Antall József külpolitikájának főbb irányvonalai V. – Magyarország és az euroatlanti integráció

Nyári Gábor – Rapali Vivien

Antall politikájának meghatározó eleme volt, hogy Magyarországot – és a szovjet iga alól szabaduló közép-európai régiót – mind politikai, mind gazdasági értelemben felzárkóztassa a „Nyugathoz”. 1991 végére a világ úgy tekintett Magyarországra, mint egy stabil, nyugati típusú demokráciára. Ebben nagy szerepe volt a miniszterelnöknek, aki felszólalásai és intézkedései mellett hivatalos látogatásokat tett Németországban, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban, a Vatikánban, az Európa Parlamentben, az Európa Tanácsban és a brüsszeli NATO-központban.

george_bush-antall_jozsef.jpgIdősebb George Bush és Antall József a Fehér Ház kertjében, 1990 áprilisában. (Forrás: Bush Archives/Wikipedia)

Amerikai–magyar kapcsolatok

Az Egyesült Államok is szerette volna kihasználni a keleti blokk szétesését, és megerősíteni pozícióit a kelet-közép-európai térségben. Az amerikai külügy Magyarországot, Lengyelországot és Csehszlovákiát tekintette a térség demokratikusan legfejlettebb országainak, amelyekkel szorosabb politikai, gazdaági és katonai szövetséget kívánt kialakítani, és amelyeknek komolyabb támogatást kívánt nyújtani.[1]

Magyarország térségen belüli vezető szerepét jól mutatta, hogy Antall volt az első kormányfő, aki 1990 októberében hivatalos látogatást tehetett az Egyesült Államokban. Zwack Péter[2] washingtoni nagykövet már az út szervezésekor feljegyezte:


„Az Egyesült Államokban kialakuló új Magyarország képet és a kétoldalú kapcsolatok perspektíváit nagymértékben befolyásolja az a jelentős politikai út, amelyet hazánk a parlamenti választások óta az USA által is elismerten megtett (…) Miniszterelnökünk külföldi látogatásait, különösen a küszöbönálló amerikait annak a bizonyítékaként értékelik, hogy Magyarország kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik a nyugati világgal és az USA-val. (…) Úgy tekintik, hogy (…) a kelet-európai országok között Magyarország tette meg a legnagyobb utat. Emellett hazánkat még az emberi jogok élharcosaként is kezelik.”[3]

Az – elsősorban gazdasági és támogatási – részletekről a két fél szakpolitikusai egyeztettek, míg Antall számára az elvi és koncepcionális ügyek tárgyalása maradt. Az 1991. október 18-án George Bush[4] amerikai elnökkel lezajlott találkozó mérföldkő volt a magyar–amerikai kapcsolatok újrarendezésében. A szinte az egész XX. századot végigkísérő feszült, több esetben ellenséges viszony barátivá alakult. Bush és Antall is több kedvezményt tettek egymás országa felé, amelyek közül a legjelentősebbek az amerikai gazdasági segítségnyújtásról, a kelet-közép-európai térség felzárkóztatásáról, valamint a két ország polgárainak jelentős utazási könnyítéseiről szóltak.[5] A legfontosabb jelzés azonban, hogy Bush az egykori keleti blokk országainak vezetői közül Antallt fogadta elsőnek, Magyarországot fejlett nyugati típusú demokráciaként kezelte, és a két vezető is kezdettől fogva barátian viszonyult egymáshoz. A jó személyes és politikai kapcsolat Antall egész kormányzása alatt megmaradt, és az ekkor lefektetett alapok a mai napig meghatározóak.

szemle5.jpgAntall József és Idősebb George Bush

Bush és Antall közeli kapcsolatát jól mutatja két forrás: A State Department[6] nem sokkal Antall látogatása után washingtoni gyógykezelést, illetve amerikai szakorvosok Budapestre küldését ajánlotta fel,[7] valamint Bush 1993. január 13-án, hivatali leköszönések időszakában személyes hangvételű levelet írt a miniszterelnökhöz:

            „Kedves József!

            (…) szeretném megköszönni együttműködését és az elmúlt években nekem nyújtott hatalmas támogatását (…) Egymás mellett álltunk számos nehéz történelmi helyzetben: Magyarország átalakulásának kezdetén, az Öböl-háborúban, a Szovjetunió összeomlásakor és most, a volt Jugoszlávia válságánál és a Szomáliai éhezés idején. Ezen események során az Ön határozott kiállása, őszinte és bölcs tanácsai nélkülözhetetlenek voltak számomra és az egész világ számára (…) fáradhatatlan energiával és elhivatottsággal új magaslatok felé vezette Magyarországot (…) Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ezen jelentős átalakulás során segítséget nyújthattam Önnek. Ez volt elnökségem egyik legemlékezetesebb élménye.

