A (majdnem) sikeres M26 Pershing harckocsi
Az M26-os kezdetben nehéz - később közepes - harckocsi az amerikaiak válasza volt a német nagymacskák (Panther és Tiger) által keltett fenyegetésre. A páncélos második világháborús pályafutása legegyszerűbben talán így jellemezhető: túl későn, túl kevés. Hatása a hidegháborúra, valamint az USA későbbi tankjaira ugyanakkor már mindenképpen meghatározó volt.
Egy kiállított M26.
A második világháború 1944-45-ös Észak-Nyugat-Európában lezajlott páncélosütközeteiről már rengeteg irodalom és film született, amelyekből mindig visszacseng mind a német Tiger és Panther harckocsik technikai fölénye, mind pedig az amerikai M4 Sherman harckocsi gyengeségei. Az M4-es volt a szövetséges erők legelterjedtebb tankja. 1942-es megjelenésekor még korszerű típus volt 75 mm-es lövegével és döntött 50 mm-es homlokpáncélzatával. A német Panzer III-as és IV-es páncélosokkal könnyen felvette a harcot, de a már említett német nagymacskák megjelenésével a szövetséges harckocsi elavulttá vált. A britek ezt a hátrányt a 17 fontos löveggel átfegyverzett Sherman harckocsikkal próbálták egyenlíteni. Az amerikaiaknak is volt egy fejlesztési programja, amelynek keretében 76 mm-es ágyúval szerelték fel az M4-est, de ez összességében nem bizonyult elegendőnek, továbbá egyértelmű volt, hogy szükség van egy új harckocsira. Erre viszont már túl későn eszméltek rá.
M4 Sherman harckocsi, strapabíró típus volt, de 1944-ben már nem felelt meg az elvárásoknak. Imperial War Museum B 15145
Az amerikai harckocsifejlesztési filozófia a második világháborúban egy helytelen elgondoláson alapult. Az 1940-es német koncentrált páncélosrohamokat tanulmányozva úgy gondolták, hogy ezek megállítására egy gyors reagálású páncélvadász fegyvernemet kell létrehozni, saját harcjárművekkel. A "klasszikus" harckocsik feladata, pedig a gyalogság támogatása illetve a mobil áttöréses és bekerítési manőverek végrehajtása. Ebben a szereposztásban pedig nem a tankok feladata volt az ellenséges páncélosokkal való harc, hanem a páncélvadászoké. Ennek a stratégiának a tükrében került kifejlesztésre az M4-es Sherman páncélos, továbbá az M10 és az M18 Hellcat páncélvadászok. A tankok és páncélvadászok ilyen módon elképzelt szerepét az első komolyabb, amerikaiak által vívott páncélos ütközetek 1943-ban Észak-Afrikában hamar megcáfolták.
T22E1 prototípus. Steven Zaloga, Tony Bryan, Jim Laurier: M26/M46 Pershing Tank 1943-1953. Osprey Publishing, 2000. 7. o.
Nem mindenki sajátította el ezt az elképzelést, így új harckocsi típusok kifejlesztését már 1942-ben megkezdték, ennek a programnak lett az eredménye a T20, T22 és T23-as prototípusok. Ezek a modellek a Sherman harckocsi, ekkor már ismert gyengeségeit próbálták javítani. Például torziós rugózású felfüggesztéssel illetve a harckocsitest hátuljába épített erőátviteli rendszerrel csökkentették a páncéltest magasságát.
T23E3 torziós felfüggesztéssel és egy 76 mm-es M1A1 löveggel. Lövegtornyát és ágyúját "átvették" a 76 mm-es ágyúval felszerelt Sherman harckocsik. Jim Mesko: Pershing and Patton in action. Armor Number 40, Squadron and Signal Publications. 4. o.
Megemlíteném, hogy ekkor már az amerikaiak rendelkezésére állt egy kész nehéz harckocsi az M6-os, de ezt ők maguk sem tartották megfelelőnek és inkább csak tesztelésre használták.
M6 nehéz harckocsi. Jó döntés volt, hogy sosem használták. Lybrary of Congress LC-USE6-D-002310
Tunéziában az amerikai páncélos alakulatoknak volt "szerencséjük" megismerkedni a Tiger nehéz harckocsival, ezért a T20, T22 és T23 programokat nem is folytatták, hanem azokat alapul véve belefogtak 1943-ban a T25 és T26-os prototípusok fejlesztésébe. Mindkét változat már az erősebb 90 mm-es löveget vette alapul. Elsődleges különbség a két modell között a frontpáncél vastagságában (T25 75 mm, T26 100 mm) és a felfüggesztésben volt.
T25 a Chrysler műveknél. R. P. Hunnicut: Pershing, a history of the medium tank T20 series. Feist Publication, 1971. 94. o.
1944 májusáig 40 T25-ös és 10 T26-os építettek. 1943 őszén Szicíliában a harckocsizó egységek újra megütköztek a Tiger-el. Az amerikai páncélos erők parancsnoka Jacob L. Devers tábornok már ekkor azt javasolta, hogy kezdjék meg a T26-os sorozatgyártását, de a felsőbb parancsnokság ezt elutasította. Elsősorban arra hivatkoztak, hogy az új 76 mm-es harckocsilöveg, amit ekkor kezdtek bevezetni a Sheman-en, elegendő teljesítményt nyújt. Ez természetesen nem volt így, amit az 1944-es ütközetek is igazoltak később; a 76 mm-es löveg hagyományos páncéltörő lövedéke a Tiger lövegtornyát ugyanis csak 100 m-ről, homloklemezét pedig csak 400 m-es távolságról tudta átütni. Ezzel szemben a Tiger 88 mm-es lövege szinte bármilyen távolságról átütötte a Sherman-t és ekkor még nem említettük a Panther jobb páncélvédettségét és lövegét.
