MUK, azaz "Márciusban Újra Kezdjük!" Ez lett az egyik jelszó az 1956-os forradalom leverését követően, s szinte egyet jelentett a végsőkig való ellenállással, az el nem múló reménnyel. A legtöbben azonban az utóbbit is elvesztették, a sokszoros túlerőt képviselő szovjetekkel szemben semmi esély nem látszott a harc folytatására vagy egy újabb felkelés kirobbantására. A forradalmárok egy része ekkor már kénytelen volt elhagyni az országot, sokukat letartóztatták, de akadtak olyanok, akik a megtorlás idején is folytatták az ellenállást.

A romos Corvin-köz 1956 telén. Néhány héttel korábban még a legsúlyosabb harcok helyszíne volt. (Fortepan 40190/NAGY GYULA)

A felkelő csoportok felszámolásával a fegyvertelen ellenállás jelentette a küzdelem folytatását. Ez leginkább a munkástanácsok irányította sztrájkban, a különböző ellenálló csoportok által terjesztett röplapokban és illegális újságokban, illetve néma- és nőtüntetésekben valósult meg. 1956 végén már megjelentek a "Márciusban újra kezdjük!" felszólítás szavai (és kezdőbetűi) a házak falain, röplapokon és plakátokon. A márciusi időpont természetesen a 108 évvel korábban kitört forradalomra utalt. Már a forradalom alatt sokszor hasonlították az októberi eseményeket az 1848-as forradalom és szabadságharchoz, így ezek után egyértelmű volt, hogy 1957. március 15-én ismét megmozdulásra készültek. Felkelésre talán még az ellenállók sem számítottak, hisz az általuk készített és terjesztett röplapok szövegei szerint március 15-én ismét néma tüntetéssel illetve később sztrájkkal tiltakoztak volna a Kádár-kormány politikája és a forradalom leverése ellen. A következőkben olyan hallgatók illetve diákok csoportjairól, akcióról lesz szó, akik mivel nem, vagy (elsősorban) nem fegyveresen vettek részt a forradalomban, elkerülték a megtorlás első hullámait. Ezen oknál fogva és persze a fiatalos lelkületüknek köszönhetően a forradalmi eszmék egyik legkitartóbb éltetői és védelmezői voltak.

Márciusban újra kezdjük!

A Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) leginkább a forradalom előzményeinek tárgyalása során kerül elő. A Szegeden létrejött, majd országossá nőtt szervezet jelentős szerepet játszott a forradalom kirobbantásában. E hallgatói mozgalom fogalmazta meg a forradalom követeléseit, de október 23-át követően kezdeményező szerepe, szervező ereje már csökkent, mondhatni elsodorták a forradalmi események. A forradalom leverését követően Szegeden újra megbeszélést tartottak a tagok. A kis létszámban összegyűlt egyetemi és főiskolai hallgatók – hisz a forradalom miatt szünetelt az egyetem, sok vidéki már elhagyta a várost – felvették a kapcsolatot a szegedi munkástanácsokkal, és Kádár-ellenes illetve sztrájkra felszólító röplapok szövegezésébe és terjesztésébe fogtak. Minderről a MEFESZ egyik alapítója, Kiss Tamás joghallgató, így emlékezik vissza:

"4-ét követően 10-ig, 15-ig teljes apátia volt jellemző ránk. Baróti [Baróti Dezső, a szegedi egyetem rektora] biztosított egy helyet a MEFESZ irodának. (…) És akkor ott merült föl az az ötlet, hogy a politikai ellenállásnak azt a formáját talán választhatnánk, hogy röpiratokat készítünk. Ebben nem én voltam már a főkolompos, segítettem gyártani a röplapokat. Osztottuk meg szórtuk szét a röplapokat. Úgy november közepétől december közepéig. Nem tudom hányat, a rendőrség jobban tudta. Körülbelül egy olyan 30-40 fajtát és több százas példányszámban készítettünk különböző politikai tartalmú röplapokat a Kádárék ellen. Egyértelműen a Kádárék ellen." [1]

Kiss Tamás, szegedi joghallgató

A röplapjaikon az általános jelszavak mellett a humor és a gúny is megjelent, mint például az alábbi szövegekben:

"Politikai apróhirdetések: Keresünk megbízható, minden szolgálatra alkalmas miniszterelnököt. Feltételek: büntetlen előélet, jellem nem szükséges.

