A német vezetés, tanulva az első világháborús tapasztalatokból, 1939-ben mindenképpen el akarta kerülni kétfrontos háborút. Felismerték, hogy mindaddig nem nyújthatják be az egyértelmű  háborúval fenyegető követeléseiket Lengyelországnak, amíg a Szovjetuniót nem tartják egy szerződéssel távol a háborútól. Az 1939. augusztus 23-i Molotov-Ribbentrop paktum megkötésével a Szovjetunió szabad kezet kapott Németországtól, hogy nyugati irányban terjeszkedhessen Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia, Finnország illetve Románia rovására. A felsorolt országok közül egyedül Finnország tanúsított jelentős ellenállást a Szovjetunióval szemben. Cikkemben a szovjeteknek brutális veszteségeket okozó, ún. téli háborúhoz vezető utat mutatom be.

Karikatúra Vasi Viktor: Red Primer for Children and Diplomats c. kötetéből.

Finnország az első világháború végéig az Orosz Birodalom része volt, s 1809 és 1917 között jelentős autonómiával rendelkezett. Az első világháborús vereséget követően, a cári birodalom kegyetlen belharcait kihasználva, 1917 decemberében kiáltotta ki függetlenségét az ország. A polgárháború miatt rendkívül meggyengült központi hatalom, a bolsevik kormány ugyan támogatásáról biztosította a Finn Kommunista Pártot, de a finn polgárháborúban a vörös oldal hamar alulmaradt a fehérekhez képest. Az 1920-as tartui békében ugyan Szovjet-Oroszország elismerte Finnország függetlenségét, majd 1932-ben megnemtámadási szerződést is aláírt a két ország, de ez a javuló viszony azonban csak átmeneti volt.

Szerző: Kanyó Ferenc

704 éve ezen a napon vívták meg a rozgonyi csatát, amely egy új dinasztiának, a magyarországi Anjouknak a megerősödéséhez vezetett. A késői Árpád-korban felemelkedő nagyurak, köztük Csák Máté és Aba Amadé számára sokkal fontosabb volt a saját hatalmuknak a királyi hatalommal szemben történő megerősítése, ezért az ellentétes célokban gondolkodó Károllyal igen hamar ellentétbe kerültek. (Csák Máté például Vencel híve volt III. András halálát követően). Végül, háromszori koronázás után, főleg az egyház támogatásának köszönhetően, I. Károly legitim királya lett Magyarországnak.

A rozgonyi csata a Képes Krónikában

Cikkünk első részében a lengyel földalatti ellenállás (Honi Hadsereg) által – a megszálló németek csapatok ellen, 1944. augusztus 1-én kirobbantott, Varsói Felkelés során – megépített és „Kubuś” névre keresztelt páncélozott csapatszállító technikai részleteit és létrehozásának körülményeit mutattuk be. Cikkünk második részének középpontjában a jármű első és második bevetése, valamint háború utáni „újjászületése” áll.

A Varsói Egyetem főbejárata és az azt védő német bunker, 1944-ben. Muzeum Powstania Warszawskiego IS-80 

A Varsói Egyetem, németek által hadianyag raktárként és részben katonai barakként használt, épületegyüttesének elfoglalására 1944. augusztus 26-án hajnali 4-kor megkezdett akció azonban már a legelején nehézségekbe ütközött. Az egyetem vaskapujához helyezett robbanótöltet nem bizonyult elég erősnek és csak egy második töltet felrobbantását követően tudta a „Jaś” sofőrje a páncélozott csapatszállítóval bedönteni az immár megroggyant kaput. A páncélosokból előretörő rohamcsapat tagjai így már betörhettek az egyetem területére, ahol lángszórók segítségével sikerült kiiktatniuk egy újabb német bunkert. Ezt követően páncéltörő gránátvetőjük segítségével gyorsan hatástalanítani tudták a felkelőket, az egyetemi könyvtár egyik felső emeleti ablakából, tűz alatt tartó német géppuskaállást.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy Görgei Artúr, immáron ezredesként átvette a Lajta partján állomásozó (és gyakorlatilag tétlenül várakozó) honvédsereg elővédjének parancsnokságát. A helyzet a látszat ellenére nem volt rózsás: a szervezetlen, fegyelmi és ellátási gondokkal küszködő sereget a legrosszabbkor állították meg. Ez egy előrenyomulásban lévő hadseregnél mindig nagyon veszélyes - erre jó példa a kb. 60 évvel későbbi felvidéki hadjárat is; a vezetők azon vitatkoztak, vajon jogos-e átlépni a határt, vagyis megtámadottból támadóvá válni, ugyanakkor az október 6-án kitört bécsi forradalom erőivel eleinte még lett volna lehetőség egyesülni. A hónap végére viszont, miután Radetzky tábornagy végigverte a szintén fellázadt itáliaiakat, a császáriak jelentős erőket tudtak átcsoportosítani fővárosuk védelmére, amelyet addigra csaknem sikerült pacifikálni.

