Partizánvadászat a zsidók ellen - II. A gyakorlat

A különböző katonai jelentések több alkalommal is a partizánokkal való együttműködéssel, azok támogatásával indokolták a helyi zsidóság legyilkolását. A megszállt szovjet területeken a partizánellenes hadviselés elválaszthatatlan a zsidóság megsemmisítésétől, ugyanis mind a katonai irányelvek, mind a katonai jelentések a partizán és a zsidó fogalmát egymás szinonimájaként használják. A cikkem első részében áttekintettem azokat az irányelveket, melyek a zsidók és a partizánok azonosítására vonatkoztak, most pedig áttekintést adok arról, hogyan valósult meg ez a gyakorlatban.

8496853207223400404.jpg

„A házakban és bunkerekben bennégett banditákat és zsidókat nem számoltuk össze.” (Snyder, 293.)

A lángoló szlonimi gettó (A kép forrása: Yad Vashem)

A cikksorozat első része az alábbi linken olvasható:

PARTIZÁNVADÁSZAT A ZSIDÓK ELLEN - I. AZ IRÁNYELVEK

Fosztogatók (Plünderer), rémhírterjesztők (Gerüchtemacher), szabotőrök (Saboteur), szabad csapatok tagjai (Freischärler), ejtőernyősök (Fallschirmspringer), banditák (Bandit), partizánok (Partisan), bandita/partizán támogatók (Banden/Partisanhelfer), és bandita/partizán gyanúsak (Banden/Partisanverdächtige), akiket kivégeznek (hinrichten, exekutieren), agyonlőnek (erschießen), elintéznek (erledigen), a hadijog szerint kezelnek (nach Kriegsrecht behandeln),  az általuk okozott problémát megoldják (lösen), vagy éppen megtisztítják (säubern) tőlük a területet. A különböző német katonai, rendvédelmi, közigazgatási szervek iratanya tömegével tartalmaz olyan jelentéseket, melyek az alábbi kifejezések használatával írják le a pacifikálási feladatokat. A sokszor személytelenül, passzív szerkezetben megírt iratok esetében a kivégzettek megnevezésére szolgáló fogalmak legnagyobbrészt a helyi lakosság meggyilkolására vonatkozó kódszavakként funkcionáltak, valószínűleg amiatt, hogy az alapvetően antiszemita, ruszofób és antikommunista előítéletekkel rendelkező, de a tömeggyilkosságtól irtózó német katonák és tisztek számára a katonai normalitás igen vékony mázával borítsák be Hitler megsemmisítő háborúját.

Miért nem lehettek a meggyilkolt zsidók partizánok?

 

A téma taglalása esetében felmerül az a probléma, hogy a partizánellenes vállalkozások során megölt zsidóknak volt-e valóságosan köze a partizánokhoz. Ugyan a megszállt területeken működő partizán osztagok története még további feltárásra vár, valószínűsíthető, hogy a zsidó lakosság jóval nagyobb arányban támogatta ezeket a szervezeteket, mint a megszállt területek lakossága. A helyi lakossággal szemben a megszállt területeken élő zsidóság számára nem lehetett alternatíva a megszállókkal való kollaboráció, hiszen hamar megmutatkozott az, hogy a német megszállás a zsidóság kiirtásával fog együtt járni. Így akármennyi sérelem is érhette a menekülő, bujkáló zsidókat egyes partizánok fegyelmezetlensége, bizalmatlansága, vagy antiszemitizmusa miatt, aligha lehetett más alternatívájuk. Létre is jöttek zsidó ellenállási mozgalmak, amelyek közül valószínűleg a Bielski fivérek tevékenysége a legismertebb a 2008-as Ellenállók (Defiance) című filmnek köszönhetően.

04097.jpg

Zsidó partizáncsoport Vilna közelében (USHMM)

A vizsgált esetekben viszont nem - az egyébként a túlélésért küzdő - fegyveres zsidó csoportok megsemmisítéséről, hanem zsidó polgári személyek megöléséről beszélhetünk. Ugyan a korabeli német jelentések mindig "partizánokként" vagy "banditákként" hivatkoznak az agyonlőtt zsidókra, több tényező alapján megállapítható, hogy nem fegyveresek megöléséről van szó:

- A legtöbb ilyen "partizánharcra" 1941 második felében kerül sor, amikor érdemi fegyveres ellenállás még nem létezett a megszállt területeken.

- Az ellenállásra képes zsidó férfi lakosság döntő hányada nem vehetett részt az ellenállásban. Egyrészt a háború kitörésekor besorozták őket a Vörös Hadseregbe, másrészt - a meglévő irányelvek alapján - már a kezdetektől elsődleges célpontjai voltak a megsemmisítő folyamatnak. Több jelentésben is említik, hogy az áldozatok nők, vagy gyermekek voltak.

- A saját és az ellenség veszteségei között aránytalanul nagy különbség található. Amiképp a továbbiakban konkrét példákon is bemutatom, egy-egy partizánvadászaton elesett vagy megsebesült katonára illetve helyi kollaboránsra több száz vagy akár több ezer meggyilkolt személy jutott. Ugyancsak árulkodó, hogy egy-egy zsákmányolt kézifegyverre - amelynek beszerzése nem követelt meg különösebb erőfeszítést a nagy katlancsaták után szerteszét maradó muníció miatt - több száz "megsemmisített bandatag" jutott.

- A meglévő kontrollforrások is ezt a képet erősítik meg. Szovjet részről a Rendkívüli Állami Bizottság és a különböző partizáncsoportok jelentései, német részről a háború utáni - elsősorban az 1960-as, '70-es években az NSZK-ban lefolytatott - háborús bűnösök elleni büntetőeljárások is erről tanúskodnak.

A zsidók megsemmisítése több módon is összekapcsolódott a partizánharccal. Legközvetlenebb módon erdők, területek átfésülésekor jelent meg a zsidók megsemmisítése a partizánellenes hadviselés keretében, mivel ezek inkább voltak alkalmasak a tömeggyilkosságok elől menekülő zsidó csoportok vagy az erdőben kóborló, a hadifogolytáborban várható éhhalál elől az erdőbe menekülő szovjet katonák összegyűjtésére, mint partizánok megsemmisítésére. Máskor egyszerűen egy partizánellenes hadművelet, vállalkozás során az adott területet "megtisztították" a "gyanús" és "rendszerellenes elemektől", melybe többször beletartozott teljes gettók felszámolása is. A zsidók meggyilkolása összekapcsolódott a partizán mozgalmak ellen tett "megelőző intézkedésekkel" - ami abból a náci logikából indult ki, hogy mivel a partizánmozgalom egyik legfőbb támogatója a helyi zsidóság, a zsidók megsemmisítésével a partizánok is felszámolhatók -, illetve a partizán cselekedetek megtorlásával - mely egyrészt fakadt abból, hogy a náci világnézet alapján mint a partizánmozgalom legfőbb támogatói ők viselik az elsődleges felelősséget, másrészt egyfajta alkut is jelentett a lakosság irányába, mivel a megtorlások alkalmával többször a zsidóság rovására csökkentették a többségi, nem zsidó lakosságra mért büntetést.

Hogy miképp is mutatkozik meg a fogalmak kétértelműsége, érdemes idézni az SS lovasdandárjának példáját. A lovasdandár a kezdetektől fogva részt vett a Szovjetunió elleni hadjáratban, ahol Himmler "speciális" feladatokat rótt az alakulatra, mégpedig a hátország "megtisztítását". A dandár tevékenységének döntő hányadát a Pripjaty-mocsarakban végezte, melyről 1941. szeptember 18-i összefoglaló jelentésében Hermann Fegelein, a dandár parancsnoka számolt be. A jelentés szerint a dandár az alábbi eredményeket érte el:

"Agyonlőtt fosztogató: 14178

Agyonlőtt partizán: 1001

Agyonlőtt vörös katona: 699

Foglyok: 830"

A jelentés manipuláltságára már az a tény utal, hogy eközben a dandár csupán 7 halottat, 36 sebesültet és 3 eltűntet vesztett. Más jelentésekből viszont feltárul az, hogy kiket is kell értenünk az áldozatok közel 90 százalékát adó "fosztogató" fogalom alatt:

"A zsidó fosztogatók agyon lettek lőve. Csupán néhány mesterember, akiket a Wehrmacht javítóműhelye foglalkoztat, lett hátrahagyva."

(A 2. SS lovasezred jelentése, 1941. augusztus 12.)

"A zsidók nagyrészt fosztogatókként kezelendők."

(Az 1. SS lovasezred 42. számú ezredparancsa, 1941. július 27.)

bundesarchiv_bild_101iii-adendorff-002-18a_russland_ss-kavallerie-brigade.jpg

Az SS lovasdandárjának katonái 1941 szeptemberében (A kép forrása)

A német jelentések alapján a partizánok elleni „Großaktion”-ok (ún. "nagy akciók") egy része kifejezetten az erdőkben bujkáló zsidók (Waldjude) ellen irányult, annak ellenére is, hogy amikor ezek az Aktionok elkezdődtek – az első, Bamberg kódnevet viselő nagy akció 1942. március 26-án indult el -, a térségben élő zsidók döntő részét már megölték a megszállók. Az 1942. augusztus 22. és szeptember 9. között lefolytatott Sumpffieber nagy akció keretében megölt 10063 ember közül 8350, azaz több mint 80 százaléka volt zsidó. Az 1942 novemberében lefolytatott Nürnberg és decemberében lefolytatott Hamburg nagy akció áldozatainak mintegy fele volt zsidó. Az 1943. február 8. és 26. között lezajlott Hornung nagy akció kapcsán megöltek mintegy negyedét – 12897 főből megközelítőleg 3300 fő – tették ki a zsidók. Az Altona vállalkozás áldozatai közül minden tizedik ember volt zsidó. Christian Gerlach ennek alapján a partizánellenes akciók zsidó áldozatainak számát 5-10 százalékra, Timothy Snyder 30000 főre teszi. Wilhelm Kube 1942. július 31-én Alfred Rosenbergnek írt levelében azzal dicsekedett, hogy csak az „utóbbi tíz hétben felszámoltunk 55000 zsidót”, akik a partizánokat támogatták.



