Szinte kereken száz éve, 1916. május 21-én, Buda visszavívásának évfordulóján hunyt el Görgei Artúr, az 1848/49-es szabadságharc legismertebb és leghatékonyabb honvédtábornoka, aki eredetileg csak kényszerűségből választotta a katonai pályát. Bár fiatal kora óta tudományos pályára készült (és kémikusként is szép sikereket ért el), igazán katonaként vált ismertté. Olyan hadvezérként, akinek szinte mindig sikerült egy lépéssel az ellenség előtt járnia, aki együtt örült és szenvedett katonáival, és aki adott esetben nem vonakodott személyesen csatába vezetni őket (amibe kis híján bele is halt). Ennek ellenére évtizedekig - legnagyobb részben Kossuth Lajos igaztalan vádjai miatt - árulóként, a világosi fegyverletétel lebonyolítójaként szerepel(t) a köztudatban, amit erősített az is, hogy tizenhárom tábornoktársával ellentétben őt nem végezték ki a szabadságharc leverését követően. Hogy nem "gyávasága" vagy "árulása", hanem az orosz cár közbenjárása miatt nem végezték ki, már kevéssé ismert.

 Görgei Artúr, már tábornokként (Barabás Miklós litográfiája)

"Rendkívüli katonai zseni volt, aki ezzel a zsenivel nem akart alkotni, nem akart uralkodni, nem akart uralmat alapítani, sem magának, sem az államnak. A nép katonájának tekintette magát, nem kellett neki sem főhatalom, sem jutalom. Különösen komplikált jellem volt: eszköz akart lenni csupán a Sors kezében. Egy szál kard, semmi más."

A fenti sorokat nem más, mint Móricz Zsigmond vetette papírra 1930-ban. Érdekes, hogy sokáig maga az író is árulónak tartotta a tábornokot, ám emlékiratainak elolvasása, majd egy személyes találkozás (1912-ben) hatására változtatta meg teljesen álláspontját. De ki is volt Görgei (eredeti írásmóddal Görgey, erre majd visszatérünk) Artúr? Hogyan vált "árulóvá"? És hogy jön mindehhez a kókuszolaj? A folytatásból kiderül. Most induló sorozatunkban a tábornok emlékirataiból szemezgetünk.

"Ha gyermekkorom magyar világának félistene Kossuth volt, akihez szinte imádkoztak, mint az üdvözítők egyikéhez, akkor ugyanannak a kornak megtestesült ördöge, sátánja, mefisztója Görgey volt, akiről csak a legmélyebb megvetéssel nyilatkoztak s a legenyhébb amit róla mondtak, az volt, hogy: »hogy nem akad egy tiszta szívű magyar ember, aki bunkóval verje agyon az árulót.« (...)  Azért a Görgey elleni gyűlölet sohasem ért el, meg sem közelítette intenzitásban a Kossuth-imádat hőfokát. A Kossuthért érzett lelkesedés a legmélyebb kisgazda-rétegig egyenlő volt, a Görgey elleni ádáz indulat inkább csak egy intellectuel elemé volt, ábrándozóké."

Hős vagy áruló?

Móricz Görgey Artúr című esszéjének bevezető gondolatai jól jelzik, hogy az utókort mennyire foglalkoztatta már akkor is az "áruló/nem áruló" kérdéskör, és képet kaphatunk arról is, hogy a már-már a személyi kultusz határait súroló Kossuth-tisztelet világában hol helyezkedett el a tábornok megítélése. Görgői és toporci Görgey Artúr 1818. január 30-án született Toporcon, ahol apjának volt kisebb birtoka. A család anyagi helyzetét alapjaiban ingatta meg, hogy a nagyszülők - mivel a későbbi tábornok apja polgárlányt vett el - minden kapcsolatot megszakítottak velük. Ez a helyzet vezetett ahhoz, hogy Artúr, némi atyai sürgetésre, a katonai pályát válassza; 1832 és 1836 között (műszaki ember lévén) a tullni utászakadémia hallgatója volt, egy rövid 60. gyalogezredben tett kitérő után pedig a bécsi nemesi testőrséghez került, bátyja (és későbbi alárendeltje), Ármin helyére. 1842-ben léptették elő főhadnaggyá, és ekkor került a Nádor-huszárokhoz is. Bár kényszerből lett katona, szolgálatát példásan látta el, szorgalmára, tehetségére minden elöljárója felfigyelt. Ami szokatlannak számított, hogy a fiatal főhadnagy nem igazán élt a császárváros nyújtotta szórakozási és egyéb lehetőségekkel (akár súlyos kölcsönök árán is), hanem szünet nélkül képezte magát, emellett pedig, hogy spóroljon, komiszkenyeret evett komiszkenyérrel, amibe bele is betegedett.

