A 20. század egyik legégetőbb és máig aktuális problémája a magyarországi cigányság integrációja. Olyannyira az, hogy a kérdés az ezredfordulón túl is folyamatos politikai csatározások, a mindennapi közbeszéd témáját szolgáltatja, a legmesszebb menő indulatok mellőzése nélkül. Cikksorozatom jelenlegi, első részével egyfelől arra teszek kísérletet, hogy felhívjam a figyelmet a legfőbb integrációs problémákra, illetve ezek történeti előzményeire. Másfelől azonban több olyan széles körben elterjedt sztereotípiával is foglalkoznék, amely a cigányság megítélése kapcsán makacs módon van jelen a magyar társadalomban.

A cigányság integrációs lemaradása, a társadalom perifériájára szorulása nem egyszerre ment végbe, miként arra Dupcsik Csaba is felhívta a figyelmet: a folyamatos bevándorlások miatt a korábban érkezők (a 14-18. században) sikeresen integrálódtak, sőt, részben asszimilálódtak.[1] A 19. század folyamán, a gazdaság átalakulása miatt a cigányság tradicionális munkákat végző része (szögkovácsok, kosárfonók, vándorköszörűsök, kovácsok, bádogosok, stb.) egyre inkább a fejlődő környezetük perifériájára szorult.[2] Paár Ádám tanulmányában felhívja  a figyelmet arra, hogy a keletről érkező oláh-cigányság szociális elmaradottsága miatt, a már korábban Magyarországon élő, s letelepedett életmódot élő, integrálódó cigányságot is negatív megkülönböztetések érték.[3] 

Vándorcigányok sátra a Millenniumi kiállításon, 1896. A magyarországi cigányság rendkívül heterogén képet mutatott a századfordulón, a cigány ábrázolásokban azokban a romantizáló, sátoros vándorcigány megjelenések felülreprezentáltak. Kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.024

A román fejedelemségek felől érkező, s az ott ekkor még törvényesnek számító rabszolgaság (!) elől menekülő cigányok nagyobb tömegekben a 18. század végén, s a 19. század folyamán érkeztek Magyarországra. Kisebb volumenű áttelepülések azonban a 20. század folyamán is előfordultak. Magyarországra költözésük éppen akkor gyorsult fel, amikor a fent említett gazdaság átalakulások miatt az alacsonyabb státuszú foglalkozásokat űző társadalmi rétegek felzárkózása, integráció lelassult és elakadt.

Ahhoz, hogy a magyarországi cigányság 21. századi problémáit megértsük, okvetlenül a 19. század végi állapotok vizsgálatával kell, hogy megismerkedjünk. A száz évnél régebbi állapotokat megvizsgálva azonban számos olyan fontos megállapítást tehetünk, amelyek mai is releváns kérdésekhez szolgálhatnak adalékként. (A szocializmusban átalakuló nyomorgettók átalakulásához lásd korábbi cikkem.)

Mennyien is voltak a magyarországi cigányok?

A cigányság számaránya nehezen határozható meg a korszakban, amelynek oka több dologra vezethető vissza. A népszámlálási adatok bizonytalanságaira Kövér György hívja fel a figyelmet a Kultúra és etnicitás c. írásában,[4] de részletesebben a cigányság történetét bővebben összefogó Dupcsik Csaba hivatkozott műve tárgyalja. Mind a két mű alap megállapítása az anyanyelv és a nemzeti hovatartozás közötti különbségre hívja fel a figyelmet. Ha megvizsgáljuk az 1890-es népszámlálási adatokat, akkor a cigányság összlétszáma 96000 főt adott ki, míg a három évvel későbbi cigányösszeírás már 300 000 főre becsülte a számukat.[5] Dupcsik megjegyzi, hogy az 1890-es népszámlálási adatok eredményét (96000 fő) már az akkori közvélemény is kevesellte, a cigányság számát többre becsülték. Ugyanis míg 1890-ben anyanyelvi adatok alapján vették számba a cigányságot, addig három évvel később már etnikai alapon. A két szám közti különbségből a későbbiekben több probléma is következik. Az identitás és az etnikai hovatartozás közötti eltérés a 21. században is különböző adatokat produkál, ugyanis ma a magukat cigány nemzetiségűnek vallók aránya jóval alacsonyabb, mint a többségi társadalom által cigánynak tartottak számaránya.

Mennyi vándorcigányról beszélhetünk?

Az 1893-as összeírás megállapítja, hogy a sztereotípiákkal ellentétben, az akkori ország területen a cigányságon belül vándor életmódot csak a cigányok 3,3%-uk folytatott. Ez az arány Trianont követően feltehetően (tovább) csökkent, egyrészt köszönhetően a folyamatos modernizációnak, másrészt a békeszerződés is ilyen irányú arányváltozásokat eredményezett. Az erdélyi (román-)cigányság volt ugyanis a legelmaradottabb a cigányság egészén belül. Részben letelepedett életmódot a cigányság 7,55%-a folytatott, míg a fennmaradó hányad, a cigányság messze túlnyomó többsége, állandóan letelepedett életmódot folytatott.[6] Míg a részben letelepedettek jelentős része foglalkozási okokból vándorolt szezonálisan.[7]

Milyen nyelven beszéltek?