            A lehető legjobbakat kívánom Önnek, barátom.”[8]

Magyarország és a vezető nyugat-európai államok kapcsolata: az Európai Közösségekhez vezető út

Antall az Egyesült Államok mellett folyamatosan nagy figyelmet fordított Nyugat-Európára is. Már az 1990-es választások előtt egy németországi előadásán kifejtette a legfőbb magyar célokat és lehetőségeket az európai integrációval kapcsolatban:

„A magyar politikában egyetértés van a tekintetben, hogy rögtön a választások után lépjünk be az Európa Tanácsba. Ennek előfeltétele, hogy szabad választásokat rendezzünk. A legszorosabb kapcsolatokra, a legszorosabb viszonyra törekszünk az Európai Közösséggel. Nézetünk szerint 1992 után az Európai Közösség bővítése és Magyarország csatlakozása következhet.”[9]

Antall jól látta, hogy Magyarország felzárkóztatásának kulcsa a két vezető nyugat-európai állammal, Franciaországgal és az NSZK-val – később az egyesült Németországgal – való kapcsolatokban rejlik.

A miniszterelnök – bár igyekezett minden vezető politikussal jó kapcsolatot kialakítani – elsősorban Helmut Kohl[10] kancellárban lelt harcostársra és barátra. Annak, hogy Antall leginkább az NSZK-val kereste a jó viszonyt, több oka van, amelyek közül nem ehet figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőt sem. A kormányfő történészként tisztában volt a magyar–német kapcsolatok múltjával, a geopolitikai és gazdasági viszonyokkal, valamint jelentős szerepet játszhatott, hogy kitűnően beszélt németül, számos tanulmánya jelent meg ezen a nyelven, és orvostörténészként jó kapcsolatot ápolt német kollégáival, 1974-től kezdődően rendszeresen utazott an NDK-ba.[11] A Külügyminisztériumon belül már 1990 májusában létrejött egy német munkacsoport, amelynek feladata Magyarország felkészítése volt a két német állam egyesítésére.[12]

kohl.jpgAntall József és Helmut Kohl Bonnban, 1990. június 21. (Forrás: Antall25.hu)

Antall és Kohl ugyancsak 1990 májusában találkoztak először, nem sokkal később pedig a miniszterelnök személyes hangvételű levelet írt a kancellárnak, amelyben gazdasági segítség kérését követően Antall a következő sorokkal búcsúzott:

„Végül örömmel ismételhetem meg, hogy berlini megbeszéléseink alapján már be is jelenthettük Horváth István[13] nagykövet úr kettős akkreditálását Bonnon kívül Berlinben, és ezzel kifejezésre juttathattuk a két német állam egységes kezelését a magyar diplomáciában. Bízunk benne, hogy ezzel jó precedenst teremtettünk más államok részére is.”[14]

Magyarország és az újraegyesülő Németország vezetői hamar ráébredtek, hogy a két államnak mekkora szüksége van egymásra. Németországnak szüksége volt arra a nemzetközi elismerésre, amelyet Magyarország elsők között biztosított, a magyar gazdaságnak pedig szüksége volt egy erős felvásárló piacra. 1990 decemberében Antall parlamenti beszédében is külön méltatta az NSZK-t:

„Van egy olyan ország – a Német Szövetségi Köztársaság –, amelyik egy virágzó gazdaság mellett is, a hozzá csatolódott keleti tartományokkal, világossá tette, hogy még a jómód és gazdagság, a hatalmas gazdasági potenciál esetén is micsoda titáni feladatokat jelent a keleti tartományok talpra állítása, működőképessé tétele, a tulajdonviszonyai átalakítása, a beruházások biztosítása, a nem működő intézményrendszer és infrastruktúra átalakítása! És mindez egy olyan hatalmas gazdasági erővel, amilyen Kelet-Közép-Európa minden más térségében hiányzik; egy olyan Németországgal, amelyik azt is megteheti, hogy gyors segélyben részesítheti a szovjetunióbeli éhező tömegeket!”[15]

Kohl és Antall kapcsolata időközben közeli barátivá vált. A kancellár Antall 60. születésnapjára, 1992. április 8-ra levelében a következő üzenetet küldte a miniszterelnöknek:

