Zrufkó Réka

Az egyiptomi királyok az i.e. XVI. századtól Théba városával szemben, a ma Királyok Völgye néven ismert sziklás vádit (vízmosás, aszóvölgy) szemelték ki temetkezési helyül. A kisebb-nagyobb sziklasírok több évig tartó kialakítása miatt folyamatosan rendelkezésre álló munkaerőre volt szükség, ezért még ugyanebben az évszázadban a királyok temetkezőhelyétől nem messze, egy másik völgyben munkástelepet hoztak létre.

Amikor nem volt sztrájk

A ma Deir el-Medine néven ismert települést akkoriban Pa-Demi (A Város) vagy Szet-Maat (Az Igazság Helye) néven emlegették. Az 1920-as években itt megkezdett ásatások révén a telep alaprajzának feltárása mellett szinte megszámlálhatatlan osztrakon (általában írásra használt kisebb mészkőlap vagy cseréptöredék), papirusz és egyéb személyes használati tárgy került elő, amik alapján elég jól rekonstruálható a telepen élő munkások, „az igazság helyének szolgáinak” mindennapi élete. Mivel huzamosabb ideig éltek itt, ezért a közelben temetkeztek, illetve szentélyeket is emeltek a helyi isteneknek.

A thébai nekropolisz

A fallal körülvett telepen épült kis alapterületű házak szorosan egymás mellett, egy út két oldala mentén helyezkedtek el. Ez jól tükrözi a munkások szervezeti felosztását, mivel feletteseik jobb és bal „oldal” elnevezéssel osztották őket két csoportba. Deir el-Medinében a sírokon dolgozó munkásokkal együtt éltek családtagjaik, őrök és szolgák is. A lakosság létszáma változó volt, 250 és 700 fő között mozgott. Szervezeti felépítését tekintve a telep élén két csoportvezető, valamint az alájuk rendelt írnokok álltak. A munkások szabad lakosokként éltek a telepen, a közösség belső ügyeit illetően önállóan intézkedhettek.

Az "Igazság helye" napjainkban 

A folyamatosan zajló munkálatok miatt a munkásoknak a sír közelében kellett lakniuk, csak minden tizedik napot (az ókori egyiptomiak tíznapos héttel számoltak) és a vallási ünnepeket tölthették családjaikkal a telepen. Az ókori Egyiptomban akkor szokásos módon természetbeni juttatásokban kapták a fizetségüket. A munkások bére havonta általában négy zsák búza és másfél zsák árpa volt, emellett néha halat, főzeléket, ruhát és kenőcsöket is kaptak.

III. Ramszesz uralkodása idején (i.e. 1182-1151) Egyiptom gazdasági és politikai válsággal küszködött, és a helyzetet csak fokozták a tengeri népek és a líbiaiak elsöprő erejű támadásai. A király ezeket ugyan sikeresen visszaverte, de a fokozatosan romló gazdasági és belpolitikai helyzetben a kormányzat képviselői egyre korruptabbá és hasznavehetetlenebbé váltak. Ennek egyik előjele volt a deir el-medinei munkások bérének kimaradása, amelyre válaszul a telep dolgozói sztrájkba léptek.

Az első olyan munkabeszüntetés, amelyről írásos dokumentum is született, III. Ramszesz 29. uralkodási évében zajlott. A ma Sztrájk Papirusz néven ismert dokumentumot a torinói Egyiptomi Múzeumban őrzik, szerzője ismeretlen, valószínűleg a telep egyik írnoka készítette. Szemléletes leírást ad a lezajlott eseményekről, azonban a szöveg nem irodalmi igényű alkotás, inkább csak az események vázlatszerű rögzítése volt a szerző célja.

