Napi történelmi forrás

"Tapsolj, kopasz, különben elvisz az ÁVO!"

Az 5+2-es viccek a szocializmusban

Rajkort Miklós

A „felszabadító” szovjet Vörös Hadsereg hivatalosan 1945. április 4-én a nyilas uralomtól és a nemzetiszocializmustól ugyan megtisztította Magyarországot, de „cserébe” hozott egy másik pusztító totalitárius politikai izmust: a (nemzetközi) szocializmust. A hitleri társától az alábbi szocializmus egyben tért el: nem faji, hanem osztályalapon likvidált, mind fizikailag, mind lelkileg. Cseberből vederbe - ahogy a magyar szólás mondaná.

c3972nkm344.jpg 

A "népünk bölcs vezéréről", Rákosi elvtársról készült egyik legismertebb fotó

„Népi demokrácia; Népünk bölcs vezére; békekölcsön; felszabadítás”: mennyi jól csengő kifejezés, amelyet a kommunista propaganda terjesztett; s ha nem ismernénk a magyar történelem eme legsötétebb időszakát, azt hihetnénk: Magyarországon a Rákosi- Kádár- rendszerben tanítani való demokrácia volt az uralkodó politikai berendezkedés, ahol a béke és a nép hangja a legfőbb prioritást élvezte a nómenklatúra előtt. Pedig a valóság 180 fokkal eltért: 1949-től 1989-ig a cenzúra kardja lesújtott egy egyszerű politikai viccért; ami nem fért bele a rendszert irányítók elvárásaiba, azt tűzzel-vassal tiltották. A kommunista diktatúra legkegyetlenebb időszakában, a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett rendszer idején életveszélyes volt egy kósza politikai viccet elsütni még egy baráti iszogatás közben is- nem hiába nevezték ironikusan ezeket 5+2-es vicceknek: 5 év, aki mondja, 2 év, aki hallgatja. S bár veszélyes volt a vicc, a legendás pesti humort mégsem tudták az ÁVÓ (és társintézményei) verőlegényei és a vörös „igét” hirdetői kiölni a magyar emberekből. Talán a nevetéssel könnyebb volt az elfojtott fájdalmakat tompítani…

Tovább olvasom
2017\02\20 NTF komment

“A Kormányzó Urat […] elfogni”

Wirth Károly és társai ügye – Nyilas merénylet-terv? Koncepciós per? - I. rész

Bern Andrea

 1940. július utolsó napját írták. Az Atlanti-óceánon, ahogyan nyár eleje óta szinte minden nap, brit és német tengeralattjárók és hadihajók vívták egymással tűzharcaikat. Ezúttal a Jamaica Progress és a Jersey City gőzösöket süllyesztette el a Reich U-99 nevű tengeralattjárója az ír partoktól nem messze. Délen a Luftwaffe Dovert bombázta. Magyarországon kifejezetten hűvös nyár volt, a nyugati országrészeken 20 fokig sem melegedett nappal a levegő. [i] Horthy Miklós kormányzó és felesége Kenderesen nyaralt, feltehetően mély gyászban. Lányuk, a betegeskedő Paulette alig több, mint egy hónapja halt meg.  A  Budai Várba, a Kormányzói Kabinetirodába egy rendőri jelentés másolata érkezett. [ii] Az összefoglaló szerzője Sombor-Schweinitzer József, a politika-rendészeti osztály főkapitány-helyettese. Címzettje Éliássy Sándor budapesti rendőrfőkapitány volt.

horthy_miklos.jpg

Célkeresztben a kormányzó?

“Méltóságos Főkapitány Úr,

Mély tisztelettel jelentem, hogy folyó hó 24-én Kiss Jenő mérnök, műszaki főtisztviselő, budapesti, Szent Korona útja 14 szám alatti lakos jegyzőkönyvi kihallgatása során elmondotta, hogy folyó hó 23-án Babay József nagyszokolyi, 1891-ben született, református vallású, nős, pestszenterzsébeti, Iskola u. 14. Szám alatti lakos fegyvergyári művezető telefonon megkérte őt arra, tegye lehetővé kettőjük sürgős találkozását, mert életbevágóan fontos ügyben szeretné baráti tanácsát kérni. A találkozás még aznap délután 4 és 5 óra között a Horthy Miklós híd és a Ferenc József híd közötti budai Duna-parton meg is történt, mely alkalommal Babay József láthatóan megrendült állapotban közölte, hogy az elmúlt hét egyik napján a Fegyvergyárban ebédszünet alkalmával a gépteremben ellenőrző útján véletlenül kihallgatta két munkás beszélgetését, akik a kormányzó úr őfőméltósága elleni merényletről tárgyaltak…. Kiss és Babay hosszabb tanácskozás után abban állapodtak meg, hogy mindezeket közölni fogják őfőméltósága vejével, ifj. Károlyi Gyulával, akit mindketten személyesen jól ismernek, és aki ez idő szerint Kiss Jenőnek közvetlen felettese a Danubia Rt-nél “[iii]

