Szerző: Kalmár Miklós 

Az első világháborút követően Európa már többé nem volt az, ami korábban; felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, keleten, Oroszországban forradalom és polgárháború zajlott, a győztesek és a vesztesek egyaránt a gazdasági csőd szélére kerültek, és az addig megszokott, polgári világ egycsapásra megszűnt létezni. A munkanélküliség soha nem látott mértékben emelkedett, és az elégedetlen lakosok közül sokan egyre radikálisabb politikai nézeteket kezdtek vallani, gombamód szaporodtak a különféle pártok, egyletek, csoportosulások.

            A több tízezer munka nélkül álló, leszerelt, sebesült katona közül az egyiket Adolf Hitlernek hívták. Politikai karriere jól ismert és feldolgozott, személyes kapcsolatai azonban már nem ennyire széles körben tudottak. Ebben a cikkben – az előző folytatásaként – a nemzetiszocialista pártvezető második szerelmi kapcsolatát mutatom be.

Maria Reiter és Adolf Hitler az 1930-as években, már a Berghofban, a  Führer vendégeként. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai III. 52.

             A kamasz Hitlert akkor hagytuk magára, amikor Bécsbe költözött, és lassan elfelejtette Stefanie-t, linzi szerelmét. A későbbi Führer az osztrák fővárosban alkalmi munkákból élt, szerelmi kapcsolatról nem tudunk. 1914-ben, a „nagy háború” kitörésekor Münchenbe távozott, és német állampolgárságért folyamodott, hogy a gyűlölt osztrák-magyar hadsereg helyett a német csapatokhoz csatlakozhasson. Miután ez a terve apróbb-nagyobb zökkenők után valóra vált, végigküzdötte az I. világháborút, amelynek során megsebesült, kitüntetést szerzett és állítólag – bár ezt minden kétséget kizáróan bizonyítani nem sikerült – gyermeke is született egy francia lánnyal való futó románcból.

            A háború után Hitler is munkanélküli lett, és radikális politikai nézeteinek hangoztatása hamarosan megosztotta a német lakosságot. Sokan az ország leendő megmentőjét látták benne, míg a hatalom potenciális veszélyforrásként és az 1923-as „sörpuccs” után gátlástalan, ám kétségkívül befolyásos ellenfélként tekintett rá. A puccskísérlet után Hitlert több más nemzetiszocialista hangadóval együtt a landsbergi várbörtönbe zárták, azonban néhány hónap után feltételesen szabadlábra helyezték. Ez még csak fokozta népszerűségét: Németország déli tartományaiban, elsősorban Bajorországban a pártvezető immár meghurcolt mártírként tetszeleghetett a politikai gyűléseken.

            Mindez azonban kevéssé érdekelte a berchtesgadeni Maria Reitert. Amikor 1926. szeptemberében először találkozott Hitlerrel, csak nagyon felszínesen ismerte szűkebb hazájának politikai viszonyait – ami nem is csodálható, hiszen csupán 16 éves volt.

Maria Reiter 17 évesen, Hitlerrel való kapcsolata idején. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai III. 9.

A bajor Alpokba pihenni rendszeresen járó politikus azonban szállodája ablakából rendszeresen figyelte a kis családi divatáruüzletbe dolgozni járó szőke, kék szemű, leányt, majd egy alkalommal úgy intézte, hogy személyesen is megismerkedhessenek. A linzi években még annyira félénk kamaszfiút ekkorra már egy feltehetően tapasztaltabb, taktikus csábító váltotta fel. Hitler ugyanis nem Mariához, hanem annak már férjezett nővéréhez, Annához fordult, aki egy padon ült, húgától néhány méternyire. Szertartásos meghajlás és udvarias bemutatkozás után megkérdezte a hölgytől, hogy leülhet-e mellé, majd így szólt:

„Meg tudná mondani, nagyságos asszonyom, hogy ki az a szőke leány ott? Már tegnap is megfigyeltem, hogy milyen gondtalanul ugrándozik kutyájával a parkban.”

Maria megérezte, hogy róla van szó, és később így idézte fel az esetet:

„Természetesen megnéztem, hogy ki az, aki a nővérem mellett ül. De őszintén meg kell mondjam, hogy az az úr a kis bajuszkájával, amely a felső ajka és az orra közé volt ragasztva, először minden mást, csak éppen szimpátiát nem keltett bennem.”

A kitartóan és fondorlatosan udvarló politikus azonban nem adta fel. Előbb Anna, később Maria rokonszenvét is sikerült kivívnia, mégpedig úgy, hogy nagyon gyengédnek és megértőnek mutatkozott, például akkor, amikor a nővérek édesanyjuk nem sokkal korábbi elvesztéséről meséltek neki. A gyász, és persze a kor szigorú erkölcsi konvenciói nem tették lehetővé a „klasszikus” módszereket: noha a majdani Führer többször is próbálkozott azzal, hogy kirándulni hívja a Reiter-lányokat, azok következetesen elutasították közeledését.

