Nyári Gábor - Rapali Vivien

Antall valójában jóval keményebb volt a Szovjetunióval szemben, mint az első nyilatkozataiból kitűnik. Ideológiailag, katonailag és gazdaságilag is minél gyorsabban ki akart lépni a „keleti blokkból”, ezt pedig leghatékonyabban úgy érhette el, hogy a kelet-közép-európai államok demokratikusan választott vezetői közül ő tette a legtöbbet a szocialista tömb felrobbantásáért. Mind a KGST, mind a Varsói Szerződés felszámolásában elévülhetetlen szerepe volt Antallnak. Ezekben a folyamatokban rendkívül kemény és következetes politikát folytatott, taktikázása pedig esetenként kockázatosnak is mondható.

Antall József és Borisz Jelcin Moszkvában, az orosz-magyar alapszerződés aláírásán

Antall és Kádár Béla[1] külgazdasági miniszter, Magyarország utolsó KGST-képviselője, többször hangsúlyozták, hogy a szervezetet már radikális reformokkal sem lehet megfelelően átalakítani. Antall személyesen egyeztetett több tagállam vezetőjével és győzte meg őket a felszámolás szükségességéről. Hivatalosan a KGST-t az 1991. június 28-i budapesti ülésen oszlatták fel, a felszámolási folyamatok 1991. szeptember 24-én fejeződtek be. A folyamatok jelentőségéről a miniszterelnök két nappal a budapesti feloszlató ülés után a következőképp nyilatkozott:

„Éppen Budapesten írtuk alá a KGST feloszlatásáról szóló megállapodást. Megszüntettük azt a megállapodást, ami alapján 1949 óta Magyarország egy birodalmi piacnak volt a része. Ez a gazdasági szövetség az egész magyar gazdasági életet meghatározta, eltorzította. Ezt reánk kényszerítették, nem magunk választottuk, mint más népek Nyugat-Európában, az Európai Közös Piacot, vagy a szabadkereskedelmi övezetet. Ebben a formában érvényesült a Szovjetunió hegemóniája. Ezt nemcsak itt és Önöknek mondom el, hogy valami népszerűt mondjak, hanem ugyanezt mondtam el a KGST budapesti küldötteinek búcsúztatásánál a szovjet kormány képviselőinek jelenlétében.”[2]

Különleges 1 forintos a KGST országok pénzeivel

Nem egészen egy évvel később, a már említett „születésnapi beszédében” a folyamat nehézségéről szólva megemlítette:

 „Ugyanúgy a KGST feloszlatása: egyedül voltunk ebben is. És csak mi akartuk egyértelműen. És amikor itt volt a visegrádi találkozó, Havel[3] és a csehszlovák küldöttség még akkor sem akarta a KGST utódszervezet nélküli feloszlatását kimondani. A visegrádi szerződés aláírása előtt mentem fel, és Wałęsát[4] külön győztem meg, és ővele együtt másnap reggel a cseheket.”[5]

Antallnak még jelentősebb szerepe volt a Varsói Szerződés teljes felszámolásában, amely ügy mellett a többi tagállam – féltve addig elért rendszerváltó eredményeiket – nem mert teljes mellszélességgel kiállni. Az 1990 júniusában tartott moszkvai politikai tanácskozó ülésen Antallnak nem kis bátorságra és szerencsére volt szüksége, hogy érvényesítse a magyar fél által kidolgozott feloszlatási tervet:

