Sztálin kedvence - I. rész

                Lavrentyij Berija 1899. március 29-én született az abháziai Merheuliban. Noha szegény családból származott, vallásos édesanyja elhatározta, hogy taníttatni fogja a fogékony gyermeket. Lavrentyij Szuhumiban végzett mint vízügyi mérnök 1917-ben.

_1920-.jpg

Lavrentyij Berija 1920-ban. Forrás: Wikimedia Commons.

               

Alig kezdte gyakorolni hivatását, amikor – még diplomaszerzésének évében – besorozták a hadseregbe. Szerepe itt meglehetősen homályos és az idevágó ismeretek is hiányosak. Biztosan állítható, hogy Berija Bakuban több alkalommal is börtönbe került, hol kémtevékenység, hol „bolsevik felforgatás” vádjával. Minden alkalommal sikerült kimagyaráznia magát, nem egyszer úgy, hogy vádlóiról még terhelőbb adatok nyilvánosságra hozatalával fenyegetőzött. A gátlástalan, de kétségkívül agilis és elhivatott kommunista fiatalemberre már a moszkvai vezetés tagjai is felfigyeltek, és 1922-ben, Grúzia szovjet megszállásakor Berija toborozta és irányította a grúz Cseka titkos politikai részlegét. „Alkalmasságát” hamar sikerült bebizonyítania: 1924-ben vérbe fojtotta hazájának szovjetellenes felkelését, azonban állítólag előre figyelmeztette a „lázadó” vezetőket a készülő akcióról, így azok még időben elmenekülhettek. Az ügyből hatalmas, ám jól titkolt botrány keletkezett, 1926-ban maga Feliksz Dzerzsinszkij, a Cseka parancsnoka rendelt el nyomozást Berija ellen, ám a grúz elúttal is kibújt a hálóból: semmilyen terhelő bizonyítékot nem találtak ellene.

220px-rian_archive_6464_dzerzhinsky_wiki.jpg

Feliksz Dzerzsinszkij, a Cseka parancsnoka. Forrás: Wikimedia Commons.

                A Cseka-megbízott ezek után minden gátlását félretéve igyekezett megnyerni főnökei feltétlen bizalmát, és életének legfontosabb céljául a ranglétrán való minél gyorsabb emelkedést tűzte ki. Módszere a következő volt: parancsnokaival szemben mindig alázatosan viselkedett, igyekezett elnyerni bizalmukat és barátságukat, de ezt csak arra használta fel, hogy terhelő adatokat gyűjtsön róluk. Beosztottjairól pedig a körülményekhez képest gondoskodni próbált: kedvezményeket csikart ki számukra, jó fizetéseket eszközölt ki, és hosszabb, akár külföldi szabadságot is engedélyezett nekik. Így sikerült elérnie, hogy „alulról” folyamatosan támogatták, feletteseit pedig bármikor megzsarolhatta.

                A kifinomult módszer, valamint Grúziának – saját hazájának! – betagozódása a Szovjetunióba Sztálin figyelmét is felkeltette. Berija érdemeit úgy ismerte el, hogy 1932-ben a Transzkaukázusi pártszervezet első titkárává nevezte ki, és feleségének unokatestvérét, Alexandra Nakasidze Sztálin házvezetőnője lett Moszkvában – így folyamatosan szállíthatta az információkat a diktátorról Berijának. A „gazdával” való viszony olyan bizalmas volt, hogy Berija és Sztálin gyakran nyaraltak együtt. Igaz ugyan, hogy egy alkalommal a határőrség tévedésből tüzet nyitott arra a motorcsónakra, amelyen a diktátor és kedvence hasították a vizet, de ezt az incidenst is kedélyesen sikerült elsimítani.

twitter.jpg

Berija és Sztálin közös nyaraláson az 1930-as években. Forrás: Twitter.com

                Grúziában, Berija birodalmában azonban tombolt a terror. A párt helyi főtitkára írókat, költőket, fordítókat, színházi rendezőket és professzorokat tartóztattatott le, hogy az ellenállás legcsekélyebb csíráját is elfojthassa. A hosszú kínzások és ütlegelések hatására a „vádlottak” beismerték, hogy valamennyien török megbízásból tartózkodnak az országban, és céljuk az, hogy tífuszt terjesszenek, amivel megtizedelik a lakosságot, hogy ezután a területet átadhassák az ankarai kormánynak. A tisztogatás 1937. végéig tartott – utána Sztálin kedvence újabb feladatot kapott.

