Bár Magyarország a második világháború alatt egészen 1944. március 19-ig ki tudta tolni a német megszállás idejét, valójában ennek a veszélye már jóval korábban is fennállt. Franz Halder (1884–1972), a német szárazföldi haderő vezérkari főnöke a háború kirobbanásától 1942-es leváltásáig vezette hadinaplóját, amelyben gyakran említette Magyarországot. A tábornok szinte minden alkalommal arról számolt be, hogy a német politikai és katonai vezetés egyaránt elítéli Magyarország politikáját, amely szövetséges ugyan, de nem hajlandó kiszolgálni a német igényeket.

Franz Halder tábornok, a német szárazföldi haderő (OKH) vezérkari főnöke
(Bundesarchiv, 146-1970-052-08)

1940 tavaszán rendkívül feszültté vált a magyar–német viszony. A Harmadik Birodalom a Franciaország elleni hadjáratra készülődött, de közben német szempontból igen kellemetlenül alakult a helyzet Közép-Kelet-Európában. A Szovjetunió egyre erélyesebben követelte magának Romániától Besszarábia területét, és katonai akcióval fenyegetett. Bár Besszarábia szovjet kézbe kerülése része volt a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéknak, ez akkor még nem volt ismert, így lehetségesnek tűnt, hogy Románia többi részét az olajmezők biztosítása érdekében Németország szállja meg. Ebben a helyzetben a magyar diplomácia sem maradhatott tétlen, így a Teleki-kormány egyre komolyabban követelte a határrevíziót, és katonai akcióval is fenyegetett. Hitlernek és a német vezetésnek azonban rendkívül kellemetlen volt a helyzet, mivel készülő nyugati offenzíva miatt mindenfajt katonai konfliktust megpróbáltak elkerülni a térségben. A német–magyar viszony olyannyira feszültté vált, hogy már ekkor szóba került Magyarország megszállása is! Végül ez nem következett be, de ezeknek az akcióknak köszönhetően került sor 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntésre. Lentebb Halder azon naplóbejegyzései olvashatók (a képek az amerikai katonai hírszerzés által a második világháború után készített hivatalos másolatból származnak), amelyek ebben az időszakban Magyarországgal foglalkoznak.

A kiemelt rész magyar fordítása:

„Magyarország Romániára vonatkozó elképzelései. Magyarország korai szakértői konferenciát akar, hogy megkezdhesse az előkészületeket. Magyarországnak Erdély felszabadítójának kell tűnnie.” 1940. április 9.

A kiemelt rész magyar fordítása:

„Délkelet: A Führer kézhez kapta a mindent lefedő időbeosztást. Werth [Henrik, magyar vezérkari főnök] üzenetét is átadták neki. A Führer jóváhagyta a magyar vezérkarral való kapcsolatfelvételt. Keitel [Wilhelm, a Wehrmacht főparancsnoka] írásban fogja átküldeni a direktívákat, amelyek abból a feltevésből fognak kiindulni, hogy a románok megengedik a briteknek, hogy partraszálljanak, s így a románok ellenségnek fognak minősülni. Ebben az esetben mi azonnal el fogjuk ismerni Magyarország jogigényét Erdélyre. Az utak felújítása most kiemelt fontosságú.” 1940. április 14.

Ez a bejegyzés azt bizonyítja, hogy német részről is tervbe volt véve Románia megszállása, amennyiben a románok nyíltan az angolszászok mellé állnak.

A naplórészlet magyar fordítása:

