Portugália a XX. századba lépve egy elmaradott, a feudalisztikus előjogait őrző elittől megnyomorított országocskának tűnt. Ahogy a korabeli magyar sajtóban is megfogalmazták:

Portugália ugyan ritka népességű ország, de népe évszázadokon át gazdag volt gyarmataiból s midőn ezeket elvesztette, a külső fénynyel együtt a társadalom is hanyatlani látszott s ma is úgy látszik. Tény annyi, hogy a kis népet kimerítette az erőlködés, hogy gyarmatait megtartsa s hogy régi törvényei és intézményei, melyek sokkal fényesebb viszonyok számára alkottattak, a kimerültséget állandóvá tették.
Népek halála. Vasárnapi Újság, 1901, 29. sz. 466.

Korabeli tudósítás a portugál királygyilkosságról
Tolnai Világlapja, 1908. 02. 09.

Többen azonban, főleg a városi polgárság körében felismerték a helyzet tarthatatlanságát, és igyekeztek változtatni rajta. Az évszázad első felében mondhatni turbó fokozatra kapcsoltak, hogy behozzák a lemaradásukat: 1908-ban megölték a királyukat Dom Carlost, majd, mivel az új királlyal – az előző fiával – sem voltak túlzottan elégedettek, két év múlva úgy döntöttek, végleg lecserélik a királyságot, és inkább valami újjal próbálkoznak: 1910-ben kihirdették a köztársaságot. Ezzel sebesen az élbolyba törve Svájc és Franciaország után ők váltak a kontinens harmadik köztársaságává.

A köztársaság kikiáltása
Tolnai Világlapja, 1910. 10. 30.

A köztársasági politikusok, bár kétségkívül sok reformot foganatosítottak az országban, olyan hevességgel akarták leküzdeni az ország lemaradását, amire a társadalom még nem állt teljesen készen. A reformok tehát sokakban visszatetszést keltettek. Ráadásul a köztársasági kormányzás egyéb tekintetben sem tekinthető egyértelmű sikersztorinak: mindennapossá váltak a politikai merényletek, a sztrájkok, a parlament pedig a hatalmi ágak nem megfelelő súlyozása miatt nem tudott választ adni a sokasodó problémákra. Az ország eladósodottsága viszont rohamtempóban növekedett.

Pár hónappal a köztársaság kikiáltása után már ilyennek tűnt a helyzet – pedig a java még hátra volt
Kakas Márton, 1911. 01. 22. 

Az első világháború után jött a totális káosz. Miután a katonaság néhány vezetője ezt megelégelte, 1926. május 28-án katonai puccsal átvették a hatalmat. A régi rendszer népszerűségét mutatja, hogy megdöntéséhez nem volt szükség túl sok harcra:

A katonai puccs egyik vezetője, Gomes da Costa

Ahogy azonban az várható volt, a katonák sem értettek sokkal jobban az államháztartás rendbetételéhez, mint a köztársasági politikusok, ezért két évvel később, 1928-ban a kor egyik elismert pénzügyi tekintélyét, a coimbrai egyetem tanárát, António de Oliveira Salazart nevezték ki pénzügyminiszterré.

Salazar aztán klasszikus megszorító intézkedéseket bevetve elég hamar jelentős sikereket ért el. Hamarosan ráragasztották a „Salvador da Pátria” vagyis a haza megmentője címet, majd 1932-ben miniszterelnöknek is kinevezték. Nem sokat szórakozott, egy évvel később új alkotmányt írt, majd szépen lassan megszilárdította tekintélyelvű, korporatív diktatúráját.

A haza megmentője – szerencsés az a haza, amelynek ilyen fiai vannak
Forrás

Salazar egy igazi magának való prof volt, úgyhogy a korszak többi diktárori babérokra törő politikusával szemben ő nem sokat törődött személyi kultuszának építgetésével. Erre egyébként alkatilag sem volt nagyon alkalmas, elég csak ezt a beszédét megnézni:

Salazar beszéde

A portugálok közel 70%-a ekkor még analfabéta volt, úgyhogy valószínűleg nem nagyon tudtak egy hullámhosszra kerülni a sipítozó hangon, érthetetlen körmondatokban fogalmazó politikusukkal.

