Napi történelmi forrás

A könyves király "füles" halála

Tíz különös halál a középkori magyar történelemből II.

Szerző: Kanyó Ferenc

900 éve halt meg Könyves Kálmán. Életműve betetőzése volt a korábbi nagy formátumú Árpád-házi uralkodók, I. (Szent) István és I. (Szent) László uralkodásának. A boszorkányokkal kapcsolatos törvényét máig is sokszor idézik, gyakran pontatlanul. Sokkal kevésbé ismert azonban az a híradás, amelyben a Képes Krónika beszámol Kálmán haláláról. A nagy király a krónikaíró lapjain elég méltatlan véget ért, és a saját agyvelőjét is megláthatta halála előtt. A szövegben bónuszként emberzabáló kutyák is előfordulnak. Könyves Kálmán 1116. február 3-án hunyt el.

Könyves Kálmán születésének idejét pontosan nem tudjuk. A Képes Krónika csak utalást tesz arra, hogy voltak bátyjai is, de róluk semmi továbbit nem tudunk. Sőt, arról sincs közvetlen forrásunk, hogy ki volt az édesanyja, de abból következően, hogy I. Géza második felesége a férje halála utén visszatért Bizáncba, és nem maradt a magyar királyi udvarban a gyermekeit gondozni, a történészek úgy vélik, hogy Kálmán és Álmos a király Zsófia nevű első feleségétől származnak. A feltételezések szerint volt egy további lánytestvérük is.

Kálmánról és trónra lépéséről az alábbiakat jegyzi meg a Képes Krónika:

Boldog László pedig úgy rendelkezett, hogy őutána Álmos uralkodjék. Ez azonban őszinte együgyűségében annyira tisztelte a testvérét, Kálmánt, hogy fölajánlotta neki az ország koronáját, mint akit látszólag, az elsőszülöttség jogán az megilletett. (...)

Kálmán, Géza király fia, sietve visszatért Lengyelországból, megkoronázták, és a hercegséget teljes egészében átengedte Álmos hercegnek. Az ő idejében sok gonoszságot követtek el, mint az majd az alábbiakból kiderül.

Külsejére nézve visszataszító volt: borzas, szőrös, kancsal, púpos, sánta, dadogó, ám ravasz és tanulékony. (Bollók János fordítása)

 

konyves_kalman_koronazas.jpg
Könyves Kálmán megkoronázása a Képes Krónikában (wikipedia)

 

Tovább olvasom

Magyar Iparvárosok II.: Komló

 

„Komló egy elmaradott kis falu – szép külvárosokkal.”*

 

Komló neve mára egybeforrt a szénbányászattal, amely a 18. század közepe óta határozza meg a település sorsát és képét. Bár a kitermelés mára szinte megszűnt, a komlóiak lelkesen ápolják évszázados hagyományaikat, a félig lebontott/összeomlott bányaépületek pedig minden odalátogatót emlékeztetnek a szebb napokra. A mecseki szénbányák, és így Komló fejlődése, több iparvároshoz hasonlóan az 1950-es évek elején kapott nagy lendületet, néha kicsit talán túl nagyot is, a teljesítménykényszer ugyanis több baleset okozója lett. Mai posztunkban a baranyai bányaváros életéből villantunk néhány képet, egyik kalauzunk pedig rendhagyó módon Moldova György lesz, aki 1955-ben maga is dolgozott néhány hónapot Komló bányáiban.

zobak_levegobol.jpg

A Zobák-akna egy légifelvételen.

Kevéssé ismert, hogy Komló története sem az iparosodással kezdődött: már a rómaiak is letelepedtek a környéken - a ma Pécsként ismert Sopianae mellett Mecsekjánosiban, Mecsekfalun, Zobák-pusztán - amelyet több lelet, őrtorony és villa (mármint a lakóépület, nem az evőeszköz) maradványok is tanúsítanak. A mai Komlót először 1256-ban említik egy oklevélben, ekkor még Villa Complov-ként.

Tovább olvasom
2016\02\01 NTF 2 komment

Gróf Széchenyi István meg nem valósult álma: utazás az Egyesült Államokba

Szerző: Horváth Péter

Az 1809-1825 közötti időszak Széchenyi életében a katona- és vándoréveket egyaránt jelentette. A napóleoni háborúkban kiválóan helytállt és huszárkapitányi rangot szerzett. A hadjáratok után Széchenyi válaszút elé érkezett, vagy folytatja a katonai pályát vagy egy teljesen más területen próbálja ki magát. A belső bizonytalanság, a világ megismerésének vágya és az arisztokrata nagyvilági élet egyaránt vándorlásra sarkallta őt. Immár saját kedvtelésére utazásokat tervezett. Életének ezen szakaszában sok országot felkeresett. Számára a legnagyobb hatással egyértelműen Nagy-Britannia, azon belül Anglia volt. Kevésbé ismert viszont, hogy a kötelességtudó és nagy tudásszomjjal rendelkező Széchenyi az akkor alig több mint 30 éve létrejött Egyesült Államokba is el kívánt látogatni.

ender_szechenyi_1818.jpg

Johann Ender: Gróf Széchenyi István, 1818, akvarell. Magyar Tudományos Akadémia

Gróf Széchenyi István a 19. századi magyar történelem talán legjelentősebb alakja. A reformkor nagy politikusa, író és államférfi. Kossuth Lajos révén a „legnagyobb magyar” jelzővel illethetjük. Neve hallatán felsorolni is nehéz, mi mindent köszönhet neki a magyar nemzet. Életét és tevékenységét sok kötetben feldolgozták már. Portréjában általában jelentős szerepet kapnak a fiatalkori vándorévek, amikor is még kereste önmagát a nemes ifjú. 30-as éveinek elejéig ugyanis nem volt eldöntött tény, hogy Széchényi Ferenc gróf legkisebb gyermeke egész életét a haza javára fordítja majd. Az útkeresés számos nehézséget tartogatott az amúgy is érzékeny Széchenyi István számára. A szülői minta, a korszak adta lehetőségek és a véletlenek együttese vezetett oda, hogy Széchenyi végül Magyarország felemelésének a feladatát választotta hivatásának.

