Budapest a huszadik század derekán, mindössze 12 év eltéréssel két alkalommal is súlyos harcok színterévé vált. A több tízezer halott és sebesült mellett hatalmas károkat szenvedtek a lakó és középületek, valamint a városi infrastruktúra is. A harcok elmúltával hosszabb-rövidebb ideig számos kilőtt, elromlott, elhagyott harceszköz is az utcákon maradt, amelyek "kincsesbányaként", mementóként, és esetenként üzenőfalként is funkcionáltak. Mai posztunkban a FORTEPAN képeinek, valamint szovjet és magyar veteránok visszaemlékezéseinek segítségével az 1956 október-novemberében roncstemetővé lett fővárosba látogatunk el.

JSz-3-as nehézharckocsi roncsai az Üllői úton, a Kilián laktanya előtt (Nagy Gyula/FORTEPAN)

A következő két képen (Villányi út - Himfy utca sarok) egy T-34/85-ös roncsai láthatóak, amelyet a Móricz Zsigmond körtér környékén zajló harcok alatt lőttek ki, méghozzá nem is akárhogy; a harckocsi teknője teljesen szétnyílt, jó eséllyel nagykaliberű löveg közvetlen találata vagy belső robbanás végzett vele. A körtéren október 24-26-án volt a legintenzívebb a harctevékenység, ekkor több csoportban összesen mintegy 200-300 fő, köztük magyar katonák is harcoltak a szovjetek ellen.

Morbid látványosság (FORTEPAN)

Alább látszik a körtér jól ismert, és nem sokkal korábban teljesen kiégett Gombája, valamint a macskakövekből rögtönzött barikád, amellyel a Bartók Béla utat zárták le a forradalmárok. A tankon látszik az is, hogy új funkciót kapott, a hevenyészett felirat szerint a szovjet-magyar barátság jelképévé lett. Sokáig nem örülhetett új szerepének, ugyanis viszonylag hamar elvontatták: egy pár nappal későbbi felvételen egy ép magyar harckocsi látható ugyanazon a helyen, Kossuth-címerrel a tornyán.[1]

Szovjet-magyar barátság...(FORTEPAN)

A második világháborúban hírnevet szerzett T-34-esek Budapesten komoly veszteségeket szenvedtek, de ez legalább annyira volt köszönhető konstrukciójuknak, mint helytelen (gyalogság nélküli) alkalmazásuknak.Mivel akkoriban ez a típus volt a Varsói Szerződés hadseregeinek "igáslova", a legnagyobb számban ebből kerültek bevetésre, és így veszteséglistára is. Az alábbi képen is egy kiégett T-34-es látható a József körúton, háttérben a Kilián laktanya tömbje. Az itt is látható, tönkrelőtt szárny ekkor már lakótömb volt, stratégiai elhelyezkedése okán azonban hamar birtokba vették a forradalmárok, és a harcokban súlyos károkat szenvedett.

A vezető búvónyílásának fedele teljesen leszakad, a kép előterében látható. (Nagy Gyula/FORTEPAN)

Bár kisebb számban, de korszerűbb páncélosok is jutottak hasonló sorsra, mint például ezek a JSZ-3 nehézharckocsik. Ezek keményebb diónak bizonyultak, főleg az első időszakban (október 30. előtt), amikor a forradalmárok még nem, vagy csak kis számban rendelkeztek páncéltörő eszközökkel.

Nehézharckocsi lerobbantott toronnyal a Kilián laktanya előtt (Nagy Gyula/FORTEPAN)

A Joszif Sztálinról elnevezett (és emiatt külföldön IS-3 néven futó) tankokat jóval nehezebb volt felgyújtani, és vastagabb páncélzatuk révén a találatokat is jobban bírták. Ahogy általában, itt is a motortér és a lőszertároló volt a legveszélyesebb pont: utóbbi berobbanásához nem is volt szükség közvetlen találatra, mert a lőszerek megfelelően magas hőre is berobbantak.

Az Üllői úton kilőtt nehézharckocsi, balra az átjáró a Corvin-közbe (Nagy Gyula/FORTEPAN)

Különösen sok szovjet harckocsit lőttek ki a Corvin-köznél; az itteni csoport elég hamar szert tett páncéltörő ágyúkra, amelyek találata a sokszor csak néhány tíz méteres távolság miatt szó szerint átütő hatással bírt. Érdekes, hogy a legtöbb nehézfegyvert maguk a szovjetek biztosították, 24-én és 25-én ugyanis a három évvel korábban Kelet-Berlinben már bevált recept szerint járműveikkel megfélemlítő parádézásba kezdtek a városban; a felderítés és gyalogsági fedezet nélkül közlekedő páncélosok és lövegvontatók könnyű prédát jelentettek a városi harcban, a megmaradt fegyvereket pedig azonnal csatasorba állíthatták a felkelők.

