Sortűz az acélvárosban

1956. október 26-án Miskolcon is halálos áldozatokat követelő sortűzre került sor, aminek következtében a fegyvertelen tüntetők közül tizenhat fő az életét vesztette, s legalább 51 személy szenvedett részben maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket. Az áldozatok között számos fiatalt találunk, a 18 éves Grómusz Máriát haslövés érte és a helyszínen elvérzett. A még csak tizenhárom éves Misley Emesét pedig arcán és szívén érte halálos találat.

Misley Emese portréja.

1956. október 22-én a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói vitaestet tartottak, amin összeállították a diákság tizenegy pontos követelését. A miskolci egyetemisták tizenegy pontja lényegében megegyezett a Budapesti Műszaki Egyetemen elfogadottakkal. Másnap, október 23-án délelőtt, míg a diákok küldöttséget választottak az országos szintű diákparlamentre, addig a miskolci nagyüzemekben akadozott a munka. A Diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár (továbbiakban DIMÁVAG) fiatal munkásai 17 pontos követelést állítottak össze, amit kiegészítettek az egyetemisták 4 pontjával, így végül egy 21 pontos programot fogalmaztak meg. A szovjet csapatok kivonulása mellett valódi általános és titkos választójogot is követeltek. Gerő Ernő este 20 órai, Kossuth Rádióban elhangzott beszéde azonban Miskolcon is felkavarta a nyugalmat, a munkások káromkodással és köpködéssel fogadták, s az egyetemen is hasonló indulatokat gerjesztett. Gerő ellenforradalomnak minősítette az eseményeket, a tüntetőket sovinisztának, antiszemitának, reakciósnak és népgyűlölőnek nevezte. A beszédtől még a miskolci megyei pártbizottság is elhatárolódott, hiszen Gerő egyetlen valódi kérdésre sem adott érdemi választ, s lekezelő tónusát is elítélték. Földvári Rudolf, a megyei pártbizottság első titkára ugyanakkor előkészületeket tett a radikálisabb követelésekkel fellépők ellen, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami Budapesten. Az éjszaka folyamán az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségétől kapott tájékoztatás alapján elrendelték az összetartást a rendőrségen, és riadóztatták a Honvédség egységeit is. Miskolc helyőrségparancsnoka, Zombori Sándor alezredes Budapesten szemtanúja volt a fegyveres harcoknak, s mélyen megrázták a látottak, így a későbbiekben is mindenáron a fegyveres vérontás megakadályozására törekedett.

Október 24-én délután átvonultak Miskolcon az első Budapest felé tartó szovjet egységek. Megjelenésük először döbbenetet, pánikot, majd haragot váltott ki az emberekből. Több ízben is feltartottak egyes orosz alakulatokat, ezekben az esetekben a magyar katonai erők fellépésével sikerült elhárítani a vérontást. A város különböző pontjain tüntető csoportok jelentek meg, egyes épületekről leverték a vörös csillagot, és többen Budapestre akartak indulni a szabadságharcosok megsegítésére. A csoportosulásokat késő esti órákban a karhatalom különösebb fegyverhasználat nélkül feloszlatta.

Miskolcon október 25-én volt a fordulópont. Egy 23 éves fiatal színművész, Nagy Attila véletlenül vált a borsodi forradalom egyik főszereplőjévé, néhány napig a megye „vezetője” is volt. Hatalmas szerepet játszott abban, hogy október utolsó napjaira Miskolcon helyreállt a közrend. Ezen a napon Budapestre utazott a DIMÁVAG és az egyetem közös küldöttsége – amelyet ígéretéhez híven elkísért Földvári Rudolf megyei első titkár is. A delegációt a fővárosban Nagy Imre miniszterelnök fogadta, aki elismerte a DIMÁVAG 21 pontos követelését. A miniszterelnök ekkor szembesült azzal, hogy azok a célok, amelyekért fegyveres harc folyik Budapesten, nem szűk, és nem ellenforradalmár csoportok követelései, hanem mögöttük áll az egész ország, különösen a borsodi iparvidék. A küldöttség távollétében Miskolc hatalmas felvonulás színhelye lett. A munkások demonstrációval kívánták nyomatékosítani követeléseiket. Az időközben 35–40 ezer főre duzzadó tömeg eredeti célja a belvárosi Búza tér lett volna, de Fekete Simon diákparlamenti elnök és a városi pártbizottság között lefolytatott tárgyalás eredményeként az embereket az Egyetemvárosba irányították, ennek érdekében pedig motoros egyetemistákat indítottak a felvonulók elé. A nagygyűlés nyitánya után ismertették a különböző forradalmi követeléseket: a miskolci diákparlament 11 pontos felhívását és a DIMÁVAG 21 pontos kiáltványát. A felszólalók között volt a már említett Zombori Sándor alezredes is, aki bejelentette, hogy a Honvédség támogatja az egyetemisták és a DIMÁVAG munkásainak jogos követeléseit. Az egyetemi nagygyűlés után a belvárosi Petőfi-szobor felé irányították a tömeget, ahol a demonstráció befejezését tervezték.