„(…) amikor Moszkvában voltunk ’90 júniusában a reggelinél még megpróbáltuk a lengyeleket meggyőzni arról, hogy a Varsói Szerződésből velünk együtt ők is akarjanak kilépni. Havel azt mondta, hogy egy körig támogat minket, de az államtitkár már odajött, hogy ez nem érvényes. De Maiziére[6] azt mondta, hogy semmiképpen nem kockáztatják a német egységet azzal, hogy ők ezt kimondják. És akkor valóban, bármilyen hihetetlen, amikor bejöttek 9 órakor a külügyminiszterek (…) odajött a külügyi államtitkár (…), és azt mondta, hogy nem járultak hozzá (…) ahhoz, hogy a Varsói Szerződés felülvizsgálatára és feloszlatására szóló magyar szerződés-tervezetet terjeszthessük elő. Ott volt előttem a két tervezet, a külügyminiszterek által jóváhagyott szovjet tervezet, és az el nem fogadott magyar tervezet. (…) Különleges fintora a sorsnak és történelemnek, hogy én elnököltem a Varsói Szerződés utolsó politikai ülésén, és mint elnök, elkezdtem felolvasni az el nem fogadott magyar szöveget. (…) Meglehetősen merevvé vált a légkör, és egyszer csak Gorbacsov[7] azt mondta, hogy »Da, harasó!« [Igen, jól van!] Ma sem tudom, félreértette vagy megértette, vagy nem kockáztatták azt, hogy botrány legyen, de minden esetre Gorbacsov igent mondott, és attól kezdve mindenki lelkesedett.”[8]

Köszönjük Gorbi! - Graffiti a ledöntött berlini fal egy ép szakaszán, a háttérben azért még ott figyel egy szovjet emlékmű

Az Antall által felolvasott magyar tervezet bátor és kemény hangnemet ütött meg:

„Európai helyzetértékelésünkben gyökerezik a magyar Országgyűlésnek és kormánynak a Varsói Szerződés jövőjével, a Magyar Köztársaság tagságával kapcsolatos felfogása.

1956-ban Nagy Imre forradalmi kormánya határozott döntést hozott Magyarország kilépéséről a Varsói Szerződésből, ami akkor egyoldalú deklaráció volt. Mára – és ebben egyetértés van köztünk – a Varsói Szerződés, mint az európai szembenállás egyik maradványa, felülvizsgálatra szorul. A jelenlegi körülmények között értelmét veszíti a szerződés katonai szervezete, amely felfogásunk szerint mellőzhetővé válik a jövőben, és fokozatos, 1991 végéig történő felszámolása is kívánatos lehet. (…) Meggyőződésünk szerint erőfeszítéseinket nem e szervezet reformálgatására kellene fordítani – amely évek óta semmilyen érdemi eredményt nem hozott –, hanem az új, közös európai biztonsági és együttműködési struktúra létrehozására, illetve a VSZ ehhez való illesztésére. A Magyar Köztársaságban uralkodó felfogás szerint ugyanis biztonságunkat az európai és a regionális együttműködésre, nem pedig a katonai-politikai szövetségek erőegyensúlyára, vetélkedésére kell építeni. Nem kevesebb, hanem több biztonságot akarunk. Nemcsak Kelet-Európa, hanem egész Európa szövetségese akarunk lenni. (…)

Javasoljuk, jelen ülés döntsön egy olyan, nagyköveti különmegbízottakból álló különleges kormánybizottság felállításáról, amely felülvizsgálja a Varsói Szerződés jellegét, funkcióját és működését, és ez év utolsó negyedévéig konkrét javaslatokat tesz a Politikai Tanácskozó Testületnek a Varsói Szerződés felülvizsgálatáról, beleértve a katonai együttműködés és szerveinek fokozatos felszámolását, figyelembe véve az európai biztonsági és együttműködési folyamat fejlődését és körülményeit.”[9]

"A múltat végképp eltörölni..."

Antall azonban az után is figyelemmel kísérte a Szovjetunió helyzetét, hogy vezető szerepet játszott a KGST és a Varsói Szerződés felbomlasztásában. A miniszterelnök jól látta a térség fiatal demokráciáira keletről leselkedő veszélyt, és amikor látta, hogy a Szovjetunión belüli reformfolyamatok veszélybe kerültek – félelmei az 1991. augusztus 19-i puccskísérlettel be is igazolódtak –, megragadta az alkalmat, hogy még egy szöget beverjen a haldokló szuperhatalom koporsójába: az államfők között elsőként nyíltan kiállt a balti államok függetlensége mellett. Álláspontját jól foglalta össze az 1991. augusztus 4-én kiadott kormánynyilatkozat:

„A Magyar Köztársaság kormánya érvénytelennek és törvénytelennek tekinti a Molotov–Ribbentrop-paktumot. Oroszországhoz és a balti köztársaságok függetlenségét elismerő más államokhoz hasonlóan Magyarország is jogosnak tartja és támogatja Észtország, Lettország és Litvánia népeinek az állami szuverenitásuk helyreállítására irányuló törekvéseit, s (…) bízik abban, hogy az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság és a Litván Köztársaság nemzetközi érvényű garanciát kap arra, hogy rövid időn belül elérheti a népakarat alapján deklarált célját, a tényleges állami szuverenitást.”[10]

Antall határozott állásfoglalása elsősorban azért volt fontos, mert így példát adott a többi állam- és kormányfőnek is. Az egyre határozottabb kiállások pedig felgyorsították a Szovjetunió felbomlását, amelyet 1991. december 21-én (Sztálin születésnapján) jelentettek be.

A Szovjetunió vége a New York Times címlapján (1991. december 9.)

Összességében elmondható, hogy Antall célja a teljesen független Magyarország megteremtése volt, amelyhez elengedhetetlenül szükséges volt a szakítás – vagy legalábbis a minél nagyobb távolságtartás – a Szovjetunióval, valamint a keleti blokk országait összefogó szervezetek lebontása. Ehhez a célhoz párosult a miniszterelnök atlantista ideológiája, mélyről fakadó antikommunizmusa és szovjetellenessége, valamint kemény, következetes politikája.

Oroszországgal szemben a kormányfő már jóval engedékenyebb hangot ütött meg. Ennek egyik személyes oka, hogy határozott különbséget tudott tenni az orosz nép és a szovjet vezetés között.[11] 1993 júliusában a magyar–orosz kapcsolatot „különlegesnek” nevezte, amely idővel baráti és szövetségesi viszonnyá is alakulhat, de hozzátette, hogy ez csak akkor lehetséges, ha Oroszországban is folytatódnak a reformok. Antall még ekkor is úgy gondolta, hogy ha Oroszországban a restaurációs politika hívei kerülnek hatalomra, az egész Európa számára veszélyeket hordoz magában.[12]

 Karikatúra a Szovjetunió felbomlásának időszakából: "-Látod nagyi, mennyi mindent adott nekünk a kapitalizmus! Nézd az új olasz cipőmet! -Jó, jó, de Brezsnyev alatt legalább nem kellett megennünk őket!"

1] Kádár Béla (1934–): Közgazdász, politikus. 1990 és 1994 között az Antall- és a Boross-kormányban nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere.

[2] Antall József beszéde a szabadság napján. 1991. június 30. <http://www.antalljozsef.hu/hu/antall_jozsef_beszede_a_szabadsag_napjan> Hozzáférés: 2016. január 24.

[3] Václav Havel (1936–2011): Cseh író, politikus. 1989 és 1992 között csehszlovák, majd 2003-ig cseh köztársasági elnök.

[4] Lech Wałęsa (1943–): Lengyel elektrotechnikus, politikus. 1990 és 1995 között Lengyelország köztársasági elnöke.

[5] Antall József a Varsói Szerződés megszüntetéséről. 1992. április 8. <https://www.youtube.com/watch?v=0tR3URo9IpI> Hozzáférés: 2016. január 24.

[6] Lothar de Maiziére (1940–): Német politikus. 1990 áprilisa és októbere között a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke.

[7] Mihail Szergejevics Gorbacsov (1931–): Orosz nemzetiségű szovjet politikus. 1985 és 1990 között a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, majd 1991-ig a Szovjetunió első elnöke.

[8] Antall József a Varsói Szerződés megszüntetéséről. 1992. április 8. <https://www.youtube.com/watch?v=0tR3URo9IpI> Hozzáférés: 2016. január 24.

[9] Antall József: Modell és valóság. II. kötet. Politikai beszédek, interjúk itthon és külföldön. AJTK, Budapest, 2015. A szovjet katonai tömb feloszlásának javaslata. 1990. június 7. 575–576.

[10] Jeszenszky (2003), 66.

[11] Jeszenszky (2003), 59.

[12] Antall (2015), II. A magyar külpolitika irányvonala. Új Magyarország, 1993. július 21. 548–549.