A páncéllal megerősített és fegyverzettel ellátott vasúti szerelvények ötlete már az első világháború előtt, az amerikai polgárháborúban (1861–1865) és a második búr háborúban (1899–1902) is felmerült, ám 1914-re az oroszok voltak azok, akik korábbi vereségeikből okulva már hadrendbe állítottak ilyen vonatokat.

   A Monarchia hadserege számára az első páncélozott szerelvényt Schober Frigyes százados, a cs. és kir. 15. vasútépítő század parancsnoka építtette MÁV-készletekből 1914 augusztusa és szeptembere között, amit Galíciában vetettek be először. Ez a változat még csak védett utánpótlás szállítására volt alkalmas, fegyverzete nem volt.

   Az első felfegyverzett, 8 cm-es tábori ágyúval ellátott páncélvonatot Kossowicz Xenophon százados, a cs. és kir. 5. vasútépítő század parancsnoka építtette, ez már tényleges harcokban is részt vett. 1914. november 26-án Szurmay Sándor altábornagy, az ungvölgyi hadseregcsoport parancsnoka Malomrétről Fenyvesvölgyig páncélvonaton indított meglepetésszerű támadást az orosz csapatok ellen, meglehetős sikerrel.

  A pozitív tapasztalatok után az osztrák–magyar Hadsereg-főparancsnokság több páncélvonat megépítésére adott le rendelést a MÁVAG Gépgyárnak és a MÁV Bp. Északi Főműhelynek. 1914 októbere és 1915 februárja között 8 darab páncélvonat készült el, a világégés során pedig összesen 11 darabot építettek, ebből 10-et Magyarországon.

A II. számú osztrák magyar páncélvonat. Fotó/Fortepan 07062

   Az első páncélvonatok egységesen 1 mozdonyból és 2 darab, egyenként 8 mm-es Schwarzlose M07/12 géppuskával felszerelt, S típusú, rövid tengelytávú teher-vagonból álltak, és előzetes tervezés nélkül, a gyártás alatt kiadott utasítások alapján készültek. A páncélzatot 3 rétegben vitték fel, kívül egy 12 mm vastag vaslemez, középen 40 mm vastag deszka, belül pedig egy 9 mm vastag vaslemez biztosította a vonat védelmét. A szerelvények között az összeköttetést telefonnal biztosították, vagy szócsövön tartották.

   A következő legyártott széria már 5 egységből állt: középen a kazamata-vagon, majd 1-1 mozdony és a szélen 1-1 lövegkocsi tartozott a szerelvényhez. A lövegkocsik forgótornyába 7 cm-es gyorstüzelő ágyúkat telepítettek, az ágyútornyokra pedig 6-10 darab géppuskát. Vészhelyzet esetén a vagonokat a padlón kialakított úgynevezett ütközetkiszálló nyílásokon át lehetett elhagyni.

A Monarchia IX. számú, úgynevezett „lapos” lövegkocsis páncélvonata, amit 1916-ban helyeztek forgalomba. Fotó/Fortepan 52263 Komlós Péter

   A páncélvonatok feladata elsősorban a felderítés, a pályarombolás vagy helyreállítás volt, másodsorban pedig a harcoló gyalogság vagy lovasság támogatása. Érdekesség, hogy a szerelvényeken szolgáló személyzet része csaknem teljesen magyar volt.

   A lövészárok- és állásháború tulajdonságait kevésbé mutató keleti front mozgalmasabb és nagyobb csapatmozgásokat kiváltó hadműveleteiben a Monarchia eredményesen alkalmazta páncélvonatait. A keleti front mellett az olasz hadszíntéren is vetettek be páncélzattal és fegyverzettel ellátott vasúti szerelvényeket, a háború végét pedig 9 páncélvonat érte meg.

Osztrák–magyar képeslap a II. számú páncélvonatról. Hencsei Kálmán gyűjteménye

Források:

Magyarország az első világháborúban. Lexikon A–Zs. Szerk: Szijj Jolán. Petit Real, Budapest, 2000.

A magyar vasút krónikája a XX. században. Szerk.: Mezei István. MÁV Vezérigazgatóság, Budapest, 2009.

Horváth Lajos: A III. sz. magyar páncélvonat harcai 1918–1919. http://www.irodalmilap.net/?q=cikk/iii-sz-magyar-pancelvonat-harcai-1918-1919-13 (2015.07.13.)