István vagy Koppány? Kelet vagy Nyugat? Egy közel ezer éves kérdés, amely köré mítoszok és legendák sokasága szövődött, és amelyre tökéletes válasz talán nem is létezik. 

Ezen mítoszokról, az "ismeretlen" Koppány köré épült kultuszról és a több, mint 30 éve töretlenül népszerű rockoperáról szól Sayfo Omar esszéje, amelyet mai rendkívüli posztunkban közlünk.

Mikor három évtizede a városligeti Királydombon bemutatták az István, a királyt, már tudni lehetett, hogy valami ikonikus dolog született. Az azóta eltelt három évtized bebizonyította, hogy a rockopera olyan dologra volt képes, amire a XX. században kevés más magyar populáris mű.

Vikidál Gyula (Koppány) és Deák Bill Gyula (Torda) a városligeti Királydombon 1983-ban (www.b-oldal.blog.hu)

Mítoszt teremtett, mely mára a magyarság kollektív emlékezetének, hovatovább történelmi tudatának részévé vált. Elsősorban az István, a királynak köszönhető, hogy a rég elfeledett Koppány alakja bekerült a köztudatba és hőssé vált. Azóta a rockopera által elképzelt lázadó önálló életre kelt. Mítoszokra és hősökre minden népnek és közösségnek szüksége van. A mítoszok olyan valós vagy képzelt történetek, melyek közös gyökereket, vagy legalábbis azok érzetét adják az embereknek. A régmúlt hősei valójában nem egyebek, mint szimbolikus alakok, a hozzájuk társított tulajdonságok pedig az adott közösség legfőbb értékeit testesítik meg. Ilyen tekintetben gyakorlati jelentőségét tekintve teljesen mindegy, hogy egy mítosz vagy hősről alkotott kép valós történelmi tényeken alapszik-e. Nem számít, hogy Arthur király élt-e valójában. A lényeg az, hogy személye olyan hivatkozási pont, mely megteremti a közösség érzetet az angolok, és bizonyos mértékig a britek lelkében. A hősök és mítoszok nem statikusak. Az aktuális hivatalos diskurzus, csakúgy, mint a népi emlékezet folyamatosan újraértelmezi és újraírja a régmúlt eseményeit és alakjait. Egyes momentumokat kihagy, másokat pedig felnagyít annak függvényében, hogy épp milyen aktuális eseményhez keres analógiát vagy milyen problémára vár tőle választ. Jó példa erre Dugovics Titusz. Számos vita van affelől, létezett-e egyáltalán, és ha igen, valóban leugrott-e a várból. Ha elfogadjuk, hogy leugrott, annyit mindenképpen be kell látnunk, hogy miután a XV. században a nemzettudat - és ebből kifolyólag a zászló - még korántsem azt jelentette, mint amit a XIX. század óta jelent, így a Wagner Sándor 1853-as festményeiről ismert, mellesleg szerb férfi eredetije valószínűleg nem magyarságtudatból, hanem a csata alakulása miatti kétségbeesésében rántotta magával a várfokon megjelölő törököt. Hős volt tehát, de nem nemzeti. A nacionalizmusok korában azonban Dugovics Tituszból magyar hazafi lett, aki élete árán akadályozta meg, hogy a török kitűzze nemzeti lobogóját a várfokra. Az 1983-ban debütáló, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő István, a király mítoszt teremtett. Ebből a mítoszból nőtt ki Koppány ma ismert, vagy ismerni vélt alakja. Ezen írás célja semmiképpen sem történeti jellegű igazságszolgáltatás. Koppány személyét illetően kevés tényleges történelmi forrás lelhető fel, így aligha érdemes tényként kezelni és ütköztetni különféle feltevéseket. Be kell látni azonban, hogy 998-tól 1983-ig Tar Zerind fiának személye nem volt szervesen jelen a magyar történetírásban. A népi emlékezet tükreinek számító dalok, versek, mesék, mondák sem szóltak róla.