1845 nyarán elhunyt apja, György, így már nem kötötte neki tett ígérete; elhatározta, hogy leszerel és Prágába megy, hogy vegyészetet tanuljon. Döntését az is segítette, hogy ezredsegédtisztnek nevezték ki, és az ezzel járó irodai nyűglődést igen nehezen viselte. Prágában folytatta a megszokott aszketikus életvitelt, de a nélkülözések hamar meghozták gyümölcsüket: első körben megoldotta a zsírsavhomológok elválasztását - kémiában nálam jártasabbak leírhatják kommentben, hogy ez hogy is néz ki - de a nagy dobást a kókuszdió olajának zsírsavairól írott (szak)dolgozata jelentette, amely később több neves folyóiratban is megjelent. Közben megörökölte a kis toporci birtokot, és 1848. március 30-án meg is nősült, felesége a francia származású Adéle Aubouin lett.

Görgei dolgozatának részlete a Liebigs Annalen der Chemie und Pharmacie folyóiratban

Nem egészen két héttel az esküvő előtt vette kezdetét a forradalom, amelynek történéseit Görgey kezdettől fogva igyekezett követni. Még gyorsan befejezte és leadta szakdolgozatát, majd a magyar kormány kilépett tiszteket visszahívó május 17-i felszólítása alapján Budára ment és szolgálattételre jelentkezett. Hamarosan Batthyány Lajos miniszterelnök katonai irodájába, majd az Országos Nemzetőrségi Haditanácshoz került, annak fegyverfelügyelői osztályára. Ilyen minőségében előbb fegyverbeszerzéssel foglalkozott, majd kidolgozta egy önálló magyar lőszergyár (a Honvédség lőszerellátása végig kritikus volt) felállításának terveit, aminek élére egy vegyész végzettségű katonatisztet - feltehetőleg saját magát - javasolt. Ezt ne vessük azért a szemére, 1848 nyarán nem volt különösebben sok vegyész végzettségű katonatiszt a honvédseregben...

Egy rosszmájú mondás szerint a hadseregben a hengerest cipelik, a szögletest görgetik (hogy hengeresre kopjon, és lehessen cipelni). Ennek ismeretében nem meglepő, hogy végül Görgei (már) őrnagyot először Szolnokra rendelték, és a tiszáninneni önkéntes nemzetőrök élére nevezik ki, majd rá bízták a Csepel-sziget védelmét. Ekkor már vastagon zajlottak a hadműveletek is; az ország területén több császári kontingens mozgott, és Jelasics (eredeti írásmóddal: Josip Jelačić, mi most maradunk a magyarosított verziónál) horvát bán (akinek zágrábi szobrát a legenda szerint a mindenkori főellenség felé fordítják) is gőzerővel vonult Buda és Pest felé. A bán tavasz óta szervezkedett Horvátországban, amelyet gyakorlatilag függetlenített Bécstől és a magyar fővárosoktól is, de a magyarok hasonló próbálkozásait mélységesen elítélte. Hogy a "rendet" helyreállítsa, hadsereget szervezett, amely augusztus 31-én elfoglalta Fiumét, másnap pedig személyes vezetésével, mintegy 52 000 fővel megkezdte magyarországi hadműveleteit. Nem sokkal később a bán visszatért az udvar hűségére, és ezt követően teljes erejét a szerveződő magyar haderő és államapparátus ellen vetette be.

