Tiberius császár, Augusztus kijelölt utódaként, meglehetősen ellentmondásos emléket hagyott maga után. Tulajdonképpen idős emberként került a Római Birodalom élére, és addigi élete során számos megaláztatást kellett átélnie, ami alighanem sokat rombolt az amúgy sem szilárd kedélyállapotán. Uralkodása végén Capri szigetére vonult vissza, ahol orgiákat rendezett, és szinte teljesen kivonta magát az uralkodói teendői alól. Mai posztunkban Suetonius császáréletrajzaiból veszünk elő néhány esetet, amikor is a császári családban "divattá vált" a halálra éheztetés, és a mérgezés, mialatt a császár pedofil hajlamainak áldozott Capri szigetén.

Út a császári címig

Tiberius apja Tiberius Claudius Nero, anyja pedig Livia volt, aki azonban hathónapos terhesen elvált a férjétől, és a válás másnapján feleségül ment Octavianushoz, a későbbi Augustus császárhoz. A császári rokonságnak köszönhetően a karrierje meredeken ívelt felfelé, és több hadjáratban bizonyította hadvezéri rátermettségét. Elvette Marcus Vipsanius Agrippa lányát, akivel boldog házasságban élt. Apósa Kr. e. 12-ben bekövetkezett halála azonban fordulatot jelentett az életében, mivel Vélhetően Augustus parancsára el kellett válnia a terhes feleségétől, aki a váratlan döntés hatására elvetélt. Tiberiusnak, mint lehetséges örökösnek, feleségül kellett vennie Iuliát, Augustus lányát, aki egyébként addig Agrippának volt a felesége. Noha Tiberiusnak és Iuliának született egy néhány napot megért fia, a pár nem igazán kedvelte egymást.

Tiberius császár márványszobra Capri szigetéről

Tiberius nem tudott mit kezdeni a felesége kicsapongó életmódjával, aki a pletykák szerint bordélyházzá változtatta az otthonát, mivel Augustus nem figyelt oda a lánya életéről terjedő szóbeszédekre úgyhogy Tiberius Kr. e. 6-ban önkéntes száműzetésbe vonult. Tette mindezt azért is, mert időközben Augustus vér szerinti unokái, Iulia fiai, Gaius és Lucius Caesar beléptek a férfikorba, és ők váltak a császár kijelölt örököseivé. Távollétében elvált a feleségétől, viszont elveszítette az addig megszerzett, és védettséget biztosító proconsuli és néptribunusi méltóságait. Ám Iulia botrányai hamarosan napvilágra kerültek, és száműzték, míg Augustus két kijelölt örököse Kr. u. 2-ben és 4-ben váratlanul elhunyt, harmadik testvérüket, Agrippa Postumust pedig Augustus szintén száműzte. A szóba jöhető örökösök száma így meglehetősen lecsökkent, úgyhogy Tiberius visszatérhetett Rómába, és Augustus hátralévő éveiben kijelölt utódként volt mellette.

Iulia, Augustus császár lánya

Tiberius személyiségéről Suetonius így számol be:

Nagy testű, nagy erejű ember volt, a normálisnál magasabb termetű, széles vállú és mellű, egyébként tetőtől talpig minden tagja szabályos és arányos. Bal keze mozgékonyabb és erősebb volt, mint a jobb, ízületei pedig olyan erősek, hogy egy egészséges, friss almát keresztül tudott döfni az ujjaival, és egy kisfiú, vagy akár egy fiatalember fejét már egy fricskával megsebesítette.

Bőre fehér volt, a haja hátul úgy lenőtt, hogy a nyakát is elfedte, ezt családi vonásnak tartották. Arca nemes, de gyakran hirtelen támadt daganatok éktelenítették. Különlegesen nagy szeme volt, és ami szinte csodaszámba ment, éjjel, sötétben is látott, igaz, hogy csak közvetlenül ébredés után, rövid ideig, aztán megint eltompult a látása. Járás közben nyakát mereven hátraszegte. Arckifejezése általában feszült volt. (...)

Az istenekkel és a vallási előírásokkal nem sokat törődött, mert az asztrológia híve volt, és meggyőződéssel vallotta, hogy minden a végzet akaratából történik. A mennydörgéstől mégis nagyon félt, mihelyt beborult az ég, mindig babérkoszorút tett a fejére, mert állítólag a babérba nem üt a mennykő. (Kopeczky Rita fordítása)

A birodalom élén

Tiberius uralkodása (Kr. u. 14 - 37) elején eltűnnek azok a személyek, akik fenyegethették volna uralmát. Iulia, Augustus lánya, az alultápláltságba halt bele a száműzetésben, de a fennmaradt források azt gyanítják, hogy Tiberiusnak szerepe lehetett a felesége halálában. Csakúgy, mint Postumus Agrippa halálában is, akit Augustus halálával egyidőben végeztek ki az őrei, noha Tiberius nyilvánosan tagadta, hogy az esethez bármi köze lenne.

Eleinte nem akarta elfogadni a hatalmat, és a senatusban is visszautasította azt, hogy megszavazzák neki Augustus címeit, de a testület végül megtette ezt, viszont az újdonsült császár visszautasította a pater patriae, azaz a haza atyja kitüntető címet. A politikájában Augustus folytatójának bizonyult, de nem kezdett újabb hadivállalkozásokba. A birodalom határainál lévő germánokat nem katonai erővel, hanem elsősorban diplomáciai manőverekkel csendesítette le, Róma-barát clienskirályságokat létrehozva a limes mentén.

A családjához azonban egészen más viszony fűzte. Anyjával, Liviával eleinte rendezett volt a viszonya, néhány év után azonban összevesztek, és Tiberius minden kiváltságát visszavonatta. Livia Kr. u. 29-ben bekövetkezett halálát követően a temetésére nem ment el, sőt, a szenátusban megvétózta a díszes temetéssel és a kitüntető címekkel kapcsolatos indítványokat is. Az öccse fiával, Germanicus-szal is összekülönbözött, mivel másképpen ítélték meg a germánokkal szembeni politikáját, és a császár leállította a hadjáratot. Keletre küldte Germanicust, hogy irányítsa a birodalom keleti felét, ő azonban Szíriából egy meglehetősen provokatív látogatást tett a császár magánprovinciájába, Egyiptomba. Ezt követően Kr. u. 17-ben, Antiochiában váratlanul elhunyt, a gyanú pedig Szíria kormányzójára, Calpurnius Pisóra terelődött, aki Tiberius támogatásával aktívan akadályozta Germanicus működését. Megvádolták a gyilkossággal is, ám öngyilkos lett, mielőtt az eljárás megkezdődött volna, talán azért is, mert elveszítette Tiberius támogatását.

Germanicus, Tiberius császár unokaöccse, Caligula apja

Tiberius következő örököse legidősebb fia, Drusus lett, aki már korábban elvette Livillát, Germanicus húgát, ám az ő házasságuk finoman szólva sem volt boldognak mondható, már csak azért sem, mert szeretője lett az egyre befolyásosabb Lucius Aelius Seianusnak. Seianus és Drusus nem kedvelte egymást, úgyhogy rávette Livillát, hogy mérgezze meg a férjét. Drusus Kr. u. 23-ban halt meg. Tiberius azonban megtiltotta, hogy az özvegyen maradt Livilla és Seianus összeházasodjon, viszont a politikai élettől Kr. u. 26-ban visszavonult Capri szigetére, átadva a terepet Seianusnak.

Tiberius legidősebb fia, Drusus

Capri kéjbarlangja

Suetonius már Tiberius korábbi viselkedésében is felfedezni véli a későbbi kicsapongásokat:

Visszavonultságában, megszabadulva minden korláttól és abban a hitben, hogy rejtve van az emberek szeme elől, egyszerre szabadjára engedte minden bűnös hajlamát, amelyeket addig nagy nehezen és nem túl jól leplezett. (...) Már újonc korában is annyira rabja volt a bornak, hogy a táborban Tiberius Claudius Nero helyett a Biberius Caldius Mero, azaz Színbortól Hevülő iszákos nevet ragasztották rá.Később, már mint princeps, éppen a közerkölcsök megjavításán buzgólkodott, egy éjszakát és azután még két teljes napot végigdáridózott Pomponius Flaccus és Lucius Piso társagásában. Nyomban oda is adta az egyiknek Syria provinciát, a másiknak Róma városparancsnoki tisztségét, az erről szóló okiratban pedig "minden kellemes órája vidám cimboráinak" hívta őket.

Bejelentkezett vacsorára Sestius Gallushoz, a dúsgazdag vén kéjenchez, akit Augustus egykor megbélyegzéssel sújtott, és néhány nappal azelőtt ő maga is lehordta a szenátusban, méghozzá azzal a feltétellel, ha az öreg nem változtat a szokásain, nem rövidíti meg a lakoma rendjét, és meztelen lányok szolgálják fel az ételt. (Kopeczky Rita fordítása)

Tiberius villájának romjai Capri szigetén

Capriban azonban még ezeken is túltett:

Capribeli magányában megtervezett egy szalont, titkos kéjelgéseinek színhelyéül, ahol mindenhonnan felhajtott lányok és kéjfiúk csapatai meg természetellenes közösülési módok kitalálói, akiket "spintriáknak" hívott, háromtagú láncokba kapcsolva fajtalankodtak egymással Tiberius szeme láttára, hogy ez a látvány újra feltüzelje lankadó vágyait.

