Hét tenger "schwarzgelb" ördögei I. - Vihar, hőség, cápavadászat

Bár a Monarchia alapvetően Adria-szinten alkalmazta flottáját, a császári és királyi tengerészek sem maradtak ki a Távol-Keleti és egyéb egzotikus utakból, amelyek egyszerre szolgálták a tudományos kutatás és a zászlómutogatás (showing the flag) céljait; a Monarchia ezen utakkal jelezte, hogy helyet kér a nagyok között. Az expedíciókra természetesen a legjobb, világviszonylatban is kiváló hajókat és válogatott legénységet jelöltek ki. Az 1870-es évektől hosszabb expedíciókat tett meg például a Fasana, az Albatros és a Saida, ez utóbbinak egy későbbi útján kezdte meg tiszti karrierjét Horthy Miklós későbbi kormányzó is.

img.jpg

A Zrínyi gőzkorvett (Csonkaréti Károly festménye)

A Zrínyi korvett 1890-ben indult kelet-ázsiai útjára. Az utókor szerencséjére ennek az útnak - ahogy több másiknak is - is akadt egy krónikása, méghozzá Dr. Gáspár Ferenc hajóorvos, aki  1911-ig öt könyvben írta meg tengerészeti élményeit. Legelső munkája, a Negyvenezer mérföld vitorlával és gőzzel 1892-ben jelent meg, és bár illusztrációk nélkül, de a Magyar Tengerészek Egyesülete jóvoltából online is elérhető. Ebből válogatunk ki néhány szemelvényt (a szöveghű átíráson nem változtatva), amelyek bepillantást engednek a kor tengerészeinek életébe, még a 20. század hajnalán is erősen élő babonáiba, és egy ilyen út viszontagságaiba és nehézségeibe. Gáspár doktor könyve amellett, hogy érdekes leírást ad az útjuk során megismert helyekről és népekről is, olvasmányos stílusának köszönhetően szórakoztató irodalomnak is elsőrangú, így nem csak "fanatikus" tengerészet-rajongók számára ajánlott.

Mostani írásunkban a Zrínyi korvett útjának első szakaszából (1890 május) szemezgetünk. Terveink szerint ezt a posztot több követi; virtuálisan követjük Gáspár doktorék útját az Indiai-óceánon át egész Kínáig és Koreáig.

zrinyi1.jpg

A Zrínyi korvett

Ahogy az lenni szokott,  a flotta többi hajóján szolgálók irigyelték a világjárókat, és mindent megtettek, hogy bekerüljenek a kiválasztottak közé. Könyve elején - legnagyobb bánatára - a szerző is az előbbi csoporthoz tartozott, és sok esélyt sem látott arra, hogy valaha is elhagyhatja az Adriát. 

"Míg mi ebben a lélekölő unalomban és egyhangúságban töltöttük napjainkat a "Narentá"-n, azalatt több hajónk indult szép és érdekes útakra: a "Fasana" például a föld körül, a "Saïda" Észak- és Dél-Amerika körül, az "Albatros" Nyugot-Indiába stb. Mindezeket a híreket a legnagyobb lemondással fogadtuk és ez volt a legokosabb, a mit tehettünk. Egy alkalommal hírt kaptunk "felülről", a fő-hadi kikötőből, hogy a "Zrinyi"-korvettát fölszerelik és tavasz elején hosszabb expedicióra indul, a melynek folyamán meg fogja látogatni Arábiát, Ceylont, az Indiákat, Khina partjait, Khina főbb folyóinak parti városait, tovább az "Elzárt országot" (Koreát), Japánt stb. Reánk, szegény "gályarabokra", a hogyan magunkat a "Narentá"-n neveztük, éppen olyan benyomást tett ez a hír, mint a minőt az elhagyott árva érezhet, ha irigyen látja a más boldogságát. Mert tudnivaló dolog, hogy mindazon utazások között, a melyeket hadi tengerészetünk hajói tesznek, a keletázsiaiak a legérdekesebbek és ennélfogva a legkivánatosabbak is. Nem csoda tehát, ha önkénytelenül támadt bennünk a gondolat és vágy: a "Zrinyi"-re juthatni."