Forrás: Gerlach, 899-901.

Ezen adatok kapcsán természetesen fel kell vetni azt a kérdést is, hogy az említett akcióban megölt zsidók mekkora hányada lehetett valóban fegyveres ellenálló. Ha megvizsgáljuk a német jelentésekben a zsákmányolt fegyverek illetve az vállalkozások keretében meghalt vagy megsebesült német vagy kollaboráns katonák, policájok számát, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy fordítottan arányos a zsákmányolt fegyverek és a partizánvadászok veszteségeinek száma a legyilkoltak közötti zsidó arányával. Így a Sumpffieber Großaktion során említésre nem méltó fegyvermennyiséget zsákmányoltak, németek haláláról pedig nincs adat. A Hornung hadművelet keretében 133 fegyvert zsákmányoltak és 29 főt vesztettek, mely arány így is messze aránytalan – hiszen száz legyilkoltra jutott egy fegyver! -, de itt már lehetett némi fegyveres ellenállás.

Sőt az említett partizánellenes akciók nem is csak az erdőben rejtőzködő zsidókra terjedtek ki, hanem a belorussziai gettók lakosságára is. Így a Sumpffieber vállalkozás keretében megöltek közül 6000 fő a baranovicsi gettó felszámolása során halt meg. A Nürnberg vállalkozás része volt a dunilovicsi, hermanovicsi, talán a pasztavi gettó, a Hornung Großaktionnak a szlucki gettó, míg a Hamburg nagy akciónak a szlonimi gettó felszámolása.

baranavichy_holokost_monument.JPG

A baranovicsi gettó emlékműve

Az SS "partizánharcai" még elkeserítőbb arányszámot tartalmaznak. Heinrich Himmler az SS Birodalmi Vezetőjeként 1942. december 29-én az alábbi jelentést terjesztette Hitler felé:

image_04.jpg

Az SS Birodalmi Vezetőjének jelentése, 1942. december 29. (Bundesarchiv NS 19/291, Bl. 318, Konfliktuskutató)

A jelentés négy havi metszetét adja az SS partizánellenes hadviselésének Ukrajnában, Dél-Oroszországban és bialystoki kerületben. A halottaknak csupán elenyésző hányadát alkotják a "banditák", illetve a 9901 megölt banditából is csupán 1337 halt meg harcban, a többit fogolyként lőtték agyon. A jelentés döntő hányadát a "partizánsegítők" és a "partizángyanúsak" alkotják. A 394201 főnyi csoportból 363211 főt alkot a kivégzett zsidók száma. Tehát az 1942. augusztusi, szeptemberi, októberi és novemberi partizánellenes vállalkozások áldozatainak közel 90 százalékát kivégzett zsidók alkották.

*

Fentebbi cikkemben néhány példán keresztül mutattam be azt, hogy miképp kapcsolódott össze a partizánellenes hadviselés a kelet-európai zsidóság megsemmisítésével. Az első cikkemben bemutatott irányelvek fellelhető azonosítás a partizánok és a megszállt területeken élő zsidóság között a gyakorlatban is megnyilvánult. Cikksorozatom 3., utolsó részében azt a kérdést fogom megvizsgálni, hogy miképp jelent meg ez a kérdéskör a magyar megszálló csapatoknál. 

Idézett források:

Hannes Heer: Verwischen der Spuren. Vernichtung der Erinnerung. In Hamburger Institut für Sozialforschung (szerk.): Vernichtungskrieg. Verbrechen der Wehrmacht 1941 bis 1944. Austellungskatalog. Hamburg, 1996. 167. p.

„363 211 kivégzett zsidó” - Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont URL

Idézett irodalom:

Gerlach - Christian Gerlach: Kalkulierte Morde: die deutsche Wirtschafts- und Vernichtungspolitik in Weissrussland 1941 bis 1944. Hamburg, 2000.

Snyder - Timothy Snyder: Véres övezet: Európa Hitler és Sztálin szorításában. Budapest, 2012.

A cikk alapját adó tanulmány:

Fóris Ákos: Partizán- és zsidópolitika a keleti fronton. In Szvák Gyula (szerk.): A mi Ruszisztikánk: tanulmányok a 20/25. évfordulóra. Budapest. 329–349. p. URL