Az 1918. március 3-án aláírt breszt-litovszki béke új helyzetet teremtett az első világháború keleti (és majd a nyugati) frontján is. A békével a katasztrofális állapotba került és forradalmak tépázta Oroszország a maga részéről befejezettnek nyilvánította a háborút, emellett pedig hatalmas területekről is lemondott Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Törökország javára. A keleti front harcai - ideiglenesen legalább is - a központi hatalmak győzelmét hozták, és így vált lehetővé, hogy a németeknek kicsivel később nyugaton még fussa egy jelentős offenzívára is.

Császári és királyi monitorok akcióban

A mai Ukrajna területére főleg osztrák-magyar csapatok nyomultak be, akik között ott voltak a Duna-flottilla tengerészei is. Bár hajóik - lapos építésű monitorok és kicsi őrnaszádok - nem igazán voltak alkalmasak tengeri üzemre, a partok mellett azért eljutottak a Krím-félszigetre is. A hadműveletek fontos (és békés) részét képezte egy felderítőút a Dnyeper folyón is, amelyet a nyugatiak akkoriban kevéssé ismertek, emellett az expedíció során "idegen terepen" is kipróbálhatták hajóikat. Első körben (április elején) összeállítottak egy különítményt, amelyet Odesszába (oroszosan Ogyessza) vezényeltek. A Wulff Olaf korvettkapitány parancsnokolta csoport a BOSNA, BODROG, KÖRÖS és SZAMOS monitorokból, a BARSCH és WELS őrnaszádból, valamint az ODESSA és a BESARABEC gőzösökből állt, amelyek szénnel és kőolajjal megpakolt uszályokat vontattak.

A breszt-litovszki békével a központi hatalmakhoz került területek 

A két őrnaszád már korábban - Románia elfoglalása után - is járt a Fekete-tengeren, aknakutatóként, így amennyire lehetett, alkalmassá tették őket tengeri hajózásra.

"A monitorok előkészítése már több gondot okozott, mert tengerjáró képességük több tényező - viszonylag csekély merülésük, alacsony fedélzetük és egykazán-rendszerű gépüzemük - korlátozta. Először a lőszert és minden egyéb mozgó anyagot rögzítettek, majd felszerelték az iránytűket, a fedélzetet deszkapalánkkal vették körül és megtették azokat a műszaki intézkedéseket, amelyeket a gépüzem a sós vízben való hajózásnál megkövetelt."[1]

Ahogy a képeken is látszik, a monitor hajótípus nem az a kifejezetten nyíltvízi fajta - bár a britek készítettek nagyobb, csatahajó-lövegekkel felszerelt tengeri monitorokat, ám azokat inkább a La Manche-csatornán és egyéb partközeli vizeken vetettek be. Noha az első monitor tengeri hajónak készült, a típust csak partvédelemre alkalmazták, sőt, a USS Monitor vesztét is egy tengeri vihar okozta nem sokkal első bevetése után. Őfelsége folyami hajói különösebb gond nélkül értek el Odesszába, illetve a SZAMOS Chersonba, a KÖRÖS pedig Nyikolajevbe, ahova rendelték. A hajók először a Dnyeszter torkolatnál kutattak aknák után - eredménytelenül - majd rendszeres járőrözést végeztek, május 13-án pedig az odesszai állomáshajó, a BODROG kivételével Chersonba hajóztak. Bár komolyabb harccselekmények nem történtek, a különítmény élete nem volt eseménytelen.

A KÖRÖS monitor; látszik, hogy nem kifejezetten tengerjáró hajó

"Május 4-én Böhm-Ermolli báró vezérezredes hadseregparancsnok szemleúton volt a WELS őrnaszáddal. Az őrnaszád akadálytalanul menetelt Ocsakovig és vissza Odesszába. Másnap a hajóosztag néhány egységének a Dnyeperbe kellett volna indulnia, a rossz időjárás miatt azonban a kifutást későbbre halasztották.Azonkívül az odesszai biztonsági viszonyok sem voltak még a legjobbak. Egyik este még a BOSNA őrszemét is kövekkel dobálták meg, és csak fegyverével tudta elűzni a támadókat."[2] 

 - írta Wulff korvettkapitány. Ahogy láthatjuk, a helyzet nem volt egyszerű: a lakosság jelentős része érthető okok miatt nem fogadta örömmel a megszálló csapatokat. A térségben természetesen fegyveres harc is zajlott, amelyet egyrészt a bevonuló csapatok ellen, másrészt egymással vívtak a különféle ellenálló-csoportok. A nem sokkal később teljes erővel megindult orosz (szovjet) polgárháború vörös és fehér csapatai mellett már ekkor is aktívak voltak a független Ukrajnáért küzdő nacionalista csoportok is, mellettük pedig rablóbandák is szép számmal garázdálkodtak a vidéken. A Dnyeper-expedíció, amelyen Fabini tábornok, a chersoni katonai kormányzó is részt vett, egyrészt a lakosság, másrészt az erőviszonyok jobb megismerése miatt is fontos volt.