Elvesztettem a nemzet bizalmát, a megtaláló értékes jutalomban részesül. Kaphat néhány kilőtt tankot. Kádár János miniszterelnök. Cím: 2745-ös oldalszámú szovjet tank. Olajtartály."[2]

A röplapokat Tóth Imre - szintén MEFESZ alapító - által készített házinyomdával gyártották, de Halász György és Sersli István orvostanhallgatók kézzel is készítettek tussal rajzolt röplapokat. Utóbbiakat december 8-án tetten érték és letartóztatták. 1957 január végétől a többi MEFESZ-est is elkezdte begyűjteni a rendőrség, az ellenük lefolytatott tárgyalás után több éves börtönbüntetés várt rájuk.

Tussal készített röplapok 1956 decemberéből. (Kiss 2002, 181.o.)

A MEFESZ-nél komolytalanabbnak tűnik néhány kecskeméti diák szervezkedése 1957 elején. A Kecskeméti Forradalmi Ifjúság (KeFI) nevű mozgalom tagjai a Piarista Gimnázium és a Katona József Gimnázium elsős, illetve a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nyolcadikos tanulói voltak, akik a forradalomban ugyan nem vettek részt, mégis nagy lelkesedéssel kezdtek politikai tartalmú röplapokat gyártani és terjeszteni. Tevékenységük a szabadságharcos romantikától és kamaszos "hősködéstől" volt fűtött, akár csínyként is felfogható, ám a megtorlásban ekkor már "bemelegedett" rendőrség természetesen nem így kezelte.

A kecskeméti Piarista Gimnázium, a KeFI-sek egyik iskolája. 

A nyomozók egy nagyobb és veszélyesebb bandát sejtettek a röplapozó diákok csoportja mögött. A vád szerint: "1956 decemberében Nemcsik Endre Budapestről Kecskemétre jött és itt megbízta Szentiványi Györgyöt, hogy megbízható diákokat szervezzen be egy ellenforradalmi csoportba. A csoportnak feladata lett volna fegyverek szerzése, később csatlakozás egy esetleges budapesti ellenforradalmi egységhez."[3] A valóság persze más volt. Nemcsik Endre budapesti műegyetemista Szentiványi hencegése miatt került a rendőrség látóterébe, aki fővárosiként járt a kecskeméti Piarista Gimnázium első osztályába. Nemcsik az ő nővérének volt az udvarlója, s mivel a forradalom alatt a Jövő Mérnöke című lap munkatársaként riportot készített a Széna téri felkelőkkel a gimnazista fiú már azt hazudta társainak, hogy kapcsolatban áll a budapesti forradalmárokkal. (Nemcsiket végül két hónap vizsgálat után bizonyítékok hiányában elengedték.)

A helyi sajtó írása az "ellenforradalmi szervezkedésről." (Petőfi Népe II. évf. 173. sz.)

Budapesti "kapcsolatai" mellett Szentiványi azt is állította, hogy tud autót vezetni, ezért felvetette, hogy a mozgalom szerezzen egy páncélautót. A jármű azonban csak a tisztikart illette volna meg, ahol a legmagasabb ranggal (százados) természetesen Szentiványi rendelkezett. Hadnagyi ranggal őt követte Taska László piarista diák – a KeFI másik aktív tagja, míg a többiek (Kenyár István, Hechtl Ferenc, Bozsó Endre, Erdélyi Károly, Szirt Levente, Nagy Ferenc, Madari Jenő) közlegények voltak. A páncélautó beszerzésén kívül a tervükben szerepelt egy tank megsemmisítése, fegyverek beszerzése és készítése. Utóbbihoz az Egri Csillagokból olvasták el, hogy miként kell puskaport készíteni. Ezt Nagy Ferenc társukra bízták, aki "kémiai kísérletei révén vált érdekessé Taska szemében".

