Szerző: Kalmár Miklós

Angela – családi körben csak Geli – Raubal Adolf Hitler, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) Führerének unokahúga, valamint egyik szerelme volt. Igen, az első mondat nem tévedés: a pártvezető kapcsolatot létesített saját rokonával, aki kerek húsz évvel volt fiatalabb nála. Noha klasszikus értelemben vett párkapcsolatuk nem bizonyított, a politikusra mégis akkora hatást gyakorolt, hogy ahhoz csak Stefanie-hez való vonzalma és Mizzihez fűződő kapcsolata mérhető. 

Angela (Geli) Raubal nagyjából 20 éves korában. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007. 217.       

Geli 1908. június 4-én született Linzben, az Osztrák-Magyar Monarchiában, néhány hónappal azután, hogy a később hírhedtté vált nagybátyja Bécsbe költözött. Édesanyja Angela Raubal volt, akinek a leánykori neve Angela Hitler; ő ugyanis a majdani Führer apjának második házasságából született leánygyermek. Gelin kívül még két gyermeke született férjétől, Leo Raubaltól: ifjabb Leo és Elfriede. A férfi azonban korán elhalálozott, így az asszony egyedül nevelte három kisgyermekét, meglehetősen rossz anyagi körülmények között.

A gyermek Geli 1915-ben kezdte meg iskolai tanulmányait a Linz melletti Peilsteinben. Itt kezdett kirajzolódni későbbi jelleme: nem éles eszével tűnt ki kortársai közül, hanem elevenségével, életvidámságával és pajkosságával. Tanítónője – és egyben nagynénje - , Maria Raubal így emlékezett vissza a gyermekre:

„Geli nagyon helyes, eleven kislány volt. Egyszer a Plöckensteini tóhoz mentünk kirándulni. Ő volt közülünk az egyetlen, aki bemerészkedett a vízbe. Mi csak álltunk és bámultunk a partról.”

Az elemi iskola akkoriban öt évig tartott. Ennek befejezése után Geli és családja Bécsbe költözött, ahol gimnáziumi tanulmányokba kezdett, azonban többször is iskolát kellett váltania, mert tanulmányi eredményei meglehetősen gyengék voltak. Végül 1927-ben, Linzben szerzett érettségit, bár nagy nehézségek árán. Az időközben ifjú hölggyé cseperedett leányzó ugyanis meglehetősen éles nyelvvel rendelkezett: egy alkalommal például az óra alatt szót kért, és fennhangon kijelentette:

„A professzor úrnak nyitva van a slicce!”

Geli osztálya Linzben, 1915-ben. Angela az első sorban balról a harmadik. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007.            

A csinos és eleven lányra nem csak tanárai figyeltek fel, hanem osztálytársai is – akik azonban nem a tanulmányi előremenetelét tartották fontosnak, hanem Geli egyéb értékeit. Egyik volt osztálytársa, az osztrák Nemzeti Tanács későbbi elnöke, Alfred Maleta a következő emlékeket őrizte:

„Nemcsak az iskolából kísértem haza [Gelit], hanem a szünidőben is el-elmentünk sétálni vagy kirándulni. […] Nem volt az a mindent elsöprő diákszerelem, de sokáig ő volt romantikus rajongásom tárgya. [Egy alkalommal, amikor kettesben kirándultak], hirtelen mennydörgés hallatszott és hullani kezdett az eső… szaladtunk… már mindketten csuromvizesek voltunk, és én védelmezőn a karomban tartottam őt.”

Az érettségi évében, 1927-ben Angela Münchenbe költözött, hogy beiratkozhasson az orvosi egyetemre. Ez azonban csak ürügy volt; Geli csöppet sem vette komolyan a tanulást, hanem szerelméhez, Emil Maurice-hez akart minél közelebb lenni. A fiatalember Hitler személyi sofőrjeként dolgozott, és már évekkel korábban felfigyelt munkaadójának csinos unokahúgára. Kapcsolatuk 1926 nyarán kezdődött, amikor a lány meglátogatta a környéken már meglehetősen jól ismert politikust. A későbbi propagandaminiszter, Joseph Goebbels is megemlíti ezt az eseményt a naplójában:

„Maurice itt volt nálam. Elmesélte, hogy milyen boldogtalanul szerelmes.”

Ki tudja, talán Goebbels – aki maga is nagy nőcsábász volt – tanácsokat adhatott a tapasztalatlan Emilnek…? Angela osztálya az érettségi után, 1927-ben. Geli a kép bal szélén, az első sorban ül. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007. 195.             