Görgei Artúr katonái élén

A honvédek javarészt tétlenkedtek, illetve kisebb, még felderítéshez sem megfelelő utakat tettek a Lajtán túlra; ezek miatt Görgei rengeteget elégedetlenkedett, ugyanis pontosan tisztában volt a helyzet fonákságával. A döntés végül október 28-án született meg; másnap megindult a sereg Schwechat (ma a bécsi reptér helyezkedik el errefelé) felé. A mintegy 30 000 fős erő jó részének lőfegyvere sem volt, és a tisztek tapasztalatlansága miatt egész éjjel egy képzeletbeli ellenséggel "viaskodtak". Másnap így kialvatlan, elcsigázott honvédek álltak szembe a több mint kétszeres fölényben lévő császári csapatokkal.

A tizenöt éves háború alatt az olasz államokból és a császárságból is érkezett ember és pénz a török elleni harcokra. Hogyan, milyen forrásokból és mennyire megbízhatóan értesülhettek ezekben az országokban a harcok részleteiről? Mekkora volt az érdeklődés és hogyan teremtett piacot a híreknek? Vajon megtalálhatóak voltak-e az újságírók ma ismert fogásai a korabeli híradásokban? A cikk egy XVI. század végi olasz újságlapot vizsgálva próbál választ adni ezekre a kérdésekre.

III. Mehmed elfogadja Eger várának megadását, 1596. In: Fehér Géza: Török miniatúrák. Corvina 1978, Budapest.

A tizenötéves háború (avagy „hosszú háború”) 1599-ben holtpontra jutott, a hadviselő felek csak kerülgették egymást a Dunántúlon, a hajdúk és a portyázó tatárok keserítették egymás életét.  A hajdúk júniusban először két, utánpótlást szállító török flottillát csaptak meg valahol Tolna mellett.   A kortárs Ilésházy István szerint

„az mit lehordhattak az marhában, élésben, két napig mind hordották, földbe ásták, aztán mindeneket elégették és az Dunában hánták [..] egy millió pénznél több kárt tevének az törököknek, kin a török hada igen megrémült és ismét új hajókat és új élést kelletik nekiek szerezni, kiben két hónapig elmulata a török császár hada.”[1]

Az 1956-os forradalom és szabadságharc története a rendszerváltoztatást követően vált Magyarországon szabadon kutathatóvá, így számos olyan momentuma van az eseményeknek, amelyek tisztázása ha nem is lehetetlen, de mindenképpen kétséges. A Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) Köztársaság téri pártházát rendkívül heves harcok során sikerült a különböző szabadságharcos csoportoknak elfoglalnia 1956. október 30-án. A harcokat követően több védő (holttestét) felakasztották, meggyalázták. Az 1956-ot követő megtorlásokat végrehajtó kádári diktatúra már az 1950-es évek végén ezek egyfajta igazolásaként használta fel a pártházat védő "mártírokat".

A szétlőtt pártház a harcok után. NAGY GYULA / Fortepan

Köztársaság téri eseményekkel számos történész foglalkozott, több olyan tanulmány, monográfia jelent meg, amely megkísérelte az eseményeket a lehető legrészletesebben rekonstruálni. Az október 30-ai nap történéseinek vázlatos összefoglalásán túl azt mutatom be, hogy a kádári propagandában fontos szerepet játszó halottgyalázás/lincselés, illetve Mező Imre és társainak a halála miért is kaphatott ekkora teret.