Szerző: Kalmár Miklós

Adolf Hitler, aki Németországból Harmadik Birodalmat szándékozott teremteni, úgy vélte, hogy országának nagyobb városai nem méltóak arra, hogy a tervezett világbirodalom gazdasági, kulturális vagy hatalmi központjai legyenek: ezért készíttetett már a kezdetektől fogva terveket az általa fontosnak tartott helyszínek rekonstrukciójára. Albert Speer (1905-1981), a nemzetiszocialista Németország későbbi főépítésze, a következőképpen emlékezett vissza a Hitler építészeti koncepcióját leginkább motiváló tényezőre:

„Azért építek, hogy koromnak szellemét az utódokra hagyományozzam. A történelem nagy korszakaira csak a monumentális építmények emlékeztetnek.”

Adolf Hitler és Albert Speer 1943-ban. Forrás: Bundesarchiv, Bild 146-1979-026-22

A tervezett „ezeréves birodalom” szellemiségét méltóan kifejező és reprezentáló épületek természetesen kivitelüket tekintve is figyelemfelkeltőek lettek volna. Mivel Speer úgy vélte, hogy a korabeli – és máig is modernnek tekinthető – anyagok és statikai megoldások, például a vasbeton szerkezetek nem feltétlenül maradnak fenn a régi kőépületekéhez hasonlóan évszázadokig, az új birodalmi építkezésekhez kimagaslóan hosszú tartósságot biztosító, különleges anyagokat és különleges megoldásokat keresett. Hitler egyetértett építészének koncepciójával, és haladéktalanul parancsba adta a reprezentatív építmények speciális, időtálló kivitelét.

Berlin, a Hitler által „kis porosz fővárosnak” titulált település nem találtatott méltónak arra, hogy a leendő Harmadik Birodalom és annak befolyása alatt álló Európa központja lehessen. Így a Führer utasította Speert, hogy tervezze újjá birodalmának fővárosát; mi több, a régi Berlin elnevezést is Germaniára módosították, hogy ezzel is kifejezhessék a központi szerepet.

A Speer-féle elképzelések közül a legismertebb a Nagy Csarnok épülete, amelynek tervezése 1937. és 1940. között zajlott. Ez a hatalmas, kupolával fedett terem méreteit tekintve olyan túlzó, hogy csak a tőle 5 kilométer távolságban fekvő Südbahnhofról fért volna bele teljes egészében egy ember látóterébe.

A Nagy Csarnok látványterve a tőle 4 kilométerre fekvő, Hitler által személyesen tervezett diadalív alól. Forrás: Krier 1985, 115.

Egy ekkora épület még a 20. század első felében is komoly kihívások elé állította a statikusokat, akik azt tanácsolták Speernek, hogy az eredetileg kör alakú kupola formáját módosítsa oválisra, így a benne keletkező erőket könnyebben el lehetne osztani. Az építész hajlott a javaslatra, ám Hitler megvétózta a korrigálás tervét: az ő elképzeléseibe ugyanis nem fért bele egy „szabálytalan” geometriai forma, így a szakértők kénytelenek voltak beletörődni a megváltoztathatatlanba, és rendkívüli módon megerősíteni a kijelölt terület alapozását. Erre annál is inkább szükség volt, mert a Spree folyó a tervezett Großer Platz északi végén húzódott, így a kijelölt terület igen nagy mélységig homokból és üledékes hordalékból állt, amelynek szilárdsága korántsem felelt meg az épület tömege által támasztott igényeknek.

A Nagy Csarnok és a Großer Platz felülnézeti rajza. Balra a Führerpalota, jobbra a kibővített Reichstag, alul a hadsereg főparancsnoksága, felül pedig a Nagy Csarnok. A területet északról öleli körbe a  Spree folyó. Forrás: Krier 1985, 65.

Maga a csarnok tulajdonképpen egy 300x300 méteres gránitkőből készült kockán álló, kör alakú kupola lett volna. A falazat 74 méterrel emelkedett a Großer Platz felszíne fölé. A gigantikus – belül 250 méter átmérőjű – kupola a járószint felett 98 méteres magasságban kezdődött, az épület belső magassága pedig elérte a 220 métert. A 46 méter magas lanterna önmagában is meghaladta volna a római Szent Péter bazilika vagy az ugyancsak az Örök Városban található Pantheon kupolájának hasonló méreteit. A gigászi, 140 méter átmérőjű, kör alakú belső gyűlésterem csak a lanternából kapott természetes fényt. A belső járószint felett mintegy 30 méterrel, körben 100 darab 24 méter magas, hófehér, szögletes pillér állt, amelyek feladata a kupola irdatlan súlyának hordozása volt. Az oszlopok szigorú, katonás szabályossága csak a főbejárattal szemben tört meg; itt ugyanis egy 50 méter magas fülke állt, amelyben aranyozott, homorú mozaikok előtt egy horogkereszten álló birodalmi sas szobra kapott volna helyet.  A félköríves fülke alatt épült a szónoki emelvény: Hitler a tervek szerint innen harsoghatta beszédeit a teremben elférő mintegy 180000 fős helyszíni hallgatóságának, vagy a rádióadó állomásokon keresztül az egész világnak. Az érdeklődők a félkörívben elhelyezett lelátókról hallgathatták volna vezérük szavait, míg a kevésbé szerencsések vagy kevésbé befolyásosak számára csak állóhely jutott a központi, kör alakú téren. A tervezők a sötétre is gondoltak: az épületbe tervezett reflektorok és spotlámpák százai gondoskodtak volna a lenyűgöző és nagy hatást keltő éjszakai látványról.

