"Mert a Duna jön, a Duna az mindig jön."
Bár 1956-ról legtöbbünknek a forradalom és szabadságharc jut eszébe, az év bővelkedett tragikus eseményekben és természeti katasztrófákban. Január 12-én 5,6-os erősségű földrengés rázta meg a Csepel-szigetet, nagy riadalmat okozva a gépgyárban dolgozóknak és a környék lakóinak egyaránt. "A kis-Dunán 1,5-2 méteres hullámokat okozott a rengés. (...) A Csepel Autógyárban éppen műszakváltás volt mikor megmozdultak az épületek. Az emberek fejvesztve szaladgáltak ijedtükben. A gyárban nyugat felől kitörtek az ablakok az épületekben. (...) A Csepel Autógyárban gyártott tejes autókkal hordták az ivóvizet a lakosságnak, amíg a kutakat helyre nem állították. (...) Dunaharasztiban egy ember meghalt, ott nagyobb volt a pusztítás mértéke." - írja cikkében Vöő Lajos helytörténész.
Az igazi katasztrófa azonban két hónappal később következett be, amikor hatalmas jeges árhullám vonult le a Dunán, amely március 10-én tönkretette a Tassi zsilipet, és hatalmas károkat okozott többek között Baján és Mohácson is.
Bár nagy áradások korábban is történtek - volt, hogy a jégdugók felszámolására utászokat és a légierőt is bevetették - az 1956 január és március közötti gyors, nagy hőmérséklet-változások és a helyenként eltérő mértékű olvadás, valamint a rengeteg csapadék miatt addig nem látott jeges árvíz alakult ki.
A gátszakadásokról Dr. Faludi Gábor így írt: "Az ósükösdi Vajastorok és az országhatár közt (65km) 22 helyen szakadt át a Duna bal parti védtöltése. A Baja feletti szakadások szélessége 20-130 méter, a város alattiaké 22-220 méter, mélységük 1,5-15 méter között változott. Az 1956. évi dunai jeges árvíz legnagyobb töltésszakadása, Dombori pusztánál, a jobb parti töltésen keletkezett. A szakadás 250 méter széles, a kimosott kopolya pedig 17 méter mély volt."
"S tengert láttam, ahogy kitekinték."
A töltéseken vállvetve dolgoztak civilek, katonák, rendőrök, és a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet hadsereg tagjai is. A jégtorlaszokat most is megpróbálta szétbombázni a légierő, azonban ez nem járt sikerrel. A gyenge, elhanyagolt állapotú töltések - nem lehetett minden gáton egy Pelikán József - sok helyen képtelenek voltak feltartóztatni az árhullámot, így ezeken a helyeken lényegében csak a lakosság evakuálásáról lehetett szó.
Magyar IL-10-es csatagép repül rá a jégtorlaszra (filmrészlet)
Nagyon kritikus helyzet alakult ki Baján; az alacsonyan fekvő nyugati városrészeket szinte azonnal elöntötte a víz, amely március 11-én elmosta a Vörös-hidat is. A híd roncsait, amelyek nagyban akadályozták az árhullám levonulását, sikertelenül próbálták meg felrobbantani az utászok, akiket a 14-ig tartó jeges hóvihar is akadályozott.
Baja elárasztott utcái
Baja város számára a legtragikusabb esemény 1956. március 11-én 17.45 órakor következett be, amikor – a védekezők erőfeszítése ellenére – a jeges ár áttörte a város központjában lévő, a pecás szobráról jól ismert Vörös- hidat. Több méteres jeges víz alá került Józsefváros és a város több más területe, ipari, mezőgazdasági létesítménye is. Baján 360 család vált hajléktalanná. A Baja alatti töltésszakadások miatt víz alá került a teljes Mohácsi-sziget és részlegesen több település is. A jeges ár 1956. március 13-án tetőzött Bajánál 1037 cm-rel, addig soha nem mért maximummal." - olvasható Dr. Faludi írásában.
FRISSÍTÉS: Egy olvasónk hozzászólásában - amelynek egy részét itt is közöljük - további érdekes adatokat közölt a bajai eseményekkel kapcsolatban, neki ezúton is köszönjük a kiegészítést: "A víz Baján még egy helyen veszélyeztetett: a Deák-Ferenc zsilipnél, ahol majdnem fél méterrel meghaladta a zsilipkapuk magasságát. Az, hogy a víz nem tudott áttörni itt, a vízügyi dolgozók önfeláldozó munkájának volt a következménye. Provizórikus ácsolatuk a zsilipkapuk tetején dacolt az árral. A védekezést dédapám, Jerkó József gátőr vezette, megérdemli, hogy említve legyen."
"Zúgva, bőgve törte át a gátot, el akarta nyelni a világot!" A bajai Vörös-híd, illetve ami maradt belőle (Fortepan/Plesovszki Ákos)
Noha Baján sem a Gázgyárat, sem a Posztógyárat nem lehetett megmenteni, a trafóházat végül sikerült megóvni. Ennek elárasztásával a városban és környékén megszűnt volna az áramszolgáltatás, aminek következményeit felesleges lenne részletezni. A víz pár óra alatt ellepte a hatalmas, 30 000 hektáros mohácsi szigeteket: a szalmakazlakra, tetőkre és fákra menekült embereket a magyar és szovjet hadsereg kétéltű járművei mentették.
Mederzárási kísérlet a Vörös-híd helyén (Fortepan/Plesovszki Ákos)
Szabó Bence tanulmányában idézi a Szabad Nép március 13-i számát: „Könnyű repülőgépek – alacsonyan repülve – pásztázták a szigetet, s adták jelentéseiket. A mohácsi kiindulópontra a délutáni órákig mintegy 2400 lakost és 540 katonát hoztak ki a szovjet és magyar katonák. Több száz embert menekítettek ki a nagybaracskai kiindulópontra is.”
Menekülő lakosság Dávod környékén
Az árvíz következtében emberek ezrei maradtak fedél nélkül, őket példátlan összefogással segítették a környező települések: Vaskút 1000, Dávod 1500, Gara 1600 embert fogadott be.
Az 1956-os volt az első árvíz Magyarországon, amelyről nagy nyilvánosság számára is elérhető film készült, amelyen egyebek mellett megfigyelhető a jeges ár vonulása és hatalmas ereje, valamint a Kossuth-hídnál jégtorlaszokat robbantó utászok kockázatos munkája, és a védekezők elképesztő erőfeszítései is.
Az árhullám hatalmas károkat okozott: négy falut teljesen elsodort, további 16 községet kisebb-nagyobb mértékben rongált meg a víz, mintegy 30 000 ember vált árvízkárosulttá. A mentési munkálatokban mintegy 40 000 ember vett részt, közülük egy magyar és egy szovjet katona vesztette életét szolgálatteljesítés közben. Az árvíz három civil áldozatot is követelt.
A kárfelmérés nagyon hamar, március 20-án megindult és április 7-én megkezdődtek a helyreállítási munkák, amelyek őszig tartottak. A mentési munkák során groteszk, Bacsó Péter Tanú című klasszikusába kívánkozó jelenetek is lezajlottak. A hatóságok ébersége nem lankad, és a legválságosabb helyzetekben sem hagytak fel kulákok és egyéb osztályidegenek vadászatával.
„Érsekcsanádon egy kulák, akinek a szigeten 150 q. almája volt tárolva a padláson [...] felelősségre vonás formájában lépett a tanácselnök elvtárs ellen [...]. Ezt a kulákot a helyszínen megfelelő eszközökkel lelepleztük."
| Bár az árvíz és a forradalom között jó fél év is eltelt, a posztíró családi legendáriuma őriz egy kis történetet, amely - igaz, csak képletesen - de összeköti az eseményeket. Anyai nagyszüleim 1956-ban Nagykállóban éltek, nagyapám az ottani elmegyógyintézet gazdasági vezetője volt. Miután a Szabad Európából harsogott a "Tartsatok ki magyarok, jövünk!" és az is elhangzott, hogy az amerikaiak bombázni is fognak, megindultak a háborús előkészületek, élelmiszert, felszereléseket menekítettek a pincébe, és természetesen valamennyi ruházatot is összecsomagoltak. Az akkor 9 éves anyám nem igazán értette a nagy készülődést, így őt azzal nyugtatgatták eleinte, hogy a mohácsi árvíz károsultjainak pakolják a ruhákat. A "csel" persze nem sokáig működött, de ez az apró esemény nálunk azóta is összekapcsolja az 56-os árvizet és a forradalmat. |
A fentebbi, Szabó Bence tanulmányában szereplő idézet ellenére az árvíz napjai alatt - ahogy természeti katasztrófák esetén lenni szokott - megvalósult az, amiről a szocialista vezetők csak álmodni mertek. A házak mellett, bár csak néhány napra, de az árvíz elmosta a vallási, nemzetiségi és társadalmi különbségeket is.
Források:
Vöő Imre: Földrengés és jeges árvíz a környéken
Dr. Faludi Gábor: Az 1956. évi dunai jeges ár emlékei
Szabó Bence: Az 1956. évi jeges áradás viszontagságai Bács-Kiskunban Eredeti megjelenés: Múltbanéző: a Bács-Kiskun Megyei Levéltár elektronikus folyóirata III. évfolyam, 2012/5. szám. A külön megjelölés nélküli képek forrása ez a tanulmány.
Film:
A poszt címe Bacsó Péter Tanú című filmjének egy emlékezetes sora, a képaláírásokban szereplő idézetek Petőfi Sándor Föltámadott a tenger (2.) és a A Tisza (3., 6.) című verseiből származnak