A T26 pilot modell, a későbbi M26 prototípusa. R. P. Hunnicut: Pershing, a history of the medium tank T20 series. Feist Publication, 1971. 100. o.
Az 1944 nyarán megkezdődő normandiai csatában az M4 Sherman hiányosságai már a széles közönség számára is nyilvánvalóvá váltak ezért egyre nagyobb lett a nyomás a T26-os rendszeresítése érdekében. A sorozatgyártásra engedélyezett változat a T26E3 volt, amellyen több műszaki hibát is orvosoltak, de a gyártás csak 1944 novemberében kezdődhetett el, és a háború végéig összesen 705 db készült. A T26E3-at M26-os jelöléssel rendszeresítették a hadseregben, becenevét John "Black Jack" Pershing amerikai tábornokról kapta. Az M26-os ekkor még nehéz harckocsiként lett definiálva. 100 mm-es döntött homlokpáncélja, valamint 100 mm-es lövegtorony-páncélzata főként csak a német 75 mm-es PAK 40 ellen nyújtott elegendő védelmet. Fő fegyverzete a 90 mm-es M3-as löveg volt, amely viszont már megfelelő átütőerőt nyújtott a Tiger és Panther megsemmisítésére. 1944 végéig összesen 40 db harckocsi készült el, ebből 20 db-ot az úgynevezett "Zebra küldetés" keretében a kötelező tesztek befejezése előtt már behajóztak és Antwerpenbe küldtek, hogy átadják a 3. és a 9. páncéloshadosztálynak.
M26A1 Pershing, az első modernizált változat.
A Pershing első bevetésére 1945. február 25-én került sor a Röhr-folyó közelében. Ez első Pershing-ek pedig később a Rajnán átívelő remageni híd elfoglalásában is jelentős szerepet játszottak. Az első M26-os elvesztése is ekkor történt, 1944. február 26-án. A "Fireball" nevezetű M26-ost egy Tiger harckocsi lőtte ki, méghozzá igen szerencsés találatokkal:
A Tiger első lövésével pontosan keresztül lőtt a Pershing párhuzamosított géppuskáján, megölve ezzel a töltőt és a parancsnokot. A bemeneti nyílást kissé eltakarja egy faág. R. P. Hunnicut: Pershing, a history of the medium tank T20 series. Feist Publication, 1971. 18. o.
A Tiger második lövése megrongálta a csőszájféket (lenti kép), a harmadik lövése pedig lepattant a lövegtoronyról (fenti kép és a egy közeli a lenti képen). R. P. Hunnicut: Pershing, a history of the medium tank T20 series. Feist Publication, 1971. 19. o.
A Fireball-t kilőtt Tiger. Menekülés közben egy kupac törmelékre hajtva elakadt, kezelőszemélyzete pedig elhagyta a tankot. Wikipedia
A Fireball-t viszont helyre tudták hozni és újra harcba állt. A Pershing-ek folytatták a harcot a háború végén immár Németország belső területein. Az első teljesen megsemmisített M26-ost is ekkor vesztették el, a Köln térségében folytatott harcok során. Ezt a harckocsit egy Nashorn páncélvadász lőtte ki kb. 100 m-es távolságból tüzelve. Megemlíteném, hogy a Nashorn a háború talán legjobb páncéltörő ágyújával a 88 mm-es L71-es csőhosszúságú PAK 43-al volt felszerelve. Köln 1945. március 6-i elfoglalásában a Pershing-ek is komoly szerepet kaptak. Az alábbi videón is látható amint a kölni katedrális előtt védekező Panther harckocsit egy M26-os semmisíti meg.
A csatát követően március közepén megérkeztek Németországba a harcoló egységekhez a hosszú csövű T15E1-es 90 mm-es löveggel ellátott M26-osok, amelyeket csak Super Pershing-nek kereszteltek el a katonák. Ezt az új löveget a Tiger II-esek elpusztítására szánták, habár ahhoz már túlságosan későn érkeztek.
A 3. páncélos hadosztály Super Pershing-je. A jobb védelem érdekében extra páncéllemezeket hegesztettek rá. R. P. Hunnicut: Pershing, a history of the medium tank T20 series. Feist Publication, 1971. 28. o.
A Pershing-et összeségében nagy örömmel fogadták a harcoló alakulatok, mivel az amerikai páncélos erők már nagyon várták egy ütőképesebb harckocsi megjelenését. Amint arra már a bevezetésben is kitértem, túl későn érkezett, és ezért sem a jelentősebb normandiai csatákban, sem pedig az ardenneki offenzívában nem szerepelhetett, ahol pedig nagy igény lett volna rá. Az M26-os a koreai háborúban játszott még jelentős szerepet, ahol a szovjet gyártmányú T-34/85-össel kellett megküzdenie. Ezen a hadszíntéren a Pershing technikai fölénye és kezelői jobb kiképzése hamar eldöntötte a páncélosütközeteket. Az M26-os jelentősége inkább abban rejlik, hogy az általa szerzett tapasztalatokat alkalmazták a Patton harckocsi család kifejlesztése során, amely a hidegháború és még napjaink egyik fő páncélos típusává vált.
HA TETSZETT A CIKK, KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
Felhasznált irodalom:
Jim Mesko: Pershing and Patton in action. Armor Number 40, Squadron and Signal Publications.
R. P. Hunnicut: Pershing, a history of the medium tank T20 series. Feist Publication, 1971.
Steven Zaloga, Tony Bryan, Jim Laurier: M26/M46 Pershing Tank 1943-1953. Osprey Publishing, 2000.