Mindenesetre Salazarnak volt egy-két megfelelő fasiszta hagyományokon nevelkedett spin doctora, például a Mussolinit és Hitlert is körbeudvarló António Ferro, aki meggyőzte, hogy a remek megszorító intézkedések mellett egy kis jó politikai marketing sem haszontalan a további sikerekhez.

Szobor készül a diktátorról. A munkálatokat a kép bal oldalán álló António Ferro felügyeli.
Forrás

Ennek az imázsépítésnek volt része, hogy 1938-ban, tehát pénzügyminiszterré történő kinevezése tizedik évfordulóján a diktatúra kiadott hét olyan plakátot, amelyet minden iskolában ki kellett függeszteni, hogy a kis diákoknak országszerte az eszébe véssék Salazar tevékenységének áldásos eredményeit. Ezeket a plakátokat nevezeték Lição de Salazarnak, vagyis Salazar leckéjének.

Diákok és tanárok együtt tanulmányozzák Salazar dicső tetteit
Forrás

A hét plakátból hat a köztársasági időszakkal hasonlította össze a megelőző tíz év eseményeit, egy-egy a diktatúra által fontosnak ítélt témára összpontosítva. A bal felső sarokban kicsiben és borús színekkel megfestve volt látható a köztársaság szerencsétlenkedése, a jobb alsó sarokban nagyban és vidám színekkel pedig az, hogy micsoda haladást hozott ezzel szemben az elmúlt évtized. Ennek Salazar azért érezhette szükségét, mivel egyértelműen a korábbi köztársasági, demoliberális berendezkedést okolta azzal, hogy Portugália olyan országgá vált, amelyet Európa-szerte senki sem tudott gúnymosoly nélkül felemlegetni. A liberalizmus ellen ezért többször is erős kirohanásokat intézett:

Nem beszélhetünk erős államról ott, ahol a végrehajtó hatalom nem erős, ennek a meggyengülése pedig az individualista liberalizmus, a szocializmus, a pártos szellem vagy a parlamentarizmus túlzásai és zavarai által dominált politikai rendszereknek az általános vonása.
Salazar: Discursos (1930)

Ha a liberalizmus lényege az, hogy az egész társadalmat az egyéni szabadságra építjük, akkor szerintem a liberalizmus hazugság. Én nem a szabadságban, hanem a szabadságokban hiszek. Azt a szabadságot, amely nem hajol meg a nemzeti érdek előtt, anarchiának nevezik, és ez a nemzet pusztulását hozza magával.
Salazar: Imprensa (1958)

A pénzügyek – A pénzügyek 1928-tól kezdődő helyreállításának köszönhetően a mintaszerű gazdálkodás és az aranytartalékok folyományaként az erős államkötvények és az erős portugál pénz a világon a legmegbízhatóbbak közé tartoznak.
Forrás

A plakát magáért beszél: a köztársaság alatt csak úgy hányta magából az inflálódó pénzt a bankóprés, most meg minden rendben, szépen glédában állnak az aranyak és a pénzeszsákok

Fenyvesek, szántók és autóutak – Ahol egykor a hegyek terméketlenek, a földek aszályosak, az utak pedig járhatatlanok voltak, ma már újra zöldellnek a fenyők, ragyognak az arany kalászok, miközben Portugáliát keresztül-kasul behálózzák a csodálatos autóutak.
Forrás

Ahogy az ekkoriban több helyen is dívott a világban, a gazdasági világválság nyomán kialakult problémákat Portugáliában is az infrastrukturális fejlesztések felpörgetésével igyekeztek orvosolni. Ez a plakát a Salazar irányítása alatt elvégzett munkára akarta felhívni a figyelmet.