Joszip Jelasics tábornok, bán, horvát nemzeti hős

Jelasics 26-án vonult be Székesfehérvárra; eközben az uralkodó Franz Lamberg altábornagyot nevezte ki Magyarország katonai parancsnokává, őt viszont - a forradalomra nem jellemző módon - a tömeg két nappal később a Pest és Buda közötti hajóhídon meglincselte. A horvát bánt végül szeptember 29-én Pákozdnál sikerült eltéríteni céljától, a báni csapatok oldalvédje elleni harcokból pedig Görgei is kivette részét; Perczel Mór tábornokkal és Csapó Vilmos őrnaggyal közösen Ozoránál sikerült egy teljes hadtestet fogságba ejteniük, és így október 7-ig felszámolták a térségbeli ellenséges csapatokat. Ez a két győzelem főleg azon nehézségek fényében jelentős, amelyekkel Görgei is szembesült a Nemzetőrség és a Honvédség megszervezése során.

A pákozdi csata festményen

"Szolnokon volt legelőször alkalmam a magyar viszonyoknak a mélyére pillantani – és fájdalom, ki kellett ábrándulnom. Azt vártam, hogy minden hazámfiát, mint jómagamat is, egyformán lelkesít az az érzés, hogy a haza megmentéséért mindenét fel kell áldoznia. Teljes bizonyossággal vártam, hogy az ország egész magyar ajkú lakossága egy emberként fog felkelni, mihelyt a haza földjének és mindannak, amiért az oly drága és kedves előttünk, védelmére szólítják. De már maga az „önkéntes mozgó nemzetőrsereg” is csak az „állandó nemzetőrség” gyarlóságának köszönhette keletkezését, amelynek a hadieseményekre gyakorolt hatása a magyar vitézi hajdankor hagyományainak sok esetben, paródiája lett. Mind a családos, mind a birtokos nemzetőr előtt már az is terhesnek látszott, hogy elhagyja saját tűzhelyét az ellenséghez közelebb lakó honfitársa tűzhelyének megvédésére. Ilyenkor komoly pátosszal utalva tulajdon becses személyük iránti sokkal szentebb önfenntartási kötelességükre, határozottan vonakodtak a haza ellenségei ellen kivonulni; és ha mozgósításuk itt-ott néha sikerült is, akkor az országnak több volt a kára, mint a haszna belőlük; mert az ilyen népfelkelés költségei a rendes csapatokéhoz képest aránytalanul nagyok voltak, a tett szolgálat pedig aránytalanul csekély, sokszor majdnem semmi. Ezek a tapasztalatok a minisztériumban azt a gondolatot érlelték meg, hogy az egyes nemzetőrök személyes kötelezettségét részint átruházhatóvá, részint az állam javára pénzen vagy értékekben megválthatóvá tegye. Minden nemzetőrzászlóaljnak például, amely köteles lett volna teljes létszámmal hat hétig az ellenség előtt szolgálni, megengedték, hogy létszámának csak egy részével, de arányosan hosszabb időre szálljon táborba. A nemzetőrzászlóaljak e töredékei önkéntesekből alakultak, s ezért „önkéntes mozgó nemzetőrségnek” hívták őket. Elnevezésüket a kiállító kerület neve egészítette ki."

és térképen

Görgei ugyanakkor már kicsivel korábban, 1848 szeptember végén híressé vált, de még nem katonai érdemei, hanem Zichy Ödön gróf, Fejér megye adminisztrátorának elfogása és felakasztása miatt. Szeptember 29-én Ödön gróf unokaöccsével, Pállal tartott éppen egyik birtokára, amikor megállították őket, és mivel kocsijukon rengeteg Jelasics által nyomtatott röplapot találtak (és a bán menlevelével is rendelkeztek) hazaárulás vádjával mindketten rögtönítélő bíróság elé kerültek; Zichy Ödönt bűnösnek találták és felakasztották (az akkori "szükségállapotra" vonatkozó törvények szerint), az egészről mit sem sejtő Pált felmentették. Érdekesség, hogy bár ezen tette miatt (más arisztokratát nem végeztek ki a szabadságharc alatt) sokan orgyilkosnak/gyilkosnak is nevezték a tábornokot, a helyzetet mindennél jobban mutatja, hogy Zichy Pál később minden szívfájdalom nélkül tevékenykedett Görgei parancsőrtisztjeként.