Taska hét évvel a javítóintézet után. (Petőfi Népe 49. évf. 69.sz.)

Amit azonban sikeresen végrehajtottak az a röpcédulázás volt. Több száz röpcédulával árasztották el a várost és az iskoláikat a következő szövegekkel: Féljen Kádár!; Magyar Munkások! Követeljétek Kádár lemondását! Ke.F.I.; Dolgozók, diákok! Március van! MUK; Magyar forradalom fel fog még lángolni!; Ki az oroszokkal!, stb. A kezdetekről Taska így emlékezett:

"Jó néhány nappal november 4-e után [édesanyám] elküldött a gimnáziumba, hogy kérdezzem meg: mikor kezdődik a tanítás? A mai Otthon mozi mellett elhaladva egyszer csak elébem áll egy szovjet egyenruhás férfi, s kiált: sztoj! Majd magyarul: hova mész? Megyek a piarista gimnáziumba mondom. Erre levitt a pincébe, ahol több, általam fogolynak vélt személy is volt. Kikérdeztek, s főleg azt akarták tudni, hogy van-e a papoknak fegyverük. Nem tudom - feleltem, de úgy nézhettem a tisztre, ami nagyon nem tetszhetett neki, mert teljes erővel szájon vágott, később pedig teljesen nekem esett. Egyik társa választott szét bennünket, majd engem szabadon engedett. Abban az időben általános volt az elkeseredés a szovjetek beavatkozása miatt, engem pedig külön elkeserített, ami velem történt. Itt tenni kell valamit, gondoltam, s elkezdtem gyártani, majd kiragasztani a cédulákat."[4]

Akciójának köszönhetően talált rá régi ismerősére, Hechtl Ferencre, aki következőképp idézi fel az eseményeket:

"1957-ben tizenöt éves voltam, a [II.] Rákóczi Általános Iskolába jártam, az Újkollégium épületébe. Egyik reggel láttam, hogy az ablakunkra ragasztottak egy barna ragasztószalag-darabot. Játéknyomdával írták rá: Magyar munkások! Követeljétek Kádár lemondását. KeFI! Afféle jelzésként mellé ragasztottam a saját feliratozású vignettámat és utána kifigyeltem: ki is a ragasztgató. Taska Laci volt, az ő csapata volt KeFI, benne többek között Szir[t] Levente, Kenyár Pista, Szentiványi György. A piárba jártak, de őket korábban nem ismertem."[5]

A tettesek után nyomozva többször is volt razzia az érintett iskolákban, végül március elején tartóztatták le a csoport tagjait. Közülük Szentiványi kapott kilenc hónap börtönbüntetést, amit előzetesben már letöltött, Taska és Hechtl pedig az aszódi javítóintézetbe került, ahol géplakatosnak tanultak és csak 1961-ben szabadultak. A többieket kicsapták a gimnáziumból, de egy év után folytathatták a tanulást. Utóbbi tény illetve az alábbi Taska Jánosnénak írt levél is jól mutatja, hogy tettük ellenére a Piarista Gimnázium igazgatósága és a rendfőnök sem mondott le a diákokról.

"Asszonyom!

12-én kelt második levelét is megkaptam. Ez arra volt jó, hogy újból felkeltse és elmélyítse bennem a szerencsétlenségben való együttérzést. Mondani azonban most sem mondhatok mást, minthogy semmi sem függ tőlem ebben az ügyben. A fiút semmi esetre sem tartom elveszettnek és remélem, hogy kínálkozni fog valami mód a büntetés enyhítésére és így továbbtanulásának lehetővé tételére. Ha az ügy a Katolikus Középiskolai Főhatóság elé kerül, mint ahogy oda kell kerülnie, ott majd minden esetre az enyhítés mellett leszek. Hogy ez mennyire lesz lehetséges, azt e pillanatban még nem tudom. Teljes együttérzéssel és szeretettel üdvözli

Budapest, 1957. ápr. 27.

