A második világháború után a háború alatt a szovjetek által elkövetett tömeggyilkosságok puszta létét is hallgatás övezte a volt szocialista tömb országaiban. Az ismertebb, már a világháború alatt feltárt tömeggyilkosságokat egész egyszerűen a megszálló németek nyakába varrták a szovjetek. Így történt ez a mára már szélesebb körben ismert katyńi vérengzés esetében is. 1941 nyarán azonban több olyan tömeggyilkosságot is elkövettek az egykor Lengyelországhoz tartozó területeken, illetve Ukrajnában, amelyekről az áldozatok hozzátartozóiknak és a kevés számú túlélőnek sokáig hallgatniuk kellett.

Az 1941-es német támadást követő mészárlások történetét két cikkben fogom összefoglalni, a mostaniban az NKVD által elkövetett tettek embertelen brutalitását foglalom röviden össze, kitérve az ok-okozati összefüggésekre.

A Tiso-féle Szlovák Állam plakátja közvetlenül a katyńi tömegsírok felfedezése utáni időkből.

Ahogy korábbi írásomban részben kitértem rá, a Szovjetunió állambiztonsága, az NKVD nagy tömegeben börtönzött be 1939 és 1941 között lengyeleket, németeket és zsidókat. Jelentős tömegben deportáltak keletre – elsősorban kazah területekre – lengyeleket. Az 1941-es német támadást követően azonban az NKVD vezetősége elrendelte a még Nyugat-Ukrajnában és a Fehéroroszországban (ide értve a frissen Ukrajnához csatolt volt lengyel területeket is) fogva tartottak „áttelepítését”. A parancsba azt is belefoglalták, hogy hány fogvatartottak kell helyben kivégezni.

Az 1939-es lengyel-ellenes szovjet plakáton a vöröskatona mint az ukránok és fehéroroszok felszabadítója jelenik meg, amely az elnyomott népek nyakából leveri a lengyel igát.  Kép forrása: Hoover Institute Archives, Poster Collection RU/SU 2328

Az NKVD-s jelentések szerint 8789 foglyot még a börtönökben kivégeztek. Ezzel a számmal ellentétben lengyel történészek az 1941-es „áttelepítés” közben elkövetett mészárlások áldozatait 50 000 és 100 000 fő közöttre teszik.[1]

A mészárlás folyamán sok esetben az elkövetők brutálisan megkínozták az áldozataikat, a bóbrkai börtönben forrásban lévő vízzel öntötték le a foglyokat, Bereczben emberek fülét, orrát és ujjait tépték le, illetve számos gyermek holtteste borította a börtönök folyosóit az NKVD távozása után. Czortków-ban nők melleit vágták le az államvédelmisek, míg Drohobyczben a kivégzés előtt szögesdróttal összekötözték az áldozatokat.

A lembergi (lvovi) NKVD-s mészárlás áldozatai a szovjetek távozása után. A képet közzétette: Jerzy Węgierski: Lwów pod okupacją sowiecką. Warszawa, 1991

Egy másik szemtanú a következő idézetben arra emlékezik vissza, hogy mit talált az NKVD pincéjében azokban az órákban, amíg a holttesteket kellett kihordania az épületből:

A karszalagos ukránok puskával a kezükben hamar megjelentek az utcán. Kirángatták a zsidókat a házaikból, vélhetően dolgozni. De micsoda munka volt ez? Levittek minket az NKVD épületébe - engem és egy barátomat -, ahol már volt már vagy 300 zsidó, és azt parancsot kaptuk, hogy hozzuk ki a holttesteket a pincéből és hozzuk ki őket egymástól elkülönítve. Egy rakás holttest volt. Meg kellett mosnunk a testeket. Még egyszer lementem a pincébe. A testek nem igazán voltak eltemetve. Csak 5-10 centiméter föld fedte be őket. Ezek friss hullák voltak, azoké, akiket az elmúlt tíz napban tartóztattak le. Egy társam, Kozlowski és a húga is köztük volt. A lány mellbimbóit - aki olyan 16 éves volt - csipesszel letépték és az arcát megégették - az emberek azt mondják azért, hogy ne lehessen felismerni. De szerintem nem. Kozlowskinak már csak egy szeme volt és az is meg volt dagadva, az ajkait szögesdróttal kötözték össze, a kezei össze voltak törve és égetve, a bőre pedig le volt hántva.[2] 

A szovjetek tisztogatásainak azonban nem csak a „megbízhatatlan elemek” estek áldozatul, hanem a „klerikális reakció” is. Az NKVD-s csapatok több papot meggyilkoltak 1941 július elején, illetve  kolostorokat gyújtottak fel.

Áldozatok a lembergi NKVD székház udvarán, 1941. július 6.

A sztálini rendszer jellegéből fakadóan kereste és büntette meg a vélt, vagy valós ellenségeket, s ennek keretében került sor számos gyilkosságra. A tömegmészárlások kitervelése természetesen köthető magához Sztálinhoz is, azonban, mint arra Jörg Baberowski rámutat, a rendszer az 1930-as évek nagy tisztogatásai után automatizálódott, s a vezér kérése vagy utasítása nélkül is tudták az alattvalói, hogy mit vár el tőlük Sztálin. Sőt! Sok esetben Sztálin megelégedésére az NKVD-s döntéshozók vagy a trojkák rögtönítélő bírói túl is teljesítették a központi elvárásokat.

Az áldozatok azonosítása Lembergben 1941 július elején.

Az 1941 július eleji mészárlások esetében azonban nem egyszerűen arról van szó, hogy számos, egymástól elszigetelt tömeggyilkosságot hajtottak végre a rendszer jellegéből eredendően – bár a végrehajtás tekintetében mindenképpen beszélhetünk erről –, hanem felülről szervezték meg az „áttelepítések” (gyilkosságok) menetét. Karel C. Berkhoff rámutatott arra, hogy az NKVD 1941. július 24-től megsemmisítő zászlóaljakat szervezett, névleg védelmi feladatokból. Ezekbe a zászlóaljakba 100-200 fegyveres tartozott, elsősorban komszomolista vagy a Kommunista Párt soraiból verbuvált férfi. Egy hónapon belül csak Ukrajnában 650 ilyen zászlóalj állt fel, amelyek a harcokban nem vettek részt. Elsődleges feladatuk a „szabotőrök”, a „német kémek” és a „megbízhatatlan elemek” elleni harc volt.

Frissítés:

Lengyelország etnikai térképe. forrás

[1] Például Slawomir Kalbarczyk kutatásaira hivatkozik Tadeusz Piotrowski a Poland's Holocaust: Ethnic Strife, Collaboration with Occupying Forces and Genocide in the Second Republic, 1918-1947 c. munkájában.

[2] A visszaemlékezéseket idézi: Tadeusz Piotrowski a Poland's Holocaust: Ethnic Strife, Collaboration with Occupying Forces and Genocide in the Second Republic, 1918-1947 c. munkájában (18-20. oldal), fordította: Balogh-Ebner Márton

Felhasznált és ajánlott irodalom

Jörg Baberowski: Felperzselt föld. Sztálin erőszakuralma. Európa, Budapest, 2015.

Karel C. Berkhoff: Harvest of Despair: Life and Death in Ukraine Under Nazi Rule. Harvard, Cambridge, 2009.

Tadeusz Piotrowski: Poland's Holocaust: Ethnic Strife, Collaboration with Occupying Forces and Genocide in the Second Republic, 1918-1947. McFarland, Jefferson, 1997.