Az 1956-os forradalom és szabadságharc története a rendszerváltoztatást követően vált Magyarországon szabadon kutathatóvá, így számos olyan momentuma van az eseményeknek, amelyek tisztázása ha nem is lehetetlen, de mindenképpen kétséges. A Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) Köztársaság téri pártházát rendkívül heves harcok során sikerült a különböző szabadságharcos csoportoknak elfoglalnia 1956. október 30-án. A harcokat követően több védő (holttestét) felakasztották, meggyalázták. Az 1956-ot követő megtorlásokat végrehajtó kádári diktatúra már az 1950-es évek végén ezek egyfajta igazolásaként használta fel a pártházat védő "mártírokat".

A szétlőtt pártház a harcok után. NAGY GYULA / Fortepan

Köztársaság téri eseményekkel számos történész foglalkozott, több olyan tanulmány, monográfia jelent meg, amely megkísérelte az eseményeket a lehető legrészletesebben rekonstruálni. Az október 30-ai nap történéseinek vázlatos összefoglalásán túl azt mutatom be, hogy a kádári propagandában fontos szerepet játszó halottgyalázás/lincselés, illetve Mező Imre és társainak a halála miért is kaphatott ekkora teret.

A pártház ostroma több olyan kérdést is felvet, amelyek megválaszolása mellett nem mehetek el. S ezek a kérdések - véleményem szerint - lényegesebbek is magánál az ostromnál. A Köztársaság téri épület az állampárt számára kiemelkedő fontosságú volt 1956 október végén, ugyanis az MDP pártvezetésének utasítására, Mező Imre vezényletével, éppen itt szervezték, illetve tervezték megszervezni meg az új karhatalmat, a "munkás milíciákat". Nagy Imre az 1956. október 28-ai rádióbeszédében erre a következőképen utalt:

A rend védelmére és a közbiztonság helyreállítására haladéktalanul megalakult az új karhatalom a honvédség és a rendőrség alakulataiból, valamint a munkások és az ifjúság felfegyverzett soraiból.

A szabadságharcos csoportok tagjai ezt a kitételt úgy is értelmezhették, hogy Nagy Imre az új karhatalom megteremtéséhez a forradalmár-szabadságharcos csoportok beemelésével is számol. Horváth Miklós rávilágított arra, hogy ez tévedésnek bizonyult a részükről. A kommunista politikus - mármint Nagy - a párt utasításainak megfelelően cselekedett, s igyekezett a hatalom pozícióit úgy menteni, hogy beszédében félreérthetően fogalmazott. A kommunista hatalom támaszaként létrehozandó új karhatalomról szóló szavait értékelhették úgy 28-a után, mintha ez egy, a párttól független szervezet lenne. Beszédét így folytatta:

A magyar kormány megállapodott a szovjet kormánnyal, hogy a szovjet csapatok azonnal megkezdik kivonulásukat Budapestről, s az új karhatalom megalakulásával egyidejűleg elhagyják a város területét. A magyar kormány tárgyalásokat kezdeményez a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti kapcsolatokról, többek között a Magyarországon állomásozó szovjet erő visszavonásáról, (...) A rend helyreállítása után egységes új államrendőrséget szervezünk, és az államvédelmi hatóságot megszüntetjük.

Beszédének ezen részét tévesen úgy értelmezték, hogy tárgyalások kezdődnek a szovjet csapatok az országból való kivonásáról, holott Nagy erről nem ejtett szót. A szovjet csapatok visszavonása ebben az esetben a laktanyákba történt (volna), abban az esetben, ha a Mező Imre vezette új karhatalom helyreállította volna a kívánt rendet. Ez a "rend" természetesen az állampárt elképzelései szerint került volna végrehajtásra. A Mező által szervezendő "munkás milíciák" felállítását végül az ostrom ugyan meghiúsította, de a szovjet csapatok a fővárosból történő visszavonására mégis sor került. Ennek oka abban keresendő, hogy az október 28-áig szívósan harcoló, majd a fegyverszünet ellenére sem feloszló szabadságharcos csoportok a szovjetek végső távozásáig nem kívánták letenni a fegyvert, s a szovjetek utasításai alapján dolgozó párt így akart időt nyerni, a szovjetek pedig felkészülni a második intervencióra.