Sík Sándor rendfőnök"[6]

Kizárással és börtönbüntetéssel végződött Komáromi Kornélia ügye is. Az ELTE – akkor még első éves – joghallgatója már a forradalom alatt is a röplapok sokszorosításában segített a Rákóczi úti leánykollégiumban. Október végén hazatért Vácott élő szüleihez, ahol később saját szövegezésű röpcédulákat kezdett készíteni. Az ötletet egy a szomszédjuk által ott felejtett röplapról vette, miután az felháborodva átvitte hozzájuk megmutatni. Így készültek el az alábbi szövegű röplapok:

"Ha a szovjet csapatok március 14-ig nem hagyják el Magyarországot, úgy néma tüntetést kell tartani, - amennyiben ez sem vezetne eredményre, úgy sztrájk a végső győzelemig! Olvasd és terjeszd!"[7]

Komáromi Kornélia

Kornélia az egyetemre visszatérve elhatározta, hogy terjeszteni fogja azokat. Ebben segítségére lettek évfolyamtársai, Barki Ida és Jekkel Klára. 1957. Február 5-én és 7-én éjjel a diákszállót elhagyva a Nagykörúton, a Puskin utcán illetve az Andrássy úton szórták szét és ragasztották ki a röplapokat. A szórás mellett egy alkalommal Kádár-ellenes felirat falra meszelésével is próbálkoztak a lányok. Erről így számol be Jekkel Klára a kihallgatása során:

"Aznap, amikor a röplapot terjesztettük a Múzeum körúton lévő gyógyszertárnak a Kossuth Lajos u. felőli oldalára valaki zsírkrétával kiírta, hogy "Halál Maléterre" vagy valami ehhez hasonló jelszót. Komáromi Kornélia javasolta, hogy ezt a jelszót meszeljük le. Engem azzal bízott meg, hogy vegyek a meszeléshez egy ecsetet. Én ezt az ecsetet meg is vettem. Ő pedig szerzett egy rossz fazekat és a szállóban lévő építkezéstől tettünk a fazékba meszet. Az volt a tervünk, hogy átmegyünk és a Vörösmarty mozi műsorát megnézzük. Ezután pedig lemeszeljük az említett eliratot, és utána megyünk ki Angyalföldre. A mozielőadás után a felirat lemeszelését nem tudtuk végre hajtani, mert sokan jártak az utcán, ezért úgy döntöttünk, hogy kimegyünk Angyalföldre, és onnan visszatérve végezzük el a meszelést. E célból felszálltunk a 49-es villamosra, azonban nem utaztunk vele messzire. Még a Népköztársaság útja [ma Andrássy út] előtt leszálltunk és mellékutcákon keresztül mentünk ki a Népköztársaság útjára, ahol én a röplapot kiragasztottam. Ezután ismét mellékutcákban járkáltunk, és Komáromi Barki Idával ragasztotta a röplapokat. Már útközben elhatároztuk, hogy valamit mésszel felírunk a falra. Azt nem tudom megmondani, hogy melyikünk ötlete volt és hogy ki javasolta a szöveget. Én és Barki Ida elől mentünk, Komáromi kissé lemaradt, mert röplapokat ragasztott. Mivel az utca sötét volt és senki sem járt benne, Barkival elhatároztuk, hogy a falra az alábbi jelszót írjuk ki mésszel "Gyilkos Kádár". A jelszó felírásához hozzáfogtunk, azonban nem tudtuk teljesen befejezni, mert két férfi megzavart ebben."[8]