A portugál kikötők – Korábban nem voltak olyan kikötőink, amelyek a nemzetgazdaság igényeit ki tudták volna elégíteni, vagy mindennapi kemény munkájuk során legalább a halászainknak a segítségére lettek volna. Az Estado Novo [az Új Állam – így hívták Salazar rendszerét] viszont sorra építi a kikötőket; ma már a legnagyobb tengerjáró hajók is ki tudnak kötni Portugália mólóinál.
Forrás

Ez a kép szintén az infrastrukturális fejlesztésekre hívta fel a figyelmet egy, a portugál nemzet szempontjából fontos területen: a fél világot felfedező, hajózási tudásukra büszke portugálok önérzetét valószínűleg legyezgette, hogy egy kicsit újra nagy hajósnemzetnek képzelhették magukat.

A történelmi és művészeti örökség újjáéledése – A felfordulást és nyomort mutató elhanyagolt közszolgáltatások és romok nyomán az Estado Novo, azzal együtt, hogy új dolgokat épít, a nemzet történelmi és művészeti örökségét is újraéleszti.
Forrás

Ahogy már írtam, az egykori teljesítményükre és színes történelmükre büszke portugálok a huszadik század elejére elég komoly lejtmenetbe kerültek. A salazari berendezkedés egyik célkitűzése volt, hogy visszaadja a nemzetnek a büszkeségét, ezért fontos retorikai elemet jelentett, hogy állandóan, úton-útfélen az ország dicső múltjával, nagy teljesítményeivel, keresztény hitet és civilizációt terjesztő szerepével hozakodtak elő. Többek között erre utal a plakáton az, hogy a régi lovagkori várat és a templomot most takarosan felújították.

A nemzet és a birodalom védelme – Szemben a pártok által a nullára redukált hadsereggel, az Estado Novo minden területen biztosítja a leghatékonyabb technikai eszközöket a nemzet és a birodalom védelme számára.
Forrás

Ahogy láttuk, Salazar a hatalomra kerülésében a népi támogatásnak nulla szerepe volt; csak azért kaphatott miniszteri széket, mert a katonák megbíztak benne. Ezért aztán folyamatosan gesztusokat kellett tennie a hadseregnek, nehogy véletlenül ugyanúgy az ő hatalmát is megdöntsék, mint ahogy annak idején a köztársaságot. Erre tehát semmi pénz nem volt drága. A különböző fegyvernemek közül itt azért valószínűleg a haditengerészet került előtérbe, mivel ez volt a legfontosabb a gyarmati területek megőrzéséhez – a portugál tengeri birodalom megőrzése pedig szintén része volt a portugál nemzeti büszkeségnek.

A munka és a társadalmi igazságosság felmagasztalása – A korporatív berendezkedésű Estado Novo-val olyan korszakba léptünk, amelyben fontos helyet foglal el a munka és a társadalmi igazságosság.
Forrás

A salazari állam a saját narratívája szerint a szociális pápai enciklikák alapján állt. A propaganda állandóan azt hangoztatta, hogy korporatív államszervezetével meghaladta a liberális kapitalizmus által okozott nehézségeket, és az osztályharcot is. Ehhez ugyan elfogadta a kapitalizmust, de fenntartotta az állam intervencionalista szerepét. A munkásoknak tilos volt a sztrájk vagy a szakszervezetekbe tömörülés, cserébe – elvben – a korporációkon belül érvényesíthették az érdekeiket. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a kapitalista vállalatok az állam segítségével mindent le tudtak nyomni a munkások torkán, akiknek semmilyen eszköz nem állt rendelkezésére ahhoz, hogy az érdekeiket képviselni tudják.

A sorozat utolsó darabja némileg eltér a korábbiaktól. Ez nem az előző rendszert és az Estado Novo-t hasonlítja össze, hanem magába sűríti mindazt, amit Salazar gondolt arról, hogy milyennek is kellene lennie az ideális portugál társadalomnak.