Tudósítás a beszédről 1956. október 29-én

A Köztársaság téri ostrom egyik legfontosabb sajátossága, hogy a harcok  szünetében, tehát az említett október 28-a  fegyverszünet után zajlott, így számos fegyveres csoport tudott a harcolókhoz csatlakozni a környékbeli utcákból. Létszámbeli fölényük ellenére a támadók jelentős hátrányban voltak, ugyanis az épület jól védhető volt. A harcot végül az döntötte el, hogy a szabadságharcos csoportok oldalán beavatkozott egy T34-85-ös harckocsi is, amely tűz alá vette a pártházat, illetve ezt követően, további harckocsik is bekapcsolódtak az épület lövetésébe. Tulipán Éva hivatkozott kötetében azt valószínűsíti, hogy az első - az ostromlók pártjára átállt - harckocsit mintegy tévedésből követte a később érkező 2-5 tank (pontos számuk máig nem bizonyos)  az épület lövetésében.

A pártház ostromában résztvevő T34-esek egyike NAGY GYULA / Fortepan

A harcokat hatalmas bámészkodó tömeg figyelte a környező utcákból és a tér másik feléből. Ebből kifolyólag a védők számára a pártvezetés nem tudott segítséget küldeni, noha felmerült, hogy légi támogatással, helikopterrel veszik célba az ostromlókat.

Annyi bizonyos, hogy a harckocsik beavatkozása után a védők helyzete kilátástalanná vált, az épületet hamarosan megrohamozták a támadók, s a bent lévők jelentős része meghalt. Az a mai napig nem világos, hogy az épület előtti területen felakasztott államvédelmisek holtestei már holtukban kerültek oda, s így gyalázták meg őket, vagy a még élő államvédelmiseket lincselték meg, s verték őket halálra akasztás közben. Az ostrom egyik legvitatottabb epizódja Mező Imre halálához kapcsolódik. Az életben maradt védők visszaemlékezései is ellentmondanak egymásnak. Eörsi László véleménye szerint Mező, látva a harc kilátástalanságát fehér zászlóval tárgyalni indult az ostromlók felé, s az épületből kilépve  az egyik lesben állótól, Mesz Jánostól, hátulról kapott halálos sebet. A 19 éves Stadinger Katalin vallomása a következő:

"három személy jön ki a pártház kapuján. Egy civil és két egyenruhás volt, a civil fehér zászlót tartott a kezében. Ekkor a kapuval szemben az egyik fa mögül előbújt egy falábú,  40 éven felülinek látszó személy (Mesz János - B-E.) és megnyitotta a fehérzászlós személyekre a tüzet."

Mesz János, „Falábú Jankó“, az Erkel Színháznál, a Köztársaság téren 1956. október 30-án © Erich Lessing

Mesz még november folyamán arclövés következtében elhunyt, így Tulipán szerint a terhelő vallomás megkérdőjelezhető. Állítását azzal támasztja alá, hogy a vallomások egy része még abban sem biztos, hogy Mező elhagyta a kapualjat, vagy sem - ha nem hagyta el, Mesz nem lőhette le. Tulipán véleménye szerint Mező halála körül akkora a bizonytalanság, hogy nem lehet megítélni még azt sem, hogy egyáltalán kik lőtték le. Ennek okát egyfelől az egymásnak is ellentmondó visszaemlékezésekben, illetve abban a körülmény látja, hogy a testét bizonyíthatóan hátulról érte találat.