Tovább olvasom

"Az átkos múlt maradványainak egy részét felszámoltuk"

Klasszikus nyomortelepek és elgettósodó belváros

A szocialista rendszer alatt országszerte több millió lakás épült fel, volt olyan év, amikor az új lakások száma meghaladta a 100 000 darabot! Az 1960-as évektől egyre felgyorsuló lakásépítési program ellenére nem tűntek el a nyomortelepek nyomtalanul, s újabb slumosodott gettók jöttek létre. Mostani cikkemben az egyik leghírhedtebb budapesti nyomortelep, a Mária Valéria-telep képeivel illusztrálva mutatom be rendkívül röviden és vázlatosan a Kádár-kor nyomortelepeinek, gettóinak átváltozását.

25812.jpg

Mária Valéria-telep házai az Üllői út irányából a Dési Huber utca felé fényképezve, 1976

Az 1950-es és 1960-as évek fordulóján csökkent a mezőgazdasági termelés, 1962-re visszaesés 10%-os volt.[1] Ennek következményeit Solt Ottilia tanulmányában sommásan kifejtette: "a kollektivizálás következtében a parasztság egyharmada elmenekült a mezőgazdaságból, de a város nem tudta ezt a népességet maradéktalanul felszívni, így ez a réteg a munkásosztály perifériájára került, ahol munkalehetőséget ugyan kap, de tisztes fizetést nem, ami versenyképtelenséghez és reménytelen leszakadáshoz vezetett."[2]

Tovább olvasom

A Curie/U 14: a Monarchia francia tengeralattjárója

1914. december 20-án délután lövések és géppuskasorozatok verték fel az ünnepi hangulatban leledző pólai (ma: Pula, Horvátország) hadikikötő nyugalmát. Hamarosan őrült felfordulás kerekedett: torpedónaszádok és motorcsónakok indultak meg a kikötő egy pontja felé, ahol éktelen lövöldözésbe kezdtek, a csatahajókon parancsszavak harsantak, a part pedig méhkasként bolydult fel. A ribillió oka a CURIE nevű francia tengeralattjáró volt, amely kis híján bejutott a belső kikötőbe, de miután fennakadt egy záron, legénysége megadta magát, a hajót pedig elsüllyesztették. Az eddig sem mindennapi történet azonban nem ért véget a búvárnaszád elmerülésével...

ponorka-curie-ji_-pod-rakouskou-vlajkou-jako-s_m_s_-u-xiv.jpg

A CURIE, itt már U-14-ként

 Franciaország és az Osztrák-Magyar Monarchia (leánykori nevén: Habsburg Birodalom) viszonyát a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük barátságosnak, annak jobb időszakait is inkább a barátság kutya és macska között fennálló változatával jellemezhetjük. Ezek után nem meglepő, ha az első világháborúban is a lövészárkok ellentétes oldalára került a két nagyhatalom. Mivel közös szárazföldi határral nem rendelkeztek, összecsapásuk színtere (eltekintve néhány k. u. k. alakulat nyugati fronti vendégszereplésétől) a tengerekre, pontosabban az Adriára és a Jón-tenger északkeleti részére korlátozódott. 

Tovább olvasom

"Nem vagyok én apáca!" – A zárdából megszöktetett királyleány

Szerző: Kanyó Ferenc

Kun László uralkodása az Árpád-kor zaklatottabb időszakai közé tartozott. Még gyermek volt, mikor nagyapja, IV. Béla, és apja V. István háborúzott egymással, és 1264-ben fogságba esett, és anyjával, Kun Erzsébettel együtt Sárospatak várába záratták. 1272-ben pedig Gutkeled Joachim rabolta el a tíz éves trónörököst. Apja azonban belerokkant az esetbe, és elhunyt, IV. Lászlót pedig még ugyanabban az évben meg is koronázták. Rockopera, irodalmi és történeti alkotások hosszú sora szól az életéről. Kevesebb szó esik azonban V. István lányairól is, akik úgy tűnik, mind erőteljes személyiségek voltak. Bizánci trónörökös felesége, nápolyi királyné, szerb királyné lett belőlük. A mai forrásunk Erzsébetről, V. István lányáról, és IV. László nővéréről fog szólni, aki a maga nemében egyedülálló módon megszöktette magát egy apácakolostorból.

A késő Árpád-kor tele van érdekesebbnél érdekesebb személyiségekkel. A tatárokat túlélő IV. Bélát a saját apjával háborúzó V. István követte, majd a kunokhoz vonzódó IV. László, és a bizonytalan származású III. András következett. Hozzájuk is számos történet kapcsolódik, amelyből mi is szemezünk majd itt a blogon. A mai esetet a szereplők bemutatásával kezdjük, mivel egy hosszú levélből idézünk részleteket. Az egyik főszereplő maga a király, IV. (Kun) László, akinek a viszonya az egyházzal meglehetősen hektikus volt. A gyermekként trónra kerülő uralkodó feje felett a különböző oligarchák egymás után váltották az ország élén. Nagykorúsága után megpróbálta stabilizálni az országot, ám sikertelenül, amelyben nagy szerepet játszott a király kicsapongó, és a kortársak (különösen az egyház) szemében meglehetősen erkölcstelen életmódja.

kun_laszlo.jpg
Kun László király a Képes Krónika miniatúráján

 

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása