Az első világháború előestéjére a legtöbb mai távol-keleti ország az európai nagyhatalmak és az Egyesült-Államok befolyása alatt állt. Ezek között akadtak olyanok, akik a nyugati országok tényleges gyarmatainak számítottak, míg másokat – például Kínát – egyoldalú szerződések sorával lényegében félgyarmati sorba kényszerítettek.

A nyugatiak ezeknek az alávetett országoknak a lakóit az afrikaiakhoz, indiánokhoz vagy más nem fehér népcsoportokhoz hasonlóan nem nézték túl sokba, és a korban divatos szociáldarwinista elképzeléseknek megfelelően alsóbbrendű, barbár, civilizálásra szoruló fajok tagjainak gondolták őket. Mindemellett tartottak is tőlük, attól félve, hogy a keleti barbár népek áradata egyszer maga alá temetheti a nyugati civilizációt. Az orosz anarchista, Mihail Bakunyin arra figyelmeztetett, hogy 

Mivel az ázsiaiak száma százmilliókra rúg [a legvalószínűbb végeredmény] az lesz, hogy a ma még mozdulatlan ázsiai világ feléled, és megint lerohanja Európát.

A kínai Birodalmi Tengeri Vámhivatal vezetője, Sir Robert Hart szerint pedig

Az, hogy a jövőben meg kell küzdeni a „sárga” kérdéssel – talán egy „sárga vésszel” –, olyan bizonyos, mint az, hogy holnap fel fog kelni a nap.

A nyugati világ ilyen típusú félelmeit csak tovább erősíthette, hogy akadt egy olyan keleti ország, amelynek sikerült elkerülnie a gyarmatosító hatalmak túlzott befolyását, és igen rövid időn belül sikerül felzárkóznia az ő technikai-katonai-gazdasági fejlettségi szintjükhöz. Ez az ország Japán volt, amely 1868 után bevezetett reformjai révén a XX. század első felére minden tekintetben megdöbbentő mértékű fejlődésen és modernizáción ment keresztül. 1903-ban Kuropatkin orosz hadügyminiszter már a következőképpen nyilatkozott róluk:

Meglepődtem a fejlődés magas színvonalán […] kétségtelen, hogy a lakosság kulturális téren olyan fejlett, mint az oroszok […] egészében véve Japán hadserege meglepően hatékony haderőnek tűnt a számomra.

A nyugatiak már akkor megrettentek, amikor a hozzájuk hasonlóan gyarmati igényekkel fellépő Japán 1895-ben legyőzte Kínát. De ez csak a kezdet volt, hiszen nem sokkal később, az 1904 és 1905 között tartó orosz–japán háborúban a keleti országnak már egy klasszikus európai nagyhatalmat is sikerült térdre kényszerítenie, ami a nyugati világ számára világosan jelezte, hogy kelet feletti dominanciája lassan a végéhez közeledik, és a világ feletti hegemóniájuknak hamarosan új kihívókkal kell szembenéznie.

Eredményeikkel, országuk felemelkedésével maguk a japánok is tisztában voltak. Ennek ékes bizonyítéka az alábbi, 1914-ből származó térkép, ahol Japánt az európai térképészek szokásos gyakorlatától eltérően nem a glóbusz keleti szélén ábrázolták, hanem a világ középpontjába helyezték.

Saikin Sekai Zu (Legújabb világtérkép), Shou Hisou térképe.
Forrás: University of Texas Libraries, http://www.lib.utexas.edu/maps/historical/japan_world_map_1914.jpg

 Némi kontrasztként álljon itt egy szintén ebből a korszakból származó kínai térkép:

Forrás: Imperial War Museums, http://www.iwm.org.uk/collections/item/object/31588
© IWM (Art.IWM PST 13587)

 A szövegben szereplő idézetek forrása: Niall Fergusson: A világ háborúja. Budapest, Scolar Kiadó, 2006.