Csernyánszky Pál

A magyar gazdaság 1956 és 1973 közötti történetében (az új gazdasági mechanizmus kidolgozásában és alkalmazásában is) fontos szerepet játszott egy olyan központi döntéshozó intézmény, „szuperminisztérium”, amelynek tevékenysége alig ismert. Még a Magyarország kormányaival foglalkozó legfrissebb és legrészletesebb archontológia is csak a Gazdasági Bizottság három elnökének egyikénél említi meg, hogy betöltötte ezt a tisztséget.[1]   

Kádár János a korszak végén, 1973-ban a Gagarin Erőmű avatásán. URBÁN TAMÁS / FORTEPAN

A kutatók valószínűleg azért hanyagolták el, mert elődeitől, az 1945 és 1949 között működő Gazdasági Főtanácstól és az 1949 és 1952 közt fennálló Népgazdasági Tanácstól eltérően nem önálló szerve volt, hanem a kormány alá tartozott. Ráadásul a „Minisztertanács Gazdasági Bizottsága” név azt a benyomást kelthette, hogy csak a minisztertanács napi működéséhez kapcsolódó ügyekkel foglalkozott, nem pedig országos jelentőségűekkel.

Versenytábla SZTRÁJK!! Ameddig az oroszok ki nem takarodnak az országból Nem Dolgozunk!! 1956 BERKÓ PÁL / FORTEPAN

 1956 novemberében az országot gazdasági válság sújtotta. Sztrájkhullám söpört végig az országon, kimerültek a szénbányák és erőművek tartalékai, emiatt az is kétséges volt, hogy termelni tudnak-e azok az üzemek, ahol egyáltalán hajlandóak felvenni a munkát. A gazdaság újjászervezése hatalmas feladatnak bizonyult. Ennek vezérlésére önmagában a régi intézmények egyike sem volt alkalmas.

Ebben a helyzetben merült fel, hogy az újjáépítést egy ugyanolyan központi intézménynek kell megszerveznie és irányítania, mint amilyen a II. világháború után a Gazdasági Főtanács volt.

A Gazdasági Bizottságot a Forradalmi Munkás-Paraszt-Kormány 1956. november 19-én kiadott, 10012/1956. számú rendelete hívta életre. Feladata

„a gazdasági jellegű külkereskedelmi és nagyobb külföldi hitelügyi kérdések Kormány elé való terjesztésének előkészítése”

volt.[2] A bizottság tagjai Apró Antal iparügyi, Kossa István pénzügy- és Rónai Sándor kereskedelemügyi miniszter, de a Minisztertanács határozott arról is, hogy munkájába vonják be Gáspár Sándort, a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének elnökét.[3]

Apró Antal

A kormányhatározat nem nevezte meg a Bizottság elnökét, de világos volt, hogy Apró Antal lesz, aki ideiglenes jelleggel amúgy is az összes iparral kapcsolatos ügyért felelt, egyszerre több minisztert is helyettesítve. Erre a kulcsfontosságú posztra többé-kevésbé a véletlen sodorta- leginkább az, hogy rajta kívül éppen nem akadt más megbízható, első vonalbeli vezető, aki értett a gazdaság irányításához. A csúcsminiszterség mellett a Gazdasági Bizottság vezetését is rábízták, praktikus okból. Akármiről is határoz a Gazdasági Bizottság, az elnökének mindenképpen egyeztetnie kellett volna a miniszterrel és az ügymenet gyorsítása miatt egyszerűbb volt, ha a két posztot ugyanaz a személy tölti be. A Gazdasági Bizottság első dokumentált ülésére 1956. december 3-án került sor. A dokumentáció (vélhetően azért, mert a bizottsági munkának még csak az elején járt) elég foghíjasra sikeredett, ugyanis a fennmaradt anyagban csak az ülésen hozott határozatok találhatóak, egyéb semmi. Ezek a egyáltalán nem illeszkedtek a bizottság jogszabályban előírt feladatához.[4]

Dunaújváros 1962-ben. Dunasor városrész, Kohász utca - Dunasor kereszteződése a Nővérszállóról nézve.  Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ / FORTEPAN

A gazdasági vezetés kaotikus voltát jól jellemzi, hogy még a miniszterek közül sem értesült mindenki a Gazdasági Bizottság létrehozásáról. Két nappal a testület első ülése után Csergő János, a Kohó- és Gépipari Minisztérium megbízott vezetője levelet írt Apró Antalnak és a gazdasági káosz elkerülése végett egy Gazdasági Főtanács-szerű szerv felállítását javasolta.[5]