A pártház ostroma után kivégzett védők holtteste NAGY GYULA / Fortepan

Az ostromot követő halottgyalázás, illetve a foglyok kivégzése is számos kérdést vet fel. A rendszer propagandája szerint több, mint ötven foglyot végeztek ki az ostromot követően, ez a szám az 1970-es évekre, a Hollós Ervin Lajtai Vera által jegyzet könyvben (amely még mindig az állampárt olvasatát hangoztatta) már csak 23 áldozatról számolt be. Tulipán szerint már eleve az is kérdéses, hogy az épület megrohamozása során a belsőbb termek felé visszavonuló, és itt szívósan védekező államvédelmisek hány halottat vesztettek az ostrom lezárultáig. Az bizonyos, hogy a támadók az épületbe való behatolása után több embert is vesztettek. Az is bizonyított, hogy ezt követően sor került halottgyalázásra, illetve az is, hogy a védők közül többet összevertek, illetve kivégeztek, másokat ki akartak végezni. A Budapest Főváros Levéltárában található iratok tanúsága szerint ezek a kivégzések (részben) csak a szándék szintjén valósultak meg, ténylegesen nem. Eörsi kiemeli, hogy az egyébként meglehetősen következetesen eljáró szabadságharcosok kezéből itt kicsúszott az irányítás, s körülbelül 20 fő esett áldozatul a népharagnak.

A pártházból kiráncigált, magukat megadó védők, a rájuk leadott lövésekben csak Kucsera Zoltán (2.) halt meg, a többiek súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. Forrás: Eörsi László honlapja

Földön fekvő (halott?) védő a pártház előtt.

Az állampárt, - az MSZMP - a kezdetektől fogva érdekelt volt abban, hogy Mező és társainak halálát a saját céljaira használja fel. Ez a szándék így eleve ellehetetlenítette azt, hogy megismerhető legyen az ostrom menete. Mező kommunista hős lett, s Osztyapenkó kapitány "méltó örököse". A pártház ostroma kiváló muníciót szolgáltatott ahhoz is, hogy az "ellenforradalmárok barbárságát" hangsúlyozni lehessen. Marosán György 1957. március 29-ei beszédében így fogalmazott:

Nézzetek a falakra: vértől könnyeznek. E falak mellett gyilkolták meg az igaz emberek fiataljait, öregjeit, az igaz magyarokat, kommunistákat! Nézzetek a falakra! Soha ne felejtsétek el, hogy a "művelt", "szabad" Nyugat bérencei a "szabadság nevében" ezekre a fákra akasztották fel a lábuknál fogva az igaz embereket, kommunistákat!

Mező Imre egy 1975-ös bélyegen. OSZK, DKA-054698

Végezetül a Munkásőrség Központi Férfikara által előadott, már 1959-ben is énekelt dalt mutatok be, amely eklatánsan érzékelteti, hogy az állampárt milyen hőskultuszt épített a Köztársaság téri népharagban meggyilkolt védőknek.

Révész László: Dal a Pártház védőiről, Hungaroton, 1971. A Munkásőrség Központi Férfikara

Vijjogva dúlt a gaz csőcselék.
A tankágyúk szüntelenül szóltak.
Lángolt a ház, s a ház felett az ég.
És mégis ők győztek: a holtak
és mégis ők győztek: a holtak.

Bőszülten gyilkolt a sok bitang.
Mert érezte, nincsen ügyük veszve.
Vérzett a párt, de harca megfogant
és tisztábban él most az eszme
és tisztábban most az eszme.

Elvtárs, ha szólít, ha hív a párt,
csak gondolj a Köztársaság térre.
Éld át a hőst, ki nyögve élte át,
a népért kihullott a vére
A népért kihullott a vére.

Hullott a vére.

Felhasznált források és irodalom:

Eörsi László: Köztársaság tér 1956. 1956-os Intézet, 2006. Budapest

Gosztonyi Péter: A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza. In: Budapesti Negyed, 1998. 4. sz.

Horváth Miklós: A magyar forradalom és szabadságharc (1956) In: Magyarország a XX. században. I. köt.

Horváth Miklós, Tulipán Éva: In memoriam 1956 Budapest: Zrínyi Kiadó, 2006. Budapest

Tulipán Éva: Szigorúan ellenőrzött emlékezet. A Köztársaság téri ostrom 1956-ban. Argumentum, 2012. Budapest

A kommunisták fehérterrort vizionáltak. Interjú Tulipán Évával In: Magyar Nemzet, 2014. november 25.

MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései, 1958-1989 (XXXV.51.c) 1959. április 27.-ai jegyzőkönyve, 158. o.