A Reiter-divatáruüzlet máig megvan, jelenlegi tulajdonosai a Winkler-család tagjai. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai III. 17.

Hitler a kudarcok láttán más taktikához folyamodott. Úgy döntött, hogy a saját, nemzetiszocialista közegében próbál imponálni Mariának, ezért elhívta a lányt és nővérét egy berchtesgadeni pártgyűlésre, amelyen ő maga is szónokolt. Az imádott leányzó nagy lelkesedéssel készült az eseményre; ebből, valamint visszaemlékezéséből sejthető, hogy már ő sem tekintett közömbösen a férfira:

„Sötétzöld vadászkosztüm volt rajtam, és csupán a karomon volt egy gyászszalag. A hajam be volt fonva. Sokkal jelentőségteljesebbnek gondoltam magam, mint addig bármikor. Kellett hogy legyen rajtam valami, mert nem véletlenül volt elragadtatva tőlem egy olyan felnőtt, tapasztalt férfi, mint Hitler.”

            A gyűlés után Hitler és egyik párttársa, Max Amann hazakísérte Annát és húgát. A pártvezető a búcsúnál megpróbálta megcsókolni Mariát, azonban a lány – ekkor még – elutasította a politikust. Néhány nappal később a leendő diktátornak Münchenbe kellett utaznia, így elbúcsúzott kedvesétől. Ezúttal sikerült elérnie, hogy kettesben kiránduljanak el Bischofswiesenbe, ahol Hitler „erdei tündérnek” nevezte szerelmét, és ezúttal már meg is csókolta.

Maria Berchtesgadenben, valamikor az 1920-as évek végén. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai III. 25. 

„Olyan boldog voltam!”- idézte fel Maria. Egymást érték a célzatos, romantikus levelek, utalások. Herr Wolf – ahogy a majdani diktátor Berchtesgadenben nevezte magát – kitűnő udvarlónak bizonyult, teljesen elcsavarta a szinte még kamasz Maria – vagy ahogy a család nevezte, Mizzi – fejét:

„Édes Gyermekem! Bárcsak itt lenne előttem a bájos kis pofikád, hogy személyesen elmondhassam, amit leírni nem lehet… Úgy szeretnék Veled lenni, kedves szemeidbe nézni és elfelejteni minden mást! A Te Wolfod.”

Az ehhez hasonló levelek miatt a lány lassan házasságról kezdett álmodozni, amit maga Hitler is erősített: egy bizonyos pártgyűlésen, amelyen Maria is jelen volt, ekképpen nyilatkozott régi „harcostársainak”:

„Csak olyan asszonyt vennék el, akit valóban szeretek. De előbb a siralmas állapotban lévő német népet kell megmentenem.”

Eközben azonban jelentőségteljesen Mizzire nézett, és az asztal alatt rálépett a lány lábára.

Herr Wolf egyik, Weimarból küldött levelezőlapja - dátum nélkül. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai III. 34.           

A kapcsolatban lévő felekre tökéletesen különböző gondolkodásmód volt jellemző. Míg Maria 1926. karácsonyára két, saját kezűleg hímzett párnát adott szerelmének, a politikus a Mein Kampf frissen kiadott példányával lepte meg a lányt, és a következőket tanácsolta neki:

„Olvasd el a könyveket, és meg fogsz érteni!”

Korántsem bizonyos, hogy Mizzi megtette ezt, mint ahogy az is felettébb kétséges, hogy megértette-e a későbbi Führer gondolkodásmódját. Mindenesetre élete végéig nagy becsben őrizte az ajándékot, ahogyan egyébként Hitler sem vált meg soha párnáitól:

„Nincs semmi a lakásomban, ami nagyobb örömet szerezne!” – írta kedvesének. Némileg más, gúnyolódó hangvételt ütött meg a nagypolgári családból származó építész, Albert Speer ezzel kapcsolatban:

„Egy aranyozott kalitka kanárimadárral, egy kaktusz és egy gumifa tovább erősítették ezt a [kispolgári, giccses] hangulatot. Horogkeresztek, esetenként a felkelő nappal vagy az »örök hűség« fogadalommal kombinálva a képeken vagy a női hívek által hímzett párnákon voltak. Hitler zavartan fordult hozzám [azaz Speerhez, akinek művészi ízlését a Führer elsőrangúnak tartotta]: »Tudom, hogy nem szép, de sok közülük ajándék. Nem akarok megválni tőlük…«”

            A boldogságot hamarosan bizonytalanság váltotta fel. Herr Wolf meglehetősen ritkán és szűkszavúan írt „Mizzijének”. A lány eleinte a sok elfoglaltsággal magyarázta magának a levelek elmaradását, az idő előrehaladtával viszont egyre féltékenyebb is lett. Amikor beköszöntött 1927 nyara, Hitler újfent Berchtsgadenbe utazott, ám erről nem értesítette Mariát. A lány, amikor megtudta, hogy udvarlója a városban tartózkodik, kétségbeesésében öngyilkossággal próbálkozott, azonban édesapjának sikerült megmentenie az életét. Ezután természetesen találkozott a pár, azonban a férfi a várt gyengédség vagy bűnbánat helyett követeléssel állt elő: mivel a lány még kiskorú volt, és Hitlerről az a pletyka járta, hogy elcsábította őt, nyilatkozatot kért Mariától, hogy kapcsolatuk „nem lépte át az illendőség határát.”