A cigányságon belüli anyanyelvi megoszlás a letelepedett cigányság körében az asszimiláció jegyeit hordozza magán, ugyanis a vándorcigányokkal ellentétben csak 29%-uk volt cigány anyanyelvű, míg a vándorcigányokon belül ez az arány 62%-os volt!  A vándorcigányok 23%-a magyar anyanyelvű volt, míg a letelepedettek 39%-a. Ezek alapján elmondható, hogy a korban a cigányság nyelvi asszimilációja elsősorban a térség népcsoportjai felé ment végbe.

 A magyarországi cigányság anyanyelvi megoszlása 1890-ben. Bal oldalon a magyar anyanyelvű cigányság megoszlása, jobbra: a román nyelvű cigányság megoszlása. Kép forrása: DUPCSIK, 2009, p. 82.

A fenti ábra jól érzékelteti az állítást, a magyar nyelvű cigányság elterjedése körülbelül egybeesik a többségben magyarok által lakott megyékkel, s így a románság által lakott megyékben a románul beszélő cigányság anyanyelve is magasabb. Trianont követően a Magyarországon maradt cigányok 79,5%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek! Előbbi számadat kapcsán azonban joggal feltételezhetjük, hogy a magyarul tudók aránya még ennél is magasabb volt.

Mennyien dolgoztak közülük?

A cigányság megoszlása a végzett munkák alapján azt mutatja, hogy a korabeli és ma is élő sztereotípiákkal ellentétben a cigány lakosság csak 7,54%-a volt ekkor munkanélküli. Legnagyobb hányaduk (36,7%) napszámosságból tartotta el magát,  míg 28,88%-uk iparos volt és 10,37%-uk háztartásbeli.[9] A napszámosok aránya a teljes társadalmon belüli viszonyokhoz képest magasabb, azonban nem beszélhetünk jelentősen kiugró értékről. Az iparosok aránya azonban jóval magasabb volt, mint a teljes társadalmon belül. [10] Ennek oka a tradicionális cigány foglalkozásokban rejlik, a kovácsok és egyéb fémmunkások – bádogosok, köszörűsök, vályogvetők, kosárfonók stb.

Teknővájó cigányok Somogy megyében, 19. sz közepe. Országos Széchényi Könyvtár: DKA-046679 Eredetileg megjelent: Vasárnapi Újság, 1862 436. p.

Cigány fémműves a Vasárnapi Újság grafikájának ábrázolásában Országos Széchényi Könyvtár: DKA-046644

Putrikban éltek?

Összességében megállapítható, hogy a cigányságon belül egy viszonylag szűk réteget leszámítva felülreprezentált az alacsony státuszúak aránya. Az itt is bemutatott képanyag alapján azonban megállapítható, hogy a már fent bemutatott 3,3%-nyi vándorcigányságot leszámítva a letelepedett cigányság által lakott egyes településrészek faluképe nem mutat szembeötlő különbséget a nem cigányok által lakott településrészek között. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a vándorcigányokon túl, a kevésbé asszimilált, s a térségbe később is érkező oláh cigányság életmódja a többségi cigányságtól nagyban különbözött, s a sztereotípiák kialakulásában nagy szerepet játszott az, hogy ezen réteg lakhatási viszonyait összemosta a közvélemény a cigányság egészének lakhatási viszonyaival.

A brassói cigánytelep egy részlete, 1910. Nem jelentős a különbség. Kép forrása: Dupcsik, 2009.

Ceglédi (cigány) mezőgazdasági cselédek, 1908. A mezőgazdasági cselédek életszínvonala, származástól függetlenül rendkívül rossz volt. Erdélyi Mór felvétele MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM/FORTEPAN

A cigányság legszegényebb rétegéhez tartozó vándorcigányok. A kép jobb sarkában látszik,vándorkovácskodásból éltek, 1908. Erdélyi Mór felvétele. MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM/FORTEPAN

Kik tartoztak a cigányság elitjéhez?

