„A szögesdróton lógva...”

avagy egy tisztellenes brit dal az első világháborúból

Az első világháborúról számos tévhit és legenda létezett, és létezik manapság is. Ezek közül volt egy a világégésben részt vevő hadseregek tisztjeinek legénységgel összevetett alacsony veszteségi mutatója. Ez a mítosz már a háború alatt is közkeletűnek számított, a brit katonák a lövészárkokban egy dalt is költöttek ezzel kapcsolatban, amit az angol tisztek érthető módon nem kedveltek.

1406583304721_wps_2_file_photo_today_marks_th.jpg

Szögesdróton fennakadt halott katona az első világháborúban. Forrás: Getty Images

A The Old Barbed Wire Frank McConell előadásában, az aláfestő zenét szerezte Oliver Wakeman.

A Hanging On The Old Barbed Wire-t a brit katonák legtöbbször menetelés közben énekelték, a szarkasztikus hangvételű szöveg a magas rangú tisztektől – mint a tábornok vagy az ezredes – eljut egészen a szállásmesterig is. Míg a tisztek kitüntetéseikkel, vagy szabadságolásukkal vannak elfoglalva, illetve megisszák a közlegények elől a kincstári rumot, addig a zászlóalj, a legénység holtan lóg a szögesdróton – nagyjából így foglalható össze a szöveg mondanivalója. Érdekes, hogy a dal még az őrmesteri rendfokozatban lévő katonát is kigúnyolja, aki alkalmasint nem részesült sokkal jobb ellátásban, mint akár egy közlegény. A nóta a tisztek szerint rossz hatással volt a brit hadsereg moráljára, és bár tettek lépéseket visszaszorítására, háború alatti népszerűsége  töretlen maradt a közkatonák soraiban.

Brit katonák menetelés közben éneklik a dal egyik változatát az Oh What A Lovely War c. filmben.

A dalt több szövegváltozat szerint is énekelték, egyben azonban mindegyik megegyezett: az utolsó versszak záró két sora az összes variánsban ugyanaz volt. Érdekes a szögesdrót előtt megjelenő old jelző, ami itt olyan értelemben nyilvánul meg, hogy az ördögi, leküzdendő ellenség és halálos csapda, a szögesdrót valahogy elfogadottá vált a brit katonák között, amit már-már valamiféle különös szeretettel emlegettek. Bár magyarul nem adható vissza hűen a szöveg mondanivalója, az alábbiakban megpróbálkozunk vele az első és utolsó versszak függvényében:

If you want to find the Colonel, I know where he is,
I know where he is, I know where he is.
If you want to find the Colonel, I know where he is,
He's home again on seven days' leave.

I saw him, I saw him, home again on seven days' leave,
I saw him, home again on seven days' leave.

Ha az ezredest keresed, tudom, hol találod,
Tudom, hol találod, tudom, hol találod.
Ha az ezredest keresed, tudom, hol találod,
Ismét otthon van, hét napos eltávon,
Láttam, láttam, ismét otthon van, hét napos eltávon,
Láttam, ismét otthon van, hét napos eltávon.

If you want to find the battalion, I know where they are,
I know where they are, I know where they are.
If you want to find the battalion,
I know where they are,
They're hanging on the old barbed wire.
I saw them, I saw them,
Hanging on the old barbed wire,
I saw them,
Hanging on the old barbed wire.

Ha a zászlóaljat keresed, tudom, hol találod,
Tudom, hol találod, tudom, hol találod.
Ha a zászlóaljat keresed, tudom, hol találod,
Tudom, hol találod,
A „jó öreg szögesdróton lógnak.
Láttam őket, láttam őket,
A szögesdróton lógva,
Láttam őket,
A szögesdróton lógva.

545703215.jpg

Elesett angol katonák „lógnak” a szögesdróton, Flandriában. Forrás: Getty Images

Száz év távlatából a brit tisztikar alacsony veszteségeiről és a karosszékből háborúzgató brit parancsnokokról szóló tévhitek megcáfolhatók. Az 1922-ben megjelent hivatalos brit háborús statisztika alapján 1915. február és 1918. október között a brit tiszti állomány vesztesége 115 741 fő volt, amibe az elesetteken kívül beletartoztak a sebesültek, eltűntek és hadifogságba esettek is. A BBC 10 első világháborús tévhitet eloszlató cikke szerint a brit legénységi állomány 12, míg a tisztikar 17 százaléka vesztette életét a konfliktus négy éve során. Egy másik felmérésből az is kiderült, hogy a háború alatt több mint 200 brit tábornok esett el, sebesült meg vagy esett fogságba. Ennek egyik oka az volt, hogy közülük sokan napi rendszerességgel tettek látogatást a fronton, hogy megszemléljék a csapatokat és az állásokat, ami alatt egy eltévedt lövedék, gránát, vagy akár egy mesterlövész is könnyen végezhetett velük.

nevinson_c_r_w_ara_paths_of_glory_google_art_project.jpg

Christopher Nevinsen: Paths of Glory. 1917. A képet egy ideig betiltotta a cenzúra, mivel a háború értelmetlenségét sugallta.

letoltes.png

Brit katonák indulnak rohamra saját szögesdrótakadályaik között. (Beállított) kép a somme-i csatából, 1916. Forrás: Imperial War Musem (Q 65408)

A Hanging On The Old Barbed Wire-t English Rebel Songs 1381–1984 (1988) c. albumában egyébként feldolgozta a brit alternatív zenét játszó banda, a Chumbawamba is. A dallam és a szöveg kissé eltér az eredeti változattól:

Felhasznált irodalom:

Bryant, Clifton Peck, Dennis (szerk.): Encyclopedia of death and the Human Experience. Sage Publications, Thousand Oaks, 2009.

Fussel, Paul: The Great War and Modern Memory. Oxford University Press, Oxford, 2013.

Haycock, David Boyd: A Crisis of Brilliance: Five Young British Artists and the Great War. Old Street Publishing, London, 2009.

Viewpoint: 10 big myths about World War One debunked. (http://www.bbc.com/news/magazine-25776836) (2016. február 18.)

Források:

Max, Arthur: When this bloody war is over: soldier's songs of the first world war. Piatkus, 2001.

Statistics of the Military Effort of the British Empire during the Great War 1914–1920. The War Office, London, 1922.