"Keleten és Nyugaton a hatalomért küzdenek"
Hidegháborús punk nóta
Az 1980-as évek legelején egy új szakaszba lépett a hidegháború. Az 1962-es kubai rakétaválság után ekkor ismét megnőtt a feszültség a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Eközben valahol Európa közepén néhány szegedi srác a húrok közé csapott és felcsendült egy dal, melynek címe az akkori szovjet hadigépezet egyik elrettentő eszközének nevét viseli. E posztban ez a szám fog megszólalni.
T-72-es harckocsik egy szovjet katonai parádén 1983-ban
A szovjetek már 1979 óta "nyújtottak segítséget" Afganisztánban a helyi kommunista erőknek, mely beavatkozás nagy felháborodást keltett és a korábbi enyhülés megtorpanását jelentette. Ezt a folyamatot erősítette az 1980-ban megválasztott amerikai elnök, Ronald Reagan szovjetekkel szembeni keményebb politikája is. Reagan megnövelte a katonai kiadásokat. Újraindulhatott többek között egy új stratégiai bombázó fejlesztése (B-1B Lancer) és megtörténhetett a neutronbomba rendszeresítése. 1983-ban bejelentette a "csillagháborús" tervnek nevezett hadászati védelmi kezdeményezés (Strategic Defense Initiative – SDI) támogatását. A terv alapján a földről indított szovjet nukleáris rakéták megsemmisítése a világűrből történt volna az oda telepített fegyverekkel. Utóbbi tervvel a szovjetek már nem tudtak lépést tartani.
B-1B stratégiai bombázó átadóünnepsége 1984-ben
Külpolitika a Népújság hasábjain. (Népújság, 1981. 32. évf. 207.sz.)
Ezekben az időkben született meg a CPg (Come on Punk group, később Coitus Punk group) együttes CC20 című dala, mely egyszerűen és tömören foglalja össze, hogy mi uralkodott akkor a világban, és hogy ebből mit érezhetett a Varsói Szerződés egy tagállamának fiatalja, pontosabban egy punk fiatalja. A Kádár-korszak zenei világának és a magyar punk műfajnak egyik legkultikusabb zenekaráról van szó. Szókimondó szövegeikkel, nézeteikkel és persze külsejükkel hamar felhívták magukra – a fiatalok mellett – a hatóság figyelmét.
Egy általános hír 1981-ből. (Népújság, 1981. 32. évf. 210.sz.)
1981-től a Délmagyarországban róluk megjelent „A csöves jelenség” című cikk miatt beszűkült a fellépési lehetőségük, illetve (ahogy az itt idézett dalszövegben is olvasható) folyamatos rendőri zaklatásnak voltak kitéve ezért Szegedről felköltöztek Budapestre. A fővárosban több koncertet is adtak, míg végül 1983-ban a zenekar tagjait (Benkő Zoltán "Güzü" - gitár, Haska Béla - ének, Nagy Zoltán "Kutyás" - dob, Varga Zoltán "Takony" – basszusgitár) letartóztatták. Az ellenük indított perben bűnösnek mondták ki őket „nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólag elkövetett izgatás bűntettében.” Három vádlott két év börtönbüntetést kapott, míg a negyedik, „Takony” négy év felfüggesztettet.
Részlet a bírósági ítélet dokumentumából
Az itt hallható dalukat egyébként külön is kiemelték a per során a szövege miatt, mivel az a „Szovjetunió, tehát a Magyar Népköztársaság nemzetközi kapcsolatai ellen irányulnak” illetve „a barátsági és együttműködésre irányuló nemzetközi kapcsolata elleni érzelmeket igyekezett szítani.” Természetesen még sok egyebet is el lehetne mondani róluk és az ellenük lefolytatott perről, de most következzen a szöveg és a zene:
A szovjet atom is atom
A totalitást nem bírom
A rendőrség is zaklat engemet.
Az USA atom is atom
Keleten és nyugaton
Hatalomért küzdenek.
Refrén:
CC20[1], CC20, CC20 Keleten!
Neutron, neutron, neutron Nyugaton!
A hatalom, az hatalom
Keleten és Nyugaton
A hajsza mindenütt egyre megy.
Illusztráció a szovjet SS-20 rakétarendszerről
A refrénben megénekelt eszközök a korszak legfenyegetőbb nukleáris fegyverei voltak. A szovjet RSD-10 Pionyer, vagyis NATO kódja szerinti elnevezéssel SS-20 Saber egy közepes hatósugarú nukleáris rakéta volt. A ballisztikus rakéta szilárd tüzelőanyaggal működött, nagyfokú mobilitást biztosított számára a MAZ-547A szállító- és indítójármű. A rakéta hatótávolsága 5500 km, de a továbbfejlesztett változaté 7500 km volt, utóbbi egyszerre három robbanófejet is hordozhatott. A rakétarendszer 1976 és 1988 között volt rendszerben a szovjet hadseregben.
A neutronbomba fejlesztése már több évtizede folyt az Egyesült Államokban a rendszeresítése előtt. A fegyver lényegében nem rombol „csak” öl, azaz nem következik be olyan nagy pusztítás, mint egy hagyományos atombomba becsapódása után, ellenben a megnövelt neutronsugárzás következtében minden élőlény elpusztul. Ennek fényében az amerikaiak akár harcászati szinten is alkalmazták volna a töltetet, például nehéztüzérségi lövedékként. A rendszerbe állítása egyébként nagy felháborodást váltott ki mind az USA-ban, mind az európai szövetséges országokban és természetesen leginkább a keleti blokk államaiban.
Egy "autentikusabb" verziója a dalnak
[1] A zenekar a cirill abc „sz” betűjét használja valamiért.
Források:
Pozsonyi Ádám: Mi az igazság CPG ügyben? In: Genyó Szívó Disztroly. 1993. 7.sz
Felhasznált irodalom:
Hajdú T. László: "Hidegháborús évek I." In: Regiment 2006/1.
Ian V. Hogg: Fegyverenciklopédia. Guiness Publishing, London, 1992.
http://weaponsystems.net/weaponsystem/DD06%20-%20RSD-10%20Pioner.html
Ha valaki szeretne elmerülni a zenekar történetében, annak ajánlom megtekintésre a Pol Pot megyei punkjai dokumentumfilmet, vagy a Privát rocktörténet 42. adását.