Nagy Attila a mikrofon előtt, Miskolc, Egyetemváros, 1956. október 25.
(Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár)

Tüntetés Miskolc főutcáján

Október 26-án Miskolcon is halálos áldozatokat követelő sortűzre került sor. Az ezen a napon spontán szerveződő tüntetések és felvonulások résztvevői hazafias dalokat énekeltek, illetve Rákosi-, Gerő- és rendszerellenes jelszavakat skandáltak. A demonstrálók között gyorsan terjedt annak a híre, hogy államvédelmisek a tüntetőkkel szimpatizálókat zártak be. A tömeg egy része a városi rendőrkapitányságra indult az őrizetbe vett fiatalok kiszabadítására, ahol a közrendvédelmi parancsnok engedélyezte, hogy a demonstrálók öttagú bizottsága átvizsgálhassa a szervezet fogdáját. Miután itt politikai foglyokat nem találtak, a tüntetők továbbvonultak a BM megyei főosztályának épülete elé, mivel azt az információt kapták, hogy a keresett őrizetbe vett személyek ott találhatók. A főkapitányság elé érkezők hatalmasra duzzasztották a reggel óta itt gyülekező tömeget. Ekkor az államvédelmisek megerősítették a létesítmény védelmét, a foglyokat pedig a hátsó ajtón keresztül szabadon engedték. Az egyre idegesebbé váló tömeg azonban nem hitte el, hogy az épületben már nincsenek fogvatartottak, és elterjedt annak a híre is, hogy többeket már kivégeztek, és holttestüket a pincében a szén alá rejtették. Egyesek ekkor a Zsolcai kapun keresztül kísérelték meg a bejutást. Kijelenthető, hogy a borsodi államvédelem vezetőiben is már kezdettől fogva megvolt a hajlam a válsághelyzet fegyverrel történő elhárítására. A helyzet egyre feszültebbé vált, az épületet védő államvédelmis erők – a megbeszéltek szerint – csak egy fényjelző rakéta fellövése után használhatták lőfegyvereiket. A kapuban álló Antal Gyula rendőr törzsőrmester feltehetőleg a tömeg nyomásának megfékezésére a kapu mennyezetébe adott le figyelmeztető lövéseket, amit az ablakokban állást foglaló rendőrök és az emeleten lévő államvédelmisek tűzparancsnak értelmeztek, és több kézigránátot is a tömeg közé hajítottak.

Antal Gyula rendőr törzsőrmester. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis

A sortűz következtében a fegyvertelen tüntetők közül tizenhat fő az életét vesztette, s legalább 51 személy szenvedett részben maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket.

Csontos István anyagelőadó – Élt 69 évet. Halál oka: lövési sérülés a hason.

Daragó István munkalap kiértékelő – Élt 23 évet. Halál oka: szívbénulás, haslövés.

Duzs László kereskedősegéd – Élt 16 évet. Halál oka: tüdőlövés.

Dvorszki Bálint lakatos – Élt 47 évet. Halál oka: szívlövés.

Faragó Barnabás portás – Élt 44 évet. Halál oka: szívgyengeség, felkarlövés roncsolással.

Fésüs Ferencné Bozóki Julianna műszaki rajzoló – Élt 25 évet. Halál oka: fejlövés.

Gál József hentes és mészáros – Élt 46 évet. Halál oka: tüdőlövés, szívbénulás.

Grómusz Mária iskolai tanuló – Élt 18 évet. Halál oka: haslövés, kivérzés, gyengeség.

Hriczu Béla fényképész – Élt 49 évet. Halál oka: tüdőlövés.

Koczán Imre segédmunkás – Élt 47 évet. Halál oka: tüdő-, fej- és májlövés.

Kovács István asztalos – Élt 46 évet. Halál oka: fej- és tüdőlövés.

Misley Emese tanuló – Élt 13 évet. Halál oka: szívlövés, arclövés.

Molnár Lajos vájár – Élt 55 évet. Halál oka: tüdőlövés, elvérzés.

Nagy István vasöntő – Élt 52 évet. Halál oka: gerinctörés, nyaki verőér lövés, elvérzés.

Tergalec Lajos Autogén hegesztő – Élt 35 évet. Halál oka: koponyalövés.

