Szerelem, halál és az a bizonyos trombitás...
Romantikus dráma a századelő Budapestjén
Egy ismert mondás szerint az élet a legjobb forgatókönyvíró. Az alábbi történetből kiderül, hogy ha ez nincs is mindig így, romantikus drámát tud írni. Nagy Vilma és Kacsóh Pongrác szerelmének történetéhez hasonlót számtalan alkalommal láthattunk már mozivásznon, olvashattunk regényekben, emiatt kissé klisésnek is tűnhet, de az igazi drámát mégis az adja, hogy az eset valóban megtörtént az 1900-as évek Magyarországán.
A történet valamikor az 1900-as évek elején kezdődik, Nagy Sándor kúriai bíró családjában. Az „erős törvénynek” nevezett, országos hírű bíró nagy családdal (összesen kilenc gyermeke született) és kiterjedt társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett, de talán pont karakán határozottsága miatt nem sikerült sohasem számottevő vagyonra szert tennie. Gyermekei közül a leghíresebb Nagy Emil, későbbi igazságügy-miniszter, akinek igen különös pályafutásáról már egy korábbi posztunkban írtunk. Jelen cikk női főszereplője Nagy Emil húga, Nagy Sándor hatodik gyermeke, Vilma, aki 1876-ban látta meg a napvilágot, történetünk idején egy húszas éveiben járó, csinos fiatal hölgy volt.
Nagy Vilma (1876–1905), Kacsóh Pongrác első nagy szerelme
Vilma és a család többi tagja a századelő társasági életének kedvelt alakjai voltak, gyakran jelentek meg különböző estélyeken, teadélutánokon. Egy ilyen „zsúron” találkozott Vilma az akkor még kevésbé ismert Kacsóh Pongráccal. Kacsóh néhány évvel volt idősebb Vilmánál, 1873-ban született, és elmondható róla, hogy történelmünk egyik legelfeledettebb polihisztora, bár elsősorban korai halálának köszönhető, hogy életműve nem teljesedhetett ki. Kacsóh bölcsészdoktorátust szerzett, majd a reál tárgyak felé fordult és fizikából is ledoktorált. Történetünk kezdetén matematika–fizika szakos tanárként dolgozott, de ekkor már lekezdte zenei tanulmányait, és egyre jobban a zene felé fordult.
Kacsóh Pongrác (1873–1923), zeneszerző, zenekritikus, pedagógus, fizikus
A zene volt az, amely végül Kacsóht és Vilmát egymáshoz vezette, ugyanis a hölgy imádta a színházat, a zenés darabokat, és rendkívüli tehetséggel rendelkezett: egyszeri hallás után szinte bármilyen darabot hibátlanul visszajátszott zongoráján. A két fiatal rövidesen egymásba szeretett, azonban kapcsolatuknak egy nagy akadálya volt: vagyoni hátterük. A nem túl jelentős Nagy-vagyon a gyermekek között felaprózódott volna, Kacsóh pedig még egyáltalán nem gondolhatott a családalapításra, a szerelmeseket azonban nem lehetett szétválasztani. Végül Kacsóh határozta el lépésre magát, és (az egyik Nagy fivér elmondása szerint) a követezőket közölte Vilmával:
„Kedves Vilma, mi most nem lehetünk egymáséi, mert mind a ketten szegények vagyunk. De gondoljunk a Säckingeni trombitásra, aki elment hírt-vagyont szerezni messze földre s aztán visszajött gazdagon szíve választottjáért. Most én úgy teszek, mintha messze földre elmentem volna. Ne találkozzunk sokáig, de higgyünk egymásban. Mikor majd megkapja tőlem a Säckingeni trombitás visszatérési áriáját levélben, válaszoljon rá, hogy szeret-e még. Ha igen, eljövök magáért.”
Victor Ernst Nessler: Säckingeni trombitás
A lány beleegyezett Kacsóh javaslatába, majd elváltak, de egyikük sem tudta, hogy ez volt életük utolsó találkozása. Évek teltek el, mire Vilma újra hallott szerelméről. 1904-ben mutatták be Kacsóh János vitéz című daljátékát, amelynek premierjén természetesen részt vett családja körében Nagy Vilma is. Hazatérve egyből visszajátszotta zongorán szinte a teljes darabot, kedvence pedig az Egy rózsaszál szebben beszél című dalmű lett. Vilma még számtalanszor látta a darabot, Kacsóh pedig egy csapásra híres és gazdag ember lett. A darab azonban hiába lett túl a századik sikeres előadáson, Kacsóh levele a Säckingeni trombitás kottájával nem érkezett meg.
Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának 1961-es felvétele
Eközben egy újabb szerelmi szál is kibontakozott a Nagy házban. Nagy Sándor nyugdíjas éveiben elkezdett érdeklődni a népi művészetek, elsősorban a szobrászat iránt, és amellett, hogy lehetőségeihez mérten támogatta a fiatal művészeket, ő maga is szobrászkodni tanult. Egy erdélyi agyagfigura készítőn keresztül került kapcsolatba Csiszér János szobrásszal. Bár az 1883-ban született Csiszér később nemzetközi hírű szobrászművész lett, történetünk idején még egy alig húszéves, ismeretlen fiú volt, aki szerény ösztöndíja mellett rajztanításból tartotta fenn magát, és majdhogynem nyomorban élt. Nagy Sándor azonban elsők között vette észre a tehetséget Csiszérben, aki anyagi támogatást kapott, a család több tagját tanította rajzolni és szobrászkodni, valamint hamarosan elkészítette mecénásának mellszobrát is. Csiszér kapcsolata olyan jól alakult a Nagy családdal, hogy hamarosan hozzájuk költözött, Nagy Sándor pedig fogadott fiaként tekintett rá.
