Így írtak ők: sajtómorzsák, 1956

Noha az 1956-os forradalom és szabadságharc csak rövid ideig tartott, a közel két hét alatt hatalmas átalakulások kezdődtek meg Magyarországon. Október végétől sorra alakultak újra az 1945-1948 között működő pártok (Nemzeti Parasztpárt, Független Kisgazdapárt), valamint számos egyetemi, üzemi és kerületi forradalmi szervezet is létrejött. Számukra a tájékoztatás létfontosságú volt: a pártok a sajtón keresztül toboroztak tagokat, újságok közölték a forradalom halottjainak és sebesültjeinek névsorát, és megjelenhettek olyan tényfeltáró/oknyomozó írások is, amelyekért korábban súlyos börtönévek jártak volna fizetségül. Az is figyelemre méltó, hogy a korábban oly határozott és kemény pártsajtó, központi irányítás híján milyen esetlenül reagált a forradalmi eseményekre. A mostani posztban az 1956 október vége és november eleje között megjelent sajtótermékekből válogatunk - ugrálva térben és időben.

A Magyar Ifjúság november 1-jei számában jelent meg a fentebbi rajz, amely több szempontból is érdekes: egyrészt jelképezi a forradalom győzelmét, és azt is, hogy a tüntetők/forradalmárok nagy része nem gyökeres változást, hanem tisztességes, nem diktatórikus szocialista berendezkedést akart. A képen szereplő pesti srácok ugyanakkor a szabadságharcosok gerincét adó fiatalokat is szimbolizálják, akik közül sokan adták életüket a függetlenségért.

Ahogy - egyéb lehetőségek híján - a forradalmi szervezetek is a sajtó útján kommunikáltak, nem tettek másképp a felkelőcsoportok sem. Ezen csoportok általában nem, vagy csak csak lazán álltak egymással kapcsolatban, pont emiatt érdekes a fenti, október 31-én az Igazságban felhívás, amely több, ikonikus szabadságharcos-egység (Corvin-köz, Széna tér, Hétkerület (így bizony!)) együttműködését igazolja. Külön figyelemre méltó az "őrködjetek a forradalom tisztaságán, őrizzétek meg minden ízében csodálatos emberségeteket és becsületeteket!" kitétel: bár népítéletek és lincselések történtek, ezek számát a forradalmi vezetés igyekezett minimalizálni. Mind a korábbi, mind a kádári vezetés is igyekezett kihasználni a lincseléseket: hírek szóltak arról, hogy százával ölik a rendes, tisztességes kommunistákat, és vérengző csőcselék tombol a pesti utcákon: a legjobb példa erre a Köztársaság téri pártház ostromához kapcsolt legendárium. Emiatt is fontos volt őrködni a forradalom tisztasága felett, és a lehető legtöbb kilengést meggátolni.

A budapesti eseményekkel közel párhuzamosan Varsóban is hasonló történések játszódtak le. Bár a lengyel fővárosban harcokra nem került sor, a hatalom ott is válságban volt, az emberek pedig a magyarokhoz hasonló követelésekkel vonultak utcára. Az Írószövetség - amely forradalmi szerepe miatt később megszenvedte a megtorlást is - az Irodalmi Újság október 24-i különszámában tette közzé nyilatkozatát, amelyben szolidaritást vállaltak a varsóiakkal, igazolva az ősi közmondást, ami szerint magyar, lengyel két jó barát...

A támogatási szándék és a restaurációs kísérletek megakadályozása mellett kifejezetten érdekes a "győzelmet arassanak a leninizmus, a humanizmus eszméi" szövegrész: itt tetten érhető a szovjet kommunista párt XX. kongresszusának (1956 február) szelleme, amely elítélte a sztálinizmust (és ezzel együtt persze Sztálin legjobb magyar tanítványát is), és újra az eredeti (lenini) eszméket helyezte központba. Ennek alapján ekkor még az Írószövetségben is sokan gondolhatták, hogy maga a kommunizmus nem egy vállalhatatlan eszme, pusztán annak megvalósítása csúszott igencsak félre az évek során.

A forradalom első napjaiban a Rádió és az közigazgatás mellett a forradalmárok célkeresztjébe került a Magyar Dolgozók Pártja szócsöveként funkcionáló Szabad Nép székháza is, amelyről az elsők között verték le a vörös csillagot, és persze maga az épület sem úszta meg károk nélkül.

A megviselt székház (FORTEPAN)

Miután a szerkesztőség alkalmatlanná vált a munkára, de új sajtó még nem kezdte meg működését, a forradalmárok alternatív csatornákat, üzenőfalakat kerestek, ahol hangot adhattak követeléseiknek. Ennek szép példája volt látható a Szabad Nép székháza előtt is. A koncepció éremesélyes lehetne a "kötött pályás közlekedési eszköz alternatív felhasználása" vetélkedőn is.