JSz-3-as kiszakadt 122 mm-es lövege a József körúton (Nagy József/FORTEPAN)

Ez az Üllői úton kilőtt Joszif Sztálin egyben maradt, nem robbant be a lőszere. Mellette egy kilőtt T-34-es. Jól látszanak a pusztítás nyomai is. (Nagy Gyula/FORTEPAN)

A teljesen elhibázott stratégiájuk alapján a városi harcban amúgy jártas szovjetek páncélozatlan teherautók vontatta 37, 85 és 122 mm-es lövegeket küldtek a városba, sokszor a készenléti mellett tartalék lőszerrel is; ezek megsemmisítéséhez sokszor elég volt egy gyújtópalack, vagy gyalogsági fegyverek. Amennyiben sikerült pont a lőszerszállítót eltalálni, az elképesztő pusztítással járt, sokszor a konvoj többi tagjára nézve is. 

38M 122 mm-es tarackok és vontatóik maradványai a Ferenc körúton, a Tompa utca és az Üllői út között (Nagy Gyula/FORTEPAN)

"Mentségükre" legyen mondva, a második világháború óta elvétve került sor városi harcra (a koreai háború azért szolgáltatott néhány kivételt), a szemben álló felek nyílt színi összecsapásokra készültek, Budapesten pedig nem fegyveres harcosokra, hanem legfeljebb kődobáló fiatalokra számítottak. Hogy az első kudarcok urán miért nem változtattak a módszeren, az rejtély...

"...A Petőfi híd felől egy tüzérosztag vonult a Corvin közig harckocsik kíséretében. Ekkor a corvinisták a Kiliánnal együttműködve egy harckocsit és az egész tüzérosztagot megsemmisítették. Ugyanakkor a corvinisták egy nyitott páncélautót is zsákmányoltak, és nyolc foglyot ejtettek el. Becslésem szerint itt 20-30 szovjet katona vesztette életét..."

Szeszenka Károly százados

Práter utca - Futó utca sarok, viseltes állapotú 85 mm-es páncéltörők. Később hasonlókkal lőtték a visszatérő szovjet páncélosokat (PestiSrác/FORTEPAN)

A magukra hagyott, sokszor csak félig-meddig harcképtelenné tett eszközök, az el nem működött lőszerek nagyon nagy veszélyt jelentettek minden arra járóra. Erről tanúskodik az alábbi felvétel is; egy figyelmes budai felkelő "Vigyázz, csőre töltve!" feliratot akasztott a Fehérvári út körtér felőli végénél kilőtt 37 mm-es légvédelmi gépágyúra - a beragadt lőszer eltávolításával valószínűleg jó okkal nem kísérletezgettek.

Életmentő figyelmesség. A háttérben jól látható az "Oroszok haza!" és "Halál az ÁVÓ-ra!" követelések is (Nagy Gyula/FORTEPAN)

Nem voltak jobb helyzetben a 120 és 160 mm-es vontatott aknavetők sem; a meredek röppályán tüzelő fegyverek jelentősége a városi harcban vitathatatlan, ugyanakkor mindenképp megfelelően tágas terület kell alkalmazásukhoz. Ennek fényében még inkább ostoba döntésnek tűnt ezeket bevinni a belvárosi házak közé.

Viszonylag épen megmaradt aknavető, kíváncsi járókelők gyűrűjében a Baross téren (Nagy Gyula/FORTEPAN)

"A fegyveres csoportok a városközpontban ellenállási gócokat építettek ki, és keményen ellenálltak. A páncélozott szállító járművek és harckocsik ellen páncélelhárító és légvédelmi eszközöket, páncéltörő gránátokat és gyúlékony anyaggal megtöltött üvegeket, úgynevezett Molotov koktélokat vetettek be. Kezdetben a felderítés és biztosítás nélkül előremozgó »Obaturov« hadosztály [a 33. gépesített gárdahadosztály, parancsnoka  Gennagyij Ivanovics Obaturov tábornok] egységei nagy károkat szenvedtek. Két ezredparancsnok kocsiját kilőtték, a törzs rádióállomását megsemmisítették. A tüzérezred a Ferenc körúton a felkelők erős tüzébe került, súlyos veszteségek érték a 2. tüzérosztályt. Az ezred parancsnoka, E. N. Kohanovics ezredes is halálosan megsebesült."