„1530 Führer értekezlet

1. A politikai helyzet áttekintése: Teleki küldött egy levelet a Führernek: Ez idáig Magyarországnak minden áldozatot meg kellett hoznia. Ennek meg kell változni. Egy háromhatalmi értekezletet javasol. A Führer attól félti Magyarországot, hogy Románia ellen akarja használni erőit. Ez természetesen nem illene a balkáni béke fenntartására tett irányelveinkhez, de biztosak vagyunk benne, hogy Magyarország saját maga semmi ilyesmit nem tud tenni. Vereséget szenvedne. Az államot belpolitikai összeomlás fenyegeti. A múlt nyáron biztosítottuk őt (Hitlert), hogy Magyarország nem képes három napnál tovább háborút viselni a lőszer és egyéb hadianyagok hiánya miatt. Ezért azonnal hatalmas követelésekkel halmoznának el bennünket.
   A Duce mindent megtett, hogy Magyarországot elhallgattassa, de nyilvánvalóan nem sikerült teljesen. A Führer ezért Mackensenen keresztül tartja a kapcsolatot a Ducéval, és meg fogja hozni döntéseit a Duce akaratával összhangban. A dél-keletet teljes egészében az olaszoknak akarja meghagyni.
   Az sem valószínűtlen, hogy a magyarokat az angolok ösztökélik. A magyar–szlovák határon összpontosított német csapatokról szóló sajtóhíreszteléseket bizonyosan Magyarország kezdeményezi, hogy feltüzelje a Balkánt. Ez rendkívül jól szolgálná Nagy-Britannia érdekeit, hogy az olajmezők lángra kapjanak, csak az nem mindegy, ki dobja rájuk a gyufát. Számunkra létfontosságúak a szállítmányok a román olajkutakból, legalább a következő tavaszig.
   Azután függetlenebbnek kellene lennünk.
   A Führer azt javasolta a Ducénak: a) Magyarország egyáltalán ne hozzon több áldozatot. b) Magyarországot vissza kell tartani attól, hogy egyedül cselekedjen, már csak Jugoszlávia miatt is. c) Magyarország egy elhamarkodott lépése a Balkánra vonzhatja Oroszországot, amely a legnagyobb problémát jelenthetné.
2. Vezérkari megbeszélés: A Magyarországgal való értekezletek jelenleg nem lennének célszerűek. Nagyon diszkrét beszélgetéseket (Werth-el), amennyire csak lehet, folytathatunk a vasúti kérdésekről. (Anglia és Magyarország egy szív és egy lélek. Morossow [nem beazonosítható személy, valószínűleg egy németeknek dolgozó román politikus álneve], a férfi, aki nekünk dolgozott, eltűnt.)
   A magyar vezérkarral való megbeszéléseink jellemzőit az fogja meghatározni, hogy Olaszország hogyan viszonyul a balkáni kérdésekhez. A vezérkarral való megbeszéléseket széles alapon elvetjük. »Csak átlagos eszmecserék és nem háromhatalmi értekezletek, amelyeket félre lehet értelmezni és híreszteléseket indítanak el.« (A Führer nem felejtette el a magyaroknak, hogy a lengyel hadjáratban nem engedték meg neki, hogy használja a kassai vasútvonalat, amelyet neki köszönhetnek.)” 1940. április 24.
   

Ebből a hosszabb feljegyzésből is látszik, hogyan változott a német álláspont igen rövid idő alatt a magyarokkal szemben. Onnantól kezdve, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz brit katonai beavatkozás Romániában, már Magyarország „szövetségesből” „agresszor” lett, és nem esett szó az esetleges területi revízióról sem.

A kiemelt rész magyar fordítása:

„Balkán: Magyarország még mindig aggodalomra ad okot (OQu IV). Mussolini, éppúgy, mint a Führer, ellenzi a háromhatalmi megbeszélést, mert egy ilyen megbeszélés csak felkeltené az egész világ figyelmét. Az az új lehetőség is felmerült, hogy Magyarországnak együtt kellene dolgoznia Oroszországgal. Ha Magyarország egyedül akar csapást mérni, vagy legfeljebb Bulgária szövetségében, a kudarc garantált. Olaszország beismerte, hogy a »munkások«, akiket Albániába küldött, valójában katonák.” 1940. május 5.

A kiemelt rész magyar fordítása:

„Magyarország: Levél Telekinek. Olaszország és Németország nem akarja, hogy a Balkán békéjét és harmóniáját megzavarják. Oroszországnak ugyanez az érdeke. Németország jó kapcsolatokat akar ápolni minden balkáni állammal. Magyarországnak ugyanez kell, hogy legyen az érdeke: a béke. A háromhatalmi konferencia jelenleg nem kívánatos, csak felszítaná a közhangulatot. Csáki látogatásának örülnénk. Megbeszélésem a magyar katonai attaséval szükségtelen felbolydulást okozott.” 1940. május 21.

A kiemelt rész magyar fordítása:

„Este: jelentés a külpolitikai helyzetről*. A balkáni politikai fejlemények különösen érdekesek. Magyarország kezd pimaszul viselkedni. Politikai parancsnokságunk biztos benne, hogy Oroszországot elég rövid pórázon tartjuk ahhoz, hogy ne próbáljon meg Besszarábia felé mozdulni. Ha Magyarország nem áll be a sorba, protektorátusi státuszt fog kapni (a szerző kiemelése).” 1940. május 26.

Ez a kijelentés egy igen komoly fenyegetésnek számít a német hadsereg vezérkari főnökétől, amely jól mutatja, hogy a magyar politikai eliten nagy volt a külső nyomás. Magyarország függetlensége veszélyeztetve volt, reális fenyegetésként volt jelen a német megszállás lehetősége. Halder fenyegetése végül nem vált valóra, és a további események a második bécsi döntéshez vezettek. Azonban 1940 tavaszán a német–magyar viszony tovább romlott. A magyar „pimaszságot” pedig ugyanúgy megjegyezte Hitler, mint 1939-ben a kassai vasútvonal használatának megtagadását.

Források:

War Journal of Generaloberst Franz Halder, Chief of the General Staff of Supreme Command of the German Army. III. kötet. 1939. december 7. – 1940. május 9. Archives Section, Fort Leavenworth, Kansas, USA. Document NO. N–16845–C.

Nyári Gábor: A Sándor-palotától a ravatalig. Teleki Pál második miniszterelnöksége, 1939–1941. Kairosz, Piliscsaba – Budapest, 2015.