gróf Zichy Ödön (1809-1848)

Az esettel - érthetően - emlékirataiban is sokat foglalkozott Görgei, megemlítve a magyar fegyveres erők cseppet sem biztató fegyelmi viszonyait, amelyek révén Adonyban a lakosság és az ottani katonák kis híján meglincselték a grófokat, különösen a nem túl kedvelt Ödönt. Az eseményekre így emlékezett a tábornok:

"A nép dühe eközben tetőfokára hágott. Néhány lépésnyire a helytől, hol a ladikokra vártunk [hogy a foglyokat a Csepel-szigetre vigyék - GyS], a népfölkelés fölfegyverzésére szánt sok száz hadikasza hevert halomban. Mellettük zászlóaljamnak egy közvitéze állt őrt. Minthogy az őrkíséret menet közben főleg a fegyveres tolakodókat távolította el közelünkből, végül a körülöttünk levők majdnem mind fegyvertelenek voltak. A part lankás emelkedése lehetővé tette, hogy a rajta hullámzó embertömeg gyűlölsége tárgyát folyvást szemmel tartsa. Ez a körülmény a grófok ellen uszítóknak rendkívül kedvezett. Valahányszor a lázítók egyike-másika ismételten bosszúállásra biztatta a népet, egyúttal mindjárt ujjal is rájuk mutathatott. Ez növelte a hatást. Az ilyenforma rövid szónoklatok, hogy „ezek mind a ketten már régen a legközelebbi fűzfákon lógnának, ha szegény parasztok és nem méltóságos mágnások volnának” – hogy „a gróf számára nincs törvény, a szegény ember számára meg nincs igazság” – s az ezekhez hasonlók mindannyiszor ezertorkú visszhangra találtak. Szorongva számoltam a perceket a ladikok megérkezéséig. Végre megjöttek. De alig készültünk neki, hogy beszálljunk, valaki felkiáltott:

– Ne eresszük át! Meg akarják szöktetni őket!

S a következő pillanatban mindenfajta fegyverek egész erdeje villogott felénk a közvetlen közelünkben álló fegyvertelenek feje fölött; emezek pedig hirtelen hátrafordultak, és rohammal a felhalmozott kaszáknak estek. Az őr ijedten hátrált. A foglyokat kísérő legénység is ingadozni kezdett. Válságos volt a pillanat. Rárivalltam honvédeimre, hogy embereljék meg magukat, és fönnhangon parancsot adtam, hogy a legelsőt, aki még egy lépést mer előre mozdulni, irgalom nélkül lőjék le. A tűzre kész fegyverek megcsörrenése szerencsére meghökkentette az elöl állókat; egy pillanatra veszteg maradtak, és mielőtt a távolabbiak új rohamra biztathatták volna fel őket, én a foglyokkal s az őrkísérettel már a csónakokban ültem, sőt néhány evezőcsapásnyira már el is távolodtunk a parttól. A szigetre érve, haladéktalanul összeállítottam a rögtönítélő hadbíróságot, hogy kihallgassa a grófokat, és ítéljen felettük. A felbujtott pórnép vak dühétől megmenthettem őket; a haditörvények szigorától nem, hacsak nem akartam volna meggyőződésem ellen cselekedni."