Szentháromság tér, Szent István szobra (Stróbl Alajos, 1906.) a Halászbástyánál. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.128

A későbbiekben emlékét sem településnevek, sem utcanevek nem viselték, és az Istvánnal ellentétben a Koppány soha nem számított népszerű utónévnek. Hogy ennek okai a „pogány hitet tűzzel-vassal irtó papok”, vagy az érdektelenség volt-e, a lényegen nem sokat változtat: a XX. század második felére Koppány emléke kiveszett a köztudatból. Kivételt egyedül Koppány seregének és támogatóinak egykori fellegvára, Somogy megye képzett, ott található ugyanis a lázadó nevét viselő Koppány-völgye kistérség, és annak egyik települése, Törökkoppány. Különös tény, hogy a szocializmus idején nevében még a „Koppány Népe Termelőszövetkezet” is megemlékezett István ellenlábasáról. Az irodalom, de különösen a történelmi regény műfaja mindig is kiválóan alkalmas volt arra, hogy bedobjon a köztudatba rég elfeledett történelmi alakokat. Minél kevesebb információ áll rendelkezésre egy alakról, annál könnyebben gyúrja át őt a szerző a saját szája íze szerint, ezzel mintegy kanonizálva a fikciót. Jó példa erre Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regénye, mely képes volt arra, hogy a történelmi fikciót – akarva vagy akaratlanul - történelmi ténnyé tenni. Elég felidézni emlékeinket és hamar rájövünk, hogy Dobó István laikusok által kevéssé ismert történelmi alakjáról leginkább annyit tudunk, amire Gárdonyi klasszikusából emlékezünk. Dobó ismertségéhez nem csupán a regény, de az abból készült 1968-as film is nagyban hozzájárult. Érdemes megjegyezni, hogy a köztudatban élő Attila képhez – miután a Láthatatlan Emberből nem készült film - nem járult hozzá ilyen mértékben Gárdonyi fikciója. Attila példájánál maradva ugyancsak érdemes megjegyezni, hogy míg Kinizsi Pál tiszteletreméltó, de történelmi szempontból kevésbé jelentős karakteréről Tatay Sándor 1955-ös nagysikerű ifjúsági regénye óta mindenki tud vagy tudni vél bizonyos dolgokat (például, hogy malomkövön kínált frissítőt a királynak), addig a Rómába is bevonuló hun vezérről –akiről nem született ikonikus mű – szinte alig vannak ilyen ismert momentumok. Michel Foucault francia filozófus és történész szerint az irodalom általában, de különösen a filmek kiválóan alkalmasak a „populáris emlékezet manipulánsára”. Miután a populáris művek felébresztik a nosztalgiát egy sohasemvolt múlt iránt, képesek újraprogramozni az emberek kollektív emlékezetét (1975; Film and Popular Memory). Foucault ugyanott azt is megállapítja, hogy széles elterjedésük és vizuális hatásuk miatt a filmek a modern korra legalább olyan fontos oktatási fórummá váltak, mint az iskolapad. A belőlük szerzett történelmi ismeretek tehát alternatív történelemmé válnak a kanonizált történetírás mellett.

Szent István a Képes Krónikában (mek.oszk.hu)

Az István, a király a XX. század egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar populáris alkotása. Slágerei és vizuális ereje miatt az általa elmesélt történet a magyarság kollektív emlékezetének részévé vált. A mű alapját adó, Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája önmagában aligha lett volna elegendő ahhoz, hogy ilyen széles körben ismertté tegye Koppány alakját. Mítosz persze nem születhet bármikor. Ahhoz, hogy I. Mátyásból Heltai Gáspár keze nyomán az országot álruhában járó „Mátyás az igazságosa” lehessen az kellett, hogy uralkodását követően az országot három részre szakítsák. Mátyás így az utolsó erős uralkodóként vonult be a magyar emlékezetbe, ahonnan már csak egy lépés volt a ma mesékből és rajzfilmekből is ismert Mátyás Király. Ha nem is ilyen mértékű, de mindenképpen történelmi helyzetben született az István, a király, és általa „Koppány” alakja is. Brezsnyev halála után kevesebb, mint egy évvel a rockopera ősbemutatója évtizedes energiákat szabadított fel, és a Kádár-korszak legnagyobb kulturális tömegdemonstrációja lett. Az 1956 óta erővel elnyomott nemzeti érzelmek katartikusan törtek felszínre a zenemű apropóján.