A házban többfelé elszórt hálótermeit a legpajzánabb festményekkel és szobrocskákkal díszítette, s kéznél voltak Elephantisz könyvei is, nehogy valaki feladata végzése közben a parancsolt pozitúrát illetően képes útmutatás nélkül maradjon. Az erdőkben, ligetekben szerelmi fészkeket létesített, ahol fiatal fiúk és leányok Pán-, és nimfakosztümökben kínálgatták bájaikat a barlangokban, sziklák mélyedéseiben. Ezért az emberek a sziget nevéből szójátékot faragva, széltében-hosszában, Caprineusnak, vagyis Bakkecskésinek nevezték Tiberiust.

Még ennél is ocsmányabb gyalázatosabb hírek keringtek róla, amelyeket szinte még elmondani vagy meghallgatni sem lenne szabad, nemhogy elhinni. Állítólag zsenge kisfiúkat tanított be, akiket halacskáknak nevezett, hogy úszás közben a combja között forgolódjanak, és nyelvükkel meg gyengéd harapdálással csiklandozzák. Sőt, azt is beszélték, hogy nagyobb, de még el nem választott csecsemőknek emlő gyanánt a hímvesszőjét adta a szájába. Efféle gyönyörűségek vonzotték mind hajlamainál, mind koránál fogva.

Egyszer valaki azzal a feltétellel hagyta rá örökül Parrhasziosz festményét, amelyen Atalanté a szájával elégíti ki Meleagroszt, hogy ha megbotránkozik rajta, fogadjon el helyette egymillió sestertiust. Tiberius bizony a képet választotta, és fel is akasztotta a hálószobája falára. Azt is mondják, hogy egyszer áldozatbemutatás közben annyira megejtette a tömjéntartót vivő fiúcska szépsége, hogy nem tudott erőt venni magán, és alighogy véget ért a szertartás, magával vitte és megbecstelenítette, de nemcsak őt, hanem a bátyját is, egy fuvolásfiút. Később a két gyermek felhánytorgatta egymásnak ezt a szégyent, Tiberius ezért mindkettőnek összetörette a lábszárát. (Kopeczky Rita fordítása)

Seianus bukása

Mialatt Tiberius a fenti tevékenységeivel foglalatoskodott, Seianus módszeresen kiterjesztette a hatalmát. A császári családban senki nem érezhette magát biztonságban. Germanicus özvegye, Agrippina (Agrippa és Iulia lánya) Kr. u. 29-ben száműzetésbe kényszerült. (Eleve nem volt túl jó viszonyban a császárral, akiről azt tartotta, hogy megmérgeztette Germanicust, és őt is meg akarja mérgezni). Miután erőszakkal állt ellen Pandataria szigetén, Tiberius parancsára megkorbácsolták, és elveszítette a fél szemét. Tiltakozásul éhezni kezdett, de a császár úgy rendelkezett, hogy erőszakkal etessék meg, ám Kr. u. 33-ban éhen halt. (Tacitus szerint nem önként). A fiai közül Nero öngyilkos lett, Drusust pedig halálra éheztették, akiről még a történetírók is feljegyezték, hogy a saját ágyneműjét ette kétségbeesésében. Caligula, a későbbi császár, csak azért úszta meg, mert őt Tiberius magával vitte Caprira.

Seianus nem késlekedett a római előkelők ellen sem fellépni, és vagyonelkobzásokhoz vezető ítéleteket csikart ki, mialatt senki nem érezhette magát biztonságban kiterjedt besúgóhálózatától. Seianus azonban alighanem Tiberiust is el akarta tenni láb alól, ám szándékait a császár előtt leleplezte Antonia, Germanicus és Livilla anyja. Tiberius titokban kinevezte Macrót Seianus utódjának, majd elfogatta, és kivégeztette. A bukott kegyenc damnatio memoriae-ben részesült, szobrait ledöntötték, a nevét kitörölték a nyilvános feljegyzésekből. Seianus bukása a kivégzések újabb hullámát hozta el, köztük a híveiét és a családtagjaiét.

Már csillapodott a nép haragja, és az addigi kivégzésektől a legtöbben megenyhültek, mégis úgy határoztak ezek után, hogy Seianus többi gyermekével szemben is eljárnak. Börtönbe hurcolták tehát fiát, aki fel tudta fogni, hogy mi vár rá, és leányát, aki viszont annyira nem értett semmit, hogy megkérdezte: miféle vétkéért és hova viszik, nem fogja többé csinálni, és gyermeknek kijáró ütleggel is megfenyegethetik. Azt írják az egykori szerzők, hogy mivel a főben járó ügyekben eljáró bíróság ítéletével szüzet sújtani hallatlan dolognak tartották, a hóhér ott a kötél mellett erőszakot követett el rajta, azután a megfojtott gyermekek holttestét a Gemonia-lépcsőre vetették. (Tacitus: Évkönyvek. Fordította: Borzsák István)

A Seianus konzulsága idején vert érmékről kitörölték a bukott politikus nevét.