Jevgenyij Ivanovics Malasenko altábornagy, a Különleges Hadtest törzsparancsnoka[3]

Kilőtt aknavető, körülötte a vontató teherautó maradványaival, mögötte hasonló sorsra jutott JSZ-3-as, a háttérben T-34-es és ISzU-152-es önjáró löveg. (Nagy Gyula/FORTEPAN)

A második világháborúban jelentek meg az önjáró lövegek, amelyekben megpróbálták ötvözni a tankok és a tarackok vagy páncéltörő ágyúk előnyös tulajdonságait. A rohamlövegek vagy önjáró lövegek viszonylag olcsó, ugyanakkor hatékony eszköznek bizonyultak; az eszköz nem maradt le a gépesített csapatoktól, nem volt vontatás-függő és több-kevesebb páncél a kezelőknek is jutott. Önjáró lövegek, igaz vagy teherautó-alvázra telepítve vagy forgó toronnyal, de ma is megtalálhatóak a legtöbb hadsereg fegyverzetében.

Harcképtelenné tett ISzU-152-es rohamlöveg a Fecske (Lévai Oszkár) utca a Déri Miksa utca sarkán. (Nagy Gyula/FORTEPAN)

A rohamlövegek azonban sokkal inkább kiszolgáltatottak voltak: alacsonyabb szögtartományban tüzelő fegyvereik nem voltak hatásosak az emeletekről támadók ellen, és forgó lövegtorony hiányában egyszerre legalább három oldalról voltak védtelenek. A legtöbb rohamlöveg nem rendelkezett géppuskával sem, amelyik igen, az is nyitott tüzelőállásban, ami lényegében nullázta a fegyver harcértékét.

Kettőt egy csapásra. A két rohamlöveg mellett egy T-34-es, a háttérben egy, a vezetőfülkéjét leszámítva gyakorlatilag elolvadt teherautó. (Nagy Gyula/FORTEPAN)

"Harckocsikat rendeltek például tüzelőállásba a felkelők feltételezett helyétől viszonylag messze, majd más harckocsikat kiküldtek a veszélyeztetett útszakaszra. Eközben az álló harckocsikból figyelték, hogy az utca közepén lehetőleg teljes sebességgel haladó harckocsikra honnan lőttek, és az így felderített tüzelőállásokra tűzcsapást mértek."[4]

A Corvin közbe is jutott egy ilyen 47 tonnás monstrum (FORTEPAN)

Szintén a második világégés alatt (illetve kicsit előtte) jelentek meg a lövészpáncélosok, amelyek eleinte lánctalpas vagy féllánctalpas kivitelben készültek, a gumikerekes verziók csak később jelentek meg. A német, amerikai, brit és szovjet típusok közös pontja a nyitott küzdőtér volt, amelynek köszönhetően a szállított gyalogság gyorsabban hagyhatta el a járművet, illetve menet közben is használhatta fegyvereit. Ez azonban városi harcban nagy hátrány volt: akár egy Molotov-koktél vagy egy kézigránát is megpecsételhette a teljes legénység sorsát. A Szovjetunió BTR-40-es és BTR-152-es lövészpáncélosai 1956-ban mutatkoztak be először harci körülmények között, és olyan veszteségeket szenvedtek, hogy csak nyitott koporsóként emlegették őket. A keserű budapesti tapasztalatok alapján készült el a járművek fedett változata.

Kiégett BTR-152-es az Akácfa utcában (FORTEPAN)

A legtöbb gúnyos felirat a lövészpáncélosok roncsaira került, egyrészt utalva elhibázott konstrukciójukra, másrészt ezeken volt a legtöbb "hasznosítható" felület is. A legtöbb roncson hamar megjelentek a "Kiváló szovjet termék", a "MEO I." (minőségellenőrzés által I. osztályúnak ítélt) és hasonló feliratok. A maga groteszk módján érdekes a "Mintapéldány" felirat, amely utalás arra, hogy a többi páncélosra is hasonló sors vár.

Hasonló sorsa jutott BTR az Üllői út 30. és 32. előtt (FORTEPAN)

"A tárgyalások mellett vagyok, de sohasem szabad elfelejteni, hogy a proletárdiktatúrát alkalmazni kell (...) Harcot kell indítani. Két lehetőség van, kapitulálni vagy sem."