                1938-tól Berija lett az NKVD (Belügyi Népbiztosság) parancsnoka, habár intézkedései nem voltak önállóak – hetente legalább kétszer, de gyakran naponta találkoztak, hogy a diktátor átadhassa utasításait hű emberének. Ekkor az NKVD felszínes reformon esett át: több volt nyomozót letartóztattak, az általuk elfogottakat pedig szabadon bocsátották. Ez azonban inkább propaganda volt, a valóságban Berija itt is tisztogatott:  megszabadult elődjének, Nyikolaj Ivanovics Jezsovnak az „udvartartásától”, így biztosítva helyet a saját híveinek. A közvélemény gyakran amnesztiaként emlegeti Berija működésének kezdeti szakaszát, azonban ez egyáltalán nem helytálló: a grúz parancsnok csak csökkentette az „ellenforradalmi tevékenység” miatt kiszabott halálos ítéletek számát; 1937-ben 328618 embert végeztek ki, 1939-ben 2552-t, 1940-ben pedig „csak” 1649-et. A Gulag-fogolytáborok „népessége” azonban egyenletesen nőtt: 1939-ben 749647 foglyot, míg 1940-ben már 1158402 rabot tartottak számon a táborokban.

3028046_d30f957046ef40b3fd7247cb5fd6b84e_wm.jpg

Nyikolaj Ivanovics Jezsov, Berija elődje. Itt még szent a béke Sztálinnal... Forrás: Wikimedia Commons. 

                Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov – Ribbentrop paktum nem csak a szovjet külpolitikát, hanem a belpolitikát is megváltoztatta. A legfőbb ellenség immár nem a nemzetiszocialista Németország, hanem a Nyugat lett. Az NKVD is újabb feladatokat kapott: meg kellett semmisítenie az olyan embereket, akik árthattak a Szovjetunió hírének, vagy a Sztálinról kialakított képet kritizálhatták. Az első ilyen személy Lev Trockij volt, aki ekkoriban Mexikóban élt. Berija – több áttétellel persze – felbérelte a feltétlenül Sztálin-hű Ramón Mercadert, aki nem kis munkával beférkőzött az idős Trockij bizalmába. 1940. augusztus 20-án azonban az emigráns politikus megfizetett könnyelműségéért és azért, hogy szembe mert szállni Sztálinnal: ekkor ugyanis Mercader meggyilkolta. Berija szerepe félreérthetetlen: 1941. január 30-án az állambiztonsági szervek főbiztosává léptették elő, és Sztálin személyesen gratulált neki. Az újdonsült parancsnok azonban rögtön elkövetett egy hibát: engedélyezte, hogy a Pravda még azelőtt közölje a gyűlölt Trockij halálhírét, mielőtt a mexikói rendőrség nyilvánosságra hozta volna az incidenst…

mercader009.jpg

Ramón Mercader, Trockij gyilkosa 1977-ben. Forrás: Murderpedia.org.

                Hogy hogyan alakult tovább Berija karrierje? Meg tudta-e őrizni Sztálin bizalmát, és miért kellett meghalnia a diktátor után néhány hónappal? A cikksorozat második részből kiderül…

 

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is!

 

 

Bibliográfia

Kenéz Péter: A Szovjetunió története. Budapest, 2008.

Nekasarov, V. F.: Beria: End of a Carreer. Cambridge, 2000.

Rayfield, Donald: Sztálin és hóhérai. Budapest, 2011.