Zichy Ödön akasztása, 1848. szeptember 30.: a rajzon, kissé összemosva az eseményeket látható a nem épp barátságos katonákból és népfelkelőkből álló tömeg is

Bár a népharagtól megmenekültek, a haditörvényszéket nem úszták meg, főleg az említett röplapok miatt. Görgei, mint parancsnok vezetésével Lóréven összeült a bíróság és megkezdődött a tárgyalás. Legsúlyosabbnak a tárgyi bizonyítékok számítottak, amelyek között

"(...) két kiáltvány számos, még a nyomtatástól nedves példánya volt; ezek egyike a magyar nemzethez, másika a Magyarországon állomásozó katonasághoz szólt. Mind a kettő alá őfelsége, V. Ferdinánd magyar király neve és a keltezés: Schönbrunn, 1848. szeptember 22. volt nyomtatva. Magyar felelős miniszter ellenjegyzése mind a kettőről hiányzott. Mindkét írásnak az volt a célja, hogy a Pesten székelő törvényes kormány ellen föllázadt délszláv lakosságú országrészeket a törvény és rend felforgatására irányuló próbálkozásaikban megszilárdítsa, sőt a Magyarországon lévő és a magyar alkotmányra esküt tett csapatokat is rábírja, hogy csatlakozzanak ehhez a pártütéshez."

A gróf azzal védekezett, hogy hazafiként igyekezett megóvni Fejér megyét a horvátok fosztogatásától (ez részben sikerült is neki), a röplapokat pedig először komornyikja nyakába igyekezett varrni, majd azt mondta, hogy azokat a hozzá Székesfehérváron beszállásolt horvát tisztek hagyták ott, és csak véletlenül kerültek poggyászába. Zichy Ödön terhére írták azt is, hogy noha tudott a császári csapatok mozgásáról (főleg Roth tábornok hadtestét illetően), arról nem tájékoztatta a magyar hatóságokat.

Híradás és elrettentés egyben

"Mihelyt ez az erkölcsi meggyőződés megszilárdult bennem, nem tudtam többé semmi kizáró okát annak, miért ne hozta volna el Zichy Ödön gróf a nála talált kiáltványokat is Székesfehérvárról Kálozra magával, mégpedig egyenesen azzal a szándékkal, hogy azokat terjesztésre Roth tábornoknak átadja. Hiszen e szándék kivitele a Duna mentén fölfelé nyomuló horvát segédtábornak Székesfehérvárhoz való kétségtelen közelségét tekintve, s azon megnyugtató föltevésben, hogy Roth hadteste s a bán főserege között magyar csapatok nem állnak, Zichy Ödön gróf előtt egészen veszélytelen vállalkozásnak látszott, s igen kedvező volt az alkalom, hogy önnön veszélyeztetése nélkül nagy szolgálatot tegyen annak a pártnak, amelyhez tartozott. Ezek az elmélkedések azt az erkölcsi meggyőződést is megérlelték bennem, hogy Zichy Ödön gróf valóban a nála talált ellenséges kiáltványok terjesztésére törekedett, s éppen e kísérlet kivitelében járt, amikor előőrseink által váratlanul megállíttatván, fogságba esett. E meggyőződéssel összhangzásban most már érthetővé vált az is, mi bírta rá a grófot, hogy a hintójában talált kiáltványok ittlétét komornyikjának tévedésére, nem pedig bűnös szándékára fogja, és ezzel magyarázza. Korántsem a nagylelkű szánakozás érzete adta ezt az állítást a gróf ajkára, hanem az attól való félelem, hogy komornyikjával szembeállíttatván, ennek ragaszkodásától esetleg elvárhatja, hogy gazdájának megmentéséért egy tévedést magára vállaljon, de a bűnös szándékot nem, hisz annak bevallása az életébe kerülhet. Ezek után egyfelől semmi okom sem volt, hogy a hadbíró előterjesztésétől eltérő ítéletet hozzak, másfelől pedig az a nagy veszedelem, melyben az ország forgott, valamint az e veszedelem elhárítása szempontjából fontos katonai küldetésem sikeres megoldása – melynek fontossága miatt ruháztak fel rendkívüli felhatalmazásokkal – parancsolólag megkövetelte az ilyen gonosztettekre vonatkozó hadi törvények teljes szigorának alkalmazását. Én tehát ítéletképp kimondtam, hogy Zichy Ödön gróf a vádban szereplő bűntetteket valóban elkövette, s ezért büntetésül kötél általi halállal kell lakolnia."

