Rajkort Miklós

A „felszabadító” szovjet Vörös Hadsereg hivatalosan 1945. április 4-én a nyilas uralomtól és a nemzetiszocializmustól ugyan megtisztította Magyarországot, de „cserébe” hozott egy másik pusztító totalitárius politikai izmust: a (nemzetközi) szocializmust. A hitleri társától az alábbi szocializmus egyben tért el: nem faji, hanem osztályalapon likvidált, mind fizikailag, mind lelkileg. Cseberből vederbe - ahogy a magyar szólás mondaná.

A "népünk bölcs vezéréről", Rákosi elvtársról készült egyik legismertebb fotó

„Népi demokrácia; Népünk bölcs vezére; békekölcsön; felszabadítás”: mennyi jól csengő kifejezés, amelyet a kommunista propaganda terjesztett; s ha nem ismernénk a magyar történelem eme legsötétebb időszakát, azt hihetnénk: Magyarországon a Rákosi- Kádár- rendszerben tanítani való demokrácia volt az uralkodó politikai berendezkedés, ahol a béke és a nép hangja a legfőbb prioritást élvezte a nómenklatúra előtt. Pedig a valóság 180 fokkal eltért: 1949-től 1989-ig a cenzúra kardja lesújtott egy egyszerű politikai viccért; ami nem fért bele a rendszert irányítók elvárásaiba, azt tűzzel-vassal tiltották. A kommunista diktatúra legkegyetlenebb időszakában, a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett rendszer idején életveszélyes volt egy kósza politikai viccet elsütni még egy baráti iszogatás közben is- nem hiába nevezték ironikusan ezeket 5+2-es vicceknek: 5 év, aki mondja, 2 év, aki hallgatja. S bár veszélyes volt a vicc, a legendás pesti humort mégsem tudták az ÁVÓ (és társintézményei) verőlegényei és a vörös „igét” hirdetői kiölni a magyar emberekből. Talán a nevetéssel könnyebb volt az elfojtott fájdalmakat tompítani…

Ebben az írásban néhány szocialista viccet, mondást, éneket elevenítek fel, magyarázattal ellátva, hogy mire gondolhatott a „költő”? S bár az ’50-es években az volt a mondás, hogy hallgatni arany, beszélni Andrássy út 60.,[1] most mégis nézzük meg, hogy apáink, nagyapáink, dédapáink titokban miken nevettek 50-60 évvel ezelőtt!

1. Viccek és dalok a Rákosi- rendszerben

A kommunista propaganda töretlen üzemben működött szinte a nap huszonnégy órájában: a munkahelyeken, iskolákban, a médiában, stb. csak arról lehetett hallani, hogy a nagy és dicső Szovjetunió milyen jó, a dekadens-kapitalista nyugat (sic!) mennyire hanyatlik és a magyar szocializmus milyen demokratikus, mennyire szép. Nem hiába tette fel az átlagember magában az ironikus kérdést: Ez már a kommunizmus vagy lesz ennél még rosszabb is? Nemhogy rosszabb, egyenesebb borzasztóbb, ha csak az Államvédelmi Osztály (ÁVO), majd a későbbi Államvédelmi Hatóság (ÁVH) rémtetteire gondolunk. A pesti humor ekkor sem „disszidált”, az ÁVO kegyetlenkedéseiről két klasszikus vicc is született a Rákosi- rendszer idején.

"Rákosi Mátyás inkognitóban járja a várost, hogy jobban megismerje az emberek véleményét. Beül egy moziba, ahol a film előtt pereg a híradó, amelyen éppen neki adják át az alkotmány ünnepére sütött friss kenyeret. Mindenki feláll a moziban, és vastapssal köszönti:

− Éljen, Rákosi! Éljen, Rákosi!

Rákosit nagy öröm tölti el, ám a következő pillanatban valaki nagyot csap a fejére, és így szól:

− Tapsol,j kopasz, különben elvisz az ÁVO!"

Az alábbi vicc hűen visszatükrözi, hogy a kommunisták miként értékelték a demokrácia és a szólásszabadság fogalmát. Természetesen, ha visszanéznénk a korabeli archív filmhíradókat, akkor azt látnánk, hogy mindenki „önként” tapsolt és éljenzett Rákosi Mátyás neve hallatán.

A Tátra mozi nem működhetett volna a bölcs szocialista vezetők szellemi munkásságuk nélkül (Fotó: FORTEPAN/Kovács Márton Ernő)

"Késő éjjel rémisztő dörömbölés egy pesti bérlakás ajtaján, az alvó férfi felriad, ijedten kisiet az előszobába, reszkető hangon kérdi:

- K-k-ki az?...

- A Halál!

Az illető megkönnyebbülve:

- Hála Istennek, már azt hittem, az ÁVH..."