„Remélem és kívánom Neked, hogy az átalakulás e történelmileg kiemelkedő időszakában továbbra is változatlan energiával és sikerrel tudd szolgálni országodat.”[16]

Kohl még bő egy évtizeddel Antall halála után is meleg szavakkal emlékezett meg egykori kollégájáról és barátjáról, kiemelve a miniszterelnök német újraegyesítésben játszott szerepét:

„Mi, németek, azt is nagyra értékeljük, hogy Antall József Németország újraegyesítését kezdettől fogva feltétel nélkül támogatta. Az ő nagyjelentőségű személyes hozzájárulását a német egység újrateremtéséhez nem felejtettük el. Úgy tartjuk meg őt emlékezetünkben, mint a demokrácia és a szabadság szenvedélyes harcosát, mint nagy magyar hazafit, és mint meggyőződéses európait. Mindazért, amit tett, és amire törekedett, köszönettel tartozunk neki, és megőrizzük emlékezetünkben.”[17] [18]

Bár nem volt ennyire szoros a kapcsolat, Antall jó viszont ápolt Francois Mitterand[19] francia köztársasági elnökkel is. Amikor Mitterand 1990. január 18–19-én Magyarországon tartózkodott, egy villásreggeli során találkozott Antall Józseffel és több ellenzéki politikussal, a megbeszélésen pedig szóba került a határon túli magyar kisebbség helyzete is. Nem ismert, hogy pontosan miről egyeztetett Mitterand és Antall – akit ekkor Párizsban a politikai elit jelentős része már a következő magyar miniszterelnökként kezelt –, de a délutáni sajtótájékoztatón nagy meglepetésre a köztársasági elnök felszólalt a kisebbségek ügyében, amelyre a francia küldöttség egyik tagja így emlékezett:

„Túlzás nélkül merem állítani, hogy a sajtóértekezleten »diplomáciai bomba« robbant. A Francia Köztársaság elnöke »Magyarország számára különösen fájdalmasnak« nevezte a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, »mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától«. Francia államfő szájából hasonló kijelentés még sohasem hangzott el. Mitterrand szavai világszerte nagy feltűnést keltettek.”[20]

A német és a francia kijelentések alapján Magyarország komoly támogatásra számíthatott az Európai Közösségekhez való csatlakozás útján. Mind a német, mind a francia fél látta, hogy a térség friss demokráciái közül Magyarországé a vezető szerep, így a sikeres közös európai jövőhöz – és a térségen belüli minél nagyobb gazdasági és politikai befolyás megszerzéséhez – Antallt kell meggyőzni.

brusszel.jpgAntall József Brüsszelben, 1990. július 18-án. A hivatalos látogatáson a miniszterelnök találkozott az Európai Parlament, az Európai Közösség és a NATO vezető tisztségviselőivel. (Forrás: Sulinet Tudásbázis)

Antall pedig jól taktikázott, tudta, hogyan lehet élni a nyugati támogatás előnyeivel, és hogyan lehet ezt az egész kelet-közép-európai térségre érvényesíteni. Magyarország és a térség céljait pontosan kifejtette kormányprogramjában:

„Mind a lakosság jövőbe vetetett bizalmának erősítése, mind a demokratizálódási folyamat felgyorsítása sürgeti a nyugat-európai integrációkhoz fűződő kapcsolataink elmélyítését. Az Európai Közösséggel törekszünk a (…) társulási szerződésre, amely eddigi együttműködésünk hajtóerőit szilárdabb alapokra helyezi, figyelembe veszi az együttműködő országok eltérő fejlettségét, bekapcsolja a magyar gazdaságot a regionális kutatási, fejlesztési programokba, erőforrás áramlásokba, politikai párbeszédbe, és nyitva tartja a későbbi teljes jogú csatlakozás lehetőségét. Ebből a szempontból fogadjuk örömmel az Európai Közösség dublini csúcsértekezletének üzenetét az új típusú társulás lehetőségeiről, amelyről az elmúlt hónapokban annyiszor szóltunk mi, magyarok. Intézményes alapokra kívánjuk helyezni a magyar és az EFTA, tehát a szabadkereskedelmi országok kapcsolatait, serkentjük az ország felzárkózását általában az európai gazdasági térséghez.”[21]

Az Antall által meghirdetett program pedig nyugat-európai támogatással már 1990-ben megindult. Magyarország 1990. november 6-án lett az Európa Tanács tagja, 1991. december 16-án Lengyelországgal és Csehszlovákiával együtt aláírta a társulási szerződést[22] az Európai Közösségekhez,[23] 1993. március 29-én pedig Genfben szabadkereskedelmi megállapodást kötött az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamaival.[24] Ezekkel a lépsekkel indultak meg azok a folyamatok, amely Magyarország 2004-es Európai Uniós csatlakozásához vezettek.