Tovább olvasom

Kísértethajó, börtönsziget és az igazi szilveszteri elázás

Horthy Miklós Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceánon II.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a Saida gőzkorvett, fedélzetén Horthy Miklós tengerészzászlóssal Kelet-Ázsiából Ausztrália felé vette az irányt. Bár a kenguruk földje érthetően nem tartozott a császári és királyi hajósok kiemelt célpontjai közé, lobogójuk mégsem számított idegennek. Az első kétfejű sasos zászló alatt hajózó egység, amelyik Ausztráliába látogatott, a Novara volt; külön érdekesség, hogy ugyanígy hívták azt a cirkálót, amelynek parancsnokaként Horthy legnagyobb tengerészsikereit aratta.

6071255147_1f617e7c2e_b.jpg

Vegyes meghajtású hajó viharos tengeren...gőzzel azért könnyebb volt (illusztráció)

A Saida első itteni állomása Albany volt, és már az odaút bővelkedett a kihívásokban. Az óceáni hajózáshoz nem szokott. Ahogy arról már itt is több alkalommal írtunk, a nyílt tengeri hajózás ma sem egyszerű dolog, és 120 évvel ezelőtt meg pláne nem volt az, főleg nem vitorlás hajóval, ami számára egy árbóctörés könnyen végzetes következményekkel járhatott. Bár a mai szemmel nézve nagyon apró - 60-70 méteres - k. u. k. hajók nagyon tengerállónak bizonyultak, a heteken át tartó viharos időjárás és a hatalmas hullámok mind az eszközöket, mind pedig a legénységet megviselték.

Tovább olvasom
2017\02\09 NTF komment

"Turn on, tune in, drop out", avagy a szeretet nyara

Zrufkó Réka

A hatvanas évek első felében egyre elterjedtebbé vált az amerikai ifjúság egy bizonyos rétegére vonatkozó hippi elnevezés. A kifejezés akkor vált igazán közismertté, mikor a Ramparts folyóirat 1967 márciusi számában cikket jelentetett meg A hippik társadalomtörténete címmel. Elsősorban az Egyesült Államok nyugati részén alakultak ki hippiközösségek, a hatvanas évek második felére legjelentősebb központjukká San Francisco egyik negyede, Haight-Ashbury vált.

jashua-light.jpeg

Frank Zappa akcióban

A hippilakosság folyamatos növekedése miatt saját ellátóközpontokat hoztak létre, megoldották az étkeztetést és az egészségügyi ellátást, így egy saját kis városi kolóniát alkottak, ahova bárki bármikor csatlakozhatott. Az ötvenes évek beatmozgalmához hasonlóan a hippigondolkodás központi elemének számít, hogy teljes mértékben elutasítja a körülötte lévő, menthetetlenül elidegenült világot, minden megnyilvánulásával függetlenségét hangsúlyozza.

Tovább olvasom

A (majdnem) sikeres M26 Pershing harckocsi

Az M26-os kezdetben nehéz - később közepes - harckocsi az amerikaiak válasza volt a német nagymacskák (Panther és Tiger) által keltett fenyegetésre. A páncélos második világháborús pályafutása legegyszerűbben talán így jellemezhető: túl későn, túl kevés. Hatása a hidegháborúra, valamint az USA későbbi tankjaira ugyanakkor már mindenképpen meghatározó volt.

m26_pershing.jpg

Egy kiállított M26.

Tovább olvasom

Kontrázó papagáj és a kétszer is elszalasztott tigrisvadászat

Horthy Miklós Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceánon I.

Nyilvánvaló okok miatt Horthy Miklós életének kormányzóként eltöltött időszakáról, és különösen annak utolsó éveiről rengeteg szakmunka és visszaemlékezés jelent meg, ahogy sokan feldolgozták első világháborús tevékenységét is, tengerésztiszti pályafutásának korábbi szakasza azonban kevéssé ismert. Pedig Gáspár Ferenchez, vagy a kannibálokkal is összecsapó társaihoz hasonlóan ő is bevitorlázta a fél világot, és rengeteg kalandban volt része. Ezekből válogatunk néhányat.

200px-horthyfiatal.jpg

Horthy Miklós tengerészzászlós Kalkuttában készült fényképe

Az 1868-ban született Horthy Miklós 1882-ben lett a fiumei tengerészeti akadémia diákja; szülei nem örültek pályaválasztásának, ugyanis a szintén tengerésztiszti pályára készülő Béla nevű fiúk pár évvel korábban egy fegyverbaleset következtében az akadémián vesztette életét. Miklós azonban, bár több baleset is érte, sikeresen elvégezte az iskolát, és 1886-ban II. osztályú tengerész-hadapróddá avatták.

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása