben is képes volt kiállni kulturális gyökerei mellett. Némileg szentimentalizmusnak hathatna Vörösmarty Szózatának idézése, mégis releváns, s idekívánkozik. Ez igaz Szabó Lőrinc hozzátoldott fél sorára is:

„Oly sok viszály után / gyötörtük egymást szomorú testvérharcban.”

91870f507983e84a090070a376b0c569.jpg

A könyv borítója

Bernáth Gábor, Brassói Vivien, Orsós Julianna: Ha szaladok, agyonlőnek ha megállok agyonvernek. Az európai roma holokauszt. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2015. 127. o. ISBN 978-615-5118-36-4