Antoninus Heliogabalus aligha tartozik a Római Birodalom legjelesebb uralkodói közé. Uralkodása négy évig sem tartott, és alighanem a Római Birodalom III. században elmélyülő válságának egy jellemző tüneteként foghatjuk fel. Vallási újításai kiváltották az alattvalói ellenszenvét, ezért a fennmaradt források nem festenek róla túl előnyös képet. Kicsapongásairól, kéjelgéseiről kínos részletességgel számol be a Historia Augusta, amelyből most szemezgetni fogunk.

Útja a császárságig

Caracalla császár, akit többek között a fürdőiről ismerhetünk, 217-ben a parthus hadjáratáról visszatérőben szállt le a lováról, hogy vizeljen egyet, mikor Macrinus parancsára a testőre beledöfte a kardját. A gyilkos nem járt jól, mert kivégezték, és a császár halála felett siránkozók között ott volt Marcrinus is, feltehetően azért, hogy eltitkolja a császár halálában játszott szerepét. Az, hogy ennyi évszázad távolából is fennmaradtak olyan források, amelyek őt nevezik meg felbujtónak, arra utal, hogy eme törekvését nem koronázta siker. Macrinust később császárrá kiáltották ki, miután az először felkért Adventus nem vállalta az uralkodást.

Heliogabalus szobra

Nem tartott azonban sokáig Macrinus uralma, mert Septimius Severus feleségének nővére, Iulia Maesa összeesküvést szervezett ellene. 218-ban császárrá kiáltotta ki az akkor 14 éves unokáját, Varius Avitus Bassianust, akiről elterjesztette azt a hírt, hogy Caracalla császár természetes fia. Macrinus egy kisebb sereget küldött ellene, amely azonban megölte a parancsnokát, és átállt a trónkövetelő oldalára. Végül személyesen lépett fel a lázadók ellen, de a sikertelen keleti politikája miatt elégedetlen legiók elpártoltak mellőle, és Antiochia mellett vereséget szenvedett. Macrinus el akart menekülni, de felismerték, és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után megölték. Heliogabalus lett az új római császár.

A női szenátus

A róla feljegyzett történetek egy része a Historia Augustában maradt fent, Aelius Lampridius neve alatt. A később összeállított Historia Augusta szerzője különösen idegenkedett Heliogabalus vallási újításaitól, éppen ezért számtalan kicsapongást jegyzett fel róla, többször hangsúlyozva pazarló életvitelét. A kormányzás érdemi részét eleinte Iulia Maesa és Heliogabalus anyja, Iulia Soaemias végezte.

A császár egy úgynevezett "senaculumot", azaz női szenátust is létesített a Quirinalis dombon. Már az ő ideje előtt is szoktak ott előkelő hölgyek összejöveteleket tartani, de csak bizonyos ünnepségek alkalmával, vagy akkor, amikor valamelyikük megkapta az úgynevezett "consuli házasság" kitüntető jelvényeit; ezeket a régi császárok szokták adományozni nőrokonaiknak, főleg olyanoknak, akiknek a férje nem volt nemesi származású, hogy ne maradjanak nem nemesi állapotban. Most azonban Syamiamira (Iulia Soaemias) befolyására a női senatus nevetséges határozatokat hozott, amelyek előírták az előkelő hölgyeknek, hogy ki milyen ruhát viseljen nyilvános alkalmakkor, ki kinek köteles megandi az elsőbbséget, ki kit üdvözöl csókkal, ki járhat négykerekű díszkocsin (pilentum), ki ülhet lóra, öszvérre, szamárra, ki utazhat öszvér-, vagy ökörfogaton, kit illet meg a gyaloghintó, kinek a gyaloghintóját díszíthetik bőrbevonatok, csontfaragványok, elefántcsont-, vagy ezüstberakások, ki viselhet a cipőjén aranydíszeket vagy drágaköveket. (Historia Augusta. Gondolat Kiadó, Budapest, 1968. 134-135. o. Terényi István fordítása).

 

Iulia Soaemias, Heliogabalus anyja

Heliogabalus a császárságát megelőzően a szíriai Emesszában volt pap, ahol megismerkedett különböző keleti kultuszokkal. Elődeinél sokkal erőteljesebben próbált egyfajta napkultuszt bevezetni, kihirdetve, hogy az ő istene erősebb, mint bármelyik másik. Cassius Dio feljegyzése szerint saját magát metélte körül, és erre buzdította kortársait is. A Historia Augusta emberáldozatokat is feljegyzett.

Heliogabalus emberáldozatokat is mutatott be, e célra egész itáliából nemes születésű szép fiúgyermekeket szedetett össze, akiknek még éltek a szüleik, gondolom azért, hogy mindkét szülőt együtt még erősebben marcangolja a fájdalom. Mindenféle mágusokat tartott maga körül, mindennap áldozatokat végeztetett velük, buzdította őket, hálát mondott az isteneknek, amiért jóakarattal vannak irántuk; közben vizsgálgatta a megölt gyermekek belső részeit, és a maga bennszülött rítusai szerint kínozta áldozatait. (Historia Augusta. Gondolat Kiadó, Budapest, 1968. 137-138. o. Terényi István fordítása).