Recycling (FORTEPAN/PestiSrác2)

A szebb napokat látott villamoson látható követelések javarészt egyeznek a hagyományos sajtótermékekben olvashatókkal. Külön érdeklődésre tarthat számot, hogy Gerő Ernőnek itt "csak" népbírósági tárgyalást helyeztek kilátásba; a pár nappal korábban követeltekhez képest („Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába, a Gerőt meg utána!") ez igazán humánus.

És olvasók is szép számmal akadtak (FORTEPAN/ Berkó Pál)

A fentebb is említett restaurációs kísérletek (nevesül Rákosi és társai visszatérése) ellen foglalt állást a Magyar Függetlenség október 31-i száma is, követve a "Nem engedünk a 48-ból" hagyományait. A kemény hangú felhívás tényként kezelte a forradalom győzelmét, és a magyarok többségének vágyát, miszerint "Nem akarunk átöltöztetett ÁVH-t, Nem akarunk oroszt látni". Bár az ÁVH hivatalosan már 1953-ban megszűnt, és a BM államvédelmi főosztályok vették át szerepét, ez a döntés nem került be a köztudatba, így lehetett a forradalom legfontosabb követelése (afféle nemzeti minimum) a rettegett intézmény felszámolása. Az ÁVH megszüntetését követelő nyilatkozatokat ugyanakkor úgy is értékelhetjük, hogy az minden, a diktatúrát fenntartó erőszakszervezet felszámolására/átalakítására vonatkozott.

Ismét Varsó, és ezúttal Kína is: a távolt-keleti kommunista óriás nagyon érdekes szerepet játszott az 1956-os forradalomban. Bár Kína és a Szovjetunió viszonya csak a későbbiekben romlott meg, a két óriás között már ekkor is érezhető volt némi feszültség, ugyanis mindketten a kommunista világ egyetlen, igazi vezetőjének igyekeztek beállítani magukat. A Magyar Nemzet november 2-i számából az derül ki, hogy Kína gyakorlatilag a forradalmárok mellett igyekezett nyomást gyakorolni a szovjetekre: ez igaz is volt egészen október 31-ig; az éppen Moszkvában tárgyaló kínai pártdelegáció viszonylag sokáig a be nem avatkozás mellett kardoskodott, viszont álláspontjuk ekkor (egy hosszasabb pekingi telefon után) megváltozott, és november 1-től már a Kínai Népköztársaság is a szocialista tábor egységességét hirdette. A kusza viszonyokat (és a reménykedést is) jelzi ugyanakkor a hír késése, amihez hozzájárult, hogy a budapesti kínai követség semmilyen információval (és rádióval) sem rendelkezett Peking terveivel kapcsolatban, így ők - a divatos fordulattal élve - sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudtak semmiféle értesülést.

És egy kis oknyomozás/tényfeltárás a végére: a Népszava november 3-án arról számolt be, hogy Bécsben elfogott ÁVH-s tiszteknél rengeteg készpénzt és aranyat találtak. A hír részben lelkesítően hatott a forradalmárokra, ugyanis a pártállam fenntartóinak menekülése számukra csak jót jelenthetett, és emellett az ÁVH-sok amúgy sem csekély bűnlajstromához is újabb pontokat tett hozzá.

A mai napig tartják magukat azon vélekedések, hogy a Köztársaság téri pártközpont alagsorában, borzalmas körülmények között politikai rabokat tartanak fogva. A pártház bevétele (október 30.) után azonnal megindult ezek felderítése, amelynek nagy lökést adott, hogy többen kopogást hallottak a pincékből, illetve a környékről. Számomra megdöbbentő és megható, hogy a forradalmárok milyen hatalmas erőket vetettek be az pincebörtön megtalálására. Bányászok, geológusok kapcsolódtak be a munkába, amelyhez igénybe vették a metróépítésnél használt exkavátorokat és egyéb berendezéseket is. Bár sem kazamatákat sem rabokat nem találtak, az esemény a mai napig az 1956-os forradalom nagy rejtélyei között szerepel.

Fülelőkészülék és kezelője. Érdekes a jobb oldalt álló katona is, aki szovjet mintájú sapkájára (pilotka) házi készítésű piros-fehér-zöld sapkarózsát szerzett, jelezve ezzel, hogy melyik oldalon is áll. (FORTEPAN/Nagy Gyula)

Dolgozik az exkavátor is (FORTEPAN/Nagy Gyula)

A rejtélyről és a kutatásról természetesen a sajtó is beszámolt. A Magyar Jövő november 4-i száma igen optimista címmel közölt tudósítást a Köztársaság téren folyó kutatásról, amelyet az ugyanezen a napon megindult második szovjet támadás miatt nem sikerült befejezni.