S. M. S. BOSNA monitor

Az expedíció május 15-én vette kezdetét; első ütemben a BARSCH és az ODESSA (utóbbi egy üzemanyagos uszállyal) indult Nikopolba, őket a WELS, majd a BOSNA (fedélzetén Fabini tábornokkal) követte. A korvettkapitány elismerően írta, hogy

"Az orosz folyók olyan kitűnően voltak szabályozva és a hajózási út olyan jól volt kitűzve, hogy a dunai hajóhad tisztjei, akik ezeken a folyókon teljesen tájékozatlanok voltak, itt kalauz nélkül hajózhattak és - a BARSCH kivételével a zuhatagban - sohasem érintettek feneket."[3]

A folyami hajózás még ma sem veszélytelen dolog - a sokkal modernebb hajók is sokszor feneklenek meg, vagy történik velük baleset - a háborús körülmények pedig csak nehezítették a helyzetet. A BOSNA és a WELS két nappal később Alekszandrovszkba hajózott, a BARSCH pedig 21-én követte őket. Az ottani kis helyőrség nagyon megörült az erősítésnek, a tűzerős hajók jelenléte ugyanis minimálisra csökkentette az ellenséges támadás lehetőségét. Itt határoztak úgy, hogy tovább folytatják a hegymenetet, lehetőleg Jekatyerinoszlavig, amit a szakmai hiúság is motivált, ugyanis korábban

"...a Jekatyerinoszlav és Alekszandrovszk között lévő Dnyeper-zuhatagokon hegymenetben eddig még semmiféle vízi jármű sem tudott  vontatás nélkül áthaladni."[4]

A BARSCH őrnaszád vonalrajza: kis jugoszláv és osztrák kitérő után 1929-től ismét Magyarországon, BAJA néven szolgált

Bár a folyam, főleg az alsó szakasza jól szabályozott volt, akadtak olyan helyek, ahol a nagy sodrás és emelkedés miatt csak parti vontatással közlekedhettek a hajók - ezt a módszert többek között Repin híres festménye is megörökítette, de ismerős lehet az Aranyember című regényből és filmből is. A helyzetet a Szovjetunió létrejötte után rendezték, ma már hatalmas, akár 2 méteres merülésű hajók is gond nélkül eljuthatnak Kijevig is. A felderítőútra a BARSCH-ot jelölték ki, és helyi kalauzokat is felfogadtak, akikkel orosz-lengyel-cseh-horvát keveréknyelven kommunikáltak.Bár ilyen helyzetben mindig felmerül a bizalmatlanság kérdése is, a helyiek végül nem okoztak csalódást, sőt!

"A kalauzok mesés helyi és folyamismerettel rendelkeztek, és a folyó minden elöntött szikláját is meg tudták nevezni. Másrészt a kalauzokra, akik többnyire csak tutajokat vezetnek völgymenetben, látható benyomást tett a rövid ideig teljes gőzzel haladó naszád gépereje."[5]

Ilja Repin: Hajóvontatók (1870-1873)

Az expedíció tehát rendben elindult, és az első néhány zuhatagot sikerült gond nélkül venni, bár Wulff kapitány jelentésében azt is leírta, hogy a cári idő folyamszabályozása nem igazán volt hatékony, főleg a Dunáéval összehasonlítva. A zúgókon több helyen csatornákat vágtak ugyan, a meder viszont rengeteg veszélyt rejtett magában.

"Sziklák és homokzátonyok összeszorítják az egész szakaszt ott is, ahol nm csak csatornák vezetnek át a porogokon (zuhatagokon). A hajózás itt az őrszemélyzet teljes figyelmét igényli. A jevlenniji első porogon a BARSCH canterben haladt át, azután következett a Vilnij-porog rövid, falazott csatornával és nagyon kellemetlenül kanyaruló bejárattal. Itt kívánták a kalauzok, hogy a tisztek először a kőtöltésről nézzék meg a csatornát. Talán abban a hiszemben, hogy a zuhagó (sic!) víz láttára abbahagyjuk a további utazást. (...) Amit azonban a tisztek láttak, az nem volt újság: kiskiadású Vaskapu-csatorna, tehát előre! Ezen a porogon is simán haladtak át, úgyszintén a következő, Budilovszkij-porogon is."[6]

A Dnyeper Jekatyerinoszlavnál 1918-1921 körül

A kalauzok érthetően egyre idegesebbek lettek, hiszen ekkora hajóval még nem volt dolguk. Az is nagyon érdekelte őket, hogy tud-e a naszád tolatni, hiszen a szűk csatornákban megfordulni nem lehetett, így ha nem sikerül átjutni, kifelé csak farral előre visz az út. A Volnickij-porogon még átjutottak,

"...de a BARSCH-nak hat perc kellett, hogy a 660 m hosszú csatornán áthaladjon, míg a háromszor olyan hosszú (2133 m) Vaskapu-csatornában csak hét percet vett igénybe a hegymenet."[7]

A neheze azonban még csak most következett! Ekkor jött ugyanis a Nienasytiecki (vagyis "telhetetlen") porog, amely a legerősebb folyású, legnagyobb esésű zuhatag volt. A csatorna bejárata itt is kanyargósra sikerült, a mederben pedig mindenfelé sziklák, zátonyok és kis szigetek voltak. 