A császár kicsapongásai

Hogy Heliogabalus emlékezetével kapcsolatban milyen történetek maradtak fent, arra alighanem elég idézni a Historia Augusta egyik erotikusan részletes leírását:

Heliogabalus Rómában nem tett mást, mint hogy ügynökeivel olyan férfiakat hajtatott fel, akinek különösen nagy nemiszervük volt; azokat a Palotába hozatta, hogy kéjeleghessen velük. Ugyancsak a Palotában elő szokta adatni Parisz történetét, s maga játszotta Venus szerepét; hirtelen földre csúsztatta ruháit, és meztelenül letérdelt, egyik kezét mellbimbójára, a másikat nemző szervére téve, miközben kidüllesztett alfelét társa hímvesszejéhez közelítette. Arca olyan kifejezést öltött, amilyennek Venust szokták festeni. Egész testét simára szőrtelenítette, mivel élete legfőbb gyönyörűségét abban lelte, hogy minél több parázna ember kéjvágyának felcsigázására legyen méltó és alkalmas. (Historia Augusta. Gondolat Kiadó, Budapest, 1968. 135. o. Terényi István fordítása).

Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy egyesek szerint a Historia Augusta összeállításának vélhető ideje I. (Nagy) Theodosius (379 - 395) császár uralkodása, akkor kétségtelenül támadhat olyan gyanúnk, hogy a császár életrajzában inkább az játszott szerepet, hogy egy antihőst mutasson be az olvasóinak, példabeszédül az erkölcstelenségek és a züllés ellen. Persze a Historia Augusta beszámol arról is, hogy egyesek nem minden haszon nélkül töltötték idejüket a császár mellett.

Heliogabalus udvarában oly nagy befolyásra tett szert egy bizonyos Zoticus, hogy a palotabeli főtisztviselők mind úgy bántak fele, mint uruk "férjével". Bennfentességével és jólértesültségével úgy élt vissza, hogy pénzért árulta Heliogabalis bizalmas megjegyzéseit és intézkedéseit, így óriási vagyont szerzett magának. (...) Heliogabalus ezzel a Zoticusszal még szabályos menyegzőt is tartott, nászceremóniák, nászéjszaka etc. közepette közösült fele; még nyoszolyóasszonya is volt, és azt kiáltotta: "Rajta, láss hozzá, Szakács!", mindezt akkor, amikor Zoticus beteg volt. Utána pedig filozófusoktól és más igen komoly emberektől afelől érdeklődött, hogy fiatal korukban ők is ugyanazokat tapasztalták-e, amiket ő. S tette mindezt a szemérem legcsekélyebb jele nélkül, sohasem átallotta a trágár szavakat, ujjaival szemérmetlen aktusokat mutogatott, és sem társaságban, sem a nagy nyilvánosság előtt nem adta jelét semmiféle szeméremnek. (Historia Augusta. Gondolat Kiadó, Budapest, 1968. 139-140. o. Terényi István fordítása).

 

Heligabalus bukása

Iulia Maesa, Heliogabalus nagyanyja alighanem hamar rájött arra, hogy rossz lóra tett, és fokozatosan eltávolodott unokájától és a lányától. Annyi befolyása azért maradt, hogy kineveztesse Alexandert, Heliogabalus unokatestvérét, társcsászárrá. Alexander ugyanúgy pap volt Emisszában, ahogy a császár, viszont népszerűbbé vált az uralkodónál is. Ez nem tetszett Heliogabalusnak, aki orgyilkosokat küldött a rokonára, és nyilvánosan vissza akarta vonatni nemcsak a társcsászári titulusát, de azt a korábbi döntését is, hogy fiaként adoptálja. A többszöri próbálkozás sem vezetett eredményre, Alexander életben maradt, Heliogabalusnak pedig még egy rövid ideig maradtak az egyéb szórakozások.

Iulia Maesa, Heliogabalus és Alexander Severus nagyanyja egy érmén

A császár ötször házasodott meg, a napkultusz erejét bizonyítandó az egyik feleségét a Vesta-szüzek közül választotta ki, megbotránkoztatva ezzel a teljes római elitet. Nemcsak a fentebb említett Zoticusszal házasodott meg, hanem egy Hieroklész nevű cariai kocsihajtóval is.

Saját feleségén kívül egyetlen nővel sem közösült egynél többször, és a Palotában bordélyházat tartott fenn barátai, cliensei és rabszolgái számára. (...)

Ha házasságtörési jeleneteket adtak elő a színpadon, megkövetelte, hogy a színészek ne csak színleljék, hanem valóságban is megtegyék mindazt, ami ilyenkor történni szokott. (...)

Barátait gyakran elcsalta éjszakai fogadókba azzal, hogy ott gyönyörű nők várnak rájuk; mikor aztán azok odamentek, etióp vénasszonyokkal zárta őket össze; reggelig nem szabadulhattak onnan. Fiúkkal is megtette ugyanezt. (Historia Augusta. Gondolat Kiadó, Budapest, 1968. Terényi István fordítása).

Végül egy alkalommal, amikor ki akarta végeztetni Alexandert, a katonái a császár ellen fordultak, és megölték őt is, valamint az anyját, Iulia Soeamiast és Hieroklészt is. A holttestét alaposan meggyalázták, előbb körbehordozták a Circus Maximusban, majd az Aemilius-hídról beledobták a Tiberisbe. Hogy biztosan lent is maradjon, köveket kötöttek a testéhez.