Bár napjainkra az óceán-átkelés mindennapossá vált, a vitorlások, illetve a Zrínyihez hasonló gőzgéppel felszerelt, de elsősorban vitorlákkal hajtott tengerjárók korában egy ilyen vállalkozás minden perce ezernyi veszélyt rejtett, így érthető, hogy a legénység igyekezett mindenre felkészülni. Ez esetben a hajónak több ideje volt a felkészülésre, mint krónikásunknak, akit csak az indulás előtt néhány nappal értesítettek, hogy kinevezték az expedíció orvosának. kicsi_t73qwefh.jpg

A könyv címlapja

A korvett végül Vladimir Khittel fregattkapitány parancsnoksága alatt május 1-jén kezdte meg útját. A búcsúzásról írta Dr. Gáspár, hogy "maga a távozó sem érez holmi szívfájdalmat vagy más ehhez hasonló furcsaságokat. Könnyű kedélylyel, könnyű szívvel, gond és bú nélkül megy neki a világnak. Hiszen bárhová jön, bármerre jár, szivesen látják mindenütt; bármely világrészbe jusson, mindig hazai talajon van, mert a hajnak minden deszkadarabja talpalattnyi talaj a távoli haza drága földjéből." Az 1871-ben épült hajó, bár nem tartozott a legkorszerűbbek közé, a céloknak megfelelt: nagy előnye volt emellett, hogy rendelkezett desztilláló-berendezéssel, amely "korlátlan" mennyiségben biztosított ivóvizet a 230 fős legénységnek. Bár a vegyes meghajtású egységek igyekeztek a lehető legtöbbet vitorlázni (a szél ingyen van!), a Zrínyi a viharos tengeren kénytelen volt szinte végig gőzzel haladni, nem segítettek a viharűző praktikák sem. Érdemes megfigyelni, hogy a gőzhajtású hajók és rendszeres óceáni átkelések korában is mennyire megmaradtak a tengerészek hagyományai, babonái. 

"A mindinkább erősbödő scirocco ellen hasztalan volt minden csillapítási próba, a melyek különben a szavahihető hajómester állítása szerint máskor mindig használtak. így pl. hasztalan volt a legfiatalabb hadapródtól "kölcsönkért" négykrajczárosnak vízbedobása a fő-árbocz csúcsáról. (A "pattagon" mentségére szolgáljon azonban, a mint utólag kisült, hogy a tenger elbűvölésével megbízott hunzut mali a "pattagon" helyett ócska bakancssarkot dobott a vízbe, mégpedig minden varázsmondás nélkül. A ravasz mali másnap a rapporton meg is büntettetett ezért a turpisságáért.) Éppen olyan hasztalan volt a szakács által díjtalanul (!) felajánlott hering felakasztása a hajó orrán kiálló csonka rúdra. Hiába lógott a jámbor vihartűző hering órákon keresztül; a Szerecsen-utczai fűszerkereskedésre emlékeztető illaton kívül más eredmény nem volt tapasztalható."

jeddah1.jpg

Az első szakasz és főbb állomásai egy mai térképen jelölve

A nehézségek ellenére a Zrínyi két hét alatt elért Port Saidba, ahol "egyáltalán nincs egyéb, mint kizárólag a pénzszerzés és hirtelen meggazdagodás féknélkül való, határt nem ismerő vágya. Minden szó, minden lépés, minden tett egyedül a pénzkérdés körül forog. Társadalmi életről, szórakozásról, vagy csak egyszerű sétáról szó sincs. És nem is lehet; a Place de Lesseps néhány elcsenevészesedett és ujjnyi porréteggel fedett pálmáin kívül egyetlen fűszál sem látható." A Szuezi-csatornán történő áthaladást nagyon megnehezített a 38-40 fokos hőmérséklet, amely éjjel sem csökkent 35 fok alá."Öt percznyi foglalkozás az árboczokon egyenlő volt öt napi nehéz betegséggel." - írta a doktor, hozzátéve, hogy "általános bágyadtság, teljes étvágy- és munkakedvhiány, nyomasztó főfájás, tökéletesen deprimált kedélyhangulat és mély apathia fogott elő mindnyájunkat." Mivel a gépházakban uralkodó, még magasabb hőfokot nem bírták az európai fűtők, az átkelés idejére helyi munkaerőt szerződtettek, és amint "a szélcsend beállott és "a mór megkezdte kötelességét": a mór fűteni kezdett. konyvism.png

Könyvajánló a Vasárnapi Újságban (1892. október 9.)

