A német-lengyel háborúba szeptember közepén bekapcsolódott a Szovjetunió is, majd a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében felosztották egymás között Lengyelországot. Sztálin ezt követően megzsarolta a három balti államot, s "segítségnyújtási szerződést" íratott alá velük, majd a Vörös Hadsereg bevonult Észtországba, Lettország és Litvániába. A német-szovjet egyezmények értelmében Németország szovjet érdekszférának nyilvánította Finnországot, ezért Sztálin már októberben  nekiláthatott Finnország (tervezett) bekebelezésének. Számításai végül nem váltak be. Mai cikkemben az ún. téli háborúhoz vezető utat mutatom be.

A Finnországot védő Mannerheim-vonal egy részlete 1940-ben. Wikipedia

Sztálin a balti államok esetében már bevált módszerrel kívánt eljárni Finnország esetében is, a lett tárgyalások lezárulta előtt delegációt hívatott Moszkvába. Mannerheim visszaemlékezéseiben erről így számolt be:

Október 5-én, egy nappal a Lettországgal kötött szerződés aláírása előtt, Finnország moszkvai követét felszólították: juttasson el kérést kormányához, hogy az küldje el képviselőjét Moszkvába konkrét politikai kérdések megvitatása céljából, amelyeket a háború kitörése tett időszerűvé.

Október 8-án a Szovjetunió helsinki követe sürgette a választ – Moszkvában nagyon ingerültek a késedelem miatt.

Mannerheim i.m.

Mannerheim tanácsára a küldöttség tagja volt a finn-magyar származású Aladár Paasonen ezredes is, a delegációt a későbbi miniszterelnök Juho Kusti Paasikivi vezette.

A delegáció vezetőjévé, amely a Szovjetunió kormányával folytatandó tárgyalásokra indult, Paasikivi kormánytanácsost, Finnország stockholmi követét jelölték. Ismerte az orosz nyelvet és az oroszt, mint tárgyaló partnert. 1920-ban a kemény Tartui-béketárgyalásokon (sic!) hozzáértően képviselte Finnország ügyét.

Mannerheim i.m.

A finn tárgyalódelegáció Moszkvába érkezik 1939. október 16-án. Wikipedia

Mannerheim felismerte, hogy a szovjet követelésekre adott finn válasz nem nélkülözheti a katonai-védelmi megfontolásokat. Finnország hadseregének mind létszáma, mind felszerelése messze alulmaradt a szovjet Vörös Hadseregéhez képest, ezért 1939-ig - noha érvényes megnemtámadási szerződés kötötte a két országot - már nagyrészt elkészültek az ún. Mannerheim-vonal erődítményei. Az erődrendszer a szovjet-finn határtól beljebb helyezkedett el a domborzati adottságokat kihasználva. Ebből kifolyólag a finn hadsereg pozíció egy védekező háború során jelentősen kedvezőbbek voltak a támadókkal szemben. Mannerheim ezért már a tárgyalások előtt elrendelte a mozgósítást és a védelmi állások feltöltését, erről így emlékezett:

Amikor a Szovjetunió kormányunknak tárgyalásokat ajánlott fel, szükségszerűen meg kellett adni mindazt a támogatást, amelyet a haderő biztosíthatott a számukra. Október 6-án az egész védelmi rendszert készenlétbe helyeztük, ami után csapategységeink haladéktalanul a határövezetbe vonultak.

Az október 14-én megkezdett hadgyakorlatok rejtett formában általános mozgósításnak feleltek meg. A határterületeket kiürítettük és a veszélyövezetben lévő városok lakosságának egy részét máshová telepítettük.

Mannerheim i.m.

A Mannerheim-vonal és a szovjet támadás iránya a Karéliai földszoroson az amerikai West Point Katonai Akadémia 1948-as oktatási térképén.

A Moszkvába érkező delegációt a szovjet fél rendkívül kemény feltételekkel várta. Látszólag Finnország jelentős területi kárpótlást kapott volna a szovjetek által igényelt területekért cserébe, ugyanis Repola és Porajärvi körzete kétszerese volt a Karéliai-földszoroson követelthez képest. A szovjetek által átadni kívánt területek azonban értéktelenebbek voltak a Leningrád "védelméből rendkívül szükséges területekhez" képest. A felkínált terület sokkal népessége jóval alacsonyabb volt, így egy esetleges lakosságcsere Finnország számára sokkal jelentősebb költségekkel járt volna. A szovjet követelések más pontjai azonban sokkal jobban sértették Finnország érdekeit, s végül ezek a követelések együttesen oda vezettek, hogy a finnek ezeket elutasították.

Bár azt gondoltuk, hogy felkészültük a Szovjetunió követeléseire, senki sem hitte, hogy annyira kemények lesznek, mint amennyire valójában voltak.