A Nagy Csarnok belseje, középen a szónoki emelvénnyel. Forrás: Krier 1985, 74.

 Az épület főbejárata, vagyis a porticus elé két szobrot tervezett Speer, amelyeket jó barátja, Arno Breker szobrászművész (1900-1991) öntött volna bronzból. A jobb oldalon a 14 méter magas Atlas tartotta a Mennyország boltozatát, míg a vele szimmetrikusan felállítandó, hasonló méretű Tellus a Földet hordozta a vállán. A lanternára kívülről is került volna dísz: a rézzel borított kupola felett egy horogkeresztes felségjelen álló, széttárt szárnyú bronz birodalmi sas koronázta meg a Nagy Csarnokot. Hitler azonban utólag – már 1939. nyarán (!) – módosíttatta az elképzelést:

„Ezt itt megváltoztatjuk. A sas ne horogkereszten álljon, hanem a földgömböt uralja! A világ legnagyobb épületének megkoronázása a földgömb feletti sas legyen.”

A Führer személyes parancsára az egész Földet a karmaiban tartotta a birodalmi sas az épület lanternájának csúcsán. Forrás: Krier 1985, 82. 

Hitler gondolataiban a birodalmi sas – a bejárat Atlas és Tellus szobraival egyértelmű összefüggésbe állítva – tehát már a háború megkezdése előtt az egész világot uralta. Ebből a hatalmi szimbólumokkal terhelt térből a Führer valóban az egész – részben az uralma, részben a remélt befolyása alatt álló, de mindenképpen a felé kitüntetett figyelemmel forduló – világhoz kívánt szólni.

Speer maga így nyilatkozott – már a spandaui fogsága alatt írt feljegyzéseiben – az épületről:

„1950. június 22. […] A tervek szerint éppen ezekben az 1950-es hetekben zárult volna le az első szakasz »Germaniának«, a világ új fővárosának felépítésében. […] 1939-ben [de még a háború kitörése előtt] már hozzá is láttunk a legnagyobb szabású épülethez, a Nagy Csarnokhoz, amely majd meghatározza az összbenyomást; a kijelölt helyszíneken már megkezdődtek a bontási munkálatok, a gránitot is megrendeltük. […] Ma már azon töprengek, nem volt-e mindez Hitler részéről csupán megtévesztési manőver, hiszen a szóban forgó határidő természetesen diplomáciai és ügynöki körökben is közismertté vált, márpedig ahhoz kétség sem férhetett, hogy ezeket a terveket a legrövidebb ideig tartó háború is felborítaná.”

Érdekes kérdésfelvetés, különösen annak ismeretében, hogy a Große Halle tervezésekor maga Speer fogalmazott meg olyan aggályokat, amelyeknek csak háborús helyzetben volt jelentőségük. Az építész ugyanis arra figyelmeztette Hitlert, hogy a Nagy Csarnok megépítésével olyan épületet emelnek a főváros közepén, amely kitűnő tájékozódási pontként szolgálhat az ellenséges pilótáknak. A Führer azonban ezt nem látta reális veszélynek:

„[Hermann] Göring [mint a légierő főparancsnoka] biztosított, hogy egyetlen ellenséges repülőgép sem hatolhat be Németországba. Nem hagyjuk, hogy megzavarják a terveinket.”

Göring, Hitler és Speer 1943-ban. Korántsem volt köztük mindenben egyetértés. Forrás: Bundesarchiv, Bild 146-1977-149-13

A Führer tehát igen elbizakodottan vélekedett, jóllehet a háború kirobbantásától mindössze néhány hónap választotta el. A jelek szerint azonban Hitlerben fel sem merült annak lehetősége, hogy a Harmadik Birodalom valaha védekezésre lesz kényszerítve, és Berlint ellenséges repülőgépek támadják. Göring pedig – akinek mint főparancsnoknak talán pontosabb, naprakészebb jelentése volt a légierő ütőképességéről – nem tárta fel a kancellár előtt a valós helyzetet.

Nem valószínű az sem, hogy – ahogy Speer vádolta Spandauból – a Führert pusztán valamilyen taktikai megfontolás vezette volna: akkor ugyanis nem szánt volna annyi időt a tervek csiszolására, a hatalmi szimbolika finomítására, nem rendelte volna magához főépítészét akár éjnek idején is, és nem valószínű, hogy ekkora anyagi keretet biztosított volna egy csupán megtévesztési célokat szolgáló manőverhez. Egy azonban bizonyos: a Nagy Csarnok megépítésével a berlini építkezések egész addigi nagyságrendje felborult volna; mi több, a mai, modern világban is meglehetősen előkelő helyet foglalna el a világ legnagyobb épületeinek listáján.

A Nagy Csarnok, Kheopsz piramisa, az Eiffel-torony, az Empire State Building és a Burj Kalifa épülete azonos léptékben. Forrás:  20thcenturyarchitecture.net

Források:

Krier, Léon: Albert Speer architecture. Bruxelles, 1985.

Speer, Albert: Hitler bizalmasa voltam. Budapest, é. n.

Speer, Albert: Spandaui börtönnapló. Budapest, 1998.