Az első világháborúban a lövészárok-hadviselés során kialakult patthelyzet haditechnikai újítások egész sorozatát indította el. Egyik ilyen innováció volt a harckocsi is, aminek lényege abban állt, hogy edzett acél páncélzatának védelme alatt lehessen áttörni a megmerevedett, mélységében kiépített lövészárok-rendszereken.

A C-15 névre keresztelt „férfi” brit Mark I típusú harckocsi, 1916. szeptember 25.

A „tank” (tartály) elnevezés tulajdonképpen csak egy titkos fedőnév volt, amit a britek használtak félrevezetés céljából. Az első, Mark I jelzésű brit tankokat 1916. szeptember 15-én vetették be a nyugati fronton a somme-i csata során. Kétféle Mark harckocsi létezett; volt, amelyiknek lövege és géppuskái is voltak („male”, azaz férfi változat), és volt olyan is, amelyikben csak géppuskák kaptak helyet (ez volt a „female”, azaz női variáns). A tankok első tömeges bevetésére 1917. november 20-án került sor a cambrai-i csatában. A britek 378 harckocsi támogatásával indították meg a támadást, és hat óra alatt 12 km szélességben és 6–8 km mélységben törték át a német védelmet. Az ütközet során 140 tankot veszítettek. (A németek az első világháborúban még nem tartották fontosnak a harckocsik fejlesztését és bevetését, igazi szerepüket még nem ismerték fel, csak a gyalogság támogatására szánták őket. A7V nevű konstrukciójukból csupán húsz db készült el, az is csak 1918-ra. A fejlesztés számos gyermekbetegséggel küszködött, ezért a németek sokszor inkább az antanttól zsákmányolt harckocsikat használták.)

A britek igencsak dilettáns módon használták őket először: saját egységeiket lőtték velük. A 19 éves brit Bert Chaney jelzőtiszt, aki személyesen élte át a harckocsik első éles bevetését, így emlékezett a történelmi napra:

„A három harckocsi, melyet szakaszunkhoz rendeltek, ahelyett, hogy a német vonalak felé haladt volna, megállt és tüzet nyitott a saját állásainkra. Ezek a zömök, szörnyűséges dolgok fölénk magasodtak, és géppuskáikkal őrült módon tüzelve letarolták a lövészárkunk oldalát. Mindenki fedezékbe húzódott, kivéve az ezredest, aki felugrott a mellvédre, és ordítani kezdett:

„– Futár! Futár! Menjen és mondja meg azoknak a harckocsiknak, hogy azonnal hagyják abba a tüzelést! Azonnal!”

Addigra az ellenséges tüzérségi tűz is elérte tetőpontját, de az ezredes nem törődve saját testi épségével előrerohant, és haragosan ráütött botjával az egyik tank oldalára, hogy magára vonja a harckocsik figyelmét.

Bár az ezredest a motorok és a tűzharc zajától a zárt terű tankokban senki sem hallotta, végül észrevették, hogy rossz lövészárkot támadnak és továbbnyomultak. A Jerriket [az angol katonák hívták így gúnynéven a német bakákat] annyira megijesztették, hogy azok eszüket vesztve futottak, mint a nyulak. Az egyik tank fennakadt egy farönkben, és már soha nem érte el az ellenséges vonalakat. A második hátsó kormánykerekén találatot kapott, és nem tudta többé irányban tartani magát. A legénysége jobbnak látta leállítani, mivel úgy gondolták, hogy a tank annyira kezelhetetlenné válhat, hogy talán Berlinig meg sem áll.

A harmadik tank áthaladt Flers-en [francia település], és útközben amit csak lehetett, letarolt. Falakat döntött le, amin a legénység meglehetősen jól szórakozott. A fiaink szorosan a harckocsi nyomában voltak, és elfoglalták a falut – vagy legalábbis ami megmaradt belőle –, és elkezdtek fedezéket ásni, a támadás előtt meghatározott nyomvonalon. Ez egyike volt azoknak a ritka alkalmaknak, amikor [a katonák] úgy keltek át az ellenséges tűzön, hogy élvezték, amit csinálnak. Több ezer német foglyot ejtettek, akiket csupán csak ásóval felszerelt utászok kísértek vissza a vonalainkig.