Vas Zoltán, 1956. október 26.[5]

A "mintapéldány" a Kinizsi utca és az Üllői út sarkán, az Iparművészeti Múzeumnál (Nagy József/FORTEPAN)

"Berontott egy nyitott fedelű páncélozott jármű. Rettenetes mészárlások mentek végbe, 30 ember halt ott meg hirtelen [...] megpörgött az olajon a kereke, és nem tudott továbbmenni, fentről jól megszórták benzines palackkal [...] a lövedékek felgyújtották a benzint [...] akkor ezek leugrottak a kocsiról, egy különösen képzett volt közöttük, a többiek az épület alá akartak rohanni, rohantukban lelőtték őket, ez az égő kocsi fedezékében a kocsi alá vágódott és folyamatosan lőtt [...] keresve a célpontot, igen sok sebesülést kapva is folyamatosan tüzelt, míg aztán a rengeteg benzin és üzemanyag ráfolyt, kigyulladt a ruhája, és mindaddig tüzelt, míg el nem borította a tűz. [...] El kellett ismerni, hogy az adott körülmények között, a hülye parancsnokai ellenére is, a legtöbbet tette..."

Vén István

Egy másik kiégett BTR a Rákóczi útnál az Akácfa utcától a körút felé nézve. Jól megfigyelhető a tetőgéppuska helye - a fegyvert már eltávolították. A kép másik (szívmelengetőbb) érdekessége a háttérben olvasható hatalmas "IGYUNK BARNA* SÖRT!" reklám  (Nagy Gyula/FORTEPAN)

*UPDATE: Egy kedves olvasónk jelezte, hogy az IGYUNK SÖRT! felirat valójában IGYUNK BARNA SÖRT! Köszönjük az észrevételt!

Szintén a magyar fővárosban debütált a Varsói Szerződés későbbi alapharckocsija, a T-54/55-ös család; az előző generációnál mozgékonyabb, modernebb és erősebb fegyverzetű jószágok leküzdése komolyabb akadályt jelentett még megfelelően kiképzett és felfegyverzett felkelőknek is, de ahogy láthatjuk, voltak, akik sikerrel jártak.

T-54-es roncsai az Üllői út 61 előtt, bal oldalon egy kiégett teherautóval. Látható a harckocsi félgömb alakú tornya, ami a mai napig a szovjet/orosz tankok egyik jellegzetessége. (Nagy Gyula/FORTEPAN)

"Ekkor a parancstól eltérően a Corvin köz és környéke felderítésére három T-34-es harckocsit indítottak az Üllői úton a Körút irányába. Mivel ezek a harckocsik egy-másfél óra múlva sem érkeztek vissza, utánuk küldték az oszlopban következő három T-54-es harckocsit. Újabb egy órás várakozás után az egyik T-54-es épen, a másik sérülten visszatért. A szovjet harckocsik parancsnoka jelentette, hogy a T-34-esek a Corvin előtt égnek, és az ő harmadik T-54-es harckocsiját ugyancsak kilőtték."[6]

Ugyanaz a tank egy másik szögből: innen jobban látszik a légvédelmi géppuska, amit a parancsnok bentről is tudott üzemeltetni. (Nagy Gyula/FORTEPAN)

A harcokban mind a felkelők, mind a magyar karhatalom nagy számban alkalmazott személyautókat is, részben felderítésre, részben szállításra, természtesen veszteségekkel. Talán a legismertebb "56-os személyautó" Piros László volt belügyminiszter páncélozott Pobedája, amely november 4-én tagja volt annak a konvojnak, amellyel az előző nap elfogott Maléter Pált és társait vitték (volna) Tökölről Mátyásföldre. A járműoszlop azonban a soroksári Juta-dombnál tűzharcba keveredett az ott biztosító magyar egységekkel; az esztergomi légvédelmisek és a velük levő nemzetőrök, mit sem sejtve arról, hogy kik utaznak a páncélosokban, rövid idő alatt szétkergették a konvojt, és a miniszteri kocsit is kilőtték, sofőrjét pedig tisztázatlan körülmények között kivégezték.

Felborult autók a Blaha Lujza téren, a Népszínház utcánál. Háttérben az 1964-ben lebontott Nemzeti Színház (Nagy József/FORTEPAN)

Ahogy arról már szó is esett, teherautók (általában a katonaiak) is nagy számban semmisültek meg a harcokban. Egyes lőszerszállítókból szinte semmi sem maradt...

 Zisz-151 típusú szovjet teherautó roncsa a Népszínház utca 8. előtt (Nagy Gyula/FORTEPAN)

A fényképeken megfigyelhető, hogy a legtöbb kilőtt teherautónak viszonylag épen maradt a vezetőfülkéje, és így legalább a személyzetnek volt némi esélye a menekülésre.