A Vörös-tengeri átkelés egyhangú napjai alatt jóformán egyetlen szórakozási lehetőségük akadt (a fedélzetmosást és fegyvergyakorlatokat kétlem, hogy bármelyikük annak tekintette volna), mégpedig a cápavadászat, amelynek tökélyre fejlesztett módszereit igen részletesen írta le a doktor. Bár tény, hogy a Zrínyi legénységének kedvenc állatai között biztos nem szerepeltek ezek a tengeri ragadozók, ez jellemző volt a kor minden haditengerészetére; a hajósok ellenszenvét minden szónál jobban megvilágíthatja John Singleton Copley alább is látható festménye. Érdekesség, hogy a híres orosz író, Lev Tolsztoj is szentelt egy elbeszélést ennek a kibékíthetetlen ellentétnek, amelyben az öreg hajótüzér egy jól irányzott lövéssel teríti le a cápát, amely épp úszó fiát nézte ki zsákmányul.

watsonandtheshark-original.jpg

Watson and the shark, 1778

Ha a Zrínyi matrózai hajóágyút nem is, de számos egyéb módszert vetettek be a ragadozók ritkítására, amik napjainkban jelentős Greenpeace-felzúdulást és környezetvédelmi bírságot vonnának maguk után.

"Ezek a szörnyek ugyanis, a teremtésnek ezen gyűlöletes teremtményei, néha egész csordákban követték hajónkat. A ki csak egyszer látott czápát, az éppen olyan gyűlöletet érez vele szemben, mint valamely megbélyegzett, gyűlöletes emberrel szemben. Napokon keresztül követték a "Zrinyi"-t és falánk mohósággal kapkodtak minden vízbe dobott tárgy után. (...) Hogy ivóvizünket és más italunkat némileg iható fokra hűtsük le, néhány jól bedugaszolt üveget kötelekre kötöttünk és lebocsátottunk husz-harmincz méter mélységre. De rendesen csak az üres köteleket vonták fel; az üvegeket pedig rendesen elnyelték a czápák. Minden kidobott horog - lánczokra erősített méter hosszú vaskampók - egy-egy czápát hozott a fedélzetre. Egy óra alatt néha öt-hat darabot fogtunk. A legénység - tudvalevőleg esküdt ellensége a czápának - dühösen rohant a fedélzetre vont szörnyekre és baltákkal, csákányokkal, meg emelő rudakkal zúzta szét a hatalmasan vergődő állatok koponyáját. Ez volt szegényeknek (a matrózoknak tudniillik) egyedüli gyönyörűségük az egész út alatt. Az első bestia már a Veres-tenger bejáratánál a Dzsebel-szoroson jött kapóra. Egy forró délutánon, mindjárt az ebéd után hangzott le az "árboczkosárból" az őrszem kiáltása. (...) Percz alatt talpon volt mindenki és nézte az irányt, a melyben a közös notórius ellenséget jelezték. A matrózok irányában különösen nem nagy gavallérnak mutatkozó élelmezési mester menten kéznél volt egy több kilónyi súlyú "Pöckelfleisch"-sal (besózott disznóhus), mialatt a hajómester előkészítette a "horgocskát a tengeri angyal" számára. A horgocska tudniillik csaknem csónakhorgonyméretű, a melyet lánczra kötnek, ennek pedig egy jó erős kötél a folytatása. Ha a horog egyenesen a kötélre lenne kötve, ezt egyetlen harapással vagy rántással letépné a "tengeri angyalka". A hajóácsok is előállottak szélesfejű baltáikkal, a pattantyúsmester pedig ölnyi hosszú, lábszárvastag rúddal, a melylyel az ágyútalpakat szokták lövés után visszatolni az lőrések felé. Az "első tiszt", tengerészetünknek elismert első céllövője, Mannlicher fegyverét készítette elő, miközben nem felejtette el megdicsérni a hajó tiszti szakácsát, a ki a legnagyobb önmegtagadással ajánlott fel - diónyi nagyságú tegnapelőtti birkahúst a horogra. A készülődések teljesen be voltak végezve, mikor a czápa olyan közel jutott a hajóhoz, hogy mindnyájan láthattuk. (...) Hirtelen meghosszabbítottuk a kötelet, a mely egy mitrailleuse (szórólöveg - GyS) talpához volt erősítve. A meghosszabbított kötél aztán nyugodtan úszott a hajó bukdácsolásai közben is. A czápa harmadszor ugrott a zsákmányra. Mint a megdühödött tigris, úgy ugrott utána. Testének egy harmada künn volt a vízből, miközben csaknem egészen féloldalt fordult. A mint kitátotta borzasztó száját, egyszerre tünt el benne hús, horog és a láncznak egy része. Lázas izgatottság fogott el mindnyájunkat a feszült várakozás után. A mint a horog eltünt a czápa a szájában, a hajómester intésére a matrózok meghúzták a kötelet. Hurráhzva és dübörögve dobogtak végig a fedélzeten, miközben a hajómester készen tartott egy hurkot, hogy a czápának a farkát kösse le vele, mialatt a pattantyús mester az ágyúrúddal (Handspacke), az ácsok pedig baltáikkal készültek fogadni a vendéget. A horogra került állat irtózatosan csapkodott hatalmas farkával, mialatt a víz felszínétől a fedélzetig vonták. Vergődése következtében tényleg sikerült magát lerántania a horogról és visszazuhant a tengerbe; de drága áron. A felső állkapcsa egészen szétzúzódott. A czápával egyidejűleg visszazuhant a horog is, rajta a húsdarabbal és a mint ez is a vízben volt, a falánk és örökké éhes állat már ismét teljes dühvel vetette magát reá. Most már óvatosabban jártunk el a felhúzásban. Nem rángattuk, hanem "gyöngéden" felvontuk. A támadásban és csapkodásban kifáradt czápa is ildomosan viselte magát ezúttal, különösen miután a hajómesternek sikerült a kötélhurokkal a farkát körülfogni. Amint az állat feje egyenlő magasan volt a fedélzettel, a hajómester teljes erejével dugta az állat tátott szájába a férficzomb vastagságú farudat, az ácsok baltaütése pedig záporesőként hullott a fejére. Végre előttünk feküdt a fedélzeten; leírhatatlan az a düh, a melylyel a legénység nekirohant a még mindig hatalmasan csapkodó állatnak. Ilyen dühvel csak a notórius gyujtogatót szokták az emberek meglynchelni. Nekem jutott osztályrészül az agyoncsapott állat "feltrancsirozása". Matrózok még nem irigyeltek úgy embertől valamit, mint a mi legénységünk irigyelte tőlem ezt a funkcziómat." 