A fent említett szűk réteg azonban meglehetősen jelentős reprezentációval rendelkezett. Túlnyomó részük Budapesten és a nagyobb helyhatósági városokban élt. A fent említett becslés a cigányság összlétszámára vonatkozóan is emiatt maradt csak becslés. Budapest és több nagyváros ugyanis úgy érvelt, hogy a városi cigányság olyannyira asszimilálódott, hogy már „nem tekinthető” cigánynak polgári életvitelük miatt. A cigányság ezen rétegének túlnyomó többsége a zenetudásából élt meg, míg alacsonyabb státuszú tagjai éttermekben, kávéházakban, az előkelőbbek pedig zenekarokban, előkelőbb együttesekben zenéltek. Herrmann Antal (néprajzkutató, egyetemi tanár, 1851-1926) így jellemzi ezt a réteget az 1909-es temesi cigányfelmérésben:

„A temesvári cigányokkal nincs nagyobb baj. A muzsikus cigányok egyenesen »rendes polgári életet élnek«. A letelepedett városi cigányság polgári életet él, és tiltakozik az ellen, hogy cigánynak tekintsék őket. Palánkon pedig a legbizalmasabb állást cigány tölti be, ugyanis a postaküldönc cigány.” [11]

Annak ellenére, mert az 1909-es felmérés nem vált országos szintűvé, s az idézett részlet is Temes vármegyéről szól, jól érzékelteti, hogy a „rendes polgári” életet élő cigányság nem egyfajta Budapestre koncentrálódott kivételnek minősült.

Udvarlás cigányzenésszel, 1911. A cigányzenészek a magyar átlaghoz viszonyítva is jobban éltek. FORTEPAN

Következő írásomban azzal a kérdéssel foglalkozom, hogy vajon ebben az időszakban a cigány bűnelkövetők száma magasabb volt-e a társadalmon belüli arányuknál.

Felhasznált irodalom

Andorka Rudolf: Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon. (Szerk.: Dús Ágnes). Budapest, 1988. Kossuth.

Dányi Dezső: Demográfiai jellemzők és folyamatok. In.: Magyarország a XX. században. II. köt. Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság. (Szerk: Kollega Tarsoly István) Szekszárd, 2000. Babits.

Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története: történelem a cigánykutatások tükrében 1890-2008. Budapest, 2009. Osiris.

Ferge Zuzsa: Fejezetek a magyar szegénységpolitika történetéből. Budapest, 1998. Kávé.

Kemény István: A magyarországi romák. (Szerk.: Kemény István). In.: Változó világ 2000/31. Press Publica

Kerék Mihály: A mezőgazdasági munkás táplálkozása. In.: Agrárszociológiai írások Magyarországon 1900-1945. (Szerk.: Tóth Pál Péter). Budapest, 1984.

Kövér György: Kultúra és etnicitás: In. Kövér György-Gyáni Gábor Magyarország társadalomtörténete. Osiris, 2002. Budapest

Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Kisebbségkutatás könyvek. Budapest, Lucidus. 2003

Nagy Pál: Cigány csoportok és az együttélési modellek változásai a Kárpát-medencében a 15-20. században. Előadásjegyzet. Elhangzott a Történelemtanárok (17.) Országos Konferenciáján. 2007. október 13-14-én.

Paár Ádám: Cigány emberevők? Egy per tulajdonságai. In: Kisebbség kutatás. 20. évf. 4. sz. 2011

Szegő László (szerk.): Cigányok, honnét jöttek – merre tartanak? Budapest, 1983. Kozmosz.

[1] Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története: Történelem a cigánykutatások tükrében. 1890-2008. Budapest, Osiris. 2009. p.: 89.

[2] Kemény István: A magyarországi romák. (Szerk.: Kemény István). In.: Változó világ 2000/31. Press Publica (Továbbiakban: KEMÉNY, 2000.): 

[3] Paár Ádám: Cigány emberevők? Egy per tulajdonságai. In: Kisebbség kutatás. 20. évf. 4. sz. 2011. (Továbbiakban: PAÁR, 2011.): p.: 537-538.

[4] Kövér György: Kultúra és etnicitás: In. Kövér György-Gyáni Gábor Magyarország társadalomtörténete. Osiris, 2002. Budapest (Továbbiakban: KÖVÉR, 2002.): p.: 138-159.

[5] Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története: Történelem a cigánykutatások tükrében. 1890-2008. Budapest, Osiris. 2009. (Továbbiakban: DUPCSIK, 2009).

[6] A becslés oka nem más, minthogy a törvényhatósági városok nagy része, és a Székesfőváros sem engedélyezte az összeírók tevékenységét területükön, így a felmért adatokhoz csak becsléssel tudták kikalkulálni a végeredményeket. Az összeírás eredménye a becslés nélkül 275000 fő, a becslést Hermann Antal végezte. KÖVÉR, 2002. p.: 145. és DUPCSIK, 2009.: p.: 75.

[7] Vándorbádogosok, mezőgazdasági idénymunkások stb.

[8] KÖVÉR, 2002: p.: 145. és DUPCSIK, 2009.: p.:81

[9] DUPCSIK, 2009.: p.:82.

[10] Lásd az 1900-as népszámlálás adatait.

[11] Idézi: DUPCSIK, 2009. p.: 89.