Az István a király lemezborítója (Magángyűjtemény)

A hatalom pedig részben a történelem változása, részben talán az István-Kádár, Koppány-Nagy Imre analógia miatt hagyta ünnepelni a népet. Koppány és István színpadra vitt ellentéte tág teret hagyott az értelmezéseknek. Abba kitűnően belefért a pogány-keresztény, hős-áldozat, modern-maradi, függetlenség-hódoltság ellentéte. Noha a rockopera végén István győzedelmeskedik, zeneileg és esztétikailag Koppány arat diadalt. Vikidál Gyula hangja és ősrocker karaktere gyakorlatilag földbe döngölte a Varga Miklós hangján megszólaló, fehér inges álmodozó Pelsőczy Lászlót.

Hárman az 1983-as ősbemutatóról: Vikidál Gyula (Koppány), Berek Kati (Sarolt) és Nagy Feró (Laborc)   www.kulturaonline.hu 

Koppányból így mitikus alak, legenda lett. Joggal merül fel persze a kérdés, hogy ha a Bródy-Szörényi szerzőpáros nem Koppány, hanem mondjuk Vazul karakterét emeli pajzsra, ma nem ő lenne-e a nagy lázadó a magyar történelmi emlékezetben. Az István, a királyt – amellett, hogy egy nagyon jól összerakott darabról van szó - jelentős részben a történelmi környezet és az időzítés is segítette a mítoszteremtésben. Így nem véletlen, hogy Szörényi Levente 1993-as, Attiláról szóló rockoperájának hatásfoka már meg sem közelíthette a nagy elődét. Az István, a király ősbemutatója óta három évtized telt el. Az általa megalapozott „Koppány” kép azóta messze túlnőtt önmagán. Az újabb generációk újra és újra átértelmezik, a maguk képére alakítják minden magyar lázadók ősatyjának képét. A példák sora végtelen. Elég azt megemlíteni, hogy az István, a király volt a ma ismert „Nemzeti Rock” szellemi elődje. A rendszerváltás után alakult és részben ma is működő zenekarok tagjai közül sokan gyermekként az István, a királyon keresztül kerültek testközelbe bizonyos gondolatokkal és zenei stílussal.

Koppány vezér felnégyelése a Képes Krónikában, bal szélen glóriával Szent István [1]

Ugyancsak tény, hogy az ő rajongótáboruk jelentős átfedést mutat a marginalitás határát súroló újpogány Koppány kultuszok követőivel. Hogy valójában ki volt Koppány, még hosszas viták tárgya lesz. Egy biztos: a Koppányról ma tudni vélt ismeretek jelentős része nem hiteles történelmi forrásokból, hanem az István, a király által elmesélt, de legalábbis közvetett módon a rockopera által ihletett Koppány-képből ered. Vallásáról számos feltételezés él rajongói körében. Vannak, akik pogányként tekintenek rá, míg mások tényként értékelik, hogy noha „pogánynak tartották” valójában nem volt pogány, hiszen „Bizánc jelét magára vette”.

Koppány vezér egyik szobra (www.tarjanikepek.hu)

A valóság közben már rég a múlt homályába veszett. Ami fontos, hogy az István, a királynak hála, a magyarságnak ma egyel több hőse van. A hősökre és útmutatásukra pedig a nehéz időkben mindig szükség van. És ennek jelentőségén az sem csökkent, hogy a magyar történelem legtöbb nagy alakjához hasonlóan „Koppány” is erősen megosztó figura.

[1] Berkovits Ilona: A képes krónika és Szent Istvánt ábrázoló miniatúrái. Eredeti megjelenés: Magyar Könyvszemle 1938/I. 1-20. o.  http://epa.oszk.hu/00000/00021/00192/pdf/001-020.pdf (2015. augusztus 19.) 16. o.