Nagy Vilma kedvenc dallama, az Egy rózsaszál szebben beszél Simándy József előadásában
A fiatal szobrász figyelmét azonban inkább az őt zenére tanító csinos, búskomor, nála hét évvel idősebb Vilma keltette fel, akibe hamarosan beleszeretett. Érzelmeit megvallva meg is kérte Vilma kezét, aki bár csak barátként tekintett Csiszérre, mivel úgy gondolta, hogy Kacsóh őt már rég elfelejtette, 1905 májusában igent mondott a szobrásznak. Csakhogy alig telt el pár nap a lánykérést követően, a posta meghozta Kacsóh levelét a Säckingeni trombitás kottájával. Vilma azonban sértve érezte magát a megkésett üzenet miatt, valamint nem szerette volna kikosarazni kérőjét sem, emiatt azt a választ küldte, hogy ő már boldog menyasszony. Vilma azonban nem tudott sokáig hazugságban élni, és megvallotta édesanyjának, Csorba Herminának, hogy még mindig Kacsóhba szerelmes, de nem akarja megbántani Csiszért sem. Az anya úgy gondolta, hogy lányán talán egy hosszabb pihenés segíthet, és elutazott vele az Adriai-tenger partjára, Lovranba. Azonban Vilma már a vonatút során rosszul lett, megérkezésük után pedig pár nappal, 1905. június 25-én elhunyt. Az orvosok nem tudták megállapítani, mi volt a halál oka. Csiszért nagyon lesújtotta kedvese halála, bánatában otthagyta a Nagy családot, és nekiindult Európának, rövidesen pedig Párizsban telepedett le.
Itt következik a történet legkevésbé hihető része, amely szerint alig egy hónap múlva Nagy Sándornak álmában megjelent lánya, és kérte, hogy küldjön pénzt Csiszérnek, mert éhen hal. Másnap reggel a családfő első dolga volt, hogy ennek a kérésnek eleget tegyen, nem sokkal később pedig megérkezett a szobrász válasza Párizsból. Megköszönte az adományt, azzal az üzenettel, hogy már napok óta nem evett és a Szajnába akart ugrani. Ami Csiszér további sorsát illeti, újra közeli kapcsolatba került a családdal, ez a jó viszony körülbelül az 1920-as évek elejéig tartott, de mivel a szobrász is egyre ismertebb és elismertebb lett, már nem szorult Nagyék támogatására. A viszony Nagy Sándor 1922-ben bekövetkezett halálát követően előbb elhidegült, majd a ’20-as évek közepére annyira rossz lett, hogy Csiszér már perben követelte állítólagos elmaradt bérét Nagy Emiltől. Akár jogos volt a követelés, akár nem – a per végkifejletéről sajnos nincs információnk –, a szobrásztól nem volt túl szép gesztus korábbi önzetlen támogatóit perelni, főleg úgy, hogy saját maga ki is fejtette, hogy mivel igen jó anyagi helyzetnek örvend, nem a pénz miatt indította a pert, hanem csak az „igazságáért”. Csiszér élete a továbbiakban is sikeresnek mondható, Vilmán túltéve magát megházasodott, számos, ma is ismert köztéri szobor az ő alkotása. A ’30-as években volt pályája csúcsán, de a második világháborút követően, 1953-ban bekövetkezett haláláig is kapott jelentős munkákat.
Sokkal kevésbé tekinthető sikeresnek Kacsóh Pongrác további élete. A János vitézzel országos hírnevet szerzett magának, és ezt követően is jelentős zenei karriert futott be, neves zenekritikusként tartották számon, zenetanfolyamokat, zenei szervezeteket irányított, Kecskeméten főreáliskolai igazgató lett. Ugyanakkor életműve nem lehetett teljes, 1923. december 16-án, mindössze egy nappal 50. születésnapja után elhunyt. Ekkorra elméje már megbomlott, a halála előtti utolsó időszakot zárt intézetben töltötte. Nem sokkal intézetbe vonulása előtt Fonyódon találkozott Vilma Orbán nevű öccsével, de már nem ismerte fel, és először egykori szerelmére sem emlékezett. Csak az után tudta feléleszteni zavaros gondolatai közt Vilma emlékét, hogy Orbán elmesélte neki a säckingeni trombitás kottájának történetét. Kacsóh elméjének egyik utolsó tiszta pillanatában arra a tragikus, fiatal kori szerelemre gondolt, amelynek beteljesedése mindössze pár napon múlt. Hogy miért várt Kacsóh olyan sokáig a levél elküldésével vagy Vilma titokzatos betegsége akkor is felütötte volna a fejét, ha beteljesedik a szerelmük, már sohasem tudjuk meg. Nagy Vilma és Kacsóh Pongrác szerelmét az élet megható, de szomorú történetként írta meg.
Források:
Harsányi Zsolt: Kacsóh, a säckingeni trombitás. Új Élet, 46. évf. (1940) 10. sz. 268–269.
Nagy Emil volt igazságügyminiszter és Csiszér János szobrász 220 milliós pereskedése egy szobor tiszteletdíja miatt. Pesti Napló, 1926. november 7. 37.