Napi történelmi forrás


Abcúg Szerbia! I.

Szerbellenes hisztéria az első világháború kezdetén

A második világháborúval ellentétben az első világégés civil veszteségeiről, a polgári lakosság ellen elkövetett túlkapásokról, és a háborús bűntettekről kevés szó esik. Annak ellenére, hogy a konfliktus során a csaknem 10 millió elesett katona mellett járványok, éhínségek és a közvetlen katonai…

Tovább olvasom

"Aki igazán nagyot üt, és először", avagy az elsietett hadüzenet

"Az üt először, aki igazán nagyot üt, és először" - hangzott el Tyson örökbecsűje az Argo című filmben. Az idézett mondat, bár kicsit kifacsarva, de jól összefoglalja azt az alapelvet - mérj megelőző csapást az ellenségre, lehetőleg akkorát, ami elveszi a kedvét a további háborúzástól - amelyet…

Tovább olvasom

A miskolci háziezred hadifestője

Kövér Gyula az első világháborúban

Miskolc háziezredével, a m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezreddel a magyarosi rohamtámadás kapcsán érintőlegesen már foglalkoztunk. Az alakulat háborús szerepvállalásáról igen gazdag anyag maradt fenn, köszönhetően a 10-es Honvéd tábori újságnak, illetve Sassy Csabának, aki egy naplóban és egy…

Tovább olvasom

A birodalom visszavág: győzelem Lissánál

Ahogy arról nem is olyan rég már írtunk, az 1860-as évek több változást hozott mind Európában, mind a tengerentúlon. Az amerikai polgárháború mellett ekkoriban zajlott le Olaszország és Németország egységesedése, amely nem csak az adott országokat érintette. Ezek mellett a haditechnikában is…

Tovább olvasom

A betyárok üldözői

A "Hírös Város" pandúrszervezete az 1867-es kiegyezés környékén

Vidéken a nemesi vármegyékben a csendbiztosi- vagy pandúrszervezet volt a rendvédelem alapja. A betyárok, haramiák velük találták szembe magukat a legtöbbször az ellenük indított nyomozások, üldözések során. A betyártörténetekben és a népi emlékezetben e szervezetről igen negatív képet festettek,…

Tovább olvasom

Egy különc politikus portréja

Nagy Emil kalandos életútja

Nagy Emil neve a legtöbb ember számára nem mond sokat, pedig a XX. század első felének igen jellegzetes alakja volt. Ügyvédként, politikusként, újságíróként és családapaként is kissé különcnek számított, végtelen tisztességéhez és rendkívüli szociális érzékenységéhez pedig egyes esetekben naiv…

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása