Mivel lehetett felidegesíteni a Harmadik Birodalom vezetőit?

A válasz szinte triviális, de nem a leadben fog elhangzani - különben el is lehetne felejteni a bejegyzés további részeit. A kérdésre a választ Újpétery Elemér (1911-2001) fogja megadni, aki 1987-ben megjelent visszaemlékezésében diplomáciai karrierjét eleveníti fel az utókor számára. Élettörténetének elmesélése során számos meglepő és érdekes történetet, sztorit vesz elő - amelyek közül az egyik 1938. október 14-én történt meg vele. Ekkor Darányi Kálmán, volt miniszterelnököt kísérte el Berchtesgadenbe, hogy Hitlerrel tárgyaljanak a később tető alá hozott német-olasz döntőbíráskodásról, amelynek eredménye az első bécsi döntés lett. Hogy Darányi és Újpétery mivel tudta a Harmadik Birodalom vezetőjét, illetve annak külügyminiszterét felhúzni, arról a hajtás után maga a volt diplomata fog beszámolni.

1920 után Magyarország számára szinte elsődleges kérdés volt a revízió, amelyet a magyar vezetők békés módon kívántak rendezni valamelyik nagyhatalom segítségével. A harmincas évek végére bonyolódott ez az alapállapot. Olaszország támogatta volna Magyarország revíziós politikáját, de Hitler Németországa egyre inkább beárnyékolta Róma külpolitikai tevékenységét. A Harmadik Birodalom csak a Csehszlovákiával szembeni magyar revíziót támogatta, továbbá a berlini vezetésnek az sem tetszett, hogy Magyarország Franciaország és Nagy-Britannia jóindulatát is meg kívánta nyerni a revíziójához. Ezek mellett Hitler már 1933-ban kifejtette Gömbös Gyula miniszterelnöknek, hogy ő eltérően Bismarcktól nem akar egy erős kárpát-medencei magyar birodalmat látni.

A revíziós gondolat meghatározta a két világháború közti Magyarország gondolkodását - a képen a salgótarjáni  "Magyar Feltámadás" barlangja látható - forrás: FORTEPAN

Csehszlovákia feldarabolásához viszont Magyarország kifejezetten alkalmas eszköznek látszott: "csupán" el kellett volna 1938-ban játszania Magyarországnak az agent provocateur szerepét, hogy aztán Németország beavatkozhasson a konfliktusba Prága ellenében. A "jutalom" a teljes Felvidék lett volna. Ezzel az ötletével a Führer 1938 augusztusában Kielben hozakodott elő, ahol Horthy Miklós kormányzó, és Kánya Kálmán külügyminiszter sem egyezett bele ebbe az ajánlatba. Időközben a kisantant ideiglenes megállapodásként feloldotta Magyarország fegyverkezési korlátozásait: erről a magyar fél nem tudott, de Hitler emiatt csak még mérgesebb lett a kieli tárgyalópartnerére. A találkozó így eredménytelenül záródott, és az egy hónappal későbbi müncheni egyezmény sem oldotta meg azonnal a magyar revíziót. Ez mondhatni Hitler bosszúja volt, mondván, hogy "aki enni akar, annak a főzésből is ki kell vennie a részét."

 

Komárom a bécsi döntés után: a (cseh)szlovák-magyar tárgyalások idején feszültebb volt a légkör - forrás: FORTEPAN

 

A szudétanémet válság megoldódott, a magyar kisebbség helyzetét pedig (cseh)szlovák-magyar tárgyalásokon kellett rendezni. 1938. október 9-én kezdődtek a tárgyalások Komáromban, azonban területi kérdésben nem, csak abban született megállapodás, hogy nagyhatalmi döntőbíráskodást kell kérni a magyar revízió ügyében. Ehhez ismét meg kellett szerezni Németország támogatását, ami nem volt olyan egyszerű a kieli események alapján. Maga Hitler kikötötte, csak Darányi Kálmánnal, a volt miniszterelnökkel hajlandó tárgyalni a revízióról - jelezve ezzel, hogy az aktuális magyar kormányzat kissé lejáratta magát előtte. Darányi Kálmánt Budapesten jól felkészítették, és Újpétery Elemért küldték vele, aki ekkor Imrédy Béla miniszterelnök titkára volt (a Külügyminisztérium adta őt "kölcsön"). Repülőútjuk után október 14-én Hitler fogadta Darányit, aki nagyon felidegesítette a Führert. Újpétery le is írja, hogy mivel:

Hitler csak Darányival akart beszélni. Jelen volt még Ribbentrop. Hewell követségi tanácsos, aki a német KÜM-ből volt Hitler mellé beosztva, észrevette ezt. Nyilván azt is tudta, hogy Darányi nem beszél jól németül, és hogy nem lehet tisztában a Teleki-térképek részleteivel. Kissé nyitva hagyta az ajtót, amikor ő is bement. Így láttam és hallottam mindent, ami bent történt.

Hitler először Darányinak adta meg a szót. Darányi nagyon halk hangon, itt-ott kicsit akadozva előadta a magyar kormány javaslatait a csehszlovák-magyar határ revíziója ellenértékeként. Felajánlotta, hogy kilépünk a Népszövetségből, hogy csatlakozunk az antikomintern paktumhoz, és hogy Magyarország hajlandó a német birodalommal tízéves szerződést kötni, összehangolva a két ország gazdaságpolitikáját. Hitler és Ribbentrop erősen figyeltek, Hewell jegyzeteket készített.

A német kancellár nem szakította félbe Darányit. De amikor az befejezte rövid előadását (órám szerin mintegy öt percig tartott), Hitler felugrott a székéről, és a nagy teremben fel-alá járva, megint dührohamot kapott. A magyar vezetőket súlyosan leszidta, ezúttal név szerint is – különös hangsúllyal Kányát –, azért, mert nem mozgósítottunk Kielben. Megint gyávának nevezte az egész magyar vezetést, és – mondta – most akarjuk az ő támogatását, amikor a német birodalom már mindent megkapott, ami akart. Tehát megismételte ugyanazt, amit utolsó alkalommal ugyanitt mondott vezetőinknek. Hitler monológja – sokszor megismételte önmagát – körülbelül negyvenöt percig tartott az órám szerint, aztán kifulladt és megállt Darányi előtt. Ránézett.

Darányi nyilvánvalóan megértette a nagy részét annak, amit Hitler mondott, de nem az egészet. Pedig tudta, hogy be kell számolnia Imrédynek. Azt viszont, hogy én is hallottam mindent, nem tudta. Mint már említettem, nem volt nagyon jó németben. Talán ezért, talán zavarában összeszedte magát, és csendesen, nyugodtan ennyit mondott: »Herr Reichskanzler, nicht verstanden, bitte noch einmal« (Birodalmi kancellár úr, nem értettem, kérem még egyszer.)

A teremben olyan csend lett, hogy egy légy zümmögését is meg lehetett volna hallani.

Hitler még vörösebb lett, megfordult, azt mondta: »Ribbentrop, machen Sie das weiter« (Ribbentrop, játssza ezt maga tovább), és kirohant a tárgyalóteremből.[1]

 

Darányi Kálmán (1886-1939) miniszterelnöksége után haláláig a Parlament képviselőházának elnöke volt - forrás: BUNDESARCHIV

 

Darányi rossz némettudása tehát nagyon felharagította a német vezetőt, mivel az nem rettent meg a dagályos monológjától - hiszen nem értette szóról szóra, ráadásul még újra is akarta hallani a lényeget. A helyzetet végül Ribbentrop oldotta meg, aki felajánlotta, hogy a magyar küldöttség müncheni szálláshelyén este tárgyal velük a területi kérdésekről. Darányi is kínosan érezte magát, de megkérte az aktuális külpolitikai helyzetet jobban ismerő Újpéteryt, hogy referáljon helyette Budapestnek - ő majd aláírja a jelentést. Miután ezzel végzett, este Ribbentropp és az Auswärtiges Amt külügyi szakértője, Edmund Veesenmayer várta Újpéteryt és a volt magyar miniszterelnököt szállodájuk halljában.

A müncheni óváros részlete (Viktualenmarkt) a harmincas években - forrás: FORTEPAN

 

A megbeszélésen a magyar és a német fél nagyjából megegyezett az etnikai határ kérdésében, azonban hét falu Munkács és Ungvár környékén Csehszlovákiánál maradt volna. Ennek az oka az volt, hogy Németország ekkor Kárpátaljára még úgy tekintett, mint a csehszlovák államot belülről szétfeszítő erőre, ahol később egy ruszin protektorátus jöhet majd létre. Magyarországnak viszont szükség volt erre a pár falura, mivel a két nevezett város gazdasági hátországához tartoztak. Újpétery (a visszaemlékezése szerint) közbevetette - a problémát megoldandó - , hogy a hét falu zsidó többségű:

„»Zsidó?« - kérdezte Ribbentrop meglepetve és ingerülten: »Veesenmayer, sofort nachprüfen!« (Veesenmayer, azonnal utánanézni!)

Veesenmayer kiment. Pár perc múlva visszajött: »Herr Excellenz. Die Ungarn haben recht. Die Mehrheit is jüdisch.« (Kegyelmes uram. A magyaroknak igazuk van. A többség zsidó.)

»Jüdisch? – kérdezte még egyszer Ribbentrop Veesenmayerhez fordulva. – Sofort an Ungarn abgeben!« (Zsidó? Azonnal Magyarországnak adni!)[2]

 

Mivel Ribbentrop nem akarta a leendő német protektorátust még zsidó lakossággal gyarapítani, hét falut mérgében Magyarországnak juttatta inkább. Később egész Kárpátalját is hallgatólagosan Magyarországnak juttatta a német vezetés, mivel 1939 tavaszára megváltoztatták a terveiket. 1939. március 14-én Szlovákia kikiáltotta a függetlenségét - ami de facto a föderatívvá vált ország megszűnését jelentette: másnap a Harmadik Birodalom "védelmébe vette" a maradék cseh területet, Magyarország pedig lehetőséget kapott, hogy bevonuljon Kárpátaljára. Darányi Kálmán még megélte az 1939 márciusi eseményeket, sőt a második világháború kitörését is, azonban ezen év november elsején hosszú betegség után elhunyt. Újpétery Darányi halálakor már a Külügyminisztériumban dolgozott, a külügyminiszter, Csáky István titkáraként.

A munkácsi városháza 1940-ben - forrás: FORTEPAN

 

[1] Újpétery 1987: 73-74. oldal

[2] Újpétery 1987: 77-78. oldal

 

Források:

Pritz Pál: Az objektivitás mítosza? Hazánk és a nagyvilág - 20. századi metszetek, Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 2011

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Budapest, 2005

Sallai Gergely: "A határ megindul, az ország nagyobb lesz..." A csehszlovákiai magyar kisebbség és Magyarország kapcsolatainak diplomácia-, politika- és társadalomtörténeti vizsgálata az 1938. évi csehszlovákiai válságtól Kárpátalja Magyarországhoz csatolásáig (1938. május-1939. március) (doktori disszertáció), Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskola, Piliscsaba, 2008

Újpétery Elemér: Végállomás Lisszabon - Hét év a magyar királyi külügy szolgálatában, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987