Akárhogy is történt, a sofőr – akit Hitler csak Maurizl-nak szólított, és tegeződhetett a Führerrel – eredményesen udvarolt Gelinek. A romantikus idill napjai következtek. A politikus ugyanis gyakran piknikezett kikapcsolódásként, és ezekre az alkalmakra gyakran elhívta Geli egyik barátnőjét, az NSDAP fotósának, Heinrich Hoffmann-nak a lányát, Henriettát is. A későbbi Henrietta von Schirach – ugyanis Baldur von Schirachhoz, az NSDAP ifjúsági vezetőjéhez ment férjhez később – így idézte fel az eseményeket:

„Magunkkal vittünk néhány kockás gyapjúpokrócot. Fonott fedeles kosarakba pakoltunk mindent, ami egy piknikhez kellett. Maurice a csomagtartóból elővette a gitárját, és ír népdalokat énekelt. Mi, lányok, elvonultunk kissé távolabbra, a bokrok mögé fürdeni. Meztelenül úszkáltunk a tóban, és a napon szárítottuk meg a testünket. Egyszer egy egész lepkeraj pihent meg a mezítelen Gelin.”

Nemzetiszocialista piknik, avagy Majális Hitler-módra. A Führer mellett kockás szoknyában Geli, a háttérben fekete ruhában Emil Maurice. Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007. 199. 

 Hitler egy alkalommal – talán egy kicsit csipkelődve, talán mit sem sejtve – Maurice házassági szándékaira célzott, majd még hozzátette: „Ha majd végre megnősülsz, minden nap nálatok fogok ebédelni!” Maurice ezt bátorításnak értelmezte, és 1927 karácsonya előtt megkérte Geli kezét, aki boldogan mondott igent. A fiatalember ezután a Führertől is érdeklődött, de a várt kedvező válasz elmaradt: a politikus ugyanis kiabálva mutatott ajtót beosztottjának, és arra hivatkozott, hogy unokahúga még nem elég felnőtt a házassághoz, így legalább két évig, a lány nagykorúságáig várakoztatni óhajtotta Emilt. Maga Angela is neheztelt emiatt nagybátyjára, legalábbis Maurice-nek írt levele erről tanúskodik:

„[…] Adolf bácsi azt akarja, hogy még két évig várjunk. Gondolj bele, Emil, két teljes évig csak nagy ritkán csókolhatjuk meg egymást, és akkor is csak A. b. [Adolf bácsi vagy Alf bácsi] felügyelete alatt.”

A pártvezető ennél azonban drasztikusabb lépéseket is tett. Azt is megtiltotta, hogy a fiatalok eljegyezzék egymást, és nem sokkal a karácsonyi események után, még 1927-ben elbocsátotta Maurice-t, továbbá a pártban betöltött funkciójától is megfosztotta – minden hivatalos magyarázat nélkül. Emil úgy értelmezte a kialakult helyzetet, hogy Hitler beleszeretett a saját unokahúgába, és az ő, vagyis Maurice félreállításával próbálta kiiktatni a kellemetlen vetélytársat. Valljuk be, ennek volt némi alapja… A volt sofőr azonban nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe: beperelte az NSDAP-t, és kártérítést követelt jogtalan elbocsátása miatt; ezt a bíróság meg is ítélte neki, tehát a pártnak fizetnie kellett. Ez azonban valószínűleg kevéssé rázta meg a Führert; ő ugyanis bölcsen látta azt, hogy ha szétválasztja Gelit és Emilt, kapcsolatuk nagy eséllyel véget ér.

Emil Maurice, Geli szerelme. Forrás: Bundesarchiv 146-1980-073-19A.

Hitler taktikája a következő volt: egyfelől imponálni próbált unokahúgának, más részről pedig igyekezett kielégíteni annak szeszélyeit. Előfordult például, hogy a Führer vásárolni kísérte a lányt, türelmesen végigvárta, hogy Geli egy szalonban az összes kalapot végigpróbálja, és végül ne vegyen semmit. Nem lehetett ez kis áldozat a nem éppen nyugodt természetéről ismert politikusnak…

A Führer azonban pártjának gyűléseire is magával vitte a lányt, nem kis megpróbáltatásoknak téve ki szerelmét. Annyit azonban elért, hogy közvetlen kollégái is megismerhették rokonát, így Geli lassanként a nemzetiszocialista elit elismert tagja lett, a vezetők pedig egyöntetűen rajongtak érte.

1929-re azonban gyökeres változás állt be az Hitler – Geli viszonyban. Ekkorról ugyanis két, bizonyíthatóan a Führer által saját kézzel rajzolt akt maradt fenn, amelynek modellje kétségtelenül az akkor 21 éves Angela volt.

Hitler egyik aktrajza Angeláról...

Igaz ugyan, hogy a politikus kritizálta is imádottját, főleg annak henye életmódja miatt:

„A frizurák, a ruhák, a táncmulatságok és a színház minden komolyabb tevékenységről elvonja a figyelmét. Már csak folyóiratokat és regényeket szeret olvasni. Egyszerre tizenkét újságban […] követi nyomon a folytatásos regényeket.”