A Dnyeper zuhatagjai Alekszandrovszk és Jekatyerinoszlav között

"Közelebb érve a zuhatagban két vízesést lehetett megkülönböztetni, amelyek a csatornában is két lépcsőfok gyanánt tűntek fel. A lépcsők alatt zuhogott, kavargott és habzott a víz. A gépész figyelmeztetése után a hajó teljes erővel hatolt be a csatornába. A kavargó vízben nagyszerűen haladt, aztán jött a sima lépcső, és a BARSCH egyszerre megállt. A gép túlerővel járt, az őrnaszád reszketett, zihált és - állt. Egyetlen centimétert sem jutott előre. Mivel a kalauzok kijelentették, hogy a következő lépcső még nehezebb, abba kellett hagyni a gép további erőltetését."[8]

A Dnyeper egy porogja; "nem vénnek való vidék"

Bár a csatornából a hajó szépen kifarolt, a megfordulás még tartogatott pár kellemetlen percet a legénységnek.

"Jobbra, balra és hátul sziklák fenyegettek, csak egy keskeny sáv vezetett keresztül a szélesebb helyig, ahol meg lehetett fordulni, de hajszálnyira biztosan kellett mozogni, hogy sikerüljön. Háromszor kísérelték meg az ereszkedést, de az élénk szél mindig keresztbe dobta a naszádot, úgyhogy csak a gép előrejáratásával lett megint kormányozható. A negyedik kísérletnél majdnem pórul jártak. A naszád a teljes géperő ellenére, nem akart a kormánynak engedelmeskedni, és balra elöl egy látható szikla leselkedett, tehát: teljes erővel hátra! A gépek rögtön visszafelé jártak, a naszád megállt. Ekkor a naszád bal oldalán, elöl, két ütést kapott. A hajó eleje a látható sziklától felfelé fekvő víz alatti sziklához ért, és ez elég volt arra, hogy a naszádot ismét a víz sodrába irányítsa. (...) A fordulás is simán ment, a naszád meg volt mentve."[9]

Wulff Olaf (1877-1955) korvettkapitány, a Fekete-tengeri különítmény, majd a Duna-flottilla, a háború után pedig a magyar folyami erők parancsnoka

Az ütközés, amellett hogy visszabillentette a hajót a sodrásba, semmiféle kárt nem okozott, egy horpadás sem keletkezett a naszádon, amely így hamar visszatérhetett Alekszandrovszkba. Az expedíció végül május 28-án ért véget: a három hadihajó ekkor visszatért Nikopolba, majd az ODESSA-val együtt Chersonba hajóztak. Eközben a KÖRÖS a Bug folyón hajózott, szakkifejezéssel élve "mutogatta a lobogót", vagyis jelezte, hogy ki az úr arrafelé - július 11-e után ezt a BOSNA ismételte meg. Június első hetében a SZAMOS visszatért a Dnyeperre, ám Nikopol fölé tartósan nem merészkedett, mert attól tartottak, hogy a nyári kisvíz miatt nem tudna visszatérni. Ahogy egyre jobban sikerült a területet pacifikálni, úgy csökkentek a hadihajók feladatai; a folyami utak persze rendszeresek maradtak, sőt már a Dnyeszter beutazását készítették elő, amikor egy váratlan utasítás visszarendelte a hajókat Brailára (Románia), ahová azok több csoportban szeptember 12-re érkeztek be. A Wulff-különítmény feladata véget ért. Mintegy másfél hónappal később véget ért az első világháború, amely a vereség mellett a Monarchia összeomlásával is járt; a folyami hajókat - a tengeriekhez hasonlóan - az utódállamok osztották el egymás között; a monitorok a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz és Romániához (amely ma is nagyon komoly folyami flottillával rendelkezik) kerültek, és részt vettek a második világháborúban is, az őrnaszádokon pedig Ausztria és Magyarország osztozott.

A KECSKEMÉT, SZEGED és BAJA (ex-BARSCH) őrnaszádok valamikor 1939 és 1941 között

Ha tetszett a cikk, kövessen minket a Facebookon is!

Felhasznált irodalom

[1] Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók, Hajja és Fiai, Debrecen, 2002.  293-294. o.

[2] 294. o.

[3], [4] 295. o.

[5], [6], [7] 296. o.

[8], [9] 297. o.