            Ez vetett véget a románcnak. Mizzi hamarosan Innsbruckba utazott rokonaihoz, ahol megismerkedett egy szállodatulajdonossal, Ferdinand Woldrichhal, akivel kapcsolatba kezdett. Hitler 1928 karácsonyára ugyan küldött ajándékot neki, de viszonzást már nem kapott. Az ajándék nem annyira beszédes, de maga a küldés ténye igen. A Führer ugyanis egy drága ezüst teáskészletet adott volt barátnőjének a következő vésettel: „Szívből, a Te Wolfod.” Mindebből arra következtethetünk, hogy a politikus érzelmei sem hűltek ki teljesen, de a kapcsolat folytatása nem valósult meg.

A gravírozott ezüst teáskészlet egy darabja, Hitler karácsonyi ajándéka 1928-ból. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai III. 45.

 A lány – noha még mindig szerette Herr Wolfot – 1930-ban feleségül ment Woldrichhoz. Maria házassága azonban boldogtalan maradt, és a következő év nyarán, 1931-ben Münchenben felkereste Hitlert. Ekkor lépte át kapcsolatuk a plátói vonzalmat:

„Wolf egyre erősebben ölelt. Hagytam, hogy minden megtörténjék. Még sohasem voltam olyan boldog, mint azon az éjszakán, amikor egyedül voltunk a lakásán.”

A Führer azonban semmiképpen sem vette volna feleségül a fiatalasszonyt, aki nem óhajtott a politikus szeretőjeként, meglehetősen labilis pozícióban lavírozni. A kapcsolat amolyan „se veled, se nélküled” kötelékké változott; ritka, rendszertelen találkozók követték egymást, és a nyilvánosság teljes elkerülése jellemezte a pár életét.

            1933-ban Maria elvált férjétől, és ismét – ezúttal utoljára – Hitler felé fordult, aki, tekintettel az akkor már Eva Braunhoz fűződő viszonyára, mielőbb „gondoskodni” akart róla; vagyis el kívánta távolítani környezetéből, hogy ne okozhasson problémát a későbbiekben. Úgy intézte tehát, hogy a mindössze 25 éves elvált asszony megismerkedhessen a berlini illetőségű, meglehetősen jóvágású Georg Kubischcsal, aki az SS tagja volt. A kapcsolatot eljegyzés, majd 1936-ban házasság követte.

Georg Kubisch, Maria második férje. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai III. 54.

Ugyanezen év novemberében a fiatal tisztet kitüntették. A ceremónián Hitler személyesen is megjelent, sőt, gratulált is Kubischnak házasságkötése alkalmából, mégpedig tőle igen szokatlan, meglehetősen közvetlen formában:

„Szóval maga az a mázlista. Gratulálok! Aztán nekem jól vigyázzon arra az asszonyra!”

A birodalmi kancellár azonban a valóságban nem volt olyan nagyvonalú, mint amilyennek láttatta magát: 1938-ban Kubischnénak száz szál vörös rózsát küldött a születésnapjára, azonban nem maradt fenn olyan dokumentum, amely arról számolna be, hogy személyesen is találkoztak; mint ahogyan arról sem regélnek a krónikák, hogy mit szólt mindehhez Kubisch, Mizzi és Eva Braun…

            A történelem azonban úgy akarta, hogy Maria második házassága se legyen hosszú. A háború kitörésekor férjét behívták, aki Franciaországban, 1940-ben elesett. Özvegye két évig gyászolta, és csak 1945 után ment újra férjhez – ezúttal Walter Zierahnhoz, aki a Waffen-SS tisztjeként sebesült meg a Szovjetunióban, 1942-ben. A Hitler által okozott lelki traumát soha nem tudta kiheverni, és egyre inkább a múlt, a berchtesgadeni szép napok emlékei felé fordult. Végül az italban keresett vigasztalást, és depressziós rohamai miatt orvosi kezelésben is részesülnie kellett. A Führer egykori szeretője agyér-elmeszesedés következtében, egy müncheni klinikán hunyt el 1992-ben, 83 évesen.

FORRÁSOK:

Ducret, Diane: Hírhedt diktátorok asszonyai. Budapest, 2012.

Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai III. Budapest, 2008.

Speer, Albert: Hitler bizalmasa voltam. Budapest, é. n. 

Speer, Albert: Spandaui börtönnapló. Budapest, 1998.