 A Sztrájk Papirusz

„29. uralkodási év sarjadás [tél] 2. hónapja 10. nap. A munkáscsoportok felvonulása ezen a napon a temető öt erődjéhez mondván: »Éhesek vagyunk! 18 nap telt el a hónapból!« Leültek Menḫeperré (III. Thotmesz) temploma végébe.”[1]

„29. uralkodási év sarjadás (?) [tél] 2. hónap 12. II. Ramszesz temploma elérése. Alvás összevisszaságban a kapujánál. Behatolás a belsejébe. […] Hedneḫet írnok és ennek a templomnak az „istenatyái” (kijöttek), hogy meghallgassák a szavukat. (Ezek) így szóltak hozzájuk: »Az éhség elől és szomjúság elől jöttünk ide. Nincs ruha, nincs kenőcs, nincs hal, nincs növény [főzelék]. Küldjetek a fáraóhoz – élet, üdv, egészség a mi jóságos urunkhoz ezek miatt. Küldjetek ezen kívül a vezírhez, a mi főnökünkhöz, hogy készítsenek ellátmányt részünkre.« Ezen a napon kiadták részükre a sarjadás [tél] 1. hónapja adagját.”[2]

A sztrájk és a kivonulás tehát eredményes volt, a hatóságok teljesítették a munkások követeléseit. Azonban a következő hónapban újabb tüntetésekre került sor. Ekkor már átkeltek a túlpartra Thébába is, ahol egy tiszt tárgyalt a munkások képviselőivel.

Rešpeteref (tiszt) visszajött jelentvén nekünk: «Kenna, Ruta (fia) és Ḥai, Ḥui fia így szólt: «Nem térünk vissza, mondd meg a főnökeidnek» – ők álltak ugyanis társaik élén – »Bizony nem [csak] azért vonultunk fel, mert éheztünk. Nagy mondanivalónk van! Bizony bűnöket követnek el a fáraónak ezen a helyén.« Így beszéltek.”[3]

A bűnök említése azt jelzi, hogy már nem csak az élelmiszerhiány, hanem a kormányzat korruptsága ellen is tüntettek. Ezúttal viszont nem jártak sikerrel, a helyzetük nem javult. Egy hónap múlva Ta vezír közbelépésére volt szükség, aki így szólt a munkások vezetőihez:

„… Ami a ti beszédeteket illeti »ne rabold el az ellátmányunkat«, hát én, a vezír azért adok, hogy elvegyem? Nem adtam-e meg azt, amit a hozzám hasonló? Ha még a csűrökben sem volt, én azért adtam nektek, amit találtam.”[4]

"Jelszavunk munka és béke"

Végül egy írnok odaadta nekik az ellátmányuk felét. A következő hónapban azonban ismét elmaradt a munkások bére, ezért újra sztrájkba kezdtek. A hatóságok tehetetlenségét jól mutatta, hogy az éhező munkásokat újabb ígérgetéssel és üres fenyegetéssel próbálták kordában tartani:

„Amonnaḫt írnok [oda]ment, és így szólt hozzájuk: »Ne vonuljatok a kikötőhöz! Bizony, adok nektek 2 köböl búzát ebben az órában. Ha azonban mentek, elítéltetlek benneteket minden törvényszéknél, amelyhez mentek.«”[5]

Azt már nem tudni hogyan végződött a több hónapig tartó sztrájk, valószínűleg a hatóságok lassanként rendezték a munkásoknak járó fizetség rendszeres kiosztását. Az biztos, hogy a soron következő király, IV. Ramszesz uralkodása idején nagyarányú fejlesztések zajlottak a deir el-medinei munkástelepen, ami akár még a tüntető munkások határozott fellépésének folyományaként is tekinthető.

[1] ÓKTCh 1986, 53.

[2] ÓKTCh 1986, 53–54.

[3] ÓKTCh 1986, 54.

[4] ÓKTCh 1986, 54.

[5] ÓKTCh 1986, 55.

Felhasznált források és szakirodalom:

Baines, John – Málek, Jaromir: Az ókori Egyiptom atlasza Budapest, 1992.

Harmatta János (Szerk.): Ókori Keleti Történeti Chrestomathia (ÓKTCh) Budapest, 1986.

Kákosy László: „Küldjetek a fáraóhoz!”. Sztrájk III. Ramszesz korában  História 1980/01. 3 –4.

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája Budapest, 1998.

HA TETSZETT A CIKK, KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!