1385563850696504300.jpg

Jeddah 1918-ban és napjainkban. Szembetűnő változások...

A Zrínyi ilyen kalandok után ért el Dzsiddahba (ma Jeddah, Szaud-Arábia), amely nem igazán nyerte el krónikásunk tetszését. A leírásban egyebek mellett külön bekezdés foglalkozik a hely nők európai szemnek szokatlan öltözködésével, amely finoman szólva nem aratott osztatlan sikert a tengerészek körében.

"A női nemmel igen ritkán találkoztunk Dzsiddah utczáin, a miben persze nem mi voltunk a hibások, hanem a dzsiddahi asszonyok, a kiket úgy társadalmi helyzetük, mint talán a tényleg nem embernek való forróság, a hűvös hárem kopár falai között tart vissza. (...) A ruházatuk szürkés-fekete bő köntösből áll, e fölött a fejükön megerősített mantilla-szerű köpenyke, az idomokat elrejtő "feredzse"; a lábukon magasszárú sárga szaffián csizmácskát hordanak, a melyet félig elföd az ugyanilyen színű dúsan hímzett hegyesorrú félczipő. Az arcukon valamennyien, tudniillik a férjezettek és a hajadonok, kicsike fehér álarcot hordanak; nem valami kedves látvány ugyan a lárvával elcsúfított kerekállú gömbölyű arcz, de határozottan kellemesebb látványt nyújtanak, mint egyiptomi nővéreik a hosszan lelógó fekete lebernyeggel. Hogy az álarcz mire való, azt ők tudják. Mi, Dzsiddah utczáin ődöngő európaiak, úgy gondoltuk, hogy sokkal okosabban tennék ezek a rendesen kissé túlmolett arabnők, ha nem az arczukat födnék el, hanem inkább a - lábszárukat. Dzsiddahban ugyanis, valamint lejebb délfelé, Hodeidában és Mokkában, az asszonyok az "alj"-at meg a felső szoknyát magasan feltűrik az övökben. Hihetetlen magasan: jóval a térd fölött. A lábszár azonban nem igazán mezítelen, csak annak látszik. A - tricot ugyanis a melyet a szoknyák alatt viselnek, tökéletesen hússzínű. - Az a vélemény, a melyet mi "Zrinyi-beliek" ezen a legenyhébb esetben is furcsának talált női viselet felett nyilvánítottunk, meglehetősen egybehangzó volt. Tudniillik nemcsak nagyon illetlennek és ízléstelennek találtuk, hanem a nyolczvan kilogrammon és harmiczöt éven felüli nőknél egyszerűen - visszataszítónak."