A miniszter által megálmodott szervezet közben természetesen már működött, sőt az első ülése után további feladatokat is kapott a bizottság: nekik kellett felügyelniük a minisztériumok átszervezését.  A felelősségen kívül a Bizottság létszáma is nőtt: kaptak egy embert a pénzügyminisztériumból (Antos Istvánt, a miniszter helyettesét), egyet a pártapparátusból (Friss Istvánt, aki a Gazdasági Bizottság titkára lett), kettőt az Országos Tervhivatalból (Kiss Árpádot és Nágai Lajost) , majd december 20-án a kormány Fock Jenőt, a MSZSZOSZ főtitkárhelyettesét is meghívta (1962-ben Fock váltotta Apró Antalt a Bizottság élén).[6] A bizottság feladata lett a következő évi gazdasági kormányprogram kidolgozása is, ehhez különbizottságokat szerveztek. A tervek szerint a Gazdasági Bizottság először kidolgozta volna a kormányprogram rövid változatát, amit a kormány elé terjeszt jóváhagyásra. Kedvező válasz esetén lépett volna akcióba a tíz bizottság.[7] A Közgazdasági Bizottság februárban meg is alakult Varga István vezetésével. Feladata az új gazdaságirányítási rendszer és az új gazdaságpolitika kidolgozása volt.[8] 1957 februárjára el is készült a reformjavaslat, amely egy három kategóriás árrendszer bevezetését tartalmazta és nagyobb döntéshozatali önállóságot engedélyezett volna a vállalatoknak. A reform bevezetésére nem került sor, az ellenvéleményt tökéletesen képviselte Berei Andor véleménye:

„…nem mást, hanem jobban! Nem más mechanizmusra van szükségünk, hanem arra, hogy fennálló rendszerünk jobban, tökéletesebben működjön.”[9]

Erre tényleg szükség lett volna, csakhogy a rendszer sehogyan sem működött, nemhogy rosszul. A Gazdasági Bizottság december 17-ei ülésre az Országos Tervhivatal átküldte az 1957. évi gazdasági tervet és ebből lesújtó összkép látszik. A Tervhivatal szerint a termelést akadályozza a szén hiánya, a közeljövőben a termelési mutatók csökkenése várható („a túlhajtott intenzitás a technikailag indokolt színvonalra fog csökkenni”) és 1956 októberéhez képest 200- 220 ezerrel kevesebb foglalkoztatottal kell számolni.[10] A gazdaság újbóli beindítása természetesen lehetetlen volt úgy, hogy csak a hazai erőforrásokra támaszkodunk, ezért tisztázni kellett, pontosan mennyi pénzt és árut kérünk a baráti országoktól (illetve az is felmerült, hogy egyáltalán kérhetünk-e bármit is, mert ezekben az országokban még a mienknél is alacsonyabb az életszínvonal, de ezeket a kétségeket felülírta a magyar gazdaság érdeke).

A novemberi kormányhatározat 420 millió dolláros igénnyel számolt, de a „kívánságlista” összértéke végül összesen 455 millió dollár lett.

December 23-án tartott ülésén a Bizottság úgy döntött, a biztonság kedvéért az első adandó alkalommal segítséget kér a KGST-országoktól. A tervezett felhívásban a rossz gazdasági helyzet okaiként a háborús jóvátételt és az országot sújtó elemi csapásokat, az elhibázott gazdaságpolitikát (a nehézipar felfuttatását) és a jugoszlávokkal szemben 1949 után fennálló kvázi háborús helyzetet jelölték meg.[11] Addig is, amíg a KGST csinál valamit, a Gazdasági Bizottság folytatta a pénzvadászatot, olyan egzotikus helyekre kalandozva, mint Észak-Korea és Mongólia.

A Külkereskedelmi Minisztérium jelentése szerint az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokon az is felmerült, hogy nyersanyag helyett készpénzt kérjünk tőlük, de ezt a bizarr ötletet végül elvetették.[12] 

Kim Ir Szen Budapesten Rákosi és Apró Antal társaságában, még 1956 nyarán.