Égő teherautó a Népszínház utcában. A háttérben 37 mm-es légvédelmi löveg. (Berkó Pál/FORTEPAN)

Sajnálatos módon a teljesen "civil" tömegközlekedési eszközök sem úszhatták meg: több vasúti kocsi és villamos kapott találatot járulékos veszteségként, illetve amikor barikádként alkalmazták őket. Ismertek a Széna téren készült képek, amelyeken a metróépítés anyagaiból és a Déli-pályaudvarról ipari vágányon átgurított teher-, és személyvagonokból épült fedezékek és úttorlaszok láthatóak. Az október 25-26-án emelt torlaszok nem voltak hosszú életűek, azokat 31-én bontotta el egy honvéd utászalakulat.[7]

Alternatív felhasználás (Nagy Gyula/FORTEPAN)

Egy közelebbi kép a középső kocsiról, a Csalogány utca felől fotózva. Jobbra a LÖvőház utca, és látszanak a metróalagút ásásához felhúzott épületek is (Pesti Srác/FORTEPAN)

Természetesen a villamosok sem kerülhették el sorsukat: több kocsit a forradalmárok, másokat a városszerte egyre kaotikusabban közlekedő harckocsik rongáltak meg, vagy borítottak fel. Látványosságuknak és szabad felületeiknek köszönhetően a villamosok is egyfajta üzenőfallá, vagy éppen hirdetőoszloppá váltak a harcok napjai alatt. Az alábbi képen megrongált villamosok láthatóak a Kálvin téren, a templom előtt - akkor még az Üllői úton is volt járat! A téren 25-én hatalmas harcok folytak, a szovjetek tankkal vadásztak a magukat a Rádió mellett a Nemzeti Múzeumba is befészkelő forradalmárokra.

"A villamos is aluszik, s míg szendereg a robogás, álmában csönget egy picit" (Papp István/FORTEPAN)

Járulékos veszteség a József körúton, a Rákóczi térnél (FORTEPAN)

Bár a legkeményebb harcok a pesti oldalon (Corvin köz, Baross tér, Pesterzsébet-Soroksár) folytak, a budai oldal sem maradt ki; a legfontosabb csoportok a körtéren, a Széna téren, az óbudai Schmidt-kastélynál és a Várban alakultak. A Várhegyet, annak fontossága miatt a Citadelláról és Pestről, a Margit-híd környékéről is lőtték, így ott nagy károk keletkeztek. Egyes becslések szerint 20-25 épület pusztult el teljesen, további 4-500 szenvedett károkat.

Egy kiégett Csepel D350-es bányászbusz a Vár tövében. Háttérben az Országos Levéltár súlyos károkat szenvedett épülete; ekkor semmisült meg többek között szinte a teljes Corvin-lánccal kapcsolatos iratanyag. (Nagy Gyula/FORTEPAN)

 Az 1944-1945-ös ostrommal ellentétben a még a forradalom és szabadságharc alatt, vagy azt követően szinte azonnal eltakarították a roncsokat. Ennek részben lélektani okai is voltak, a szovjetek érthetően nem akarták, hogy kudarcukra ily módon is emlékezzen a világ, azt meg pláne nem, hogy a föld alá kényszerült ellenállók további gúnyos feliratokkal lássák el a szebb napokat is megélt technikát. Emellett fontos volt a fegyverek és lőszerek begyűjtése is, hiszen azok egy újabb felkelés (egyik) alapját képezhették volna. A roncsok így csak fényképeken maradtak ránk, hogy a falakon sok helyen még ma is látható golyónyomokkal együtt emlékeztessenek minket a fővárost egykor kegyetlenül megtépázó harcokra.

A legendás pesti humor megnyilvánulása a Szentkirályi utcában (Pesti Srác/FORTEPAN)

[1] Horváth-Szikits 105. o. Az eredeti kép a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Birtokában található (HM-HIM 0061)

[2] Horváth-Szikits 8. és 18 . o. és Szovjet katonai intervenció 25. és 265. o.

[3] Szovjet katonai intervenció 232-233. o.

[4] Szovjet katonai intervenció 27-28. o.

[5] Szovjet katonai intervenció 56. o.

[6] Szovjet katonai intervenció 71. o.

[7] Horváth-Szikits 122. o.

Forrás:

Eörsi László: Budapest ostroma 1956, Budapesti Negyed VIII. évf. 2000/3-4.

Györkei Jenő - Horváth Miklós (szerk.): Szovjet katonai intervenció 1956, H & T Kiadó, Budapest, 2001.

Horváth Miklós - Szikits Péter: Budapest 1956 - Időutazás, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2014.

FORTEPAN