Mannerheim i.m.

A szovjet területi követelések (bordóval) és a tervezett finn engedmények (kékkel) a Karéliai földszoroson. A vastag vörös vonal az 1940-ig érvényes szovjet-finn határt jelöli. Wikipedia

A szovjetek által követelt területek részben (nyugaton) átnyúltak a finnek védelmi pontjain, így Finnországot a területcserével megfosztották volna védelmi képességeitől. A szovjet követelés ebből a szempontból jelentős rokonságot mutatott Németország 1938-as, Csehszlovákia kárára végrehajtott területgyarapodásához, ugyanis a Szudéta-vidék megszerzésével Csehszlovákia elvesztette a védműveit.

A csehszlovák védművek 1938-ban, legnagyobb részük azon a területen, amit 1938. novemberében elvesztettek. Az erődítések (egy részének) átadása Finnország esetében is végzetes lett volna. Military.cz

A szovjet területi követelések mindazonáltal nem érintették - mint ahogy Csehszlovákiában történt - a védművek egész területét, ezért a szovjet fél külön pontban kötötte ki azt is, hogy a finneknek le kell bontaniuk a területükön megmaradt védműveket is. S ami még ennél is súlyosabb, mivel Sztálin cinikusan úgy vélekedett, hogy Finnország képtelen megvédeni magát egy külső ellenséggel szemben, ezért külön pontban követelte, hogy Finnország adja bérbe a Helsinkitől 120 km-re lévő Hanko (svédesen: Hangö) kikötőjét, hogy itt "védelmi" csapatokat tudjon állomásoztatni.

Ezen a támaszponton a Szovjetunió egy lövészezredet, 2 légvédelmi üteget, 2 repülőezredet és egy harckocsi-zászlóaljat, összességében  5000 embert kíván elhelyezni.

Mannerheim i.m.

Hanko kikötője 1940 márciusában. Finn Védelmi Erők Archívuma, SA-KUVA

A szovjetek által a Hankonál állomásoztatott személyzet a félsziget elhelyezkedése miatt (is) bőven elégséges lett volna ahhoz, hogy egy esetleges háború esetén lekössön akkora finn erőt, hogy a frontálisan támadó szovjet erők - a védműben frissen nyert réseket kihasználva - sikeresen tudjanak előrenyomulni. Egy ekkora helyőrség az ország belsejében való állomásoztatása természetesen arra is alkalmat adott volna, hogy feltartsa a finn erőket mindaddig, amíg a szovjetek ide nagyobb erőket át nem csoportosítanak.

A finn küldöttség bizonyos engedményeket hajlandó lett volna megtenni Sztálin akaratának, mind a területmódosítás, mind néhány sziget átengedése terén, de a hankoi szovjet támaszpont létesítése és a védművek lebontása nem képezhette vita tárgyát. Mannerheim visszaemlékezésében megörökített egy párbeszédet, ami Paasikivi és Sztálin között zajlott le:

- Mi békében kívánunk élni, távol minden viszálytól.

- Én ezt megértem, de biztosítom, hogy ez lehetetlen, a nagyhatalmak ezt nem fogják megengedni.

Mannerheim i.m.

A sikertelen tárgyalásokat követően megindult az olyan szólamokat sem nélkülöző, egyre durvább finn-ellenes szovjet propaganda, mint amilyen az előző cikkem címét is adó "Oroszországot finn invázió fenyegeti" Molotov kijelentés volt.

Következő írásomban arra teszek kísérletet, hogy röviden bemutassam a téli háború kirobbanását és a a finn védelmi erők leleményes harcát a behatoló Vörös Hadsereggel szemben.

Felhasznált irodalom és források:

Dyke, Carl Van: The Soviet Invasion of Finland, 1939-40.  Routledge, 2013

Heller, Mihail és Nyekrics, Alexandr: Orosz történelem, II. köt. Osiris, 2003. Budapest

Irincheev, Bair: The Mannerheim Line 1920–39: Finnish Fortifications of the Winter War. Bloomsbury Publishing, 2013

Jacobson, Max: Finnország: mítosz és valóság. Minerva, 1990. Budapest

Jutikkala, Eino és Pirinen, Kauko: Finnország történeleme. Kairosz, 2004. Budapest

Mannerheim, Carl Gustav von: Emlékiratok. A téli háború. Püski, 1997. Budapest

Tanner, Väinö: The Winter War: Finland Against Russia, 1939-1940. Stanford University Press, 1957

Balogh-Ebner Márton: Problems at the Finish-Soviet Border after the signing of the Molotov-Ribbentrop pact. In: Maruzsa, Zoltán: The Molotov-Ribbentrop pact. Unkown Clauses: The background Deals of totalitarian Systems in the Face of World War II. ELTE Új- és jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék. Budapest, 2010.