Szerző: Miklós Dániel

Ezen az oldalon az érdeklődő tizenegy furcsa, véletlen találkozásról olvashat, amely ismert emberekkel történt meg. A felsoroláshoz egy magyar vonatkozású találkozást is hozzá lehetne biggyeszteni, amikor is Kállay Miklós, németországi fogsága idején egy Churchill nevű angol katonával találkozott. A volt miniszterelnök megemlíti őt visszaemlékezésében, ám ha ismerte volna az illető múltját, akkor valószínűleg nem egy mondatban szól csak róla.

Malcolm Thorpe Fleming „Jack” Churchill

Kiről is van szó? A tavalyi évben számos magyar portál is beszámolt egy különc, mindazonáltal nagyon effektív, és a háborúzás iránt elfogult katonáról, Malcolm Thorpe Fleming „Jack” Churchillről (1906-1996). A fiatal korában sokat utazó, majd filmszerepeket is vállaló Chruchill elvégezte a Sandhursti Katonai Akadémiát, mindeközben két hobbijának, az íjászkodásnak és a skót dudán való zenélésnek is hódolt. Előbbi olyannyira jól ment neki, hogy az 1938-as íjász világbajnokságon, mint az Egyesült Királyság sportolója is részt vett.

Az íjász-világbajnokságon

Kora miatt a második világháború kitörése előtt leszerelt őfelsége hadseregéből, de önként jelentkezett oda Lengyelország megtámadása után. 1940-ben így az Angol Expedíciós Hadsereg tisztjeként harcolt Franciaországban, ahol hosszú íjával terített le egy német őrmestert – ezzel ő lett az egyetlen angol, aki (igazoltan) ezzel a fegyverrel tudta hatástalanítani az ellenséget. Nemcsak a középkori angolok jól ismert fegyverét és a skót dudáját cipelte magával a harcba, hanem egy szintén skót eredetű kardot is. Szerinte ugyanis az a tiszt, aki nem visz kardot magával a csatába, az nem öltözött az alkalomhoz illően. Később jelentkezett az újonnan felállított Commando alakulatba, amelynek bevetésein szintén bizonyította különcségét (nem egyszer elsőként ért partot, ahol eljátszott dudáján egy indulót), és rátermettségét (számos esetben meglepően eredményesen hajtotta végre a rá bízott feladatokat).

A szerencse azonban 1943-ban elpártolt mellőle, és egy balkáni küldetésen, ahol Tito partizánjaival együtt kellett volna egy magaslatot elfoglalniuk az angoloknak, csak ő maradt életben, és elfogták. Ekkor sem hazudtolta meg önmagát: az utolsó töltényig küzdött, majd utána ismét nekiállt játszani a hangszerén. Elfogása után többször is szökni próbált, míg végül Mauthausenbe, majd Dachauba szállították. Itt együtt raboskodott Léon Blum volt francia miniszterelnökkel, valamint Kállay Miklóssal volt magyar kormányfővel is.

Churchill (jobbra) fogságba esése másnapján. Érdekesség, hogy a képet 1969-ben küldte el neki a bal oldalon, szemben látható német tiszt, Wilhelm Herz.

Kállay Magyarország német megszállása - 1944. március 19. - után meglehetősen kalandos úton hagyta el családjával a Miniszterelnökséget, és a török követségen kapott menedékjogot. Itt november 19-ig élvezte a törökök vendégszeretetét és védelmét. Ekkor azonban át kellett adniuk őt a németeknek, mivel a nyilas külügyminiszter, Kemény Gábor megfenyegette a diplomáciai missziót, hogyha a volt miniszterelnököt nem adják ki maguktól, akkor fegyveres akcióval fogják onnan kiemelni. Kállay ezt követően Sopronkőhidán, majd Mauthausenben raboskodott, végül más magyar fogollyal együtt Dachauba került – utóbbi helyről meglepően pozitív hangvételben ír (szemben a korábban tapasztalt meglehetősen puritán cellákról és bánásmódról). Nemcsak a különleges  politikai  foglyoknak járó bánásmódon, hanem az „illusztris” fogvatartottakon is meglepődött:

Kállay Miklós (www.mek.oszk.hu)