port_of_aden_1800s.jpg

Aden kikötője a 19. század végén

A Zrínyi tengerészei azonban nem sokáig örülhettek Dzsiddah hölgyeinek, a korvett ugyanis néhány napon folytatta útját "az indiai Gibraltár", vagyis Áden felé. "Hogyan költözhettek ide emberek? Mi okból telepedtek ide egész néptörzsek? És miért éppen erre a helyre, a melyen nemcsak a megélhetéshez, hanem a tengődéshez megkivánható legelemibb szükségletek is csaknem tökéletesen hiányoznak? A hol az élet nemcsak létért való küzdelem, de küzdelem a természet végletei ellen is." - merült fel a kérdés a szerzőben, amint megpillantotta India sivatagos, lényegében minden növényzettől mentes Gibraltárját. A brit fennhatóság alatt álló kikötő a hatalmas hőség mellett "paradicsomi" meglepetésekkel is szolgált a hajóorvosnak.

"Csaknem összeroskadva és az ájuláshoz közel az írtózatos forróságban, holott egy lépést sem tettem gyalog, (gyalog járni különben egész Ázsiában "not fair"), megkóstoltam két gyümölcsöt, a mely természetesen nem Adenben terem, - hiszen, a mint láttuk, itt még fű sem terem, - hanem a mely úgy, mint minden ennivalót, legyen az bármily természetű, messze földről hoznak Adenbe. Ez alkalommal kóstoltam meg először a pisangot és a mangót. A Kelet tudósai mind e napig nem tudtak megegyezni abban, hogy ezen két gyümölcsfaj közül melyik volt az, a melylyel Éva anyánk az első bűn elkövetésére csábította Ádámot. Őszintén megvallva kár a fáradtságért, mert ezen két gyümölcs közül bizonyára egyik sem volt. Fiúi tiszteletből is kötelesek vagyunk Ádám apánkról annyi jó ízlést feltételezni, hogy ezekért a gyümölcsökért határozottan nem áldozta fel a paradicsomot. A pizang alakra nézve olyan, mint az ugorka, a színe éretlen-narancssárga s az íze az összetévesztésig hasonlít a "rock-drops" bonbonhoz. A mangó pedig olyan, mint az ellapított burgonya; a színe baraczksárga, a héja vastag, mint a zöld dióé, az íze pedig - ízetlen. Legfeljebb rossz sárgadinnyéhez lehet hasonlítani, a melyet terpentinbe mártottak. Mindkét gyümölcsnek megvan azonban az az előnye, hogy hűsít és tekintettel a hőségre, a melyben ezeket a gyümölcsöket eszik, (s tekintve azt is, hogy más nincs), megmagyarázható, hogy honnan ered a sok dicséret."

Rövid pihenő és a készletek kiegészítése után a Zrínyi korvett folytatta útját kelet felé...

Források:

Dr. Gáspár Ferenc: Negyvenezer mérföld vitorlával és gőzzel, Szeged, 1892. A könyvet közzétette, és a kísérőtanulmányt írta: Veperdi András

Vasárnapi Újság 1892. október 9.

Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajói 1867-1918 Kossuth Kiadó, Budapest, 2010. 10-11. o.