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is!

 

Jegyzetek

[1] Sáringer János: Iratok az Antall-kormány külpolitikájához és diplomáciájához. I. kötet. Veritas—Magyar Napló, Budapest, 2015. 46.

[2] Zwack Péter (1927–2012): Üzletember, diplomata, politikus. 1990–1991-ben Magyarország washingtoni nagykövete.

[3] Sáringer (2015), I. 31. Zwack Péter amerikai magyar nagykövet feljegyzése az Amerikai Egyesült Államokban tett előkészületekről Antall József fogadására. 1990. augusztus 30. 209–210.

[4] George H. W. Bush (1924–): Amerikai politikus, 1989 és 1993 között az Egyesült Államok 41. elnöke.

[5] Sáringer (2015), I. 47–53.

[6] Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma

[7] Sáringer (2015), I. 41. Rejtjeltávirat Washingtonból. Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának felajánlása Antall József gyógykezelésére. 1990. november 9. 246.

[8] Debreceni József: A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltozás. Osiris, Budapest, 1998. 212.

[9] Antall József: Modell és valóság. II. kötet. Politikai beszédek, interjúk itthon és külföldön. AJTK, Budapest, 2015. A politikai helyzet Magyarországon az 1990. március 25-i választások előtt. Bonn, 1990. február 28. 570.

[10] Helmut Kohl (1930–): Német történész, politikus. 1982-től 1998-ig az NSZK, majd az újraegyesült Németország kancellárja.

[11] Antall orvostörténészként kialakított német kapcsolatairól egy későbbi írásunkban esik szó.

[12] Sáringer (2015), 54.

[13] Horváth István (1943–): Közgazdász, diplomata. 1984 és 1991 között Magyarország bonni, majd az újraegyesítést követően berlini nagykövete.

[14] Sáringer (2015), 47. Antall József baráti hangvételű levele Helmut Kohlnak. 1990. június 8. 270.

[15] Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1990. Szerk.: Torda Endréné. Külügyminisztérium, Budapest, 1990. Antall József miniszterelnök beszéde az országgyűlés időszakán. 337.

[16] Kohl szövetségi kancellár levele Antall Józsefnek. 1992. március 27. Másolat Jeszenszky Géza birtokában.

[17] Kohl, Helmut: Előszó. In: A politikus Antall József az európai úton. Szerk.: Jeszenszky Géza—Kapronczay Károly—Biernaczky Szilárd. Mundus, Budapest, 2006. 326–327.

[18] A rendszerváltás időszaka és Antall első miniszterelnöki éve alatti magyar–német kapcsolatokról lásd bővebben: Horváth István: Az elszalasztott lehetőség. A magyar–német kapcsolatok, 1980–1991. Corvina, Budapest, 2009. 166–308.

[19] Francois Mitterand (1916–1996): Francia jogász, politikus. 1981 és 1995 között Franciaország köztársasági elnöke.

[20] Garadnai Zoltán—Schreiber, Thomas: Francois Mitterand elnök második budapesti útja, 1990. január 18–19. <http://www.archivnet.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=75> Hozzáférés: 2016. február 16.

[21] Antall József: Modell és valóság. III. kötet. Országgyűlési felszólalások; esszék Antall Józsefről. AJTK, Budapest, 2015. Dr. Antall József kijelölt miniszterelnök előterjeszti kormánya programját, az országgyűlés 1990. évi tavaszi ülésszakának 5. ülésnapja. 1990. május 22. 843.

[22] A társulási szerződés az 1994. évi I. törvénnyel lépett életbe, amelynek teljes szövegét lásd: <http://mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=99400001.TV> Hozzáférés: 2016. február 16.

[23] Az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamat főbb állomásairól lásd: <http://eu.kormany.hu/a-magyar-eu-tagsag-tortenete> Hozzáférés: 2016. február 16.

[24] Az 1993. március 29-i genfi szabadkereskedelmi megállapodást az 1993. évi LXXXIII. törvény léptette érvénybe. A törvény teljes szövegét lásd: <http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99300083.TV> Hozzáférés: 2016. február 16.