Vincze Sándor kőműves – Élt 49 évet. Halál oka: fejlövés. [1]

Ahogy a fentiekben is látható az áldozatok között számos fiatalt találunk, a 18 éves Grómusz Mária tanulót haslövés érte és a helyszínen elvérzett. Duzs László 16 éves kereskedősegéd tüdőlövés következtében vesztette életét, a még csak 13 éves Misley Emese tanulót pedig arcán és szívén érte halálos találat. Emese 1943-ban született Misley Zoltán és Várady Aranka gyermekekeként. A 13 éves, mindig mosolygós, szorgalmas kislány 1956. október 26-án éppen az iskolából tartott hazafelé, ahonnan útközben még be akart térni tejért a Búza téri Vásárcsarnokba. Egy eltévedt lövedék által a forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozatává vált... Szemtanúk szerint a kezéből kiejtett piros tejeskanna még napok múlva is ott hevert az utcán. Általános iskolai barátnője és osztálytársa, Garamszegi Ilona így emlékszik vissza a kislányra:

„Emese a szüleivel és a két testvérével az egykori Csányi Cukrászda felett, egy függőfolyosós épületben lakott, nem messze a Vörösmarty általános iskolától. Mi öt házzal odébb laktunk, gyakran játszottunk együtt, hol náluk, hol nálunk. Arra is emlékszem, Emese szobáját édesapja fogászati rendelőjén át lehetett csak nagyon csöndben megközelíteni, és arra is, hogy életem első tejszínhabos gesztenyepüréjét egy Emesééknél tartott gyermekzsúron ettem. Később a család elköltözött a Tulipán tömbbe, melynek falán most az emléktábla van. Soha nem felejtem halála napját, a megdöbbentő hírt. Édesapja jött át hozzánk, zokogva, megrendülten mondta: „Emese meghalt”. Még most is futkos a hátamon a hideg, összeszorul a szívem, ha visszagondolok a szörnyű napra. Emese emlékét a szívem mélyén örökké őrzöm, gyermekkori barátnőmet minden évben meggyászolom, október 23. számomra Misley Emese halálát jelenti.” [2]

A kislány és tragédiája nagyon erősen kötődik Miskolcon 1956 kollektív emlékezetéhez, a belvárosi Széchenyi utcában található emléktáblájánál minden évben koszorút helyeznek el.

Misley Emese sírja a miskolci Deszkatemetőben. Forrás: wikimedia commons

A lövések után a tüntetők közül többen a szemközt lévő honvéd laktanya katonáitól kértek segítséget és fegyvereket. A helyi honvédség egységeit annyira felháborította az ártatlan embereket lekaszáló sortűz, hogy Zombori Sándor alezredes alig tudta visszatartani tisztjeit a főosztály ostromától. Gáti Gyula rendőr alezredes, a főkapitány bűnügyi helyettese civilbe öltözve igyekezett eljutni Miklós Zoltán nemzetőrrel a Lenin Kohászati Művekbe, hogy a főkapitányságra hozza a munkástanács valamelyik vezetőjét, aki képes lehet lenyugtatni a felizgatott tömeget. Az újra az épület köré gyűlő tüntetők körülvették őket, s bár Miklós Zoltán felmutatta munkástanácsi igazolványát, az épületből a karhatalmisták riasztólövéseket adtak le a védelmükre, ami csak tovább fokozta a népharagot, és menekülésnek állította be Gáti lépését. Az alezredes és Miklós Zoltán az egyik közeli épület pincéjébe menekült, de a tömeg hamarosan megtalálta őket. Gátit eszméletlenre verték, majd nyakánál fogva egy teherautó mögé kötötték, és egészen a Zenepalotáig vonszolták, ahol felakasztották.

Népítélet Miskolcon

A sortűzben elhunyt Grómusz Mária holttestét teherautón hordták körbe Miskolcon, magasra szítva ezzel a gyűlöletet. Ezt követően a főkapitányság ellen szabályos ostrom kezdődött, a tömeg lezárta a kijáratokat, a kapukat pedig igyekezett befeszíteni. A főosztállyal szemközt lévő katonák nem avatkoztak közbe, hangszórón keresztül a tér elhagyására próbálták rávenni az embereket. Zombori Sándor ekkor bejelentette, hogy a honvédség a nép mellé áll, és nem hajlandó lőni a tüntetőkre, illetve arra szólította fel a főosztály védőit, hogy szüntessék be a tüzelést és tegyék le a fegyvert, ebben az esetben biztosítják szabad elvonulásukat. Az államvédelmis parancsnokok egy része már korábban magára hagyta embereit és elmenekült, a többiek pedig elrejtették fegyvereiket és kitűzték a fehér zászlót, ám ez a lépés már későnek bizonyult. A tüntetők betörték a kapukat, ezután pedig megtörtént az, amire nincs magyarázat. Gáti alezredesen kívül meggyilkolták Ráduly József századost és Strelecz János hadnagyot, akikről utólag kiderült, hogy a rendőrök közé beépített titkos államvédelmi alkalmazottak voltak. Másnap, október 27-én a népharag elsősorban Antal Gyula ellen irányult, akit a történtek fő felelősének tartottak. A tüntetők kidobták a Tanácsháza ablakán, majd az utcán agyonverték és felakasztották a szovjet emlékmű talapzatára. A feldühödött tömeg 1956. október 26-án és 27-én hét főn hajtott végre népítéletet. A forradalmat követő megtorlások során hét embert végeztek ki a 26–27-i népítéletekben való részvétel vádjával.