A harckocsiból négy főnyi kezelő, még a csata hevében égve, hirtelen leállította a motort és kiszállt. Kinyújtóztatták végtagjaikat, majd lassan és megfontoltan körbejárták járművüket, és minden szögből megvizsgálták, aztán egymás közt tanácskozásba kezdtek. Kissé elveszetten ácsorogtak néhány percet, majd kihoztak a tank belsejéből egy kis tűzhelyet, és a tank oldalát fedezéknek használva teljes nyugalommal leültek és teát készítettek. [...] A csata befejeződött.”

Német katonák zsákmányolt „férfi” brit Mark IV-es tankot vizsgálnak meg.

A következőkben vizsgáljunk meg egy harckocsitámadást német aspektusból is. 1917. április 9-én Douglas Haig, a nyugati hadszíntér brit erőinek főparancsnoka öt napon keresztül 2800 löveggel bombázta a német állásokat, ami után Arrasnál 18 km szélességben támadást indított, hogy erőket vonjon el a németektől abból a szektorból, ahol a franciák saját offenzívájukat tervezték megindítani. A második arrasi csata néven elhíresült ütközetben a britek és kanadaiak harckocsikat is bevetettek. A támadás célja a német védelem gyenge pontja, a franciaországi Remy-i melletti Monchy-le-Preux falucska volt.

A 799. sorszámú brit Mark II-es tank, amit németek ejtettek zsákmányul, 1917. április 11.

Wilhelm Speck, a német 84. gyalogezred 1. századának őrmestere így emlékszik vissza egy brit Mark II harckocsival való találkozására (a szövegből arra lehet következtetni, hogy a tank „női” típus volt):

„Az előrenyomuló Tommie-k [a német katonák hívták így gúnynéven az angolokat] már 600–800 méterre jártak, mikor a 17-es bajorok visszavonultak, és védtelenül hagyták jobbszárnyunkat. Parancsot kaptunk, hogy az áttörést elkerülendő hárítsuk el a védelemben keletkezett lyukat. Az út melletti sövények jó fedezéket biztosítottak számunkra. Hirtelen kiáltást hallottunk a 3. század felől: – Egy tank van az út jobb oldalán!

Döbbenten bámultuk, amint egy harckocsi vészjósló lassúsággal közelített felénk. 50 méteres távolságnál puskával és géppuskával tüzet nyitottunk rá, de amint 30 méterre ért, hirtelen jobbra fordult a bajorok felé. Tapsoltunk és éljeneztünk! Felegyenesedve, csípőből tüzeltünk a harckocsira, de az ünneplés kicsit korainak bizonyult… A tank hirtelen újra irányba fordult felénk. Azt reméltük, hogy az út oldalán lévő széles árok talán megállítja. Igencsak keveset tudtunk ekkor még a harckocsik képességeiről. Amint ráhajtott az árokra, balra billent, ekkor úgy maradt egy vagy két percig, de aztán kiegyenesítette magát, majd átkelt az úton és megismételve az előző manővert folytatta a közeledést felénk. Ezután az 1. század jobb részéhez gurult, ahol tüzet még nem nyitva hirtelen megállt. Az 1. és a 3. század össztüze ekkor a tankra irányult, kézigránátokat hajítottak felé és néhány bátrabb katona felkelt, és a tank irányába nyomult. Ebben a pillanatban a harckocsi megmozdult, és kezelőszemélyzete gyilkos géppuskatüzet adott le az 1. század lövészárkaira. Azok, akik nem haltak meg azonnal, sikoltozva feküdtek súlyos sebesülten. […]

Ekkor kezdődött a pánik. Az 1. és 3. század összes katonája kiugrott a fedezékből, és addigi leggyorsabb versenyfutását vágtázta le életéért. A harckocsi könyörtelen géppuskatüze úgy szedte le őket, mintha csak egyszerű nyúlvadászaton venne részt. A tapasztalt, veterán bakák vadul menekültek, és csak akkor hagyták abba a futást, amikor elérték az egy kilométerre fekvő saját vonalainkat.”

A „Vas Herceg” névre keresztelt brit Mark II-es „férfi” tank keresztülhalad a franciaországi Arras romjain a front felé menet, 1917. április 10.

Kloska Tamás

Források:

Moynihan, Michael (szerk.): People at war 1914–1918. David & Charles, Newton Abbot, 1973.

Szijj Jolán (főszerk.): Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Petit Real, Budapest, 2000.

Wilhelm Speck, a 84. tartalékos gyalogezred őrmesterének visszaemlékezése egy brit Mark II-es tankkal való találkozásról. Monchy-le-Preux-tól nyugatra, 1917. április 11. http://landships.activeboard.com/ (2015.10.29.)