Isten, haza, család: a nemzeti nevelés hármasa.
Forrás

A család egyszerű, de rendezett körülmények között él, gazdálkodásból tartja el magát. A család fenntartója az apa, ezért neki minden tisztelet kijár: amikor hazaérkezik, mindenki rá figyel, helyéről felállva üdvözli. Az anya  szerepe alárendelt: otthon van, egyetlen dolga, hogy a háztartást vezesse. Ez abból is látszik, hogy a füzeteit bújó fiúval ellentétben a kislány háztartásosdit játszik. A korabeli elsős olvasókönyvben is már ezt a példát állították a kislányok elé:

A családanya
Emilia nagyon ügyes, talpraesett, és szeret segíteni az anyjának.
– Anya, már felsöpörtem a konyhát, a helyükre raktam a székeket, és letörölgettem a port. Hadd terítsem meg ma az asztalt is én a vacsorához!
– Jól van kislányom. Ha nagy leszel, biztosan kiváló családanya leszel.
http://oliveirasalazar.org/download/documentos/A%20lição%20de%20Salazar___4D121BE9-3394-4D43-AB1F-A81584CE2799.pdf

A tisztelet, a hierarchia egyébként is igen fontos: a terített asztalnál a szülők egy-egy széken, a gyerekek meg kis sámlin fognak üldögélni. Ahogy a korabeli pedagógiai maxima is kifejezte:

A családban az apa, az iskolában a tanár, az államban pedig a kormány a főnök.
Filomena Maria Silva: A educação cívica em portugal desde a I república ao final do estado novo

Szóval fontos, hogy mindenki tudja, hol a helye. A legjobb, ha az egyszerű körülmények között élő jámbor földművesek és munkások közül senki sem kérdőjelezi meg, hogy miért is olyan az élete, amilyen, hanem egyszerűen csak elfogadja azt olyannak, amilyen. Csak ne legyen senkinek igénye semmi modernségre: a házikóban sincs se áram, se folyóvíz, nem is beszélve rádióról, autóról vagy bármi egyébről. Ez egyébként érdekes kontrasztban van az előző képeken hangsúlyozott technikai fejlődéssel.

Fontos az egyház (a katonaság mellett ez volt Salazar hatalmának másik fontos támasza), hiszen a házioltár központi helyet kap a képen. Hasonlóan fontosak a portugál hagyományok, a nemzeti öntudat: az ablakból egy portugál vár látszik, rajta vígan integet a nemzeti lobogó.

Salazarnak az első évtizedben bevezetett reformjaival sikerült stabilizálni az ország gazdaságát, sőt a második világháborút is elég ravaszul, szinte végig semlegesen, mindkét harcoló féllel kereskedve sikerült végiglavíroznia. Utána viszont lassan-lassan jelentkezni kezdtek a rendszer belső problémái – mondjuk ez ilyen nagyívű társadalmi víziókkal talán nem is volt csoda. Ennek ellenére az Estado Novo elég hosszan, 1974-ig kitartott. Végül aztán Salazar rendszerét is a katonaságnak kellett eltakarítania az történelem országútjáról.

Felhasznált irodalom
Tom Gallagher: Portugal: a twentieth-century interpretation. Manchester, Manchester University Press. 1983.
Luís Reis Torgal: Estados Novos – Estado Novo, I–II. köt. Coimbra, Imprensa da Universidade de Coimbra. 2009.
Filipe Ribeiro de Meneses: Salazar. Uma biografia política. D. Quixote, Alfragide, 2010.
Maria Margarida Rodrigues Remédio: A Lição de Salazar e a iconografia do Estado Novo. Contributo para a  História da Educação em Portugal (1933–1939). Dissertação de Mestrado em Didáctica da História. Lisszabon, Universidade de Lisboa, 2012.
Paulo Neves da Silva: Citações de Salazar. Casa das Letras, Alfragide, 2013.