Emlékirataiban Görgei nem próbálta menteni magát, szépíteni a helyzetet, bár arról is írt, hogy nehezen mondta ki a végszót, ami emberileg legalább is érthető. Sokak szerint az őrnagy azért hozta meg az ítéletet, hogy felhívja magára a figyelmet, és ezzel is elősegítse karrierjét, de ez szinte kizárható; egy főleg arisztokratákból álló kormánynál nem valószínű, hogy jó pontot ért volna "kollégájuk" felakasztása, bár az eljárást ők is tudomásul vették. Zichy Ödön kivégzése (pláne akasztása) persze országos hír lett, azzal több sajtótermék is foglalkozott, és az eset jó időre beszédtémát biztosított az országgyűléstől az utolsó kocsmáig át mindenhol. Bár Görgeit október 8-án ezredessé léptették elő (forradalmi időkben nem szokatlan a gyors előmenetel, pláne, hogy az új magyar haderőnek szüksége volt minden kemény és tehetséges tisztre - az aradi vértanúk sem a szokványos úton jutottak el a tábornoki rendfokozatig), ezt ozorai aktivitásának és szervezőtehetségének köszönhette, ami már a Honvédelmi Bizottmány élén álló Kossuth Lajos figyelmét is felkeltette. Kossuthék (ahogy Görgei is) pontosan tudták, milyen szervezetlen, fegyelmezetlen az új haderő, és hogy mennyire kicsin múlott a pákozdi diadal is. Sok kritika érte Móga János tábornokot is, akit gyenge kezű vezetőnek tartottak, aki sem rendet nem tud tenni saját táborában, sem pedig határozottan odaverni az ellenségnek.

Az ozorai diadal: horvát katonák fegyverletétele

Az ellátási és szervezési nehézségek ellenére október 10-re a magyar haderő - önkéntes nemzetőrök és honvédek vegyesen - a Lajta folyó vonalára zárkózott. Ezt részben azért tehette meg, mert a 6-án Bécsben kitört egy újabb forradalom, aminek következtében az udvar Olmützbe (ma: Olomoucz, Csehország) menekült, Jelasics csapatait és az osztrák erőket részben ez, részben pedig az Itáliában zajló forradalmi események kötötték le. A kezdeti lelkesedés után a magyar csapatok mégsem lépték át azonnal a határt, hogy egyesüljenek a bécsi felkelőkkel; ezt részben azzal okolták, hogy eddig jogos védelmi helyzetben voltak, de a Lajtán túl már ők számítanának agresszornak. A várakozás persze ellentéteket szült a politikusok és tisztek között, és rossz hatással volt a legénység moráljára is. Ilyen körülmények közé érkezett Görgei ezredes október 17-én a Pándorfaluban (ma: Parndorf, Ausztria) települt főhadiszállásra, ahol az elővéd parancsnokságával bízták meg.

Öröm és boldogság, két ellenséges dandárral kevesebb. Korabeli röplap.

Folytatása következik!

Források:

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Görgey István fordítását átdolgozta, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Neumann Kht., Budapest, 2004. Az emlékirat eredeti megjelenése: Mein Leben und Wirken in Ungarn in den Jahren 1848 und 1849, I-II. Lipcse, 1852. Görgey István fordítása 1911-ben jelent meg (Franklin, Budapest, 1911)

Móra László: Katonai sikereit elősegítették kémiai tanulmányai. 175 éve született Görgey Artúr Magyar Tudomány 1993/1. 1132-1138. o.

Móricz Zsigmond: Görgey Artúr, Nyugat, 1930/13. 

Pusztaszeri László: Görgey Artúr a szabadságharcban Magvető Kiadó, Budapest, 1984.

Az első két idézet forrása Móricz Zsigmond esszéje, a többi Görgei Artúr emlékirataiból származik.