Tiberius ekkor tudta meg, hogy elsőszülött fia gyilkosság áldozata lett. Antoniának azonban megadta azt a kegyet, hogy ő maga dönthetett a lánya sorsa felől, így az asszony, hogy elkerülje a családra hulló szégyent, befalaztatta és halálra éheztette Livillát.

Tiberius utolsó évei

Tiberius Capri szigetén maradt, amelyet mindössze kétszer hagyott el. Az utolsó éveiben, főleg Seianus bukása után, a szokásai mit sem változtak.

Vad dühöngését csak növelte elkeseredése, amikor értesült fia, Drusus halálának valódi okáról. Azt gondolta ugyanis, hogy Drusus belebetegedett szertelen életmódjába, és ebbe pusztult bele. Amikor megtudta, hogy fiát a felesége, Livilla és Seianus mérgezte meg orvul, nem fukarkodott a kínvallatással és a kivégzésekkel. Egész napokon keresztül csak ennek a nyomozásnak szentelte magát, és annyira belefeledkezett, hogy amikor bejelentették rhodoszi vendéglátójának érkezését, akit ő maga hívott meg egy barátságos levélben Rómába, parancsot adott, hogy azonnal vonják kínpadra, mert azt hitte, hogy az ügy egyik nélkülözhetetlen tanújáról van szó. Amikor aztán kiderült a tévedés, megölette, nehogy elhíresztelje a rajta esett sérelmet.

Capri szigetén még ma is mutogatják hóhérmunkája színhelyét, ahonnan az elítélteket hosszan tartó, válogatott kínzások utá a tengerbe dobatta, és mindezt végig is nézte. Odalent pedig tengerészgyalogosok csapata fogadta a tetemeket, és ha még pislákolt bennük valami élet, rudakkal-evezőkkel kiverték belőlük. Tiberius maga is kieszelt néhány kínzást, például ezt: csalárd módon leitatta áldozatait színborral, majd hirtelen elkötöztette szeméremtagjukat, úgyhogy a boldogtalanokat egyszerre kínozta, feszítette a hurok és a vizelet. (Fordította: Kopeczky Rita)

Tiberius gyanakvó természete Seianus bukásával nem változott, a dinasztiából végül Germanicus fia, Caligula, a császár unokája, Tiberius Gemellus, és Germanicus öccse, Claudius élte túl őt. Tiberius úgy végrendelkezett, hogy a hatalmat Caligula és Tiberius Gemellus osszák meg egymás között. Tiberius Kr. u. 37-ben halt meg. Suetonius és még inkább Tacitus szerint Tiberius annyira rosszul lett, hogy elveszítette az eszméletét, és ekkor Caligula és a társai nekiláttak ünnepelni a császár halálát. Csakhogy Tiberius nem halt meg, hanem felébredt, és enni kért. Az ünnepségben megzavart Caligula és Macro ekkor inkább úgy döntöttek, hogy megfojtják az idős császárt. (Máshol azonban ez a történet nem olvasható, és Tiberius természetes halálára tesznek utalásokat).

Noha Suetonius művét lehetetlen megkerülni a korszak tárgyalásakor, mégis óvatosan kell bánnunk bele, mert értesülései időnként pontatlanok, és előszeretettel választ egy-egy császár életéből szenzációhajhász momentumokat. Tiberiusról, ahogy a történetírók nagy részének, neki sem volt túl nagy véleménye, és a személyiségének az árnyoldalait emelte ki. Túlzásai közé tartoznak például az olyan megjegyzések, mint amikor azt írja, hogy a szűz lányok kivégzés előtti megerőszakolása általánosan elterjedt lett volna Tiberius korában, holott egyetlen esetről tudunk, amikor Seianus kislányával bántak el ilyen barbár módon. Suetonius bizonyos értelemben előfutára volt a szenzációra éhes tömegeket megcélzó történetírói műfajnak, de megihletett olyan regényírókat is, mint az Én, Claudius szerzőjét, Robert Gravest.

Felhasznált irodalom:

Suetonius összes művei.  Budapest, 2004. Osiris Kiadó. Fordította: Kis Ferencné és Kopeczky Rita, a jegyzeteket írta Patay-Horváth András.

Tacitus. Budapest, 1970. Magyar Helikon. Fordította: Borzsák István