A fenti részletből is kiderül, hogy a három lány gondosan ügyelt a lebukás elkerülésére. Ennek érdekében álnéven szólították egymást, illetve a röplapozáshoz használt eszközöket is máshogy nevezték el. A röplapot például citromnak, a meszet tejfölnek, vagy púdernak nevezték akciójuk közben. Így nyert értelmet a nyomozók számára Barki Ida naptárában a február 5-ei és 7-ei lapjain olvasható bejegyzés: "bolyongok a város peremén citrommal, púderral"[9]

A Kommunista Ifjúsági Szövetség felvonulása 1964. május 1-én. (Fortepan 50672/NAGY GYULA)

Komáromi Kornélia és társai ezután még nem buktak le, sőt március után is folytatták tevékenységüket. Ekkor a március 21-én megalakult (eredetileg március 15-re tervezték) Kommunista Ifjúsági Szövetséget, pontosabban annak plakátjait vették célba. Miután észrevették, hogy az egyetem folyosóin és a termekben a szervezet plakátjai megjelentek Komáromit idézve: "minden különösebb szóváltás nélkül összenéztünk Barki Idával és elhatároztuk, hogy e plakátokat le fogjuk tépni."[10] Később nem csak letépték őket, hanem helyettük a Komáromi által készített plakátokat tűzték ki, melyek tartalma a következő volt: "Éljen a KISZ = Kádár Inasainak Szövetsége! Hazaárulók, naplopók, pénzhajhászok bandája!"[11] Egy alkalommal pedig az egyik KISZ hirdetményre Kornélia nemes egyszerűséggel annyit írt: le vagytok szarva! Az akciók természetesen óriási felháborodást váltottak ki, elsősorban KISZ-ben. A jogi kar KISZ titkára elkeseredett dühében magához Marosán Györgyhöz írt levelet:

"Kedves államminiszter elvtárs! 

Már második levelem írom Önnek. Az elsőt azt hiszem rosszul címezhettük. Röviden szeretnénk elmondani azt a rendkívüli állapotot, ami a Jogi Egyetemen van. (…) Mert az, ami a Jogon megy, az már majdnem nyílt ellenforradalom, uszítás, lázítás a rendszer, a kormány, a Párt, a szovjet hadsereg ellen. Plakátokat, röpcédulákat készítenek. A Magyar Királyságról beszélnek. Terveznek, lázítanak. Az egésznek az értelmi szerzője Komáromi Kornélia II. Éves jogász. Ő mint nő különösen hangra talál. Ártatlan diákokat fertőz meg. Érdemes róla megemlíteni, hogy az ellenforradalom alatt is női tüntetéseket szervezett, fegyver szétosztással, meg eldugással foglalkozott. Ilyen tanuló nem érdemli meg, hogy egyetemista legyen. Erre a jövőt nem építhetjük. Követeljük az egyetemről való eltávolítását és a dolog kivizsgálását. Gondoljunk arra: "Egy cseppnyi méreg is megfertőz egy pohár bort." Tartsanak nála házkutatást az ideiglenes lakásán (Bp. VIII. Rákóczi út 5.). Ott majd beszélnek a tények. Csírájában kell a bajt elfojtani. De jobb ma, mint holnap. Ha egy-két hangadót eltávolítanának, helyreállna a rend. Így nem lehet tovább dolgozni. A múltkor is oroszból kellett volna dolgozatot írnunk. Komáromi felbiztatta a társaságot, hogy ne írjunk, azért, mert az orosz nyelvet egy szovjet állampolgárságú nő tanítja. Erről még Misákné is, a tanulmányi osztály vezetője. Kéréssel fordultunk már többször a Politikai Osztályhoz, de úgy látszik, süket fülekre talált. Ezúton kérjük Marosán elvtársat, mint az egyetemisták pártfogóját, segítsen nekünk. Tisztíttassa meg a környéket. Bízzunk benne. Elvtársi üdvözlettel:

egy igazi KISZ tag a többi nevében."[12]