A külföldi segítség megérkezéséig azonban ki kellett húzni valahogyan. A Bizottság ezért utasította a minisztériumokat az éves tervek és a költségvetések átvizsgálására, hátha előkerül némi lefaragható kiadás vagy új bevétel. Az is felvetődött, hogy a fontos gazdasági kérdéseket ezentúl a Gazdasági Bizottság tárgyalja meg, mielőtt a kormány elé kerülnek.[13] Apró Antal 1957. január 2-án nyújtott be is nyújtotta az erről szóló előterjesztést a Minisztertanácsnak a Gazdasági Bizottság feladatairól és hatásköréről. [14]

1957 elején vette kezdetét a minisztériumok és országos hatáskörű szervek újjászervezése. Ebben a Gazdasági Bizottság is közreműködött. A gazdaság irányításának szervezetlenségére és a Bizottság jelentőségére is rávilágított az 1957. évi népgazdasági terv vitájának egyik epizódja. Czottner Sándor beszámolt egy vállalati értekezletről, ahol valaki a Gazdasági Bizottsággal folytatott állítólagos telefonbeszélgetésre hivatkozva tálalta a saját elgondolását a lakásépítés tervszámairól:

„Ezt egyszerűen bejelentik és azt mondják, hogy bejelentette Apró elvtárs, Kádár elvtárs, Marosán elvtárs a beszédeiben. Mit csináljak?”

Jelzésértékű, hogy pont a Gazdasági Bizottságra hivatkozott és nem valamelyik másik szervre, de az is érdekes, hogy egy egyszerű blöff alkalmazásával milyen messzire juthatott volna az illető, ha véletlenül éppen nincs ott valaki a Gazdasági Bizottság tagjai közül.[15]

 Miközben a Gazdasági Bizottság azon dolgozott, hogy meghatározza a minisztériumok és más szervek feladatait, a saját hatásköre még mindig tisztázatlan volt.  A kormány 1957 januárjában rögzítette véglegesen a Gazdasági Bizottság hatáskörét (elfogadva Apró Antal január eleji előterjesztését), utólag jóváhagyva a novemberi határozathoz képest történő eltéréseket.

A Dunamenti Erőmű építkezése. 1971. URBÁN TAMÁS / FORTEPAN

„A kormány a jövőben gazdasági kihatásokat is tartalmazó vagy gazdasági természetű bármely előterjesztést csak akkor tárgyal, ha azt a Gazdasági Bizottság előzetesen megtárgyalta. A kormány felhatalmazza a Gazdasági Bizottság elnökét, hogy kisebb horderejű gazdasági kérdésekben a Gazdasági Bizottság döntése alapján a Kormány nevében határozatot adhasson ki. A kiadott határozatokat utólag a Kormány ülésére be kell terjeszteni.”[16]

Felhasznált források, irodalom és jegyzetek

[1] Bölöny József – Hubai László: Magyarország kormányai 1848-2004 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004). Az utolsó elnöknél, Timár Mátyásnál szerepel, hogy ő volt a Gazdasági Bizottság elnöke, de az elődeinél, Apró Antalnál és Fock Jenőnél ez kimaradt és csak a Bizottság elnöki posztjával párhuzamosan betöltött miniszterelnök-helyettesi megbízatás szerepel.

[2] Baráth Magdolna - Feitl István - Némethné Vágyi Karola - Ripp Zoltán (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei V. (Napvilág Kiadó, 1998) 312. oldal

[3] Baráth Magdolna: A Gazdasági Bizottság 1956–1957-ben. Levéltári Közlemények 2007. 2. szám  213-251 [a továbbiakban: Baráth] 217. oldal

[4]  Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Bizottság iratai, TÜK-iratok (továbbiakban MNL OL XIX-A-39-b/1) 1. doboz; a Gazdasági Bizottság 1956. december 3-ai ülésének anyaga

[5] Baráth 220. oldal

[6] Baráth 219-220. oldal

[7] A Gazdasági Bizottság 1956. december 12-ei ülésének anyaga.  MNL OL XIX-A-39-b/1, 1. doboz

[8] Honvári János (szerk.): Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig (Aula Kiadó, Budapest, 2000.) 573. oldal

[9] Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete 1700-2000 (Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 2002) 376. oldal

[10] A Gazdasági Bizottság 1956. december 17-ei ülésének anyaga.   MNL OL XIX-A-39-b/1, 1. doboz

[11] A Gazdasági Bizottság 1956. december 23-ai ülésének anyaga. MNL OL XIX-A-39-b/1, 1. doboz

[12] A Gazdasági Bizottság 1957. február 25-ei ülésének anyaga. MNL OL XIX-A-39-b/1, 14. doboz

[13] A Gazdasági Bizottság 1956. december 23-ai ülésének anyaga.  MNL OL XIX-A-39-b/1, 1. doboz

[14] Baráth 221-222. oldal

[15]  Jegyzőkönyv a tervjavaslat vitájáról a Gazdasági Bizottság 1957. március 4-i ülésének anyagában MNL OL XIX-A-39-b/1, 14. doboz

[16] 3035/1957 (1957. január 18.) kormányhatározat A Gazdasági Bizottság egyes feladatairól”  MSZMP – jegyzőkönyvek 336. oldal