A szovjet hadsereg 1979 karácsonyán bevonult Afganisztánba, hogy a megtámogassa az instabil Moszkva-barát kormányt. Az ezt követő, a hagyományos társadalomra, a vallásos afgánokra támaszkodó felkelés olyan 10 évig tartó szörnyű háborút eredményezett, amiből csak újabb és újabb háborúkba lehetett továbblendülni. Forrásrészleteink a kis afganisztáni fegyverkezési versenyt mutatják be, azt a „fejlődést”, amivel a gyalogságtól az aknákig, a helikopterektől a Stingerekig jutott az afgán háború.

Szovjet páncélosok érkeznek Afganisztánba 1979-ben. Forrás: HistoryofRussia.com

A 19. századtól általánossá vált, hogy a nagyhatalmak, távoli érdekeltségeik biztosítására, hadihajókat állomásoztattak szerte a világban. Az állomáshajók mellett egyes egységek, általában cirkálók, alkalmanként pedig nagyobb kötelékek járták a tengereket; ezeket egyrészt válsághelyzetek megoldásánál vetették be nyomásgyakorlásként, másrészt pedig jelzésül szolgáltak mindenki számára, hogy az adott nagyhatalom jelen van, sőt, szép nagy hajókat is képes bármikor gond nélkül bevetni. Az ilyen utak túlnyomó része természetesen csak diplomáciai jellegű volt, minden különösebb esemény nélkül, de ez nem jelenti azt, hogy a tengerészek unatkoztak volna.

A Zrínyi csatahajó 1913-ban

Az ilyen utakból természetesen az Osztrák-Magyar Monarchia, mint magára valamit is adó tengeri hatalom sem maradhatott ki. A legutolsó diplomáciai útra 1914. március 31. és június 7. között került sor - gyakorlatilag a boldog békeidők utolsó napjaiban. A Földközi-tengeri körúton ekkor három csatahajó, az igen korszerű Tegetthoff és a Viribus Unitis mellett az eggyel régebbi semi-dreadnought Zrínyi vett részt. Régi ismerősünk, a macifröccs első receptjét feljegyző Győri Lajos szállásmester ez utóbbi fedélzetén vett részt a kalandban, ráadásul ez volt első komolyabb tengeri útja is.

1956. november 4-én a Nagy Imre csoport és a jugoszláv nagykövetség képviselőinek tárgyalását követően Nagy Imre és további 41 személy menedéket kapott a jugoszláv nagykövetségen. A Nagy Imre-csoport tudtán kívül Tito ezzel teljesítette Hruscsovnak, november 2-án adott azon ígéretét, amely szerint Jugoszlávia elősegíti Nagy Imrének és társainak a magyar politikai életből való kivonását. Az események azonban innentől kezdve nem Belgrád számításai szerint alakultak, ez pedig alig 24 órával később a követség egyik diplomatájának életébe került.

A Nagy-csoport befogadásával a jugoszláv kormány rövid idő alatt rendkívül kellemetlen helyzetbe került. A jugoszláv kérések ellenére Nagy Imre nem volt hajlandó közleményben bejelenteni lemondását ezzel pedig egy, Moszkva szempontjából nézve, rendkívül veszélyes szituáció állt elő, hiszen Nagy hivatalban maradásával még inkább megkérdőjeleződött a Kádár-kormány legitim léte. A forradalom konszolidálása miatt a szovjet vezetés nem engedhette meg magának egy alternatív (jogilag pedig még hivatalban lévő) magyar politikai erő létezését, ezért a követségen menedéket lelt csoport kiadatására szólította fel a jugoszlávokat.

Szovjet csapatszállító (BTR-152) a Hősök terén csak néhány méterre a budapesti jugoszláv nagykövetség épületétől. (Forrás: FORTEPAN/Berkó Pál)

A budapesti Széchenyi lánchíd Magyarország első állandó kőhídja a Duna felett; építtetését heves vita előzte meg a reformkori Magyarországon, s a híd végül 1849-re készült el. A fővárosi turizmus egyik közkedvelt célpontja azonban az elmúlt bő egy évszázadban több jelentős felújításon is átesett. Cikkemben az 1914-1915-ös felújítás mellett az 1945-ös pusztulást követő 1947-1949-es újjáépítésről írok.

A Lánchíd terhelési próbája, 1949. UVATERV / FORTEPAN

Müller Gabriella

Emlékeztek, mikor a tanítónő azzal a megjegyzéssel javította ki a dolgozatot, hogy a gyöngybetűkhöz még gyúrnotok kellene? Vagy mikor a padtársatok munkafüzetében megpillantottátok a tökéletes „K” betűt? És amikor az első személyi igazolvány igénylésékor azon gondolkodtatok, hogyan írjátok alá az adatlapon a neveteket? A Nyomot hagytak: Évszázadok – személyiségek – aláírások c. kiállításon jártunk.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében húsz eredeti dokumentumot vonultat fel új, interaktív kiállításán a 14. századtól egészen a 20. századig. A tárlat kettős célt szolgál: összeállítói egyfelől azt a folyamatot mutatják be, amely során az ércből öntött, szinte művészi kivitelezésű pecsétből idővel minden egyes embert egyedi jelként azonosító kézjegy születik, másfelől, a levéltárban őrzött eredeti iratokon keresztül igyekeznek közelebb hozni a látogatót a múlt értékeinek.

Alboin, a langobárdok királya bizonyára jeles férfi lehetett, mert egy későbbi forrás kiemeli magasságát és harcra kész termetét. A harcmezőn sem vallott kudarcot, mert a régi rivális gepidákat az avarokkal szövetségben verte le. Hamar rájött arra, hogy az új szomszédság kellemetlenebb, mint a régi, úgyhogy a migránsaival elárasztotta és meghódította Észak-Itáliát, ahol a langobárdok két évszázadig fennálló királyságot hoztak létre. Életének legnagyobb hibáját azonban alighanem akkor követte el, amikor feleségül vette Rosamundát, a legyőzött Cunimund gepida király lányát. A langobárdok királya viszont aligha lehetett egy szenzitív férfi, mivel egy lakomán arra utasította a feleségét, hogy igyon abból a kupából, amit az apja koponyájából csináltatott. Rosamunda sajátos módszerekkel találta meg azt az embert, aki a bosszúja eszköze lehet.

Alboin utasítja Rosamundát, hogy igyon az apja koponyájából. Rubens festménye