"Nagy melegség volt, forrón sütött a nap, izzadtunk a risztung (felszerelés) alatt. Újból masíroztunk 3 napig míg bekvártélyoztunk egy faluba, itt már minden nap csak keveset rukkoltunk (vonul), sokat iskoláztattak bennünket, mert itt volt az utolsó állomás. Már innét egy stellunghoz (állás) mentünk fel. Így aztán [1918. május] 22-én délután 2 órakor indultunk, este 8 óráig csak masíroztunk. Elég vígan, még daloltunk is. Itt mikor a templomban voltunk még az ezred papja azt prédikálta nekünk, hogy: „Kedves bajtársak! Mi új ezred vagyunk és pár nap múlva megyünk oda, ahol meg kell mutatni, hogy igazi magyarok vagyunk, és hogy a 133-dik gyalogezred nevét is oda írják a többi hős magyar ezredek közé, és hogy a gyilkolás nem vétek!” Még több mindent is mondott ilyen hazafias buzdító szavakat. Persze jobban össze tudta a szavakat kombinálni, mint én itt sorolom. De már akkor az egész komiszból (kenyér) nem volt, mert mindnyájan egy gondolaton voltunk, hisz hátha holnap már nem kell, majd Szent Péterrel komázunk. Masíroztunk tovább, 10 óra tájban egy hírneves halott faluba értünk, neve: Quero. Ennek már régen emlegették a tisztjeink a nevét, hogy azt nagyon megszokta veretni [az olasz tüzérség] mert az országút megy keresztül, melyen a stellungba kellett menni. A 20. honvéd hadosztály és az 50. divíziónak ezen keresztül volt az élelmezése és a váltakozása. Hála Istennek, mink most szerencsésen mentünk keresztül rajta éjjel, 11 órakor letáboroztunk. Calcino völgyében már csak 20 perc járás a svarumlénia (harcvonal, rajvonal) de innét nem mentünk be, de még annál is sokkal rosszabb helyzetünk, mint bent volt az állásban, mink minden éjszaka tüzérségi muníciót és hinterlandi (hátországi) drótot hordtunk Tegorzo-völgyén át Calcinoba. Ez nagyon nehéz dolog volt, mert egy magas hegy nyergén kellett keresztül járni. Neve: Szent Dániel nyereg. Július 1-én kórházba mentem, 13-án pedig vissza a tűzvonalba. Szeptember 8-án jöttünk le az állásból." 

(Részlet)

Magángyűjtemény