A fenti (akasztófa)humoros párbeszéd hűen illusztrálja, hogy az ’50-es évek ÁVH-s terrorja miként tartotta rettegésben a hazai lakosságot. A köznyelvben „csengőfrásznak” elnevezett államvédelmis akcióban több százan/ezren tűntek el örökre, lettek lelkileg-testileg nyomorékok vagy éppen a kínzások közepette belehaltak a verésekbe, rugdosásokba. Egy korabeli anekdota szerint egy férfihoz az esti órákban becsengett egy idegen. A csengő zaja hallatán egyből kiugrott az ott lakó az alsó szinten lévő lakásának ablakából és elrohant. Az ajtóban álló idegen nem Péter Gábor verőlegényei voltak, hanem a szomszéd, aki egy kis sót szeretett volna kérni, mely-, mint a legtöbb élelmiszer- hiánycikk volt a Rákosi- diktatúrában. 

A koalíciós időszakban még szabadabban lehetett (politikai)viccelni is. A képen az 1946-os pártok Rembrandt klasszikus festményéhez hasonló beállásban vizsgálgatják a magyar szabadságot...

Egy könnyedebb és humoros fővárosi történet a következő, amelyen ma már jót nevetünk. A szocialista rendszer idején tilos volt otthon lőszert és/vagy fegyvert tartani, rejtegetni. Ez nem volt másként sem Rákosi Mátyás, sem Kádár János „uralkodása” alatt (1956 után az egyik legsúlyosabb bűncselekmény a lőszer- és fegyverrejtegetés volt. Az esetek nagy többségében halálbüntetést szabtak ki érte a korszak bírái, de gyakori volt az életfogytig tartó szabadságvesztés, mint főbüntetés is). Ha valakinél csak egy légpuskát találtak otthon, komoly bajba kerülhetett a hatóság előtt az illető. Akkoriban a Soroksári úton üzemelt a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára (FÉG). Hatvan esztendővel ezelőtt az autóbuszokon a kalauzoknak nemcsak a jegyellenőrzés és eladás volt a feladatuk, hanem a következő megállóhelyek bemondása. A FÉG megállóhelyét (minő meglepetés) úgy hívták: Fegyver- és Gázkészülékek Gyára. A kalauz a népi humorhoz nyúlva a következőképpen mondta be az alábbi állomást: …. és Gázkészülékek Gyára következik! Szándékosan hagyta el a „fegyver” szót, amely tabunak számított, s a rezsim szinte rettegett tőle. Ha figyelembe vesszük 1956-ot, megérthetjük, hogy miért volt tilos az otthoni fegyvertartás…

Autóbusz 1952-ben Budapesten. (Fotó: FORTEPAN/Magyar Rendőr)

1952. március 9. az ország és a magyar történelem legfontosabb napja volt az ezeréves történelme során: a szeretett Rákosi Mátyás 60. életévébe lépett. Kell-e ennél szebb és fontosabb etap Magyarország történetében? A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) vezető politikusai rögtön meg is válaszolták: nem! Rákosi személyi kultuszának bombája ekkor robbant a legnagyobbat: a magyar írók külön kötet adtak ki „Sztálin legjobb magyar tanítványának” tiszteletére, Rákosi életéről kiállítást rendeztek, az Operában díszünnepélyt tartottak, az emberek „önként” ajándékokkal árasztották el a magyar diktátort. A legszebb mégis az a kis dalocska, melyet „Rákosi apánk” születésnapja alkalmából költöttek, s ezt az iskolások el is énekelték a születésnapos tiszteletére:

"Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe,

Szórjatok rózsát Rákosi Mátyás elébe.

Hadd járjon Ő rózsákban bokáig

Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!

Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig!"[2]

 Rákosi 60. És a (legalább is részben) fehérbe öltözött lányok

"Rákosi meglátogatja Sztálint Moszkvában és megkérdi tőle:

- Itt a Szovjetunióban vannak reakciósok?

- Igen, vannak.

- Hányan vannak?

- 8 vagy 9 millióan.

- Érdekes, nálunk, Magyarországon is pont ennyien vannak!"

A fenti fiktív, ámbár találó bárbeszéd szinte mértani pontosan ábrázolja: a magyarok legnagyobb része elutasította a kommunista pártot. Az 1945-49 közötti időszakban folyamatos vereséget szenvedett a Magyar Kommunista Párt (MKP) a választásokon a Kisgazdapárttal szemben. Az 1947-es „kékcédulás választáson” relatív többséget tudtak szerezni csalással Rákosiék, de így sem tudták a 23%-ot elérni.[3] A történet további részét már ismerjük…

2. Viccek a 3T-s rendszerben

Kádár János 1956-ban átvette az ország irányítását és gyakorlatilag a szocializmus agonizáló órájáig volt a Magyar Népköztársaság feje. Személyét illetően kettős kép alakult ki: 1956-tól 1963-ig a forradalmat leverető és megtorló diktátor, 1963-tól „Kádár apánk”, a gulyáskommunizmus szülőatyja. A rendszer nadrágszíja ekkor már lazult és az akkori kultúrpolitika emblematikus embere, Aczél György megalkotta e téren a 3T-s rendszert: a tilt, tűr, támogat hármast. Azért a viccek az első T-be tartoztak…

"Ki várta 1956-ban legjobban a Mikulást?