„Reggel érkeztünk meg Dachauba. Szép, nagy ablakos, tágas cellákban helyeztek el bennünket, ruganyos, matracos ágy, asztal, karosszék, hideg-meleg vizes mosdó, külön vécé. […] Alighogy megérkeztünk, az őr megkérdezte, hogy világos vagy barna sört hozzon-e a kantinból, mert van mindkettő. Minthogy nem volt márkám, a szemközti cellában (azazhogy cellákban, mivel nappalija is volt és hálója is) lakó Kokorin hadnagytól, Molotov unokaöccsétől kértem kölcsön. […] Pár nap múlva az egyik SS hozott egy névjegyet Schuschnigg osztrák kancellár feleségétől: délután Léon Blum lesz nála többedmagával teára, szeretnének megismerkedni velem, várja a látogatásomat. […] Megjelent még a teán Schacht, a birodalom pénzügyi diktátora, Halder volt vezérkari főnök és még jónéhányan. Tea is volt, konyak is, én még csokoládét is vittem. Hát ez bizony más volt, mint az én addigi fogságom! Ki hitte volna, hogy így is lehet német fogolynak lenni? Léon Blum azt mondta, hogy soha életében nem szalutáltak még neki annyit, és soha nem csapkodták előtte annyiszor a bokájukat, mint amióta fogságban van.”[1]

Kállayval ugyan kissé szigorúbban bántak, de talán nem meglepő, hogy a volt miniszterelnök élt rögtön egy korsó sör lehetőségével, amikor megérkezett a cellájába, hogy úrrá legyen a meglepődöttségén. Később megismerkedett Blummal, aki ugyan szocialista politikus volt, és korábban nem értett vele egyet, most így rokonszenvesnek találta. Találkozott még Martin Niemöller evangélikus lelkésszel, aki náciellenes tevékenysége miatt már 1938 óta itt volt fogoly, de az iparmágnás Fritz Thyssennel is, akiről zsörtölődő természete miatt nem volt jó véleménnyel; „folyton sakkozni akart volna, de nem tudott.”[2]

Majd megemlíti, hogy két angol is velük raboskodott. „Peter Churchill kapitány a brit hadügyminisztériumból, és Flack Chruchill alezredes a hadseregből -, s ámbár tagadták, hogy bármi közük is volna a miniszterelnökhöz, a németek mégis kiemelték őket túszként a hadifoglyok közül.”[3]

Kállay és Churchill ezen a festői helyen töltötte hadifogságának utolsó heteit 

Utóbbiról nagyon is valószínűsíthető, hogy a fent röviden bemutatott Jack Churchillről van szó, az egyezésre még utalhat az is, hogy a hosszú íjjal harcoló angol tiszt alezredesi rangban szolgált. Hogy Kállay Churchill becenevét, vagy egyik keresztnevét, a Fleminget hallotta rosszul, azt nem lehet megállapítani. Az viszont, hogy külön tartották őt névrokonával együtt, az arra is utalhat, hogy a németek tisztában voltak vele, milyen kaliberű katonát őriznek. Churchill, Kállay és a többi politikai fogoly végül a háború végén Tirolba lett szállítva, ahol az SS-től a Wehrmacht vette át az őrzésüket Wichard von Alvensleben parancsnoksága alatt (Kállay őrnagyként emlékezik rá, Churchill esetében a források századosként utalnak a német tisztre). Végül május negyedikén szabadították ki őket az amerikai csapatok, mint a Wildsee melletti Prags szálloda foglyait. Kállay számára ezután az emigráció évei következtek, végül 1967. január 14-én hunyt el New Yorkban. Churchill a fogságából szabadulván nem haza, hanem a frontra igyekezett, és még Burmában 1945 nyarán be is vetették. A háború után Palesztinában, az izraeli állammá váló brit mandátumterületen védett zsidó telepeseket, majd végleg leszerelt. Különböző filmekben kapott kisebb szerepeket, majd idősebb korában gőzgépeket épített, és még szörfözni is megtanult, ő végül 1996-ban halt meg.

[1] Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam, II. kötet. Európa Kiadó, Budapest, 2012, 257-258. o.

[2] 258. o.

[3] uo.

Források:

Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam, II. kötet. Európa Kiadó, Budapest, 2012

https://www.warhistoryonline.com/featured-article/glorious-mad-jack-churchill-became-the-only-man-during-wwii-to-kill-an-enemy-soldier-with-an-arrow-fired-from-a-longbow.html

http://www.telegraph.co.uk/news/obituaries/7733516/Lieutenant-Colonel-Jack-Churchill.html

http://tortenelmiportre.blog.hu/2014/10/01/_mad_jack_churchill

A Jack Churchillről készült képek forrása:

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2591552/World-War-2-hero-Mad-Jack-Churchill-named-one-worlds-greatest-adventurers.html