Mindez azonban nem akadályozta abban, hogy amikor a Mein Kampf bevételeiből anyagi lehetőségei megnövekedtek, és új lakásba költözött, Gelit is odahívja – akinek imponált nagybátyja vagyona és ismertsége, tehát habozás nélkül elfogadta a meghívást. Adolf bácsi tehát elérte célját: folyamatosan a lány közelében lehetett, és ellenőrizhette, megszűrhette annak társaságát.

„Nekem ő a legdrágább az életben”

– vallotta be Hoffmann-nak.

... és egy másik grafikája a leányról. Mindkét kép forrása: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007. 205.

 A Hitlerrel töltött közös időszak 1931-ig tartott. A Führer szeptember 18-án éppen Észak-Németországba igyekezett, amikor utolérte a hír: azonnal forduljon vissza, mert Gelit baleset érte. A pártvezető ezúttal nem kímélte sem saját pozícióját, sem testi épségét: autójával a megengedett sebesség kétszerese fölé gyorsítva száguldott Münchenbe, ahol imádott unokahúgát holtan találta közös lakóhelyükön. A rendőrség természetesen kivizsgálta az ügyet, melyről megállapították, hogy öngyilkosság történt; Geli nagybátyja pisztolyával vetett véget életének. Hitler lakásának gondnoka, Georg Winter a következő vallomást tette a nyomozóknak:

„[…] Ma reggel 9 óra 30 perckor a feleségem felhívta a figyelmemet arra, hogy Raubal kisasszonnyal valami nincs rendben, mert szobájának ajtaja be van zárva, és Hitler pisztolya, amit a szomszéd szoba egyik szekrényében tartottak, nincs a helyén. Újra kopogtattam az ajtón, de nem jött semmi válasz. Kezdett gyanússá válni a dolog, így 10 óra tájban egy csavarhúzóval felfeszítettem a dupla szárnyú ajtót, amit belülről kulcsra zártak. A kulcs még a helyén volt. A feleségem és Anna Kirmair [a szakácsnő] jelenlétében nyitottam ki az ajtót. Beléptem a szobába, és Raubal kisasszonyt a padlón fekve, holtan találtam. Nyilvánvalóan agyonlőtte magát. Egy okot sem tudnék megnevezni, hogy miért tette.”

Adolf Hitler a nő halálának évében. In: Süddeutsche Zeitung 2015. december 5.

A rejtélyes körülmények miatt egy bizonyos Dr. Müller orvosszakértő is kivizsgálta az esetet. Jelentése így hangzik:

„A holttest arccal lefelé a padlón feküdt, a heverő előtt, amelyen egy 6.55 mm-es kaliberű Walther pisztoly hevert. A lány már több órája halott. Halálát tüdőlövés okozta, melyet egészen közelről, közvetlenül a ruha kivágásához helyezett pisztolyból adtak le. A testbe behatoló golyó a szívet sértetlenül hagyva afelett haladt el; a testből nem távozott, de a hát bal oldalán csípőmagasságban a bőr alatt tapintható. A halál […] szeptember 17-én, 17 óra tájban állhatott be. A szobában búcsúlevelet nem találtunk.”

A körülmények tehát öngyilkosságra utaltak, így a rendőrség is ezt fogadta el. Igaz ugyan, hogy a szenzációra éhes újságok megpróbálták Hitlert is belekeverni az ügybe, azonban a pártvezető kezében csalhatatlan bizonyíték volt: a gyorshajtásért kapott pénzbüntetés kifizetését igazoló számla, melynek bélyegzőjén jól látható a dátum. Tehát a Führernek ehhez a halálesethez nem lehetett köze.

A pártvezető, noha azt a látszatot keltette magáról, hogy mélyen megrázta rokona tragikus elvesztése, a valóságban nem rendült meg annyira. Geli temetésén sem vett részt – hivatalosan azért, mert annyira összetörte a fájdalom – de a valóság ezzel szemben az, hogy az aznapra hirdetett politikai gyűlésen kellett szónokolnia, és ezt nem kívánta lemondani. Sőt, még a tragédiából sem átallott politikai tőkét kovácsolni:

„Már mindenem elvették. Most már teljesen szabad vagyok. Kívülről-belülről. Lehet, hogy ennek így kellett történnie. Már nem tartozom senkihez, csak a német néphez és a feladatomhoz. Szegény Geli értem áldozta fel magát.”

Geli Raubal, aki "Hitlerért áldozta fel magát". Forrás: Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007. 187. 

Bibliográfia:

Ducret, Diana: Hírhedt diktátorok asszonyai. Budapest, 2012.

Goebbels, Joseph: Napló. Budapest, 1998.

Sigmund, Anna Maria: A nácik asszonyai. Budapest, 2007.

Speer, Albert: Hitler bizalmasa voltam. Budapest, 1998.