- Sztálin, mert ő két csizmát is kirakott."

Sztálin-szobor ledöntése utáni pillanat 1956-ban

Mi tetszik a magyaroknak a kommunizmusban?

- Hogy a csehek is azt nyögik.

 

Minek a rövidítése az MSZMP?

- Megint Szarban Maradtunk, Pajtás!

 

Miért alumíniumból gyártják a söröshordókat?

- Mert egy Kádárunk van, és az is az oroszoknak dolgozik

 

Mitől félnek a fiatalok?

A lányok a gólyától, a fiúk a Czinegétől.

A fenti vicc az elemi iskolát végezett hadseregtábornokról, honvédelmi miniszterről, Czinege Lajosról szólt. A többszörös kommunista érdemrendekkel kitüntetett Czinegét a bírálói erősen csúfolták, hogy „disznópásztorból is lehet honvédelmi miniszter”. Czinege számlájára fel lehet írni: az 1956-os forradalom leverésében való aktív részvételt, a munkásőrség felállítását, a Csehszlovák katonai intervenciót és a gulyáskommunizmus kiötlését.

Erőt, egészséget, Czinege elvtárs!- ahogyan a kiskatonáknak üvölteni kellett. Egyes "lázadóbb szellemű" alakulatoknál ez a (ma is létező) köszönés időnként "Erős egérmérget!"-re módosult, persze nem miniszteri szemléken.

- Kinek van a világon a legnagyobb kocsija? - kérdezi Kropacsek a barátját.

 - Nem tudom!

 - Hát Kádárnak! A kormánya a Kremlben van. Az ülése a Parlamentben. A csomagtartója Vietnamban. A fékje Kubában. A „tankja” pedig Csehszlovákiában!

1962 októberében, amikor Marosán György „visszavonult” a politikától és nyugdíjazták, utalva eredeti foglalkozására, az alábbi viccet lehetett hallani:

- Mit jelent az MSZMP?

- Marosán, Szegény, Megint Pék.

Bár egy kisebb vicckönyv jöhetne össze a kommunista rezsimről költött humorgyűjteményről, most csak egy kis részletet elevenítettem fel az 1950-1990 közötti időkből. Ebbe a kategóriába beleillene azok a kommunista indulók, amelyeket az iskolásoknak kötelező volt kívülről fújniuk. Habár, azok a dalokat nem a nép költötte, nem is voltak viccek, de a tartalmuk és a mondandójuk mégis annyira nevettető (vagy inkább nevetséges), mint a pesti humor valamelyik példánya. Ezeket olvasva kijelenthetjük, hogy az örökbecsű magyar mondás a kommunizmusra nem érvényes, miszerint: „kár, hogy a jó dolgokból nem maradt semmi…”

Zárásképpen elevenítsük fel digitálisan Kádár Jánosról készült legjobb karikatúrát az 1970-es évekből. Ha végignézzük Kádár fura beszédstílusának és sakkmániának kiparodizálást, azt hihetnénk, a korszak egyik meghatározó humoristáját, Hofi Gézát ezért az akcióért a rendszer alaposan megdorgálta. Az igazságot megvallva az aczéli tilt kategória helyett a támogatba tartozott Hofi és a rendszert erősen kigúnyoló viccei. A kádári politikai elit Hofi Gézában alkotta meg a nép szócsövét, aki viccekben mondta azt el, amelyeket a nép gondolt.[4] Miután az emberek kikacagták magukból a szocializmus keserű valóságát, hazatértek és nem foglalkoztak többet a politikával…

[1] MURÁNYI, 2016. 6. p.

[2] ROMSICS, 2010. 343.p.

[3] GYARMATI, 2013. 109.p.

[4] A Párt nem véletlen volt kegyes Hofival szemben: vicceit Komlós József, kabaréigazgató és humorista írta, aki az ’50-es években az ÁVH-nál kihallgatói tiszti pozíciót töltött be.

Források és felhasznált irodalom

http://mek.oszk.hu/00500/00540/00540.pdf (letöltve: 2017. 01. 29.)

http://mult-kor.hu/20130417_ezeken_nevettunk_60_eve?pIdx=5 (letöltve: 2017. 01. 29.)

Murányi László: … egy pesti srác a Corvin közből. Csak azt mondom amit megéltem. Murányi László interjúkötete Varga János 1956-os szabadságharcossal. Budapest, 1956-os Magyarok Világszövetsége, 2016.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010.

Gyarmati György: A Rákosi- korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945-1956. Budapest, ÁBTL-Rubicon, 2013.