A tanulmányi osztálytól érkező feljelentéseket egy ideig még nem követték intézkedések a gyanúsítottakkal szemben a politikai rendőrség részéről. A lányoknak így maradt még idejük, hogy október 23-a évfordulójára is röplapozást, koszorúzást tervezzenek és, hogy megpróbáljanak újabb személyeket megnyerni a tevékenységükhöz. Az év végétől azonban megindult a nyomozás velük szemben, végül 1958 tavaszán letartóztatták őket. Az ellenük lefolytatott per során Komáromi Kornélia végig kiállt az eszméi mellett és vállalta tetteit, csak az bántotta, hogy nem harcolt elég eredményesen:

"Cselekményeimet meggyőződésből hajtottam végre. Tetteimet annyiban bántam meg, hogy rossz eszközt használtam, más eszközökkel a harcot ma is folytatnám."[13]

A lányok elleni vizsgálatot lefolytató Szüts Zoltán rendőr százados, a BRFK Politikai Nyomozó Főosztály Vizsgálati Osztály instruktora.

Elszántságát a nyomozás során lefoglalt naplója sorai is jól tükrözik. Idézet az 1957. április 9-én írt bejegyzésből:

"Az ellenforradalom csapásai [értsd: a forradalmat követő megtorlás] eloltották a lángot de szunnyad a parázs titkon, mégis elfojthatatlanul. Nem kell várni – nem lehet várni ismét 12 évet. A fokozott terror megakadályozza a nyílt ellenállást – most nem ez a feladatunk. Éberen álmodva szítjuk a parazsat – várjuk a kedvező időt. Csak józanul – nem szabad feleslegesen ontani a vérünket. Szükség van minden hazáját szerető igaz magyarra."[14]

A bíróság előtt sem titkolt Kádár-ellenes nézeteinek köszönhetően Komáromi szigorú büntetésben részesült. Ő, mint első rendű vádlott hat év, míg társai egy-egy év börtönbüntetést kaptak.

A Baross tér 3. homlokzata 1957-ből: Petőfi, Kossuth, Kun Béla, Kádár János, Marx, Lenin, Engels... (Fortepan 5294/UVATERV)

A röplapok és felhívások ellenére 1957. március 15-e csendesen telt el. A hatalom és a rendőrség már jóval előtte felkészült a várható eseményekre. A megelőző intézkedések keretében csak Budapesten több mint 2600 személyt vettek őrizetbe. Persze voltak azonban, akik aznap valamennyire megtörték ezt a csendet. Néhány suhanc például délután öt órakor kővel dobálta meg Münnich Ferenc – aki ekkor már a miniszterelnök első helyettese volt – rózsadombi villáját. Természetesen a karhatalom azonnal a helyszínre sietett (bár egyébként is őrizték a vezetők lakásait) de a gyerekek látva érkezésüket elfutottak. Az ügyről készült jelentés nem említ bármilyen keletkezett kárt, minden esetre nagy riadalmat és bosszúságot okozhattak a hatalomnak.

Münnich Ferenc (jobbról a harmadik) Kádár János és Marosán György között teljes biztonságban, Szabadság téri szovjet emlékmű, 1957. (Fortepan 14203/Szent-Tamási Mihály)

Sipos Zsigmond és társa, Erdész József, azt a vakmerőséget követték el, hogy nyíltan agitáltak és fényképeztek városszerte, de eredmény nélkül. Illetve az eredmény az lett, hogy március 26-án letartóztatták őket. Korábban mindketten az edelényi börtön rabjai voltak, Sipos a forradalom alatt, míg társa november 25-én szabadult ki. Decemberben Budapesten újra találkoztak és elhatározták, hogy folytatják az ellenállást és felkészülnek a harc újra kezdésére. Röplapokat szerkesztettek, fegyvereket akartak szerezni és többek között Maléter kiszabadítását tervezték. Azonban az év végétől betörések sorozatát hajtották végre, és az egyik alkalommal meggyilkoltak két öregasszonyt. Sipos 1957. január 12-én végzett egy karhatalmista őrnaggyal is. Mind ezek következtében 1957. augusztus 15-én kivégezték őket.

Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet (1956-os Intézet-OHA)

Ezen a napon keveredett incidensbe Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet is, aki a forradalom idején többek között a VIII. kerületi fegyveresekkel is tevékenykedett. Ittasan betérve az óbudai Halászkert étterembe az ablakokból letépkedte és összetaposta a vörös szalagokat, miután az ott lévők kifogásolták Kossuth címeres kitűzőjét. Hamarosan őt is letartóztatták, és a Galgóczi Zoltán és társai perben első és második fokon is halálra ítélte a bíróság. Persze nem a dekoráció letépése miatt, hanem elsősorban a Köztársaság téri pártház elleni ostromban való részvételéért. 1958. november 28-án végezték ki.

"MUK-os" röpcédula

Ahogy Komáromi és társai példája is mutatja március 15-e után is létezett még ellenállás. Megemlíthetjük akár Antall József, a későbbi miniszterelnök diákjainak néma tüntetését, vagy Szelepcsényi István és csoportjának működését, akik egy évvel később szórtak röplapokat március 15-én, és persze Mansfeld Péterék tettét. Korántsem veszélytelen tevékenységük azonban már nem változtathatott semmin. A legjobban talán a már sokszor idézett Komáromi Kornélia foglalja össze az ellenállásuk lényegét:

"Már 1957 márciusa előtt láttuk, hogy a röpcédulázásnak különösebb értelme nincs, az eredményre nem vezethet, mégis megcsináltuk, csupán azért, hogy lássák, nem hallgattunk el teljesen."[15]

Felhasznált irodalom:

1956 Kézikönyve. III. köt. Megtorlás és emlékezés. 1956-os Intézet, Budapest, 1996

Balai F. István - Lovas Dániel: Kecskeméti ötvenhatos olvasókönyv. Kecskeméti Lapok kft, Kecskemét, 2006 

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Rubicon, Budapest, 2006

Kenedi János: "Hálózati munkára nem alkalmas". Komáromi Kornélia, történelmi látószögekből.

Kiss Tamás: Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége 1956 – Szeged. Belvedere, Szeged, 2002 

Krahulcsán Zsolt: MUK és HUKUK. In: Betekintő 2007/2. 

Pintér Tamás: "Egy MUK-kanás". Kődobálás Münnich Ferenc házánál 1957. március 15-én.

Források:

[1] Kiss Tamás: Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége 1956 – Szeged. Belvedere, Szeged, 2002, 150.o.

[2] Kiss 2002, 64.o.

[3] Petőfi Népe 1957. július 26., II. évf. 173.sz.

[4] Petőfi Népe 1994. március 15., 49. évf. 62. sz.

[5] Balai F. István - Lovas Dániel: Kecskeméti ötvenhatos olvasókönyv. Kecskeméti Lapok kft, Kecskemét, 2006, 185.o.

[6] Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Magyar Tartományfőnökség új levéltára, Tartományfőnöki levelezés, 1957/iktatás nélkül, gépelt másolat 

[7] Budapest Főváros Levéltára (BFL) XXV. 4.a 1958-3803

[8] Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv. Október 23. - március 15. - június 16. a Kádár-korszakban. Magvető, Budapest, 1996, 327.o. (A könyvben a szerző a személyiségi jogok védelme miatt nem az igazi nevüket használta az érintetteknek, néhány évvel később megjelent cikkében azonban már felfedte Komáromi Kornélia és társai valódi nevét)

[9] Kenedi 1996, 322.o.

[10] Kenedi 1996, 336.o.

[11] BFL XXV.4.a - 3803-1958

[12] Kenedi 1996, 250-251.o.

[13] BFL XXV. 4.a. 3803-1958, 265.o.

[14] BFL XXV. 4.a. 3803-1958

[15] BFL XXV. 4.a. 3803-1958, 270.o.